EU-csúcs kezdődik ma Brüsszelben. Az EU egymillió lőszert kíván vásárolni, illetve saját készletéből adni Ukrajnának egy éven belül – Magyarország egyik projektben sem kíván részt venni. A hadiipar már kiszagolta a lehetőséget.
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A csütörtökön bejelentett kamatemelés a tizenegyedik volt azóta, hogy a brit jegybank 2021 decemberében elkezdte jelenlegi szigorítási ciklusát.
Ken Rogoff egy amerikai hírműsorban fejtette ki véleményét, szerinte miért fogják még hosszabb ideig magasan tartani az inflációt az Egyesült Államokban.
Nemrégiben sajtóközleményben jelentette be a világ egyik legismertebb üzenetküldő alkalmazása, a Telegram, hogy mostantól már az USDT coin is hozzáadásra
Az energetikai problémák a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedőknek is komoly kihívást jelentenek. Márciusi Energetika az agráriumban című rendezvényein a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) ezen a területen is segíteni kívánt tagjainak: helyzetértékeléssel, valamint újszerű energetikai, illetve hatékonyságnövelő megoldások bemutatásával
Online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Rigó Csaba Balázs - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Nagy Márton miniszter támogatja az ötletet és felállítanak egy munkacsoportot is.
Kína jelentős részt fog kitenni a világ olajkeresletének fellendülésében, miközben a világgazdaság a kamatemelések mentén fokozatosan lassul - írták legfrissebb elemzésükben a Wood Mackenzie szakértői.
Ma reggel a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 megyéből 19 kézbesítő petíciót adott át a vezérigazgatónak és helyettesének, amiben a teljes tagság nevében érdemi tárgyalást és elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek. Tarthatatlannak tartják, hogy márciusra még nincs megegyezés erről, és azt is, hog
A személyi jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásáról május 22-éig lehet rendelkezni – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményben csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hangsúlyozva: a felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok.
Az országon belüli bérszakadék hatalmas különbséget okoz a felvehető hitelekben. A legszegényebb megyék nettó átlagbéréből a fővárosinál 10 millió forinttal kevesebb lakáshitelre futja, egy 3 milliós személyi kölcsönnél pedig a budapesti igénylőnek akár 500 ezer forinttal kevesebbet kell visszafizetnie - derül ki a Bank360.hu számításaiból.
Számos tévhit kering a hüvelyfertőzésről: sokan a mai napig úgy gondolják, hogy a koszos, nem megfelelően tisztított víz okozza a panaszokat, és előfordul, hogy régi népi hiedelmekkel vágnak neki a kezelésnek, ami azonban még több probléma forrása lehet.
A tőzsdén jegyzett vállalatok kevesebb mint harmada számít fenntarthatónak az uniós zöld keretrendszer mutatói alapján – hívja fel a figyelmet az EY 11 tagországot elemző tanulmánya. Az Európai Unió célja, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon, ezért egyre több cég gazdasági tevékenységét szabályozná; a társaságoknak azonban nehézséget okoz még a kr
Az amerikai pénzügyminiszter kizárja annak a lehetőségét, hogy a jövőben megemelik vagy eltörlik a 250 ezer dolláros betétkártalanítási limitet. A nyilatkozat hatására a befektetők egyre több banki részvénytől szabadulnának – írja a Financial Times.
A bukaresti pénzügyi felügyelet magyar tagja szerint a csődbe ment Euroins a legalacsonyabb áron árulta a kötvényeket, ami üzletileg fenntarthatatlan, a jelenlegi helyzet pedig megköveteli az ideiglenes árplafon bevezetését.
Az amerikai pénzügyminiszter kizárja annak a lehetőségét, hogy a jövőben megemelik vagy eltörlik a 250 ezer dolláros betétkártalanítási limitet. A nyilatkozat hatására a befektetők egyre több banki részvénytől szabadulnának – írja a Financial Times.
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1+1 százalékáról idén egészen május 22-éig lehet rendelkezni. A felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok – hívja fel a figyelmet a NAV.
Megint letért Magyarország az egyensúlyi növekedés pályájáról, elakadt a reformfolyamat, és nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem – mondta Matolcsy György jegybankelnök új könyvének bemutatóján. A Növekedés.hu tudósítása szerint Matolcsy azt javasolta, hogy vissza kell térni a reformokhoz, mert letért az egyensúlyi növekedési pályáról Magyaro
A tőzsdén jegyzett vállalatok kevesebb mint harmada számít fenntarthatónak az uniós zöld keretrendszer mutatói alapján - hívja fel a figyelmet az EY 11 tagországot elemző tanulmánya.
Öt év alatt megközelíti a 2 millió forintot az áramszámlán jelentkező megtakarítás, amelyet már egy közepes méretű cég is elérhet, ha lézertechnológiás irodai multifunkciós berendezéseit az Epson piezoelektromos tintasugaras eszközeire cseréli. A lépéssel csaknem 1,5 tonna CO2 emissziótól is meg lehet kímélni a környezetet, miközben a hőmentesen mű
A szórólapokon szerepel egy rádiófrekvencia, amelyen keresztül az ukrán katonák fel tudják venni a kapcsolatot az orosz illetékesekkel a feladás részleteiről.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján az elmúlt héten 44 100-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön. Ez csökkenést jelent az azt megelőző héthez viszonyítva.
A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma közzétett egy fotót, amelyen egy hatalmas koronalyuk keletkezik a Nap légkörében, amely gyors mozgású napszél-áramlatot lövell
Gulyás Gergely szerint nemhogy milliárdos kár érte volna a magyar államot a Vodafone-Yettel részvénycserével, hanem egyenesen jól járt. Megoszlanak a vélemények.
Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázis létrehozását célzó javaslatát, közös cél az infláció elleni küzdelem - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a versenyhivatallal közös közleményében.
A török jegybank változatlan szinten, 8,5 százalékon tartotta az irányadónak számító, hétnapos repokamatot csütörtökön, amit azzal indokolt, hogy a múlt havi pusztító földrengések után még fontosabbá vált a pénzügyi feltételek támogatásának fenntartása a növekedés lendületének megőrzése érdekében.
Az elmúlt néhány hónapban rendkívüli mozgások jellemezték a forint árfolyamát, de vajon merre mehet tovább a közeljövőben és melyek azok a hazai és nemzetközi tényezők, amelyek meghatározzák a hazai fizetőeszköz kurzusának irányát. Egyáltalán miért reagál a forint ennyire érzékenyen minden piacbefolyásoló hírre? Következő ingyenes befektetői klubre