2023. március 24. péntek

márc. 24
12:35
Szalmonella miatt hívta vissza egyik termékét a dm (Portfolio)
Szalmonella esetleges jelenléte miatt hívta vissza a forgalomból a dmBio szezám tahini krémet a dm-drogerie markt Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
márc. 24
12:39
Új tagok a monetáris tanácsban: már hétfőn választ kaphatunk egy fontos kérdésre (Infostart)
Búza Éva parlamenti meghallgatása hétfőn lesz, kedden akár már részt is vehet a kamatdöntésben.
márc. 24
12:39
A családok védelme a pénzügyi tudatosságnál kezdődik (Demokrata)
Nagy Márton miniszter a Pénz7 rendezvénysorozat keretében tartott előadást Szolnokon.
márc. 24
12:39
Trump: „halál és pusztítás” következik, ha megvádolnak (Forbes)
Nem tartóztatták le kedden, ahogy gondolta – most újabb veszélyre figyelmeztetett.
márc. 24
12:45
Magas hozam nincs kockázat nélkül (ProfitLine)
Kulcskérdés a megtakarítások esetében a kockázat, amire az adott befektetés árfolyamának ingadozása utal. Főszabály, hogy minél nagyobb a gyarapodás, annál magasabb a kockázat is. Erre is rávilágít a fiatalok számára útmutatót adó K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője, amely most zárta második fordulóját.
márc. 24
12:51
Terményeladás: sok termelő az utolsó pillanatban van a gabonakereskedő szerint (Agroinform)
Eljött az a pont, amikor a likviditás megőrzéséhez muszáj lenne meghozni komoly és nehéz döntéseket a magyar termelőknek.
márc. 24
12:57
Felmondás: önmagában nem elegendő indok a létszámcsökkentés (Adózóna)
A munkáltató a felmondását köteles megindokolni. A felmondással kapcsolatosan a foglalkoztatási jogszabályok és az azokra épülő joggyakorlat számos követelményt fogalmaz meg (világosság, valósság, okszerűség), melyek elmaradása a munkáltatói felmondás jogszerűségét veszélyezteti. Cikkünkben ezen követelményeket mutatjuk be a Kúria friss eseti dönté
márc. 24
12:57
Nagyot esett a forint az európai banki aggodalmak miatt (Portfolio)
Csütörtök estig hatalmas, mintegy 20 egységnyi forintszárnyalás következett be az euróval szemben hétfő reggelhez képest, a Fed-döntés miatt hanyatló dollárral szemben pedig ez közel 30 egységet is elért, de aztán a csütörtök este érkezett, elvileg kedvező EU-forrásos hír után is gyengüléssel kezdett pénteken a forint. Ezután pedig a délelőtti kere
márc. 24
12:57
Jön a hideg, elfagyhat a gyümölcsös (Mezőhír)
Itthon egyes helyeken több mint 20 ⁰C-ot is eshet a hőmérséklet, a tavaszias időt kisöpri a sarki hideg.
márc. 24
13:00
Az olaszok jelentős része nemet mond a rovarokból nyert élelmiszerekre (Agrofórum)
Olaszországban az agrártárca, az egészségügyi és a nemzeti termékeket védő minisztérium közös rendeletben szabályozza a rovarlisztet tartalmazó élelmiszerek címkézését és értékesítését - jelentette be Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter.
márc. 24
13:03
Eddig tartott a gáz szárnyalása, pénteken megint földbe állt az ára (Menedzsment Fórum)
Pénteken is folytatódott a gáz árának esése a tőzsdéken. Fontos lélektani szinthez közelít az árfolyam.
márc. 24
13:03
Tudósok, kutatók között egy igazi agrárinnovátor (Mezőhír)
Az agráriumban is elengedhetetlen a digitalizáció, a precízió
márc. 24
13:09
Országos zöldgazdasági fórumsorozatot indít a KSZGYSZ (Üzletem)
A körforgásos gazdaság kialakításához vezető általános és regionális keretekről, valamint lehetőségekről szervez fórumsorozatot valamennyi gazdaságfejlesztési régióban a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége.
márc. 24
13:15
A UPS Healthcare Németországban nyit egészségügyi logisztikai központot (ProfitLine)
A Magyarországon is jelentős operációval rendelkező UPS Healthcare a mai napon megnyitotta első németországi egészségügyi logisztikai létesítményét Giessenben. A 27 200 m2-es, helyes gyógyszergyártási gyakorlatnak (GMP) és helyes gyógyszer-nagykereskedelmi gyakorlatnak (GDP) megfelelő raktárterület több mint 30 000 raklap elhelyezését teszi lehetőv
márc. 24
13:15
Épphogy csak felsírt, máris feldarabolná a Google-t saját mesterséges intelligenciája (Portfolio)
Csak néhány nap telt el a hivatalos indulás óta, de a Google mesterséges intelligenciája, a Bard, már most "lázadozik" alkotói ellen - írja a Futurism.
márc. 24
13:21
Komoly mínuszban az OTP (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a magyar tőzsde már közel 2 százalékkal került lejjebb, a hazai blue chipek közül pedig egyedüliként a Richter papírjai vannak pluszban. Az OTP részvényei már közel 5 százalékos mínuszban is voltak délelőtt, miután újabb eladási hullám söpör végig az európai bankszektor részvényein, azt követően, hogy a Deutsche Bank fizet
márc. 24
13:21
Ettől féltünk: itt az új madárinfluenza-kitörés (Agroinform)
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nébih.
márc. 24
13:21
Századvég: kismértékben javult a lakosság konjunktúraérzete márciusban (Demokrata)
A konjunktúraérzet jelentősebb javulására akkor nyílik lehetőség, ha a háború véget ér.
márc. 24
13:21
A nagy amerikai bankok napok alatt összeomlanának egy krízisben (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államokbeli Nemzeti Gazdasági Kutatóintézet 2 éve egy olyan dokumentumot tett közzé, amelyből kiderült, hogy a nagy bankok egyike
márc. 24
13:30
A kalászfuzáriózis megelőzése segíti az élelmiszerbiztonság javítását (Magyar Mezőgazdaság)
Európában a kalászos kultúrákat egyre nagyobb mértékben szennyezik egyes gombafajok által termelt káros mikotoxinok, amelyek betegséget okozhatnak az állatokban és emberekben egyaránt. A különböző gombás fertőzések nem csak a terméshozamot csökkenthetik, de jelentős élelmiszerbiztonságot veszélyeztető hatásuk is van.
márc. 24
13:33
Jogi menedék kriptofelhasználóknak (Kripto Akadémia)
Tom Emmer kriptopárti kongresszusi képviselő újabb törvényjavaslattal állt elő, miszerint az olyan szervezetek, amelyek nem kezelnek vagy ellenőriznek fogyasztói pénzeszközöket, mentesülnének a szigorú szabályozás alól. Tom Emmer és Darren Soto politikusok március 23-án kétpárti törvényjavaslatot terjesztett elő „A blokklánc szabályozás biztonságár
márc. 24
13:35
Leállt a Binance, de valószínűleg csak átmeneti üzemzavarról van szó (Kripto Akadémia)
A péntek déli órákban leállt a kereskedés a Binance-en. A váltó a közösségi oldalán jelezte, hogy már vizsgálják az esetet és dolgoznak a probléma megoldásán. We are aware of an issue impacting spot trading on Binance. All spot trading is currently temporarily suspended as we work to resolve this as soon as possible. New updates […]
márc. 24
13:48
Romániai tengeri szélfarmok és úszó napelemparkok építésében vállal szerepet az Egyesült Arab Emírségek állami energiavállalata (Tiszta Jövő)
Romániai tengeri szélfarmok, illetve úszó napelemparkok építéséről állapodott meg hétfőn a romániai vízierőműveket működtető, piacvezető Hidroelectrica és az Egyesült Arab Emírségek állami tulajdonú megújulóenergia-vállalata, a Masdar - tudatta a román állami vállalat.
márc. 24
13:51
Fontos lélektani szinthez közelít a gáz árfolyama (Privátbankár)
Pénteken is folytatódott a gáz árának esése a tőzsdéken. Fontos szint közelében a kurzus.
márc. 24
13:51
Raisz Anikó: elindult a regisztráció a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra (Alternatív Energia)
Idén is megrendezik a TeSzedd! hulladékgyűjtő akciót, amelyre már jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten.
márc. 24
13:51
A robotok már a dolgoznak az áfabevallásán – avagy eÁFA újratöltve (Portfolio)
Világelsőként a magyar adóhatóság vállalta fel a vállalkozói online-számla adatok alapján az áfabevallás tervezetének kiajánlását, melyre már 2021 első negyedévének végén sor került volna. A rendszer publikálását azonban többször is elhalasztották, és még a mai napig sem indították el. Ugyanakkor a halasztás nem jelenti, hogy feladták volna a terve
márc. 24
13:57
Továbbra is csúcson a hazai foglakoztatás (Menedzsment Fórum)
A pénteken közzétett adatok alapján a Magyar Bankholding szakértői úgy látják, nagyon jó a helyzet a magyar munkaerőpiacon.
márc. 24
13:57
Alapjogokért Központ: túl vagyunk az inflációs csúcson (Demokrata)
Ha megszüntetnék a szankciókat, az árdrágulás rövid távon akár meg is feleződne.
márc. 24
13:57
Betiltják a TikTokot? Ezekbe a részvényekbe fektess! (Forbes)
Elemzők szerint óriásit fog ugrani a Meta, a Snap és az Alphabet is, ha a TikTokot betiltják.
márc. 24
14:03
Meghirdették a Takarék Jelzálogbank éves közgyűlését (Portfolio)
Meghirdették a Takarék Jelzálogbank éves rendes közgyűlését április 26-ára.
márc. 24
14:03
Élénkült a gazdasági aktivitás az euróövezetben (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye márciusban, ez azonban szinte kizárólag a szolgáltatóiparban élénkülő üzleti aktivitásnak tudható be a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
márc. 24
14:03
Meredek pályán hullámvasutazik a forint, nem látszik a vége (Bank360 blog)
Óriási árfolyamingadozást produkált a forint az elmúlt hetekben. Minden jó és rossz külföldi bankhírre kilengett az árfolyama. Így van ez most is, a forint nagyon kétségbe tud esni, de aztán hirtelen örülni is.
márc. 24
14:06
Autonóm, könnyen manőverezhető robot segíti a zöldségtermesztőket (Agrofórum)
A világjárvány csúcspontján Ethan Rublee és családja a kaliforniai Szilícium-völgy csúcstechnológiai övezetéből egy kis méretű birtokra költözött a kaliforniai Watsonville-ben, hogy ott farmerként új életet kezdjen. A robotikában szerzett múltja és a helybeli farmerek, akiket megismert, megihlették, így Rublee rövidesen nekilátott, hogy a legkisebb
márc. 24
14:09
Károly királyért aggódnak, nem megy Franciaországba (Privátbankár)
A Buckingham palota szerint nem biztonságos a tüntetések miatt.
márc. 24
14:09
Videósorozatot indít a NAK a gazdáknak az új Közös Agrárpolitikáról (Adózóna)
Közel 20 részes videósorozatot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az új Közös Agrárpolitikáról (KAP). A néhány perces rövidfilmekben a gazdák és az érdeklődők megismerhetik a KAP történetét, finanszírozását, a közvetlen támogatások rendszerét a zöld felépítménnyel, közte az agro-ökológiai programmal, de tájékozódhatnak a fiatal gazdák támogatásá
márc. 24
14:09
Lakáshitel-törlesztésre is használható az egészségpénztári befizetés utáni kedvezmény (Üzletem)
A legfontosabb tudnivalókat a Credipass pénzügyi szakértői foglalták össze.
márc. 24
14:15
Problémát jelent az olasz börtönök túlzsúfoltsága (ProfitLine)
Továbbra is problémát jelent az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága, a fogvatartottak közötti erőszak és a megfélemlítés - hívta fel a figyelmet strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen bánásmód elleni szakbizottsága (CPT) pénteken közétett jelentésében.
márc. 24
14:15
Ha nagy létszámváltozás van a cégnél, adóellenőrzésre számíthat (Növekedés)
A hibák javítására lehetőség van, ha azokra a jogkövetési vizsgálat során derül fény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elemzi a foglalkoztatotti bejelentéseket, és az azokhoz kapcsolódó járulékbevallásokat is. Az előzetes elemzéskor külön figyelmet kapnak a nagy létszámváltozást bejelentő gazdálkodók.
márc. 24
14:21
Befektetői figyelmeztetést adott ki a Sec (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete közleményt adott ki, amelyben figyelmezteti a befektetőket a kriptovalutákkal kapcsolatos befektetések veszélyeiről. A SEC szerint a volatilitás és a védelmi intézkedések hiánya miatt a kriptos befektetések rendkívül kockázatosak. A kriptoipari szereplők viszont nagyobb egyértelműséget és tisztes
márc. 24
14:21
Most érkezett! Az AgroVir Kft. nyerte az Agrár Innovációs-díjat (Agroinform)
Díjazták Magyarország jelentős innovációit.
márc. 24
14:21
Adathalász csalókra figyelmeztet az MVM (Növekedés)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég.
márc. 24
14:23
A buszsávban autózgat? - Nézze meg a bírságokat! (Növekedés)
Három év alatt több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki ellenőrző akciók során azokra az autósokra, akik jogosulatlanul használták a buszsávot, ezzel akadályozva az autóbuszokat és mentőautókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
márc. 24
14:24
A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a Mate és a Nagisz Csoport új együttműködése (Magyar Mezőgazdaság)
A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nagisz Zrt.-vel Nádudvaron.
márc. 24
14:27
Videósorozattal is segíti a NAK a gazdákat az új közös agrárpolitika megismerésében (Növekedés)
Videósorozatot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az új Közös Agrárpolitikáról (KAP) - tudatta a kamara.
márc. 24
14:27
Üti az OTP-t a tőzsde, komoly mínuszban van a bank (Forbes)
A Richter kivételével a többi blue chip is esik.
márc. 24
14:33
Kegyetlen módon verik át most a jóhiszeműeket (Piac és Profit)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég.
márc. 24
14:33
Megegyezett a béremelésről az Audi és szakszervezete (Portfolio)
Az Audi Hungaria munkaadói oldal tárgyalódelegációja a mai napon átadta újabb béremelési ajánlatát a munkavállalói oldal tárgyalódelegációjának, melyet a munkaadói oldal a 2023.03.22-én folytatott tárgyalás eredményeként a munkavállalók képviselőinek javaslatait figyelembe véve és beépítve készített el. A munkaadói bérajánlatot az Audi Hungária Füg
márc. 24
14:33
Gulyás Gergely: Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást (Demokrata)
Az európai uniós átlag 75 százalékáról 77 százalékára emelkedett a magyar GDP.
márc. 24
14:33
A Continental nyerte "Az év K+F beruházója" díjat a HIPA-tól (Növekedés)
A Continental Automotive Hungary Kft. nyerte "Az év K+F beruházója" díjat a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA) - közölte a társaság.
márc. 24
14:39
Az MVM nevével visszaélve zsebelik ki áldozataikat a csalók (Portfolio)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Keresés