Újabb tízezer szamárköhögés elleni védőoltás érkezett – olvasható az NNGYK közleményében. Már 226 szamárköhögés gyanús megbetegedésről érkezett bejelentés, a laboratóriumi vizsgálatok 90 esetben erősítették meg a betegséget – tették hozzá.
Két és fél éve tart szomszédságunkban az orosz-ukrán háború, amely globális gazdasági-társadalmi következményekkel jár. Nemrég például a Nato-tag Kanada hozta nyilvánosságra, hogy ellenséges hackertámadások veszélyeztetik az élelmiszer-ellátását.
A kiva-alanyok számára is szükséges a közteher megfizetése, amennyiben az Efo tv. szerint tételes közteher mellett foglalkoztatnak munkavállalót – figyelmeztet a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal közös közleménye.
A távközlési szolgáltatók közül kizárólag a 4iG televíziós platformjáról lesz elérhető az RTL+ streamingszolgáltatása, így az UEFA Bajnokok Ligája közvetítések is
Hosszú évek óta keresik a kutatók a tökéletes anyagot, ami amellett, hogy könnyű, az emberi szem által láthatatlan infravörös fényt is képes látható fénnyé alakítani.
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2024. júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei szerint a magyar gazdaság helyzete és kilátásai jelentősen romlottak 2024 áprilisához képest. A Negyedéves Konjunktúramutató 9 pontra csökkent, ami a 2022. októberi mélypontjához hasonló értéket jelent. A jelenlegi és a várható üzleti he
A Wizz Air elindítja “All You Can Fly" programját, amellyel egy egyszeri éves díjért cserébe kedvező árú jegyeket kínál a légitársaság hálózatába, de csak a járat indulása előtt 3 nappal foglalhatók jegyek, és csak az üresen maradt helyekre.
A Wizz Air elindítja “All You Can Fly" programját, amellyel egy egyszeri éves díjért cserébe kedvező árú jegyeket kínál a légitársaság hálózatába, de csak a járat indulása előtt 3 nappal foglalhatók jegyek, és csak az üresen maradt helyekre.
Furcsa, hogy nem előre jelentette be a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária (AH), hogy ma és holnap karbantartási munkák miatt kiesések lehet egyes TV- és rádióadásokban. Az Antenna Hungária rendszeres karbantartási kötelezettsége keretében augusztus 13-án és 14-én a Széchenyi-hegyi tornyán végez karbantartást. A munkálatok alatt a tornyok csökk
Per indult az idei év elején elkövetett eddigi talán legnagyobb hackertámadás ügyében. Hackerek támadásának lett kitéve az év elején a floridai székhelyű Jerico Pictures háttérellenőrző cég, amely National Public Data néven tevékenykedik. Egy fenyegető szereplő állítólag rekordszámú, közel 3 milliárd ember érzékeny személyes adatait tette közzé, am
Ma reggel 9 órakor a BITBOT token listázásra került az Uniswap-on mindössze 0,02 dollárért, és ezzel egyidőben a platform V1es változata is debütálni. A Bitbot állítása szerint “A legerősebb és legbiztonságosabb Telegram kereskedési bot itt van, és készen áll arra, hogy olyan nyereséget biztosítson, ami miatt először is belevágtál a kriptóba.” A pr
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2024. júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei szerint a magyar gazdaság helyzete és kilátásai jelentősen romlottak 2024 áprilisához képest. A Negyedéves Konjunktúramutató 9 pontra csökkent, ami a 2022. októberi mélypontjához hasonló értéket jelent. A jelenlegi és a várható üzleti he
A 2024. júliusi adatfelvétel eredményei szerint a Negyedéves Konjunktúramutató értéke 2024 áprilisához képest +20-ról +9 pontra csökkent. A 2023 óta váltakozó javuló és romló időszakok után tehát jelentős visszaesés történt, melynek eredményeként a negyedéves mutató jelenlegi értéke 1 ponttal alacsonyabb az energiaválság időszakában tapasztalt 2022
Meghaladta az ukrán import méz mennyisége az autonóm kereskedelemliberalizációs intézkedésekben előírt több mint 44 ezer tonnás uniós kvótát, így innentől csak 17,3 százalékos vámmal hozható be.
Új akkumulátort mutatott be a kínai elektromosautó-gyártó, a Zeekr, amely állítása szerint a világ leggyorsabban tölthető akkumulátora, még a Teslát is lekörözi vele.
2024 júliusában országosan 1,8 százalékkal, Budapesten 1,4 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek előző hónaphoz mérten, az előző év azonos időszakinál országosan 10,2, Budapesten 9,3 százalékos volt az emelkedés a Ksh–ingatlan.com-lakbérindex friss adatai szerint.
Jótékony hatásai miatt sokan a gyógynövények királynőjének tartják, de nem veszélytelen az olykor gyomorégést, légzési zavarokat, akár vetélést is okozó borsmenta.
Az elmúlt években rendkívül megdrágult a kávé, ami nem csak az általános infláció miatt következett be. A hosszú ellátási lánc, a szállítóhajók megtámadása, az éghajlatváltozás, de az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása is tehet arról, hogy a boltokban és a kávézókban is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni a fekete élvezetért.
A 11. kerületben, Simmeringben található Pfaffenau-i hulladékégető üzem Ausztria legmodernebb gyára, ahol áramot és hőt állítanak elő több ezer háztartás számára. Emellett itt azt is vizsgálják, hogyan lehet a jövőben a maradék égéstermékeket hasznosítani. Bécs városának köztisztaságért és hulladékgazdálkodásért felelős ügyosztálya (MA48) most a jö
A hosszú életkort megélő lakosairól híressé vált görög sziget, Ikaria egyik helyi családja arról beszélt a CNBC-nek, hogy mi az az élelmiszer-alapanyag, amit minden nap használnak.
Az Antenna Hungária rendszeres karbantartási kötelezettsége keretében augusztus 13-án és 14-én a Széchenyi-hegyi tornyán végez karbantartást. A munkálatok alatt a tornyok csökkentett adásteljesítménnyel működhetnek, az időszakban szolgáltatáskimaradást tapasztalhatnak az ügyfelek egyes televíziócsatornákon és rádióadásokban - közölte az Antenna Hun
Tízezer jelentkezőnek 499 euróért kínál éves tagságot a Wizz Air. Az éves díjért cserébe egy éven keresztül a légitársaság teljes hálózatán 9,99 euróért foglalhatnak jegyet a tagok. Az ügyfelek 72 órával az indulás időpontja előtt választhatnak a rendelkezésre álló úti célok közül.
A zürichi MoneyMuseum eltávolította azokat a hivatkozásokat, amelyek szerint Craig Wright Satoshi Nakamoto, a Bitcoin álnéven ténykedő megalkotója, mivel valótlannak és egyes látogatók számára bosszantónak nevezte őket. A svájci múzeum alapítója, a Dow Banking Corporation egykori vezetője, Jürg R. Conzett írt egy esszét (amit 2021-ben archiváltak)
Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Schneider Electric fenntarthatósági programja az idei első félév végére, a társaság megoldásaival már több mint 600 millió tonna CO2-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit.
A vártnál érdemben alacsonyabb lett az amerikai termelői infláció és maginfláció, ami kedvező lehet a szeptemberi Fed kamatdöntő ülése szempontjából és mindenképpen afelé mutat, hogy csökken az inflációs nyomás az amerikai gazdaságban.
Elemzői háttérbeszélgetést tartott a Mol a második negyedéves gyorsjelentését követően, ahol számos értékes információ elhangzott - a cég többek között az olajellátással és a különadókkal kapcsolatos kivásokról beszélt, valamint beszámolt az orosz olaj diverzifikáció helyzetéről is.
A legtöbb gazda a betakarítás után fellélegzik, pedig a munka java még csak ezután következik. Szárítással, tisztítással meg kell őrizni a learatott termény minőségét az értékesítésig. A szakszerűségben segíthet egy nemrég kifejlesztett, hasznos robot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat – áll a GVH közleményében.
Eddig 8000 energetikai tanúsítványt állítottak ki, az MFB közvetítő hálózatában pedig csaknem 15 ezer érdeklődő folytatott egyeztetést otthona felújításáról – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Kereskedelmi forgalomba soha nem kerülő, limitált és különleges arany csomagolású Trikolór Túró Rudival lepte meg a párizsi olimpiáról hazatérő sportolókat a Pöttyös. A Hajrá Magyarok! Trikolór Túró Rudit az olimpiai csapatot hazaszállító aranygép fedélzetén arany csomagolásban és különleges díszdobozban kapták meg olimpikonjaink a Wizz Air légiuta