2024. augusztus 13. kedd

aug. 13
15:09
Értetlenül áll a Szentkirályi Magyarország Kft. menedzsmentje a GVH eljárása elé (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sajtóközleményben jelentette be, hogy eljárást indított – több más szereplő mellett – a Szentkirályi Magyarország Kft. ellen, fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt.
aug. 13
15:09
Újabb tízezer szamárköhögés elleni védőoltás érkezett (Adózóna)
Tovább emelkedett a bejelentett szamárköhögés (pertussis) gyanús esetek száma, hétvégén újabb tízezer szamárköhögés elleni védőoltás érkezett hazánkba – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden az MTI-vel.
aug. 13
15:09
Otthonfelújítók, figyelem: egyszerűbb lehet a pályázati folyamat (Portfolio)
Népszerű az otthonfelújítási program, már több mint 8000 energetikai tanúsítványt állítottak ki, a kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
aug. 13
15:09
Lengyelország már készül a háborúra: 300 ezres hadsereget építene néhány év alatt (vg.hu)
Lengyelországnak megvan a demográfiai lehetősége, hogy néhány év alatt 300 ezer főre növekedjen a katonai állományának a létszáma – állítja a lengyel Nemzetbiztonsági Ügynökség.
aug. 13
15:11
Naponta 4-5 millió palackot váltunk vissza (Portfolio)
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.
aug. 13
15:15
Új csúcson az önkéntes pénztárak taglétszáma (ProfitLine)
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) legújabb elemzése szerint.
aug. 13
15:15
Stoneless – Atv munkatársa lehet kőgyűjtésben (GépMax)
A gyűjtőrendszer egy bilincsszerű kőfogóval működik, és 6-50 cm átmérőjű kövek összegyűjtésére alkalmas.
aug. 13
15:15
Éves bérlettel rukkolt elő a Wizz Air, de van benne egy kis turpisság (Telex)
Leperkálunk 240 ezer forintot, és onnantól 4 ezerbe kerül minden jegy. Remekül hangzik, de könnyen rá is fázhatunk.
aug. 13
15:15
Megérkezik Magyarországra a Viber Plus (Media1)
A Rakuten Viber hazánkban is elindítja a Viber Plus prémium szolgáltatást exkluzív funkciókkal és testreszabási lehetőségekkel.
aug. 13
15:15
Az Einstein-teleszkóp előkészítését segítik a Wigner Fk kutatói (Gyártástrend)
Az Einstein teleszkóp egyik lehetséges helyszínének vizsgálatához járulnak hozzá a Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont kollégái a szardíniai Sos Enattos bányában, ahol az „Innovatív Detektorfejlesztő Lendület kutatócsoport” által készített modern müondetektort helyeztek üzembe.
aug. 13
15:27
Hatalmas a magyarok lelkesedése az üvegvisszaváltás iránt – állítja a MOHU (Piac és Profit)
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője Biatorbágyon.
aug. 13
15:27
Hiába a küzdelem, kiégett a kukorica a Kiskunságban (Agroinform)
Csupán töredéke várható a szokásos termésmennyiségnek.
aug. 13
15:27
Brutális hőségben kellett várakozniuk a Ryanair utasainak egy máltai gépen (vg.hu)
Botrány tört ki Máltán, a Ryanair Lengyelországba tartó járatának fedélzetén, hat órán át állt az utasokkal teli repülőgép a tűző napon.
aug. 13
15:27
Mit jelent a használat joga? (Üzletem)
A haszonélvezeti jog mindenkinek ismerősen cseng. A használat jogáról, amivel szintén az ingatlanok esetén találkozhatunk leggyakrabban, már kevesebben tudnak. Dr. Szabó Gergely ügyvéd összefoglalója.
aug. 13
15:29
Hogyan zajlik a gyomszabályozás az ökológiai búzatermesztésben? (Agroinform)
Az ÖMKi on-farm őszi búza fajtatesztjeinek fontosabb tapasztalatai.
aug. 13
15:39
Értetlenül áll a Szentkirályi a GVH eljárása előtt (vg.hu)
Megszólaltak Balogh Leventéék.
aug. 13
15:45
Hatalmas pofonnal küldik tovább a lejtőn a kínai részvényeket (vg.hu)
Öt tucat kínai részvényt szór ki az MSCI az indexeiből.
aug. 13
15:45
Megfizethető vízparti ingatlanok Magyarországon - ezek a legolcsóbb nyaralók Magyarországon (KKV Magazin)
Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra.
aug. 13
15:45
Egyszerűbb lehet támogatással felújítani az otthonod (Forbes)
Az eddigi tapasztalatok alapján egyszerűsítenék az Otthonfelújítási Program körüli adminisztrációt.
aug. 13
15:51
Csapadékvíz-elvezető árokrendszer fejlesztésére kerülhet sor Békéscsabán (Alternatív Energia)
Békéscsaba 800 millió forint uniós támogatást nyert el a csapadékvíz-elvezető árokrendszer fejlesztésére - közölte az önkormányzat környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka.
aug. 13
15:51
Kánikula: egyre rosszabb a helyzet, de most kiderült, mikor lélegezhet fel Magyarország (Portfolio)
A meteorológiai szolgálat térképet közölt a magyarországi kánikuláról, valamint megosztotta az ECMWF időjárás-előrejelző modell animációit, amelyek nagyobb hányada vizionál a jövő hétre hőmérséklet-csökkenést. A HungaroMet frissítette e heti időjárás-előrejelzését, veszélyjelző térképeit is.
aug. 13
15:51
Az egész országban terjednek a kaktuszok, és ez elég rossz hír (Agroinform)
Gyorsan szaporodnak, nagy felületeket boríthatnak el, és ezáltal veszélyeztetik az őshonos élővilágot.
aug. 13
15:51
Hatalmas fordulat: újra népszerűbbek a befektetési alapok, mint az állampapírok (KKV Magazin)
Gőzerővel növelik a megtakarításaikat a magyarok, akik az idén már sokkal több pénzt tettek befektetési alapokba, mint állampapírba, és a külföldi értékpapírok is nagyon népszerűek náluk - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
aug. 13
15:57
Soha nem volt ilyen olcsó az augusztus 20-i gasztronómiai csoda (vg.hu)
A Csárdafesztivál tematikájáról, ételkínálatáról és kulturális ínyencségeiről Kovács Lázár séf beszélt Szente Vajknak, a Szent István Nap nagykövetének.
aug. 13
15:57
157 millió forint értékben foglalt le autókat a NAV (Forbes)
A használtautó kereskedés több szempontból is gyanús volt, az ellenőrzés során pedig nagy volt a bukás.
aug. 13
15:57
2022-ben megállapodott egymással a Tether és a Celsius, most mégis 2 milliárd dollárt követelnek egymástól (BitcoinBázis)
Tether a Celsius-pert „megrázkódtatásnak” minősítette, és a bíróság előtt küzd a 2 milliárd dolláros követelések ellen. Az USDT stabilcoin kibocsátója, a Tether kitart amellett, hogy a 2022-es megállapodás feltételeinek megfelelően járt el. A Tether és a Celsius pere A Tether Limited visszavágott a Celsius Network által a vitatott Bitcoin miatt ind
aug. 13
16:03
Lejjebb jött a 3 hónapos átlagpapírok hozama (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, amelyeknek csökkent az átlaghozama.
aug. 13
16:09
Elégedetlenek a szlovákok a bérekkel (Piac és Profit)
Szlovákiában a munkavállalók kétharmada számára komoly problémát jelent, hogy kijöjjön a béréből fizetéstől fizetésig, ilyen nehézségekkel a közép-szlovákiai régióban küzdenek a legnagyobb arányban a munkavállalók - derült ki az Alma Career felméréséből, amelynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette.
aug. 13
16:09
Már több mint 1,2 milliót lopnak el egy-egy család számlájáról a csalók (Adózóna)
Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól
aug. 13
16:09
Átneveznéd Sirit? Így megteheted! (ICT Global)
Siri nevét egy jó ideig nem lehetett megváltoztatni, ellenben az iOS 18-ban van egy olyan kisegítő lehetőség, amely lehetővé teszi, hogy egyéni parancs használatával indítsd el Sirit. Azaz, átnevezd.
aug. 13
16:15
Szakadatlanul növekszik a Waberers csoport (ProfitLine)
Továbbra is növekedési pályán van a Waberer's csoport - hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer's International Nyrt. igazgatóságának tagja hétfőn, a társaság második negyedéves és féléves pénzügyi jelentésének közzétételét követő online sajtótájékoztatón.
aug. 13
16:15
A Mohu szerint az emberek imádják a visszaváltási rendszert (vg.hu)
A magyarok elkötelezettek a környezetvédelem iránt.
aug. 13
16:21
Hatalmas veszteséget szenvedett el a palermói maffia (Piac és Profit)
Egy szicíliai maffiacsalád által működtetett pénzmosó-hálózatra csaptak le az olasz, a brazil és a svájci hatóságok, a vizsgálat szerint a banda nyeresége meghaladta az 500 millió eurót (196,8 milliárd forint) - közölte kedden az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős uniós ügynökség, az akciót segítő Eurojust.
aug. 13
16:21
Lejjebb jött a 3 hónapos állampapírok átlaghozama (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, amelyeknek csökkent az átlaghozama.
aug. 13
16:21
Öt tipp, hogy az autós nyaralás ne váljon rémálommá (Digital Hungary)
Itt az augusztus, és vele tetőpontjára érnek a nyaralások. Mielőtt azonban autóba pattannánk a családdal, és útnak indulnánk valamely közeli vagy távolabbi vízpart felé, érdemes átgondoltan felkészíteni a járművet a nagy kalandra.
aug. 13
16:21
Mi vár az Ethereum árfolyamára a közelgő CPI adatok miatt – Az AI megmondja! (KriptoMagazin)
Az Egyesült Államok augusztus 14-én teszi közzé a havi fogyasztói árindex (CPI) adatait, amely egy vezető gazdasági mutató. Az amerikai CPI hírek befolyásolhatják az összes pénzügyi piacot világszerte, beleértve a kriptovalutákat, részvényeket, devizákat és árucikkeket. A mesterséges intelligenciát megkérdezve betekintést nyerünk egy Ethereum (ETH)
aug. 13
16:23
Indul a rali az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a vártnál érdemben alacsonyabb lett az amerikai termelői infláció és maginfláció, ami kedvező lehet a szeptemberi Fed kamatdöntő ülése szempontjából és mindenképpen afelé mutat, hogy csökken az inflációs nyomás az amerikai gazdaságban. A csökkenő kamatpályát árazva emelkednek a vezető amerikai részvényindexek.
aug. 13
16:27
Horgászok, figyelem! Most a ti segítségetekre van szükség (Agroinform)
A Bükki Nemzeti Park kéri, hogy a horgászok a vízi emlősök számának felmérésében segítsék a HódTérkép csapatát.
aug. 13
16:27
Súlyos járvány ütötte fel a fejét, megteltek a kórházak Kongóban (Portfolio)
A Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) súlyos egészségügyi válság alakult ki egy mutálódott himlőtörzs gyors terjedése miatt. A Save the Children nemzetközi segélyszervezet jelentése szerint a helyzet különösen aggasztó, mivel már kéthetes csecsemőket is kezelni kell a túlzsúfolt kórházakban - írta meg a Bloomberg.
aug. 13
16:27
Újra nekifut a GySEV-felvásárlásának a magyar állam (vg.hu)
Az ügylethez még szükség van az osztrák versenyhivatal, a BWB jóváhagyására.
aug. 13
16:27
A szilvák szinte a fán aszalódnak meg, bizonytalan az idei terméshozam (Agrofórum)
Az országosan jelentkező változékony időjárás okozta fagykár és hideghatás következtében a megszokottnál nagyobb mértékű gyümölcshullás volt megfigyelhető idén a hazai szilvaültetvényeken.
aug. 13
16:27
Össze kell fogni a borászat jövőjéért (Magyar Mezőgazdaság)
A borásztársadalom példamutató együttműködése és alkalmazkodási képessége nélkülözhetetlen a változó piaci környezethez való sikeres alkalmazkodáshoz.
aug. 13
16:27
Szabolcsi számlagyár is "beszállított" a Pest vármegyei adócsalóknak (Üzletem)
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy szabolcsi számlagyáros férfi ellen.
aug. 13
16:29
A Sziget Fesztiválon a rendőrség drogdílereket fogott el, több mint száz esetben kellett a taxisokkal szemben intézkedniük (vg.hu)
Három drogdílert, négy tolvajt és több szabálytalan taxist találtak a rendőrök. Véget ért a 2024-es Sziget Fesztivál.
aug. 13
16:33
A Szentkirályi Magyarország Kft. maximálisan együttműködik a GVH-val (hirado.hu)
A Szentkirály Magyarország Kft.-t érintő mostani eljárás túlnyomórészt a Szentkirályi Magyarország Kft.-nek egy 2019-es kommunikációs kampányában használt, fenntarthatósággal kapcsolatos állításait vizsgálja.
aug. 13
16:39
Csökkenhet az olaj iránti kereslet az idei évben (Portfolio)
Mérséklődhet az olaj iránti kereslet növekedése részben a globális lassulás, részben pedig szezonális hatások miatt. Az év második felében pedig a kínálat is emelkedhet. Idáig a globális kereslet lassulását ellensúlyozzák a közel-keleti konfliktusok, valamint a termeléskorlátozások hatásai.
aug. 13
16:39
Ukrajna teljes joggal forgathatja fel Kurszk megyét a csehek szerint (vg.hu)
Csehország küldi a fegyvereket, hogy folytatódjon a harc.
aug. 13
16:45
Ezeket a vállalkozásokat pécézik ki legtöbbször a zsarolók: a lopott adatra keresztet vethetnek? (Pénzcentrum)
A Sophos közzétette új, dark web témájú jelentését Turning the Screws: The Pressure Tactics of Ransomware Gangs, lefordítva Bekeményítés a nehéz helyzetben: a ransomware csoportok nyomásgyakorló taktikái címmel. A riport részletezi, hogyan használják fegyverként a kiberbűnözők az ellopott adatokat, hogy növeljék a fizetést megtagadó célpontokra neh
aug. 13
16:45
Halmokban állt a hamis készpénz, lecsaptak a rendőrök a mesés vagyont felhalmozó maffiózókra (Portfolio)
Egy szicíliai maffiacsalád által működtetett pénzmosó-hálózatra csaptak le az olasz, a brazil és a svájci hatóságok, a vizsgálat szerint a banda nyeresége meghaladta az 500 millió eurót (196,8 milliárd forint) - közölte kedden az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős uniós ügynökség, az akciót segítő Eurojust.
aug. 13
16:51
Hoppá, bizalmas üzleti adatokhoz próbált hozzáférni a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke? (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Bank a banki lakossági vagy vállalati ügyfelek számára nem nyújt pénzforgalmi szolgáltatásokat, a banki ügyfelek tranzakcióiról nem gyűjt és jogszabályi felhatalmazás nélkül nem ad ki egyedi adatokat.

Keresés