A két nagymúltú színház, a Margitszigeti Színház és a Budapesti Operettszínház, újra közös bemutatóra készül. Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot láthatja a közönség augusztus 9-én a Margitszigeten.
Megkezdte a hazai gyorsjelentési szezont a blue chipek közül elsőként a Richter ma reggel, a gyógyszergyártó számai hozták a várt növekedést, sőt, felül is teljesítették az elemzői konszenzust. A gyógyszeripari bevételek kétszámjegyű ütemben emelkedtek, a vállalat több stratégiai akvizíciót is végrehajtott a negyedévben, és a kilátások sem okoztak
A Yucca recurvifolia egy igen strapabíró növény, amely egyszerű gondozhatóságával igen gyorsan vált népszerűvé Magyarországon, napjainkban pedig már igen sok helyen felfedezhető.
Augusztus közepén Bulgáriában kerül megrendezésre az első Nemzetközi Mi Diákolimpia, amelynek fő támogatója a Google. A versenyen 35 ország 47 csapata méri össze tudását, a hazai szponzoroknak köszönhetően Magyarországot két csapat is képviselheti az első Mi diákversenyen. A diákok kiválogatása, felkészítése és a versenyre való delegálása a Neumann
A mémcoin piac drámai fordulatot vett, miután Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, eladta összesen 17 milliárdnyi Neiro airdropját. Ez a lépés először hatalmas zuhanást, majd meglepő módon gyors emelkedést eredményezett. A Neiro piaci zuhanása A memecoin piac hatalmas ütést kapott, amikor Buterin eladta összesen 17 milliárdnyi Neiro (NEIRO)
A recessziós félelmek és a vártnál kisebb kínai kereslet miatt jelentősen csökkent a kőolaj világpiaci ára. A piaci trendek hatása már holnap látható lesz a kutakon, és a következő hetekben tovább eshet a benzin és a gázolaj ára is Magyarországon - írja a G7.
Augusztus 13-án nyílik meg a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívás, amely 2024.07.31-én módosításra került. Írta: Kirimi Zoltán, megjelent a NAK weboldalán. A részletek az alábbiakban olvashatók: – A felhívás 9.2. Elszámolható költségek fejezetének 1.6. pontja kiegészült az alábbiakkal
A Wizz Air alkalmazás is elérhetővé vált a Huawei hivatalos alkalmazás-áruházában, az AppGalleryben. A bővülésnek köszönhetően a Huawei készülékek felhasználói könnyedén foglalhatnak repülőjegyet, kezelhetik foglalásaikat, és böngészhetnek a légitársaság legjobb ajánlatai közül.
Egyre távolodik a kínai elektromos autók 37%-os büntetővámjának elfogadása, mindössze 11 tagország támogatta a bevezetést. A németek a kínai bosszútól tartva egyelőre ellenzik.
Számottevően nőtt az elmúlt években a magasabb nyugdíjkorhatárra számítók aránya a K&H biztos jövő kutatás szerint. Az idei első negyedévben már a középkorúak 33 százaléka számolt azzal, hogy csak 70 évesen tud majd nyugdíjba vonulni, szemben az 5 évvel korábbi 24 százalékos aránnyal. A felmérés figyelemre méltó eredménye az is, hogy a 30-59 éves k
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A kertépítés során sokan keresünk olyan megoldásokat, amelyek gyorsan látványos esztétikai eredményeket hoznak, és hosszú távú előnyöket biztosítanak, mint például az árnyékolás.
Hétfőn egy amerikai szövetségi bíró döntése értelmében a Google megsértette az amerikai trösztellenes törvényeket a versenyellenes magatartásával. Sokan történelmi döntésként tekintenek erre - számolt be a CNN.
Nem lesz az idén még egy nyugdíjemelés - írja a Piac & Profit. 2024 januárjában 6 százalékkal nőttek a nyugdíjak, a várható infláció kompenzálására, viszont legfrissebb adatok szerint nem haladják meg az idei áremelkedések a kormány által kalkulált értéket, ezért a nyugdíjasok járandóságai csak jövőre növekedhetnek ismét.
Jelentős esést szenvedtek el tegnap a globális részvénypiacok, miután a befektetőkben felerősödtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek és azt kezdték árazni, hogy a Fed elkésett a kamatvágásokkal; eközben a japán jenre épített "carry trade" kis túlzással összeomlott a deviza erősödése miatt, ami hullámokat vert a globális piacokon; és vég
Ma reggel némi emelkedés látszik az előző napok esése után a tőzsdén, ezzel együtt a devizapiacon is látszik némi fordulat. A japán jen az előző hetek nagy erősödése után tegnap délután visszagyengült kissé, ez csökkentette a nyomást a többi eszközön. Ma fontos piacmozgaó adatok nem jönnek, így az esetleges jegybanki megszólalókra kell figyelni.
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára. Kiemelik, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a
Egy olyan kiadvány jelent meg melynek célja, hogy a mezőgazdasági vízhasználók figyelmét ráirányítsa a fenntartható vízgazdálkodás fontosságára, a felelős vízhasználat ösztönzésére. Ebben a gazdálkodók képet kaphatnak a vízmegtartó gazdálkodás fogalmáról és jelentőségéről, a vízvisszatartási lehetőségekről és annak előnyeiről, valamint az öntözési
A német Continental vállalat részlegeinek szétválasztását tervezi, amely világszerte több mint 7000 munkahely megszüntetésével járhat – számolt be a Handelsblatt nevű német lapra hivatkozva a Telex. A lap megkérdezte a német céget a magyarországi tervekről is.
Ma reggel némi emelkedés látszik az előző napok esése után a tőzsdén, ezzel együtt a devizapiacon is látszik némi fordulat. A japán jen az előző hetek nagy erősödése után tegnap délután visszagyengült kissé, ez csökkentette a nyomást a többi eszközön. Ma fontos piacmozgaó adatok nem jönnek, így az esetleges jegybanki megszólalókra kell figyelni.
A Polytechnik Hungária Kft. biomasszakazán-gyártó üzemet épít Mátraszőlősön, a beruházáshoz 788,51 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert el – közölte a vállalat az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a
Ezeket az előnyöket bukják el, akiknek 2026-ig le kell adniuk a zöld rendszámot az autójukról. Mi történt? Szeptembertől nem lehet zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat, 2026-tól pedig az összes zöld rendszámos plug-in hibrid autón fehérre kell cserélni a rendszámot. Kontextus. 2016. januárjától jár a zöld rendszám a plug-in
Nagyon zajos világban élünk. Az ablakunk előtt zajló forgalom zúgásától kezdve a szomszéd bömbölő tévéjén át a munkatársak fülkéjéből érkező hangokig, a nem kívánt zaj továbbra is nagy problémát jelent. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói más intézmények szakembereivel együttműködve olyan selyemszövetet fejlesztett ki, amellyel me
Az elemzés egy olyan villamosenergia-rendszerbe illesztett akkumulátoros energiatároló üzemeltetési tapasztalatait mutatja be, amely egyedi megoldásként kéttípusú akkumulátoros architektúrából épül fel.
A Bank of England (BoE) kedden közzétett jelentése szerint Nagy-Britannia nyolc legnagyobb bankja olyan állapotban van, hogy egy esetleges krízishelyzet az adófizetők pénzének igénybevétele nélkül is kezelhető lenne - számolt be a Reuters.
Több százezer tonna kukoricát adna rászoruló országoknak az ENSZ Világélelmezési Programja, hogy enyhítse az afrikai éhínséget. A probléma, hogy Dél-Afrikát idén különösen súlyosan érintette az aszály, miközben a helyi kultúra miatt az sem mindegy, hogy milyen gabonából áll az élelmiszersegély. Az ENSZ szerint hét ország 27 millió lakosát kell élel
Egy Android eszközöket célzó rosszindulatú kampány világszerte több ezer Telegram botot használ, hogy SMS-ben küldött kártevőkkel fertőzze meg az eszközöket.
A legfrissebb támogatói döntések nyomán immár 79 milliárd forintnyi támogatás kifizetését vállalta a Napenergia Plusz Programban, azaz többet, mint az eredetileg 75,8 milliárdra tervezett keretösszeg, és így az eredetileg tervezett 15 ezer helyett immár 19 ezer háztartás fejlesztéseit hagyták jóvá – közölte a friss összesítést kedden reggel az Ener
Egy augusztus 5-én közzétett jogszabálytervezet értelmében valóban csökkentenék a lakástámogatásokhoz szükséges elvárt társadalombiztosítási jogviszony idejét a katások, átalányadózók és mezőgazdasági őstermelők esetében. Azok a katások, átalányadózók viszont nem a Babaváróra, Csok Pluszra, falusi csokra, akik egy éven belül váltottak erre az adózá
Málta és Magyarország EU-s biztosjelöltjei miatt már komoly viták robbantak ki Brüsszelben, amelyek befolyásolhatják a két ország pozícióját az uniós végrehajtó intézményben. A szigetország egy sokak szerint túl fiatal, tapasztalan jelöltet állított Glenn Micallef személyében, ami miatt Málta egy jelentéktelen portfóliót kaphat csak a következő Eur