A Zwack Unicum Nyrt. a 2024-2025-ös üzleti évének első negyedévben bruttó árbevétele 9,131 milliárd forint árbevételt ér el, amely 220 millió forinttal, 2,5 százalékkal haladja meg az előző üzleti év hasonló időszakának árbevételét – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tájékoztatás szerint a bruttó árbevétel tartalmazza a
A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pedig megoszlik a dolgozók tapasztalata – derül ki a Pr
A bitcoin közelmúltbeli esése vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Míg egyesek pánikba estek a helyzet láttán, addig mások nyereséges lehetőségekre bukkantak. Mialatt a piac a lehetséges jövőbeli emelkedést várja, a figyelem 3 érme felé fordul, amelyek jelentős növekedést ígérnek az elkövetkezendőkben. Az alábbiakban sorba vesszük,
A csótányok nemcsak a tisztaságot és higiéniai állapotokat tükrözik, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelentenek. Ezek a rovarok nemcsak zavaróak, hanem potenciális veszélyt is hordoznak magukban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket a csótányokkal kapcsolatban és válaszokat adunk rájuk.
Júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz képest – derült ki a KSH legfrissebb adataiból. Éves szinten ugyan van némi növekedés, de az is kisebb, mint májusban volt.
Kábítószerfüggő anyjától totyogóként nevelőotthonba került, tinédzserként éveken át szexuálisan zaklatta a sportorvosa. Alulértékelték, kritizálták, és verbális agressziónak, rasszizmusnak volt kitéve. Csak azért is a világ legjobbja lett. Nem egyszer: harmincszor.
A klímakutatók számára sokáig az emberiség szén-dioxid kibocsátása jelentette a fő fókuszt, más gázokra jóval alacsonyabb figyelmet fordítottak. A metán is az elhanyagolt anyagok közé tartozik, pedig az elmúlt évek kutatásai egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy hatalmas szerepe van az időjárási viszonyok megváltozásában – írja a New Scientist.
Élőben, valamint felvételről is láthatják a magyar nézők Marozsán Fábián meccsét a világ egyik legpatinásabb tenisztornáján, a Canadian Openen. Szerdán hajnali egykor találkozik Montrealban a magyar teniszező és ellenfele, Carreno Busta. A két sportoló még soha nem mérte össze a tudását.
A japán monetáris politika jelentős fordulatot élt át idén, amikor ismét pozitív kamatlábakat határozott meg a Bank of Japan és elkezdődött a kamatemelési időszak. A változás következtében az Egyesült Államokban befektetett tőke elkezdett hazavándorolni, ami az amerikai alapkezelők egyik legnagyobb félelme. A bizonytalan makrogazdasági helyzetben a
A párizsi olimpia kezdete óta 20 százalékkal több turista érkezett a francia fővárosba és környékére az előző év ugyanezen időszakához képest, a múzeumok és a kulturális intézmények, valamint a sportrendezvények helyszíneitől távolabb eső éttermek és kávéházak látogatottsága ugyanakkor visszaesett, a tömegközlekedési járműveken alig utaznak. "Az íg
A nők lényegesen kevesebb nyugdíjat kapnak Ausztriában, mint a férfiak. Minél magasabb a havi munkajövedelem és minél több hónapnyi a járulékfizetés, annál magasabb a későbbi nyugdíj. A bér- és nyugdíjegyenlőség elérése érdekében a politikai és társadalmi erőfeszítések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az osztrák fővárosban.
Egy augusztus 5-én közzétett jogszabálytervezet értelmében valóban csökkentenék a lakástámogatásokhoz szükséges elvárt társadalombiztosítási jogviszony idejét a katások, átalányadózók és mezőgazdasági őstermelők esetében.
A permakultúrában használt mintázatok segítenek megtervezni a kerti ágyásokat és a tér optimalizálását az ápolási munkák megkönnyítése, a talaj gondozása és a táj szépségének megteremtése érdekében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,93 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 70 321,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői esés u
A hazai közepes és nagyvállalatok a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása terén némileg lemaradtak a világtendenciáktól – derül ki a K&H innovációs index kutatásából. „A hátrány nem behozhatatlan, de az AI alkalmazása nagyobb figyelmet érdemel, már csak azért is, mert a technológia bevezetése a teljes vállalati működés újragondolását igényli”
A Laye-2-es Ronin Network hídja egy hackertámadás következtében kénytelen volt leállni, amely során 12 millió dollár értékű kriptovalutát loptak el. A hírek szerint az eltulajdonított digitális eszközök 3996 ETH-t és 2 millió USDC érmét tartalmaztak. A Peck Shield Alert bejegyzése szerint a támadásról két gyanús tranzakció tehet. Az első során 399
Imádják a látogatók, imádják a fellépők és imádják a kritikusok. Ez a Fekete Zaj, ami szembemegy mindennel, ami a hazai mainstream fesztiválkultúrát jellemzi. A 15. születésnapját ünneplő rendezvény alapító atyját, lelkét és motorját, Varga Balázst faggattuk ennek kapcsán a múltról, jelenről és jövőről. A hazai igen változatos zenei fesztiválpalett
A Richter ma reggel tette közzé 2024 első féléves számait. Az árbevétel 6,1%-kal 216,3 milliárd forintra nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a bruttó fedezet 69,3%-ra emelkedett. Ez tükrözi a román nagy- és kiskereskedelmi üzletág értékesítésének hatását.
A méhek megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozása egész évben elengedhetetlen immunrendszerük hatékony működéséhez, továbbá fokozza a méhcsaládok ellenálló képességét számos kórokozóval szemben.
A Gvh a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent júliusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint. Az eredmények a magyar piaci szereplőkre is hatást gyakorolhatnak, mivel a német autóipari szereplők az egyik legaktívabbak az országban.