A jelenleg használatban lévő laptopok közül minden harmadikat vagy használtan vették vagy úgy kapták ajándékba – mutatják a számítástechnikai eszközök felújításával foglalkozó Furbify friss, reprezentatív felmérésének adatai. Ez az arány emelkedhet a közeljövőben, hiszen a magyarok többsége nyitott arra, hogy second hand laptopot vegyen. Ennek legf
A Magyar Bor Napja - Koccintás 2024 rendezvénysorozat központi eseménye szeptember első hétvégéjén kezdődik. A Vajdahunyadvárban, a jól ismert történelmi környezetben várják a szervezők a látogatókat szeptember 7-én, szombaton 18 órától. A román épületrész kerengője és az előtte lévő Hunyadi udvar ad helyt ezúttal is az eseménynek.A borkedvelők kör
Megtorpant az elektromos autók menetelése, már tavaly is visszaesés volt az eladásokban. A McKinsey tanulmánya szerint az amerikai elektromos autó vásárlók 46 százaléka visszaváltana belsőégésű modellre a következő vásárlásnál. Bőven van mire mutogatni azoknak, akik szerint rossz ötlet volt ennyi akkugyárat telepíteni Magyarországra. Szakértőt kérd
Egy kutatócsoport olyan új, könnyű és költséghatékony kötszert fejlesztett ki, ami elektromos mezőt használva segíti a krónikus sebek gyógyulását. A találmány komoly előrelépést jelenthet, különösen a cukorbetegek számára, akiknél a
Az év legforróbb időszaka lassan a végéhez közeledik, azért tartogat még kellemes meglepetéseket, a zene frontján mindenképp! Zséda, miután Ed Sheeran turnéja egyik állomásán adott koncertet hazánkban az idei év nagy visszatérőjével, BariLacival kollaborált most.
Alapvetően csökkentek az árak a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab 2,3 százalékkal lett olcsóbb, a repce jelentett kivételt a 2,2 százalékos drágulásával. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is m
Stabil kilátás mellett megerősítette a Moody's Investors Service az MBH Bank befektetésre ajánlott besorolásait: többek között hosszú és rövid távú bankbetéti minősítéseit, valamint szenior fedezetlen MTN program és szenior fedezetlen adóssági minősítését - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
Egy környezetbarát hardvertermékkel, befektető nélkül világpiacra menni nem egyszerű mutatvány, a magyar Kuube majdnem bele is bukott. Aztán jött a Foxconn.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata arról, hogy 50 milliárd forintot elvesz az idei költségvetés általános tartalékából.
Németországban enyhén csökkent a szakképzett munkaerő hiányáról beszámoló vállalatok aránya júliusban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének eredményeiből. A háttérben a lanyha gazdasági teljesítmény áll, de a szakértők szerint újra súlyosbodni fog a hiány. A júliusi adatok alapján a szolgáltatási szektorban különösen nagy a b
13 éve él velünk a népegészségügyi termékadó, becenevén a chipsadó, amelyet az állam az adóbevételeinek növelésén túl azzal a szándékkal vezetett be, hogy az egészségre káros termékek fogyasztását csökkentse a lakosság körében. A Corvinus kutatója, Berezvai Zombor és szerzőtársai megvizsgálták, hogy az adó 2011-es bevezetése óta hogyan változtak a
Már eddig is biztosra lehetett venni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot csökkent jövő hónapban, de most már úgy tűnik, az Európai Központi Bank (EKB) is ezt fogja tenni. Az MNB folytathatja az óvatos kamatvágást ilyen körülmények között.
A Xiaomi Vállalatcsoport nyilvánosságra hozta a 2024. június 30-án zárult negyedéves időszak nem auditált, konszolidált pénzügyi eredményeit. A Xiaomi 2024 második negyedévében immár a harmadik egymást követő negyedévben tapasztalt kétszámjegyű bevételnövekedést az előző év azonos időszakához képest: a bevétel elérte a 88,9 milliárd jüant (12,44 mi
Huszonöt helyszínen mintegy 200 koncert és program, egyebek mellett több cirkuszi show, irodalmi beszélgetések, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget csütörtök és szombat között Zamárdiban, a Strand Fesztiválon. A színpadokon többek között olyan előadók lépnek fel, mint Azahriah és a Halott Pénz, a nemzetközi mezőn
Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljáráson dolgozik a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont egy kutatócéggel közösen. Konzorciumuk csaknem 1 milliárd forintból fejleszthet új tumordiagnosztikai eljárásokat.
A magyarországi felsőoktatási és szakképzési modellt az egész Kárpát-medencében, így Erdélyben is biztosítani kell: versenyképes és magyar identitású egyetemek kellenek, valamint olyan szakkollégiumi hálózat, ösztöndíjrendszer, mely a fiatalok szülőföldön maradását erősíti - húzta alá Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Kolo
A HalfPrice első üzlete 2021 augusztusában nyitotta meg üzletét Budapesten. A jelenlegi budapesti üzletek mellett augusztus 22-től Vecsésen, szeptember közepétől pedig Győrben is várja a vásárlókat az üzletlánc. A Ccc Group tagjaként működő HalfPrice magyarországi terjeszkedése folytatódik: a Vörösmarty téri, majd a Mammut Ii-beli üzletnyitás utá
A felemás hangulatban telt ázsiai kereskedés után jó hangulatban indult a kereskedés Európában. Ami a gazdasági adatokat illeti, ma főként külföldi eseményekre lesz ajánlott figyelni: Amerikában az év egyik legfontosabb eseménye következik, ugyanis a Jackson Hole-i konferencia ma délután kezdődik, ahol magyar idő szerint délután 4 órakor Jerome Pow
Ismeretterjesztő írásunk időszerűségét egy 10 éves évforduló adta. Magyarországon 2014-ben jelent meg az idegenhonos aukubaliszteske. Erről a fajról kevés hazai ismeret áll rendelkezésre. Jelenlegi gazdasági jelentéktelensége miatt nem került a szakmai érdeklődés fókuszába, az erdőt járók és a városi zöldterületeken megfordulók pedig a kicsiny mére
Hiába a 10-ről 11 millióra emelt felvehető összeg-plafon, júniusban már alulmúlta a babaváró kihelyezése a tavalyi számokat. A tendencia valószínűleg egy másik ok miatt nem is fog megállni.
Az óvodás és iskolás gyermekeknek továbbra is ingyenesen jár az állami balesetbiztosítás, a térítési összegek azonban több mint 20 éve változatlanok – hívta fel a figyelmet a Grantis.
A szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki önkormányzatok számára elérhető ötmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás bérlakásépítésre - emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Badacsonytomajon, ahol a kétfordulós pályázat első körének eredményeit ismertették a térség országgyűlési képviselőivel.
A HungaroMet frissítette hétévégi időjárás-előrejelzését és veszélyjelző térképeit, számos megyére sárga és narancs figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt. Pénteken csapadék nem lesz, a légmozgás legfeljebb a Dunántúl északi részén élénkülhet meg; legközelebb hétfőn közelítheti meg hazánkat egy hidegfront északnyugat felől - közölte
Miközben alig nő a fogyasztás, gyengélkedik az ipar, csökken az export, visszaesik a GDP, a foglalkoztatás és a munkanélküliség területén jól alakulnak a dolgok. Tartósan magas foglalkoztatás mellett az év elején látott csúcshoz képest csökken a munkanélküliségi ráta, ami szépen lassan közelít a teljes foglalkoztatást tükröző szinthez.
2024 júliusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2% volt.
Erősen áron alul vásárolt részesedést a tévécsatornák reklámfelületeit értékesítő Atmediában, illetve egy azt tulajdonló másik vállalatban 2023 végén Mészáros Lőrinc cégcsoportja.
A forint stagnál ma reggel, egy euró pont annyiba kerül, mint tegnap este. 394 alatt jár a jegyzés. A mai nap legfontosabb eseménye a délutáni Jackson Hole-i beszéd, amelyben Jerome Powell Fed-elnök a kamatkilátásokról fog beszélni, ez mozgásokat hozhat a piacokon.
2024 júliusában a 1574 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2% volt.
Újra a Network4 platformjain láthatják a magyar szurkolók Gulácsi Péter, Willi Orbán, Sallai Roland és a többi magyar futballista játékát, valamint a Bundesliga legendás klubjait. Az előző idényben hatalmas meglepetésre a Bayer Leverkusen lett a bajnok, ám az újrázáshoz várhatóan az “örökös bajnok" Bayern Münchennek és az erősödő Borussia Dortmundn
Tizedik, jubileumi évadával érkezik a TV2 műsora, a Sztárban sztár, amelynek idén rendhagyó, eddig még sohasem látott változatát kísérhetik nyomon heteken át a nézők. A Sztárban sztár All Starsban jönnek az eddigi évadok legendás versenyzői, és visszatérnek az ikonikus zsűritagok is. Az ítészek székeiben több éves kihagyás után újra helyet foglal L
Hiába emelkedett 10-ről 11 millió forintra a babaváró hitel plafonja, júniusban már alulmúlta a kihelyezés a tavalyi számokat. Az életkori szigorítás miatt a következő hónapokban tovább csökkenhet a potenciális igénylők száma.