2024. augusztus 29. csütörtök

aug. 29
14:15
A szórakoztatás jövője - előrejelzések a következő évtizedre (ProfitLine)
Ahogyan az újabb évtizedekbe lépünk, a szórakoztató iparág is egyre komolyabb változtatásokon megy át. A technológia fejlődése és a felhasználók preferenciájának változása megköveteli, hogy újraértelmezzük a szórakoztatás fogalmát.
aug. 29
14:15
Orvosi kamara: el kell halasztani a fővárosi ügyeleti rendszer bevezetését (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményben jelezte, hogy aggályai vannak a fővárosi ügyeleti rendszer október 1-jén tervezett bevezetésével kapcsolatban, és azt javasolja, hogy a rendszer indulását halasszák el. Az új ügyeleti rendszer célja, hogy javítsa a betegellátást Budapesten, azonban a MOK szerint több komoly problémát is felvet – derül ki a
aug. 29
14:17
Körültekintést kér a borkészítőktől a Nébih a mustgáz miatt (ProfitLine)
Elkezdődött a szüreti időszak, a borkészítőknek figyelniük kell a pincéikben a mustgázképződés veszélyeire - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
aug. 29
14:21
Ezek az altcoinok 2024-ben berobbanhatnak, íme a kritikus információk, amelyeket nem hagyhatsz ki (BitcoinBázis)
Készülj fel, hogy valami meglepőt fedezz fel a kriptovilágban. Néhány kevésbé ismert altcoin 2024-ben kitörés előtt áll. Ez a cikk döntő fontosságú betekintést nyújt, és feltárja, hogy mely konkrét érmék fognak szárnyalni. Itt megosztjuk a részleteket, amelyek meghatározhatják az előttünk álló év befektetési stratégiáit. A CYBRO előértékesítése meg
aug. 29
14:21
Újra hatalmas az érdeklődés és igény az Iskolában az Erdő Programra (Magyar Mezőgazdaság)
Már a meghirdetés napján betelt az Iskolában az Erdő Program őszi üteme. A legtöbben Pest, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből jelentkeztek.
aug. 29
14:21
Lopakodó cenzúra mérgezi az országot a Múosz szerint (Media1)
A legnagyobb hazai újságírói szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Debrecen vezetésének és a kormánynak is üzent a fotókiállítások bezárása és elüldözése miatt.
aug. 29
14:21
A kijelzőtörés gyakori, mégsem ettől tartanak leginkább a mobilosok (Digital Hungary)
Leginkább attól félnek a mobilhasználók, hogy utazás vagy fesztiválozás közben ellopják az okostelefonjukat, pedig ez jóval ritkábban történik meg, mint az, hogy megsérül a készülék. Bár a leggyakoribb a kijelző megsérülése, még mindig kevesen gondolják, hogy néhány egyszerű, online is elvégezhető lépéssel olcsóbban megúszhatják a töréskárt.
aug. 29
14:27
Nem ússzák meg a légitársaságok a késéseket (Piac és Profit)
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál.
aug. 29
14:27
A vártnál sokkal alacsonyabb lett a német infláció (Portfolio)
Nagyot csökkent a német infláció augusztusban, ami bátrabbá teheti az EKB-t is a kamatcsökkentések terén. Ugyanakkor a gyorsan csökkenő infláció egyben kérdéseket is vethet fel Európa legnagyobb gazdaságának egészségi állapotával kapcsolatban.
aug. 29
14:27
2080-ra az ország 90 százalékán lehet súlyos aszály (Agroinform)
Ráadásul az ilyen extrém száraz időszakok száma az évszázad utolsó három évtizedében meg is négyszereződhet.
aug. 29
14:39
Megvan Győrffy Balázs utódlására a jelölt (Portfolio)
Az Agrárkamara elnöki posztjára egyetlen jelölés érkezett, amely szerint a kormányból kerülhet ki az új vezető: Papp Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, aki eddig a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelt válthatja a botránya miatt megbukott Győrffy Balázst – írj a hvg.hu.
aug. 29
14:39
Kiégtem vagy depressziós vagyok? (Karrier Trend)
Ahhoz, hogy orvosolni tudjuk mentális problémánkat, először meg kell tudnunk, hogy kiégés, vagy depresszió-e az, ami megnehezíti munkánkat. A kiégés és a depresszió hasonló tünetekkel járhat, pedig két különböző állapotról van szó. A szakértők még nem egyeztek meg abban, hogy definiálják a kiégést, mivel nagyon sokféleképpen lehet megélni. Úgy gond
aug. 29
14:45
Bejelentették a K&H; Bank új vállalati vezetőjét (Portfolio)
Augusztus 26-ától Bodor Tibor vette át a K&H Vállalati divíziójának irányítását, valamint tagja lett a K&H vezetői bizottságának is - közölte a K&H Bank. A társaság vállalati üzletágának a korábbi vezetője, Rajna Gábor a Raiffeisen lakossági vezérigazgató-helyetteseként folytatja.
aug. 29
14:45
Európai Bizottság: Javult Magyarországon a gazdasági hangulat (Növekedés)
Augusztusban javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön ismertetett felméréséből.
aug. 29
14:51
Amszterdami hatóságok: több százezer eurónyi kárt okoz az óceánjáró-turizmus ellen tiltakozó klímaaktivisták kikötői blokádja (Alternatív Energia)
Hajónként akár 800 ezer eurónyi (315 millió forint) kárt is okozhat az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport sétahajók elleni blokádja az Amszterdamba vezető IJmuiden kikötővárosban - jelentette kedden a holland sajtó az amszterdami kikötői hatóságra hivatkozva.
aug. 29
14:51
Meglepő fordulat az Nvidiánál: szárnyaló eredmények, csökkenő árfolyam (Pénzcentrum)
Meredeken emelkedett a Nvidia amerikai grafikus processzorgyártó adózott eredménye és bevétele a második pénzügyi negyedévében, és kedvező előrejelzést közölt a folyó negyedévre is.
aug. 29
14:54
Nézd, milyen módszerrel parcellázták ki magánembereknek az állami vasúttársaság földjeit! (444.hu)
Ha már korrupció, akkor legyen vicces! A helyszín nem Magyarország, hanem Dél-Szudán.
aug. 29
14:57
Hiába a fájdalmas EU-s csapás Kínára, elmarad Peking válaszlépése (Portfolio)
Egyelőre nem vet ki ideiglenes vámokat az Európai Unióból importált likőrökre Peking, annak ellenére, hogy a vizsgálat szerint az európai szeszfőzdék 30,6-39%-os árréssel értékesítették termékeiket a kínai piacon, kárt okozva ezzel a hazai iparnak – írja a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentésére hivatkozva a Reuters. Kína azok után akart bünt
aug. 29
14:57
Egészen elképesztő! 60 százalékkal többet vágtak le ebből a baromfiból (Agroinform)
Mutatjuk, hogyan termeltek a vágóhidak 2024. első félévében.
aug. 29
14:57
Nagy Márton vizsgálódik a légitársaságok háza táján (Forbes)
Mármint nem Ő személyesen, de elrendelt egy rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a Nemzetgazdasági Minisztérium.
aug. 29
14:57
Már 2017-ben feltörték Pavel Durov telefonját a franciák (BitcoinBázis)
A Telegram vezérigazgatója 2018-ban Macronnal is találkozott, aki felajánlotta neki, hogy költöztesse Párizsba az üzenetküldő alkalmazás székhelyét. Csak nemrég derült ki a hír, miszerint a franciák és az Egyesült Arab Emírségekkel közös műveletük során feltörték Pavel Durov Iphone-ját. A „Purple Music” álnéven futott akcióra azért volt szükség, mi
aug. 29
15:00
Elkelt a jól ismert mezőgépmárka, meglepő új tulajdonoshoz került (Agrofórum)
Eddig az állati takarmányozás és hulladékgazdálkodás számára gyártott gépeket az olasz Seko Industries, amely most a neves Kongskilde márkát is bekebelezte.
aug. 29
15:03
Felfelé revidiálták az amerikai GDP-t (Portfolio)
Megérkezett az amerikai GDP második becslése, amelyben felfelé revidiálták a GDP-t és a fogyasztást is, míg a negyedéves PCE inflációt lefelé. Eközben az új munkanélküli segélykérelmek száma alacsony volt, ami szintén kedvező a Fed szempontjából, hiszen ezek az adatok nem utalnak arra, hogy elkésnének a kamatcsökkentéssel.
aug. 29
15:09
Elképesztő a különbség az ország legjobban és legrosszabbul kereső része közt (Infostart)
Van olyan budapesti kerület, ahol az átlagkereset a két és félszerese a legrosszabbul kereső járás átlagánál.
aug. 29
15:09
Állampapírok: mire játszhat a kormány? (Adózóna)
Míg korábban hitelből állampapírt vásároltak az emberek (és sokan meg is égették magukat), a kormány mostani terve egy fordított megoldásra utal: az állampapírok jelenthetik a fedezetét a lakáshiteleknek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a konstrukció kedvező lehet: az állampapírokon keresett hozam csökkentheti a hitelte
aug. 29
15:09
Felfelé revidielták az amerikai GDP-t (Portfolio)
Megérkezett az amerikai GDP második becslése, amelyben felfelé revidiálták a GDP-t és a fogyasztást is, míg a negyedéves PCE inflációt lefelé. Eközben az új munkanélküli segélykérelmek száma alacsony volt, ami szintén kedvező a Fed szempontjából, hiszen ezek az adatok nem utalnak arra, hogy elkésnének a kamatcsökkentéssel.
aug. 29
15:15
Lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) együttműködésében lezárult az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztése - közölte a konzorciumvezető Nébih szerdán az MTI-vel.
aug. 29
15:15
Mi történt a Paksi Atomerőművel? Itt a magyarázat a termelés sorozatos csökkentésére (Portfolio)
2024 nyári időszakában közel háromszor annyi olyan nap akadt, amikor a Paksi Atomerőmű termelését feltételezhetően a masszív naperőművi termeléshez való alkalmazkodás miatt csökkentették, mint egy évvel korábban. Az atomerőművek termelésének a megújuló energiaforrásokhoz való igazítása azonban nem csak rendszerszempontból előnyös, hanem a nukleáris
aug. 29
15:21
Meglepetés a német gazdaságban (Piac és Profit)
Az elemzők által vártnál jelentősebben lassult a németországi infláció augusztusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
aug. 29
15:21
Ez rengeteg magyar családi anyagi helyzetét változtathatja meg örökre: tényleg sok múlik rajta (Pénzcentrum)
175 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei c. munkafüzetek a 8. és 12. évfolyamos diákok számára - olvasható a Pénziránytű Alapítvány sajtóközleményében. Emellett 520 ezer példányt rendeltek az iskolák a pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a
aug. 29
15:21
Új rádió egyfejűeknek – indul a Csukás Meserádió (Media1)
Szeptember 1-jén, vasárnap Csukás Meserádió néven indítja el legújabb rádióját az MTVA.
aug. 29
15:27
Megelőzte a dízelt az akkumulátorról működő autók piaci részesedése (Öko-drive)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
aug. 29
15:30
Várkonyi Andrea: "Annál boldogabb érzés nincs, mint ha valaki abban dolgozik, amit szeret" (Márkamonitor)
A legnagyobb szabadságot a tanulás adja – jelentette ki a Mészáros Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön Balatonalmádiban, a szervezet nyolcadik alkalommal megtartott konferenciáján.   Várkonyi Andrea köszöntőjében kiemelte: bár már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, számára ez az első a kuratórium elnökeként, hiszen pár hón
aug. 29
15:33
Olajjal szennyeződött chipseket hívnak vissza – figyelmeztet a Nébih (Portfolio)
Ásványolaj-szennyezettség miatt hívott vissza több burgonyachipszet a Tesco – figyelmeztetett a Nébih.
aug. 29
15:39
Több hibrid autót vesznek Magyarországon, mint benzinest és dízelest együttvéve (Portfolio)
Közzétette a szokásos európai újautó-értékesítési statisztikákat az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA), melyekből kiderült, hogy csak stagnált az autópiac júliusban. Az év első hét hónapjához képest azonban továbbra is növekedésről beszélhetünk a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A magyar piac mind a júliusi, mind az első hét hónap szám
aug. 29
15:45
Sok millió német örülhet: lassabban drágult a sör, mint várták (Privátbankár)
Az elemzők által vártnál jelentősebben lassult a németországi infláció augusztusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint.
aug. 29
15:45
Gond van a Tesco egyik termékével (Piac és Profit)
Visszahívta és kivonta a forgalomból a Tesco a Kettle burgonyacsipsz több tételét.
aug. 29
15:45
Ez lehet a Tesla titkos fegyvere a következő években (Portfolio)
A William Blair elemzője, Jed Dorsheimer outperform besorolással kezdte meg a Tesla részvényeinek követését. Az elemző különösen pozitívan értékeli a vállalat energiatárolási üzletágát, amelyet szerinte a befektetők alulértékelnek - számolt be a Marketwatch.
aug. 29
15:45
Hatezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglalt le a NAV (Növekedés)
Hatezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Hajdú-Bihar vármegyei lakás garázsában.
aug. 29
15:45
A Lego kockák több mint fele lehet újrahasznosított műanyagból 2026-ig (Forbes)
A tervek szerint az újrahasznosított alapanyagokért akár 70 százalékkal többet is fizetnének, mint most, ezzel is ösztönözve az újrahasznosított műanyag gyanta előállításá
aug. 29
15:45
Fiktív cégek, fiktív foglalkoztatás, valós vádemelés (Üzletem)
Minősített költségvetési csalás bűntette miatt áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé az a házaspár és könyvelőjük, akik gazdasági társaságok működtetésének látszatával nyújtottak be pályázati támogatások elnyerése érdekében kérelmeket 2017–2020 között.
aug. 29
15:51
Újdonság a kriptopiacon: A Nasdaq a SEC jóváhagyását kéri a Bitcoin index opciók tekintetében (BitcoinBázis)
A Nasdaq a CF Benchmarks-szal együttműködve Bitcoin index opciókat vezet be, ezzel is javítva a kockázatkezelési eszközök teljesítményét és a kriptopiac likviditását. Mindehhez már csak a SEC jóváhagyása szükségeltetik.  A Nasdaq, a CF Benchmarks-szal karöltve, benyújtotta az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) a Bitcoin index opciók
aug. 29
15:51
Földbe áll a növekedési álom a Temunál? (ICT Global)
Amikor a Temu berobbant az online kiskereskedelembe, sokan úgy vélték, a kínai webáruház alapjaiban változtatja majd meg a világot. Mostanra azonban egyre világosabb, hogy az extrém-alacsony árazási stratégia hosszú távon nem lesz fenntartható, ahogy az amerikai és európai piaci szabályozások szigorítása is tartogathat még kellemetlen meglepetéseke
aug. 29
15:54
Bőven van miből keresni albérletet a pótlólagosan felvett diákoknak (Azenpenzem)
Már minden érintett megtudhatta, hogy a pótfelvételin be tudott-e jutni valamilyen felsőoktatási intézménybe. Úgy tűnik, azok, akik így csak most indulhatnak majd albérletet keresni, bőséges kínálatból választhatnak. Kérdés persze, milyen áron.
aug. 29
15:57
5 ezer négyzetméteres vásárterületen megnyílt a 33. Farmer Expo (Agroinform)
Csaknem kétszáz kiállító várja az érdeklődőket.
aug. 29
16:03
Jó hírek érkeztek az amerikai gazdaságról: jöhet a kamatcsökkentés (Növekedés)
A második negyedévben az előzetesen becsültnél magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján.
aug. 29
16:15
Csaló házaspár ellen emeltek vádat (Adózóna)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy házaspár és a könyvelőjük ellen – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
aug. 29
16:15
A Vsg sikeres listázása a Coinstore-on: Új korszak a blokklánc innovációban, amelynek egy magyar szakember is része (Digital Hungary)
A VSG, a Vector Smart Chain (VSC) natív kriptovalutája a napokban jelentette be sikeres listázását a Coinstore-on, amely az egyik vezető centralizált tőzsde (CEX) a kriptopiacon. Ez a mérföldkő jelentős lépést jelent a VSG azon törekvésében, hogy a blokklánc tér egyik meghatározó szereplőjévé váljon, biztosítva egy skálázható, biztonságos és költsé
aug. 29
16:21
Orbán Viktor irigykedhet: hasít az amerikai gazdaság (Privátbankár)
A második negyedévben az előzetesen becsültnél magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján.
aug. 29
16:30
13 fa: ezeket soha ne ültessük a kertünkbe! (Agrofórum)
A legtöbb fa mesés hangulatot varázsol a kertekbe. Vannak közöttük azonban olyanok, amik több bosszúságot okoznak, mint örömöt, ha elültetjük, ám ezt általában csak idővel, a magunk kárán tanuljuk meg.

Keresés