Ebben a cikkben a modern társadalom állandó maximalizálásra való törekvését vizsgáljuk. A fő kérdés az, hogy mi történne, ha ahelyett, hogy a legjobbra törekednénk, inkább az “elég jó” mellett döntenénk. A kapitalizmus állandó mozgásban tart A modern kapitalizmusban folyamatosan arra ösztönöznek bennünket, hogy többet dolgozzunk, többet fogyasszunk
Nagyot nőtt az Nvidia adózott eredménye és bevétele a második pénzügyi negyedévében, és kedvező előrejelzést közölt a folyó negyedévre is. A mesterséges intelligencia-technológiák népszerűsége miatt az elmúlt két évben meredeken drágult a cég árfolyama, a negyedéves eredményismertetés után azonban csökkenni kezdett a részvény ára az elemzők szerint
Az USA hadereje jelentős lépést tett a légi hírszerzési képességeinek fejlesztése érdekében: megbízta a Sierra Nevada Corporationt (SNC), hogy egy üzleti jetből új, mélyérzékelő kémrepülőgépet építsen. Az SNC a High
Az egész országot érintő csapadékhiány júliustól aszállyá fokozódott, mely azóta csak kisebb területeken és átmenetileg enyhült. Kapásnövényeink jóval idő előtt beértek, elszáradtak, a gyenge terméskilátásokon már egy kiadós eső sem segítene.
A Volvo Trucks új szolgáltatása, a Charging Management lehetővé teszi a közlekedési vállalatok számára, hogy hatékonyan kezeljék elektromos teherautóik privát töltését saját telephelyeiken. A szolgáltatás hozzájárul a termelékenység és az üzemidő növekedéséhez.
A Zendure AIO 2400 egy könnyen telepíthető, teljes erkélynapelemes rendszer, amely 2,4 kWh tárolókapacitással, intelligens menedzsmentplatformmal és 1340 eurós árral érhető el.
120 millió dollárnyi BTC injekciót kap a Bitwise Bitcoin ETF A Bitwise Asset Management és az Osprey Funds augusztus 27-én közös nyilatkozatban hozták nyilvánosságra, hogy a két fél eszközvásárlási megállapodást kötött. Ennek eredményeként a Bitwise Bitcoin ETF (BITB) hamarosan 120 millió dollár értékű bitcoinnal fog gyarapodni, miután az Osprey Bi
A magyarországi lakosok kriptovaluta-ismeretei jobbak, mint a többi közép-európai ország esetében, azonban felük továbbra sem ismeri ki magát a virtuális valuta világában – derül ki az Ipsos által a Bitmarkets Academy számára készített nemzetközi felmérésből. A kutatást 2024 júliusában végeztek Magyarországon, reprezentatív mintán, 525 felnőtt ré
A felújított okostelefonok és táblagépek mellé két új kategóriát - okosórákat és noteszgépeket - vezetett be második magyarországi évében a Rejoy.hu. Az első értékesítési adatok alapján egy tipikus ügyfél Apple Watchból és MacBookból is 2020-as modellt (Apple Watch SE-t és MacBook Air M1-et) keres, telefonból pedig a 2019 végi iPhone 11 a legnépsze
A hulladéklerakók tartalmának csökkentésére törekszenek azok a kutatók, akik az üveghulladék új felhasználási lehetőségét kutatják. Eredményeik alapján a koriander és a paprika is szebben nő, ha földjükbe keverik a porított üveget.
A bioakusztika egy új, izgalmas terület, amely a biológia és az akusztika kombinációján alapszik, és amelynek segítségével – akár állati, akár emberi hangokból – számtalan információt nyerhetünk. Főleg, ha mindezt a mesterséges intelligencia segítségével tesszük, és ha a projektet a világ egyik legnagyobb tech-cége vezeti.
Ekkora összeget kaphatnak vissza azok a szülők, akik egészség- és önsegélyező pénztári megtakarításból rendezik az iskolakezdés vagy akár a diák lakhatásának költségeit.
Átlagosan már közel 2 millió forint nyugdíj-megtakarítása van az önkéntes nyugdíjpénztári tagoknak, ami közel 20 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – számolta ki az Azénpénzem.hu az MNB legfrissebb adataiból. Ennek azonban nem lehet felhőtlenül örülni, mert – bár szépen hízott az első félévben a megtakarítás - tovább csökke
Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló Cvc Capital Partners és az Emma Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint
A DAH Solar új, épületbe integrálható, színes napelemes moduljai akár 19,46%-os hatékonysággal és 380 wattos teljesítménnyel rendelkeznek, keret nélküli kialakításuk pedig 6-15%-os energiatermelési növekedést biztosít.
A tiszta és bőséges energia iránti növekvő kereslet arra kényszerítette a tudósokat, hogy megtalálják azt a módszert, amely világszerte kielégítheti az energiaszükségletet.
A Mattel, az AirConsole és a BMW Group a 2024-es Gamescom videojáték-vásáron jelentette be, hogy a klasszikus kártyajáték, az UNO® az autók utasterébe is megérkezik. Az UNO® Car Party! elnevezésű játék ezt követően, augusztus 21-én több mint félmillió BMW és MINI modell operációs rendszerében vált elérhetővé, az autóipar történetében először.
Magyarországon a leggyakrabban a társas darázsfajok képviselőivel találkozhatunk. Közülük a leggyakoribbak a kecskedarázs, a német darázs és a padlásdarázs. A lódarázsról és az óriás tőrösdarázsról is ejtünk szót a későbbiekben.
Új fémnyomtatási lehetőség a Markforged FX10 kompozit nyomtatón, amely egyetlen hibrid rendszerként felgyorsítja az ipari additív alkalmazások széleskörű bevezetését. A Markforged amerikai 3D nyomtató gyártó és fejlesztő vállalat bejelentette az
Nem mondunk újat azzal, hogy óriási potenciál van a mesterséges intelligenciák használatában az alkalmazott művészetek esetén is. Gyorsaságot, vakfoltok pontos kitöltését és a sokszor korlátos büdzsékhez való könnyed igazodást tesznek lehetővé. A hazai filmesek közül a mesterséges intelligenciák úttörő felhasználójával, Kondacs András filmrendezőve
Százhetvenöt ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei című munkafüzetek a 8. és 12. évfolyamos diákok számára. Emellett 520 ezer példányt rendeltek az iskolák a pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzet
Több évre szóló bérmegállapodás kidolgozásáról, a garantált bérminimum lehetséges átalakításáról egyeztettek a munkaadók és a munkavállalók képviselői.
Helyi idő szerint tegnap délután, a bíróságon szúrták le Hugo Lee-t, egy dél-koreai kripto csalás szervezőjét. Lee és két társa 2020 márciusában, a COVID összeomlást kihasználva hozták létre a Haru Invest névre keresztelt vállalkozásukat, mellyel évi 12%-os fix megtérülést kínáltak azoknak, akik bitcoint, ethereumot, USDT és USDC stabilcoinokat, va
Adómentesség bevezetésével ösztönözné a kormány, hogy a lakosság a hosszú távú (például nyugdíjcélú) megtakarításainak egy részét inkább lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy hiteltörlesztésre fordítsa. A még véglegesítés előtt álló döntés háttérbe szorítaná a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást a lakáscélú önerő mielőbbi előteremtése és a fo
Színes sajtópremierrel ünnepelte a Madame Tussauds Budapest a legújabb állandó figuráját. Az alig harminc éves fiatalember azzal kezdte a karrierjét, hogy rövid úton kiesett a brit The X Factorból, majd visszatért a versenybe a One Direction tagjaként. A fiúbanda hihetetlen sikereket ért el, ez azonban csak az első lépést jelentette Harry Styles
A jelenleg használatban lévő laptopok közül minden harmadikat vagy használtan vették vagy úgy kapták ajándékba – mutatják a számítástechnikai eszközök felújításával foglalkozó Furbify friss, reprezentatív felmérésének adatai. Ez az arány emelkedhet a közeljövőben, hiszen a magyarok többsége nyitott arra, hogy second hand laptopot vegyen. Ennek legf
Indul az ősz, úgyhogy a nyári pihenés után felpörög a Max is. Kultikus filmek (Beetlejuice, Carrie), családi kedvencek (Sonic, Rango), közkedvelt franchise (Szellemirtók gyűjtemény) mellett érkezik az év egyik legjobban várt sorozata (Pingvin) és utolsó évadával érkezik Elena Ferrante regénye alapján készült sorozat is (Brilliáns barátnőm 4. évad).
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is. Elvárás lesz minden műveletről az azonnali és ingyenes értesítés.
Már két évtizede, hogy egyes egészségügyi dolgozók úgynevezett kiegészítő szolgálati időt szerezhetnek. Összefoglaltuk ennek feltételeit és érvényesítési lehetőségeit.
Változik a világ, változik a mesterséges intelligencia: a nagy nyelvmodellek teljesítménye folyamatosan nő, áruk pedig folyamatosan esik. A fejlődés annyira felpörgött, hogy július végén indult modell ára is majdnem a felére csökkent. A változással az alkalmazásfejlesztők járnak igazán jól.
Sokkal biztonságosabbá válik a bankolás Magyarországon szeptembertől. Beállított limitek lesznek az elektronikus csatornákon a különböző tranzakciókra, már az átutalásokra is – derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Az interneten keresztül ellenőrizhető lesz, hogy tényleg banki ügyintéző hívott-e fel bennünket vagy egy csaló. Elvárás lesz az is, hogy
Országos ösztöndíjpályázatot hirdet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a 2024/2025-ös tanévre. Hátrányos helyzetű, tehetséges, az általános iskola 2., 3. osztályos kitűnő vagy jeles tanulói jelentkezhetnek a megüresedett helyekre. Aki tartósan kitűnő tanulmányi eredménnyel rendelkezik, akár felsőfokú tanulmányai végéig is megkaphatja a támogatást.
Aggódnak Brüsszelben, mert Magyarország egyszerűsítette a munkavállalási vízumok kiadását orosz és fehérorosz állampolgárok számára mondván, az orosz kémek így könnyedén bejuthatnak az Unióba. Ugyanakkor ezt vaklármának tartja Maier Dávid, a Terendo munkaerőügynökség ázsiai munkaerő szakértője, akit az idén életbe lépő új szabályozásról is kérdeztü
Nagy hullámokat kelt a Shiba Shootout előértékesítése, és már át is lépte az 1 millió dolláros szintet. A projektben egyesül a mém érmék vonzereje és a Play-to-Earn játékok, közben pedig egy mobil játékot és számos felhasználási lehetőséget is kínál. A Shiba Shootout előértékesítés szépen muzsikál, és már át is lépte az 1 millió dolláros határt. […