Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora.
Számos előrejelzés szerint a mesterséges intelligencia fogja meghatározni a pénzügyi szektor nyerteseit és veszteseit a következő években. Ma már egyetlen vállalat sem engedheti meg magának, hogy ne vegye komolyan a technológia fejlődését és annak felhasználási területeit. A Deloitte globális tanulmánya kiemeli a mesterséges intelligencia banki és
Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora - írja az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium.
Gyengüléssel kezdi a csütörtököt a forint, egy euró 394 forint 60 fillérbe kerül. A dollár kissé erősödik a tegnapi amerikai kamatdöntés után, de az EUR/USD jegyzésében nincs nagy elmozdulás. Tegnap a Fed nem változtatta meg az irányadó kamatot, de a kommunikációban megkezdődött a szeptemberi vágás óvatos előkészítése.
Az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank és az OTP Bank után az UniCredit Bank és a MagNet Bank is bejelentette: továbbhárítja vállalkozói ügyfeleire a 2024. augusztus 1-től hatályos pénzügyi tranzakciós illetékemelést – szúrta ki a BiztosDöntés.hu.
Különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a Paksi Atomerőmű területét a kormány - szúrta ki a tegnapi Magyar Közlöny rendelkezését a Telex. A döntés értelmében az ellenzéki polgármestert választó Paks 6 milliárd forint iparűzési adótól esik el.
Az orosz gáz mennyisége jelentősen csökkent Európában, ami új kihívások elé állítja az energiaellátást. A magyar gázfogyasztás is lecsökkent 10 milliárd köbméterről mintegy 8 milliárdra, amely részben pozitív hír, de komoly áldozatokkal is járt. Többek között erről beszélt Borsányi Zsolt, az Audax energiabeszerzési igazgatója a Portfolio Checklist
Májusban 1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, áprilishoz képest az export kiigazított volumene 3,1%-kal csökkent, míg az importé 1,6%-kal nőtt.
Májusban 1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, áprilishoz képest az export kiigazított volumene 3,1%-kal csökkent, míg az importé 1,6%-kal nőtt - írja a KSH.
Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora - áll az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményé
Az Európai Unió adatvédelmi tisztviselője, Maarten Daman szerint a digitális euró a leprivátabb elektronikus fizetési forma lesz. A kritikusok azonban nem értenek vele egyet. Amennyiben az Európai Központi Bank (EKB) tartani tudja magát az ütemtervhez, a digitális euró (CBDC) 2025 novemberére bevezetésre kerülhet. Daman nemrégiben kihangsúlyozta, h
Az kivitel és a behozatal is csökkent a KSH friss jelentése szerint, a külkereskedelmi többlet megmaradt. A közúti jármű árucsoport exportvolumene közel ötödével zuhant egy év alatt.
A Gránit Bank sikeresen megvásárolta a holland De Lage Landen International B.V. magyarországi lízingcégeit – közölte a társaság, amely még januárban jelentette be a két lízingcég megvételét. A lízingcégek a jövőben Gránit Pénzügyi Lízing Zrt. és Gránit Lízing Kft. néven működnek tovább.
Bár a tűzifa ára az utóbbi időben csökkent, az energiaválság előtti idővel összehasonlítva a jó minőségű bükk vagy tölgy tűzifa még mindig sokba kerül, hiszen alig olcsóbb, mint tavaly volt. Ezért mindenképpen érdemes megfontolni a fabrikett használatát, hiszen a brikettnek – az árán kívül – számos előnye van.
2024. augusztus 1-jétől Bruno van Pottelsberghe veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól.
A világtörténelem egyik legnagyobb inflációját az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint zárta le. Az 1945 nyarán nekiiramodó infláció egy év múlva már soha nem látott méreteket ért el, 1946 júliusában egy dollár 4 600 000 quadrillió pengő volt, ami a tíz huszonhetedik hatványa. Átmenetileg használták a pengőnél nagyságrendekkel jobb minőségű adóp
A vezeték- és kábelkötegek (vagy akár teljes kábelezési útvonalak) telepítése és karbantartása jelentős részét képezi az olyan területeken végzett műszaki munkának, mint az energetika, a kommunikáció, az ipari és az autóipar stb. Ezért a szerelőknek gondoskodniuk kell arról, hogy az ilyen kulcsfontosságú alkalmazási területtel kapcsolatos minden mu
Csütörtökön délelőtt a változó mennyiségű, és időszakosan akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Csapadék hazánk nagy részén továbbra sem várható, de délutántól a nyugati, északnyugati, esetleg az északi tájakon kevés helyen kialakulhat zápor, zivatar. A légmozgás nagyrészt
A laptopok élettartama attól is függ, hogyan használjuk őket. A legtöbb esetben ugyanis a felhasználó rövidíti meg értékes évekkel az eszköz élettartamát, méghozzá olyan dolgokkal, amelyek kivédhetők lennének. Ezeket gyűjtöttük most össze.
Brüsszel egy sor olyan követelményt fogalmazott meg, amelyeket az Egyesült Királyságnak teljesítenie kell ahhoz, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a meglévő brexit-megállapodások mellett, és hogy jobb kapcsolatot alakítson ki az EU-val.
A vártnál jobb negyedéves eredményeket közölt szerda este a Shell. A jelentést közzétételét követően a cég egy 3,5 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is bejelentett- számolt be a CNBC.
Sorra jelentik be a bankok, hogy teljes mértékben áthárítják a 2024. augusztus 1-től megemelt pénzügyi tranzakciós illetéket a vállalkozói ügyfeleikre. Októbertől devizaművelet esetén a drágulás mértéke háromszorosa, az illetékfizetési felső határa pedig négyszerese lesz a júliusinak.
A piacok élénkülésének köszönhetően 3,8 billió dollárral emelkedett a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek (high-net-worth-individuals, HNWI-k) összvagyona.Soha nem látott szintet ért el 2023-ban a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek (HNWI-k) száma és összvagyona. Míg az utóbbi 4,7 százalékkal, 86,8 billió dollárra nőtt, addig a nagy vagyo
Iránykeresés várható csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde nyitásában az elemző szerint, szerdán a BUX 575,27 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 74 051,15 ponton zárt.
Augusztusban, a kertészeti szezon utolsó hónapjában, számos fontos feladat vár a kerttulajdonosokra Magyarországon. A megfelelő gondozás biztosítja a kert egészségének fenntartását és a bőséges termést. Íme néhány kulcsfontosságú teendő, amire érdemes odafigyelni.
A befektetési alapokba fektető amerikai háztartások száma nőtt, miközben a hosszú távra szóló befektetési alapok 2023-ban tőkekiáramlást tapasztaltak - írja az amerikai alapkezelőket tömörítő egyesület, az Investment Company Institute (ICI) kiadványára hivatkozva a Financial Times.
Újabb balhéra készülhetett Kaiser Ede. A móri mészárlás miatt tévesen elítélt, majd felmentett, de több más erőszakos bűncselekményért 18 évre fegyházba küldött férfinél fegyvert találtak a rendőrök, amikor elfogták.
Idén is a vártnál kevesebb és gyengébb minőségű búza termett hazánkban, részben a klímaváltozás következményeként. Több termelő a váltást fontolgatja – de mire?