A vártnál nagyobb gyorsulást mutató júliusi inflációs adat kellemetlen meglepetést jelent, illetve az infláció szerkezete továbbra is aggasztó – ilyen megállapításokat fogalmaztak meg az elemzők a KSH által ma reggel közzétett júliusi inflációs adatok, illetve az MNB inflációs alapmutatóinak értékelése során. Úgy látják, hogy az MNB emiatt még inká
Közzétették a mezőgazdasági gépek 2024. első negyedévi magyarországi forgalmának adatait. Az Agrárközgazdasági Intézet anyagából is jól látszik, milyen drámai a visszaesés, a kombájnoknál ez a 80 százalékot is meghaladja.
Sokan nem gondolták volna ezt, de a BlackRock iShares Ethereum Trust (ETHA) tőzsdén kereskedett alapja a 2024-es év hat legjobb ETF-bevezetése közé került, annak ellenére, hogy széles körben fogadta szkepticizmus az azonnali Ethereum ETF-ek megjelenését. A BlackRock Ether ETF terméke a legjobbak közé került Figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a
Az Eli Lilly csütörtökön közzétett második negyedéves eredményei és bevételei minden várakozást felülmúltak. A gyógyszergyártó cég 3 milliárd dollárral emelte meg az egész évre vonatkozó bevételi előrejelzését, köszönhetően a Mounjaro nevű diabéteszgyógyszer és a Zepbound fogyókúrás készítmény eladásainak ugrásszerű növekedésének - tudósított a Cnb
Világszerte megterheli a háztartások költségvetését a tartós infláció, ami kihat a vásárlási szokásaikra is. Az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek – mutat rá az EY friss, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatása.
Ma lép hivatalba a Boeing új vezérigazgatója, Robert "Kelly" Ortberg, aki hatalmas kihívásokkal néz szembe, az amerikai repülőgépgyártó hírnevének helyreállítása és a bizalom visszaszerzése lesz a fő feladata - tudósít a Cnbc.
Az egyik első fontos feladat az adatok, adatbázisok összehangolása, folyamatos karbantartása, hogy a vízkészletekkel rugalmasabban tudjanak gazdálkodni - mondta az Origónak adott, szerdán megjelent interjúban az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára azzal kapcsolatban, hogy augusztus elejétől további feladatokkal bővült
2024 júniusától Orosz Anna tölti be a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. Vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatói pozícióját. A szakember az elmúlt tizenöt évben többek között az Egis Gyógyszergyárnál, a Lufthansa Systemsnél és a Bristol Myers Squibbnél szerzett széleskörű tapasztalatot a vállalati kommunikáció területén. Orosz Anna tölti be
Bár több eszközkategóriában is javított a magyar lízingpiac az első félévben, a gépjárművek és a termelőeszközök esetében is csökkenő rendelésállomány tapasztalható, ez pedig jelentősen kihathat a második félév eredményeire – ismertette Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A szakember rámutatott arra is, hogy jelentős lökést adott a
Pénteken még főleg az északkeleti országrészben fordulhat elő zápor, néhol zivatar, de szombaton és vasárnap már jellemzően napos időre lehet készülni. A hőmérséklet emelkedik, vasárnap délután már 30-36 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Több új elemmel ösztönzi a víz megtartását az uniós keretek között kialakított hazai agrártámogatási rendszer a Közös Agrárpolitika 2023-tól induló új időszakában. Ezek közül egyes konstrukciókban magasabb, másokban alacsonyabb a gazdálkodói részvétel – írják az Agrárminisztérium szakértői.
189 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta.
A Google új gyermekeknek kínált okosóráján elérhetővé vált a Greenlight és a GoHenry bankkártyája is. Az okosóra tulajdonosai és a családi bankolási szolgáltatásokat kínáló Greenlight ügyfelei már használhatják érintésmentes fizetésekre. Növekszik a Greenlight A Greenlight az Egyesült Államokban mára már közismert név. A vállalat még 2014-ben indul
A kormány a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést, amellyel Európa legalacsonyabb energiaárait garantálja a magyar családok számára. A tervezhetőbb költségek érdekében az egyetemes földgázszolgáltató naparányos számlázási rendszert vezetett be idén áprilisban. A kedvezményes mennyiségek kiegyensúlyozottabb elosztása augusztusig több mint
Ukrajna külügyminisztere Afrikába indult, hogy támogatást nyerjen az Oroszország elleni háborúban az országa számára. Dmitro Kuleba körútja során egyik fő érve az lehet, hogy az adott országot ukrán gabonával látják el, és Ukrajna újjáépítésében is ígérhetnek szerepet a helyi vállalatoknak.
A Bitstamp kriptotőzsde bejelentette, hogy partnerségre lép a Stripe fizetési szolgáltatásokat biztosító vállalattal az egyszerűbb kriptofizetések lehetővé tételére. Az együttműködés révén kifejezetten az európai ügyfelek számára szeretnék megkönnyíteni a kriptovaluták vásárlását. Az általuk megjelent sajtóközlemény szerint a Bitstamp végzi el az e
Ugyan még sok van hátra az augusztusból, de utána visszatér az iskola a hétköznapokba. Nagy eséllyel már sokan vadásszák a Back 2 School akciókat az üzletekben, hogy a diákok kellően felszerelve térhessenek vissza az iskolapadokba. Alább pár olyan hasznos alkalmazást ajánl a Honor, amik digitális oldalról könnyítik meg a tanulást.
Még a szakértők sem tudják megmondani, hogy mikor jelenik meg az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia. A mesterséges intelligencia (AI) már most is felforgatja megszokott életünket és munkamódszereinket, ráadásul szaporodnak az aggályok, a veszélyekre figyelmeztető és szabályozást sürgető hangok. Németh Balázs, a K&H Bank innov
Bár több eszközkategóriában is javított a magyar lízingpiac az első félévben, a gépjárművek és a termelőeszközök esetében is csökkenő rendelésállomány tapasztalható, ez pedig jelentősen kihathat a második félév eredményeire – mondta Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
Az Erste a vártnál jobb eredménnyel zárta az idei első félévet a pozitív üzleti folyamatoknak, a magas kamatkörnyezetnek és a hitelállományok kedvező alakulásának köszönhetően. Felpörgött a lakossági hitelezés: a bank az idei első félévben lakáshitelből többet helyezett ki, mint 2023-ban egész év alatt összesen. A befektetett és kezelt vagyon júniu
Jelek szerint egy lépéssel közelebb került az X (korábban Twitter) az Elon Musk által elképzelt vízióhoz. Musk célja a platformmal kapcsolatban, hogy a felhasználók bármilyen pénzügyekkel kapcsolatos tevékenységüket elvégezhessék a platformon belül. Elon Musk, a technológiai ipar egyik legismertebb és legvitatottabb alakja még októberben jelentette
Noha az Eurostat és KSH friss elemzései szerint 2024 első negyedére ismét emelkedő pályára állt az uniós lakásárindex, a tagországok piacai között már nyoma sincs a korábbi összhangnak. A visszaesésből éppen kilábalni kezdő magyar lakáspiac az erősebben drágulók közé tartozik, sőt, mostanra visszatérni látszik az inflációt meghaladó áremelkedés is.
A hűvösvölgyi villamosok karbantartás miatt nem közlekednek szombaton és vasárnap Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között, valamint augusztus 12-étől 18-áig Hűvösvölgy és Budagyöngye között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A családi kedvencként tartott kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai, legújabb eredményeik azt mutatták, hogy sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem befolyásolta a kutyák teljesítményét, viszont a teszt helyszíne fontos tényező volt a feladat végrehajtása során.
Németországban jelentősen, a felmérések 2016-os kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a cégcsődök száma júliusban a hallei IWH gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján.
A SOL/ETH arány új történelmi csúcsot ért el, miközben a piac próbál magára találni, az Ethereum ETF-ek pedig bukdácsolva igyekeznek életben maradni. A szóban forgó SOL/ETH arány azt mutatja meg, hogy egy SOL mennyi ETH-val egyenértékű, azaz segít meghatározni a két kriptovaluta relatív értékét egymáshoz képest. Például, ha a SOL/ETH arány 0,05, ez
Az európai tőzsdéken délután beállt fordulattal a magyar tőzsde is felpattant a korábbi esés után, így a BUX index végül pluszban fejezte be a mai napot.
Németországban jelentősen, a felmérések 2016-os kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a cégcsődök száma júliusban a hallei IWH gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján.
A MacWhisper nem véletlenül válik egyre népszerűbbé. Az alkalmazás az elmúlt hetekben több frissítést is kapott, amelyek közül a legújabb az automatikus fordítási lehetőséget kínálja.
Vannak országok, amelyek tudatosan "kinéznek" egy egyszerűbben megnyerhető sportágat, és arra összpontosítanak a könnyebben megszerezhető aranyérmek miatt – mondja Csurilla Gergely, a Hun-Ren Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója.
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
A francia Next Generation és az ír elektronikuspénz-kibocsátó, a DECTA Limited stratégiai partnerségre lépett egy euróhoz kötött stablecoin, az EURT kibocsátására. A várhatóan októberben piacra kerülő token már megfelel majd a júliusban életbe lépett új uniós kriptopiaci szabályok követelményeinek. Az új szabályok, a MiCA (Markets in Crypto-Assets
A gyömbér népszerűsége az utóbbi években ugrásszerűen nőtt, nemcsak mint kulináris fűszer, hanem mint természetes gyógymód is. Az interneten rengeteg kérdést találhatunk a gyömbérrel kapcsolatban, amelyek közül néhány igazán meglepő és érdekes. Lássuk, mi foglalkoztatja leginkább az embereket ezzel a sokoldalú növénnyel kapcsolatban!
Budapest Főváros Kormányhivatala az utasok jogainak érvényesítése érdekében összesen 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt; az ellenőrzések alatt a légitársaságok egy kivételével - ez esetben eljárási bírság kiszabására is sor került - egy
Jelentősen drágultak a szálláshelyek Magyarországon idén nyáron. Az apartmanokért, panziókért, illetve a 3 csillagos szállodákért sokkal többet kell fizetni, mint tavaly ilyenkor. A 4 csillagos hitelek úgy tűnik, elérték a rezervációs árat. Ott már nem igazán tudnak emelni.