Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is szinte mágnesként vonzzák az öngondosk
Augusztus 10-én volt a biodízel világnapja. A biodízel egy megújuló energiahordozó, amelyet növényi olajokból, állati zsírokból, használt sütőolajból vagy épp egyéb maradék és hulladék eredetű anyagokból állítanak elő. A Mol-csoport frissített Shape Tomorrow elnevezésű hosszú távú stratégiája nagyobb hangsúlyt fektet a megújuló üzemanyagokra. A kör
Az elmúlt néhány évtizedben az Egyesült Államokban az életmentő inzulin ára az egekbe szökött, ami naponta több millió cukorbeteget érintett. Világszerte 537 millió felnőtt él cukorbetegséggel, számuk 2045-re 700 millióra emelkedhet. Több mint 1,2 millió gyermek és serdülő (0–19 éves) él 1-es típusú cukorbetegséggel a világban.
Hétfőn nem várunk fontosabb makrogazdasági adatokat, de a piacok már elkezdhetik árazni a későbbi napok dömpingjét, amelyek alapján tisztább képet alkothatnak majd az amerikai gazdaság állapotáról. A múlt héten végül a tőzsdék is majdnem teljesen ledolgozták az Egyesült Államok visszaesésétől való félelem okozta veszteségeket, így a forint is 394-i
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is vonzzák az öngondoskodókat.
Úgy tudjuk, hogy a Dunaferr dolgozói még mindig nem kapták meg béreiket, ezért délután 2-kor újabb tüntetésre készülnek az igazgatóság épületénél. Emellett a Portfolio arról értesült, hogy két leányvállalatuk, a Duna Furnace és Dunarolling ellen is végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Mi a teendője a munkavállalónak, ha a nettó munkabérét kifizették számára, de a munkáltató nem állított ki róla igazolást? – kérdezte Olvasónk. Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 millió főt, a nyugdíjcéllal takarékoskodók vagyona új csúcsot ért el, az egészségkasszák pedig továbbra is szinte mágnesként vonzzák az öngondosk
Saifedean Ammous 2018-ban megjelent könyve, The Bitcoin Standard: The Decentralized Alternative to Central Banking (A Bitcoin-standard: A központi banki rendszer decentralizált alternatívája) az egyik alapművé vált azok számára, akik a Bitcoin gazdasági alapelveit szeretnék megérteni. A könyv a pénz történelmét, a központi banki rendszer kudarcait,
A tőzsdék óvatos optimizmussal tekintenek a heti makroadatokra, a forint is tovább erősödik, de az energiahordozóknak nem tesz jót a sok világpolitikai feszültség. A végéhez közeledik a gyorsjelentési szezon, de még érkeznek meglepetések Amerikából. Trump megzabolázná a Fed-et, extrém félelem a kriptópiacon, megint esett egy nagyot a bitcoin.
Közel 192 millió eurós árbevétellel zárta a 2024-es második negyedévet a Waberer’s Csoport, ami 9 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. Az EBIT viszont a második negyedévben visszaesett, elsősorban a nemzetközi fuvarozási és biztosítási szegmens csökkenése miatt. A kiugróan magas bázishoz képest az adózott eredmény is jelentős visszaesést
Megjelent az Európai Unió rendelete a mesterséges intelligencia fejlesztéséről, forgalmazásáról és használatáról. A szakértők szerint a jogszabály nagyobb jelentőségű lesz, mint az utóbbi években sokat emlegetett uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR. Éppen ezért érdemes már most felmérni az érintett cégeknek, hogy hol tartanak az előírások teljesítés
Nagyot estek a mai kereskedésben az indiai milliárdos, Gautam Adani cégbirodalmának részvényei, miután az amerikai Hindenburg Research új jelentése azzal vádolta az indiai tőkepiaci szabályozó hatóság elnökét, hogy megakadályozta a csalással kapcsolatos vádak alapos kivizsgálását - írja a CNBC.
A Starknet (STRK) Ethereum layer-2-es hálózat a februári indulás óta küzd, és a STRK tokentulajdonosoknak mindössze 8%-a van profitban. A nehéz körülmények ellenére azonban mégis úgy tűnik, hogy a kriptovaluta tulajdonosok úgy döntöttek, hogy egyelőre nem dobják be a törülközőt, és tartózkodnak a tokenek eladásától. A Starknet reméli, hogy visszasz
Az elmúlt hetek áresését szinte egy az egyben lenyelték a hazai üzemanyag-kereskedők, akik most próbálnak korrigálni valamit a korábbi árréscsökkentésükből.
Vasárnap három olyan kellemetlen sztoriba is belefutottunk, amiket eddig szerencsésen ki tudtunk bekkelni. Még így is felejthetetlen koncertélményeket gyűjtöttünk.
Kedvező ár-érték arányú, minőségi tanszereket és újrahasznosított alapanyagokból készült írószereket kínál az idei iskolakezdéshez a SPAR Magyarország. Az Interspar hipermarketek kínálatában csaknem ezerféle árucikk található meg a kategóriában. A SPAR és stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig ismét elindítja az Adni Öröm! tan
Az elemzők szerint Németországban idén alig lesz gazdasági növekedés, a második negyedévben tapasztalt váratlan zsugorodás után még 2025-re sem várnak erősebb teljesítményt az EU legerősebb államától.
A növényi memória és emlékezet új lehetőségeket kínál a költséghatékony gyakorlati mezőgazdaságnak. A Debreceni Egyetem Mék Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ Növénygenomikai és Növénybiotechnológiai Kutatócsoportjának kutatói a növényi memória molekuláris hátterét vizsgálják. Legfrissebb kutatási eredményeiket a Plant Signaling & Behaviorb
Az arabica kávé ára megugrott New Yorkban, miután Brazíliában, a világ legnagyobb termelőjének egyes részein enyhe fagy okozott aggodalmat az ellátás miatt.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) hétfői havi jelentésében csökkentette a 2024-es globális olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését. A szervezet az első félévi gyengébb adatokra és a Kínára vonatkozó pesszimistább várakozásokra hivatkozott – írja a Reuters.
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése szerint.
Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése szerint.
A Pfizer hétfőn közölte, hogy az Abrysvo nevű, emberi légúti óriássejtes vírus (RSV) ellen kifejlesztett vakcinája erős immunválaszt váltott ki egy késői stádiumú betegeken végzett vizsgálatban, amelyet 18 éves és idősebb, legyengült immunrendszerű felnőttek négy csoportján végeztek - írja a Reuters.
Egy rosszindulatú hirdetési kampány a Facebookon azokat a felhasználókat célozza meg, akik mesterséges intelligencia (AI) képszerkesztő eszközöket keresnek. A támadók legális szoftvereket utánzó, hamis alkalmazások telepítésével szerzik meg az áldozatok hitelesítő adatait. A támadás a Facebook oldalak tulajdonosainak küldött adathalász üzenettel ke