Visszafelé sülhetett el Donald Trump vámpolitikája. A Federal Reserve elemzése szerint drasztikusan megemelt vámok nem a külföldi exportőröknél, hanem az amerikai cégeknél csapódnak le. A jelentés felhívta rá a figyelmet, hogy ha a cégek áthárítják a vámterheket a fogyasztókra, az hosszú távon megemelni a megélhetési költségeket. Mi történt? A New
Túlságosan megbonyolították a kereskedelmet Donald Trump vámjai. A Fehér Ház jelezte több acél-, és alumínium exportőrnek is, hogy átdolgozzák a tavaly sebtében kiadott vámrendeleteket. Mi történt? Donald Trump csapata azon dolgozik, hogy visszafogják a fémekre kivetett vámokat – erről a Bloomberg számolt be. A lap úgy tudja, hogy az elnök tervei m
A januári rendkívüli hideg sok háztartásnál brutálisan megdobta a fűtési költségeket. A családok terheinek enyhítésére rezsistop lépett életbe, amelynek keretében azok is komoly könnyítést kaphatnak, akik villamos energiával fűtenek. A lehetőség azonban nem automatikus: egy fontos nyilatkozatról van szó, amelynek elmulasztása a kedvezmény elvesztés
Sokan gondolják úgy, hogy a 40 év munkaviszony önmagában garancia a tisztességes nyugdíjra. A valóság azonban jóval árnyaltabb – különösen akkor, ha valaki egész életében minimálbérre volt bejelentve. Ebben az összefoglalóban lépésről lépésre, közérthetően mutatjuk meg, hogyan számítható ki egy ilyen életpálya nyugdíja, és mire lehet reálisan számí
Az amerikai munkakultúrában jelenleg nem az a legvonzóbb narratíva, hogy az AI elveszi a munkát, hanem az, hogy megment tőle. Az iparág az elmúlt három évben ezt az üzenetet közvetítette
A teleltetett muskátlik februári ébresztése kulcsfontosságú a sikeres tavaszi induláshoz. Szakértők szerint három alaplépés – a metszés, az átültetés és a fokozatos fényhez szoktatás – határozza meg, mennyire lesz erős és virágzó a növény a szezon során.
A Bloomberg egyik elemzője szerint a Tether hamarosan átveheti az Ethereum pozícióját és a második legnagyobb kriptopénzzé válhat. Mike McGlone, a Bloomberg Intelligence vezető árupiaci stratégája szerint jelenleg nem a Bitcoin vagy az Ethereum jelentik a legerősebb trendet a kriptovilágban, hanem a stabilcoinok, és ezeken belül is azok legnagyobb
Újabb európai ország korlátozza a gyerekek, tinédzserek hozzáférését a közösségimédia-platformokhoz. Ezúttal Portugáliában született korlátozó határozat.
Az elmúlt két hónapban mintegy százötven bejelentés érkezett az MVM Next és a NAV nevével visszaélő weboldalakról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online jogsegélyszolgálatához. A csalók SMS- és e-mail üzenetekben hivatalosnak látszó weboldalakra próbálják irányítani a címzetteket, hogy így szerezzék meg bankkártyaadataikat. Riadót fúj
A kutatók kifejlesztettek egy olyan lézeralapú szkennelési technikát, amellyel anélkül lehet azonosítani a lezárt múzeumi preparátumos üvegek tartalmát, hogy felnyitnák azokat – megkárosítva a gyakran több száz éves mintákat. A
A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal közleménye szerint már Horvátországban is észlelték a japán cserebogarat. Ez az Ázsiából származó, soktápnövényű faj kiemelt jelentőségű károsító, megjelenése súlyos veszélyt jelent a legfontosabb mezőgazdasági kultúrákra és a házikerti növényekre egyaránt.
A korrekció ellenére Pletser Tamás, az Erste elemzője továbbra is hisz a 10 ezer dolláros aranyár elérésében az évtized végéig, az ezüst pedig akár több száz dollárra is drágulhat.
Közel 3 millió forint, bő 5 éves futamidő és szabad felhasználás – így jellemezhető az átlagos személyi kölcsön a Bank360 oldalán végrehajtott kalkulációk alapján. A szabad felhasználású személyi hitel évek óta töretlen népszerűségnek örvend, 2025-ben rekordösszeget folyósítottak belőle a hitelintézetek. A pénzügyi szakportál adatai alapján pedig a
A zöld átállás nem történhet a gazdák rovására – ezt hangsúlyozta Románia Brüsszelben. Az agrárpolitika jövőjéről szóló vitában egyre erősebben jelenik meg az igény: a környezetvédelem mellé valódi, működőképes támogatások kellenek.
Éles árverseny bontakozott ki a magyar újautó-piac legalsó szegmensében: egymást érik az árcsökkentések és az új, belépőszintű ajánlatok, most a Kia ígért a Volkswagen alá. Jelenleg több olyan modell is van, amely 6 millió forint alatti listaáron elérhető. A kínálat gyorsan változik, egyes típusok rövid idő alatt több százezer forinttal lettek olcs
Tavaly látványosan visszatért a nagy volumenű iparpolitikai támogatások korszaka a szerény 2024-es év után. Az egyedi kormánydöntésekkel megítélt ösztönzőknél a hangsúly még inkább a tőkeigényes feldolgozóipari beruházások felé tolódott, különösen az e-mobilitási–akkumulátoros értéklánc körül koncentrálódva. Eközben a százalékos támogatási arányok
A stabil inflációs környezet megágyazhat a további külföldi tőkebeáramlásnak, ami az intézményi papírok esetében a kamatok csökkenését hozhatja magával.
Az őshonos juh- és kecsketartás Magyarországon ma nehezen besorolható kategória. Földi Gyula állattartó szerint nem klasszikus profittermelő állattenyésztés, nem pusztán hobbi, és nem kizárólag turisztikai attrakció, hanem mindezek sajátos keveréke. Az őshonos fajtákkal foglalkozók döntő többségét nem gazdasági racionalitás, hanem küldetéstudat vez
"Cégünk megbízási jogviszonyban alkalmaz adószámos magánszemélyt. A januári változásokkal milyen fizetési kötelezettségünk van a magánszemély után? Illetve az alábbiak közül milyen jogcímen rögzítendő bérszámfejtési szempontból a bérprogramban: a) megbízás biztosítási kötelezettség alá tartozó; b) megbízás biztosítási kötelezettség alá nem tartozó?
AI által generált meztelen képekkel és egy hamis OnlyFans-fiókkal támadtak rá egy nő tartalomkészítőre, az eset új szintre emelte az online zaklatás brutalitását. Dagad a világbotrány.
Idén januárban az előző év azonos időszakához képest átlagosan háromszorosára nőtt a TanfolyamGURU felnőtt- és szakmai képzéseire leadott érdeklődések száma — és a tendencia még mindig tart. Ez az adat nem csupán egy oktatási platform sikertörténete, hanem része egy szélesebb munkaerőpiaci és társadalmi átalakulásnak, amely a képzés, a foglalkoztat
Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (Rasff) alapján 2025-ben Magyarországon több mint 240 kockázatos termék miatt kellett intézkedni
A statisztika szerint a hazai használtautó-piacon az idén januárban az előző év azonos időszakához képest a 2,5 millió forint alatti árkategória aránya 12,3 százalékkal csökkent. A kínálatban leginkább, majdnem 16 százalékkal, az 5–10 millió forintért hirdetett autók száma nőtt.
Van, aki legyint rá, más viszont évtizedek óta ehhez igazítja a kerti munkákat. A Hold szerinti kertészkedés egyszerre tűnik misztikusnak és meglepően gyakorlatinak. Nem varázslatról van szó, hanem egy olyan időzítési rendszerről, amely sokak szerint megkönnyíti a gyomlálást, javítja az öntözés hatékonyságát, és segít ritmust vinni a kertbe.
Az Ingatlanvadászok új évadának harmadik részében az ingatlanosok Balogh Levente, a Cápák között befektetője lányának, Szimónának segítenek egy új lakásra vadászni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a figyelmet az EUTR-regisztráció fontosságára, amely kötelező a faanyag kereskedelmi láncban tevékenykedők számára. A regisztrációt a tevékenység megkezdése előtt kell elvégezni az erdőtörvény alapján. Részletes tájékoztató segíti az eligazodást az érintetteknek.
Látványosan kettészakadt az európai alkalmazáspiac 2025-ben: miközben a letöltési listákat a mesterséges intelligenciára épülő és a vásárlási alkalmazások uralják, a bevételek jelentős részét továbbra is a szórakoztató platformok és a randialkalmazások termelik.
Egy friss brit kutatás szerint a nagy példányszámú lapok hasábjain egyre több olyan „szakértő” jelenik meg, aki valójában nem létezik, nem ellenőrizhető, vagy mesterséges intelligencia által generált identitás mögé bújik – a háttérben gyakran PR-célú linképítés és SEO-érdekek állnak.
Harry Styles neve ma már ugyanúgy mozgásba hozza az utazókat, mint egy világhírű sportesemény vagy karnevál. A Kiwi.com adatai alapján a magyarok körében Amszterdam és London iránt kiugróan megnőtt az érdeklődés, miután az énekes bejelentette 2026-os turnéját. A keresések csúcsa január 26-a, a jegyelőértékesítés kezdete volt.Az eseményalapú turizmu