Az emberkereskedelemmel összefüggésbe hozott kriptós pénzáramlások 2025-ben éves alapon 85%-kal emelkedtek. A cég hangsúlyozza, hogy a blokkláncon azonosítható összegek már önmagukban is jelentősek, ugyanakkor valószínűleg alulbecsülik a tényleges károkat, hiszen a tevékenységek egy része továbbra is rejtve maradhatott. A Chainalysis jelentése alap
A Magyar Nemzeti Bank új vezetése szerint a műalkotásoknak a múzeumokban van a helye, ezért döntöttünk a jegybanki műgyűjtemény elhelyezéséről az ország 30 múzeumában – jelentette ki Varga Mihály a Dinamikus struktúrák – Banki gyűjteményből a múzeumokba című kiállítás debreceni megnyitóján.
Az emberiség évezredek óta folytat egy titkos együttműködést parányi, szemmel nem látható élőlényekkel. Ez a szövetség a fermentálás, amely messze túlmutat a puszta tartósításon.
A hibiszkusztea az utóbbi években egyre gyakrabban bukkan fel az egészségtudatos fogyasztók körében, nem véletlenül. Intenzív színe, üdítően savanykás íze és kedvező élettani hatásai miatt világszerte kedvelt ital.
A kriptotőzsdék világa az elmúlt években látványosan fejlődött: egyre kifinomultabb grafikonok, valós idejű elemzések, okos kereskedési eszközök segítik a tradereket. A Bitget azonban most egy merőben új irányba lépett. A világ legnagyobb univerzális tőzsdéjeként ismert platform bemutatta a Gracy AI-t: az első animált digitális embert a kriptóiparb
Az ELTE és a Digitéka együttműködésében jelentős erdélyi sajtóanyag digitalizálása valósult meg, amely 333 492 oldal magyar nyelvű történeti újságot ölel fel. A projekt célja a kulturális örökség korszerű kutathatóságának elősegítése volt.
Jakab‑Dezsényi Eszter a magyar zeneipar egyik legmozgalmasabb, legsikeresebb korszakában anyáskodik a pomázi rapper felett. Ha holnap péknek állna, akkor is elégedett lehet a karrierjével, pedig csak harmincegy éves, és épp most pihennek rá Krúbi következő nagy dobására.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/7. heti nyerőszámait. Noha egy magyar játékos több mint 83 millió forintot kaszált ezen a héten, telitalálat nem született. Így a következő sorsoláson 41 millió euró, azaz 15,5 milliárd forint lesz a tét az Eurojackpoton.
Halmozódik a főnyeremény összege Magyarország két legismertebb lottójátékán. Az Ötöslottón 132 a Hatoslottón 100 napja nem volt telitalálatos szelvény. Előbbi 4,56 milliárd forinttal kecsegtet, utóbbin 2,464 milliárd forint várja a játékosokat.
Az erdők nemcsak faanyagot adnak, hanem szerepet játszanak a klíma szabályozásában, a vízmegtartásban és a biodiverzitás megőrzésében is. Eközben Magyarországon még az idős, változatos szerkezetű, sőt, a védett erdők ökológiai értékei is gyakran háttérbe szorulnak a fakitermelés szempontjaival szemben. Aszalós Réka erdőökológus, a Hun-Ren Ökológiai
A Quimby hosszú szünet után új dalokkal tér vissza, megkezdve a visszaszámlálást 2026-os nagykoncertjükig. A Láthatatlanul című balladai hangulatú szám nyitja az új szerzemények sorát, melyek az elmúlt évek tapasztalatait és a zenekar játékos lelkesedését egyaránt tükrözik.
A Peridot természetesen lúgos, alacsony deutériumtartalmú jégkorszaki ásványvíz elnyerte a 22. Global Water Drinks Awards fődíját a "Legjobb Prémium Víz" kategóriában.
Az AI-verseny nem csak a látványos funkciókról szól, arról, hogy segítse a pizzarendelést és a nyaralás megszervezését, hanem arról is, hogy ki tud rendet tenni a szétszórt adatok között, és valódi összefüggéseket teremteni. A jövő azoké a cégeké, amelyek közös nyelvre hangolják rendszereiket, az AI pedig nem a cél, hanem egy eszköz: okos, láthatat
Már csak három hét, és március 5-én jön a Portfolio Green Transition & ESG konferencia. A második alkalommal megszervezett rendezvény azoknak szól, akik túlléptek a "legalacsonyabban lógó gyümölcsök" leszedésén, és most a fenntarthatósági átállás következő lépéseit keresik. Regisztráljon most, és legyen részese annak a szakmai párbeszédnek, amely a
Havas eső, ónos szitálás és helyenként akár hózápor is várhat ránk a következő napokban, hetekben, még március első felében sem örülhetünk a tavasznak.
A technológiai innováció fellegváraként emlegetett San Franciscó-i Szilícium-völgyben startupok, kockázati tőkebefektetők és új pénzügyi technológiák – köztük a kriptovaluták – formálják a digitális jövőt. Az elmúlt években azonban a háttérben működő befektetői hálózatok és botrányok egyre inkább rávilágítottak az innovációért fizetett árra. Most é
Február 19-től megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete, a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján érhető el. Március 1-ig párhuzamosan használható a régi Webes Ügysegéd is, hogy zökkenőmentes legyen az átállás. Az új felület egyszerűbb, gyorsabb és okostelefonra optimalizált.
Reklámőrület a Super Bowl-on Adrian Brodytól a dühös Emma Stone-ig, nosztalgia-hack az amygdalára célozva, merész Valentin-napi kampány hallókészülékkel, és egy kutatás arról, mennyire verhet át minket az AI a választások idején. Közben megnéztük, mi fér bele az ügyvédi marketingbe, hogyan gondolkodik az AI-ról egy Gen Z cégvezető, kik lettek az Ag
Egy budapesti nő 100 eurót bukott el, mert az egyik társkeresőn bedőlt egy álomférfi szavainak. A tanulság: bármennyire is vonzónak tűnik valaki fotói és szövege alapján, győződjünk meg a személyazonosságáról és ne az ő tanácsára kezdjünk el pénzt befektetni.
A piaci szabad felhasználású személyi hitel évek óta a lakossági hitelpiac slágerterméke, amelynek a lendületét az elmúlt években bevezetett állami támogatások sem tudták visszavetni. A népszerűsége miatt a bankok között is jelentős a verseny, szinte nincs olyan hónap, hogy valamelyik hitelintézet ne rukkolna elő valamilyen kedvező ajánlattal. Megn
Az olaszországi sárkánygyümölcs-termesztés egyik úttörőjének számít Carlo Ficarra, aki nagyapja és édesanyja után a harmadik generáció képviselőjeként vezeti a családi kertészetet.
Az OTP Bank nyerte a Mastercard - Év Bankja 2025 program fődíját. A magyar bankszektor egyik legrangosabb szakmai megmérettetésén a szakmai zsűri döntése alapján a Daily Banking szegmensben az OTP Bank, az Innovation szegmensben a Gránit Bank, míg a Beyond Banking szegmensben a K&H Bank nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt.
Franciaországban a gyenge kereslet miatt nagy mennyiségű saláta maradt a földeken vagy került megsemmisítésre, ami tovább növeli az ágazat veszteségeit.