Az Otthoni Energiatároló Program iránti kiugró érdeklődés miatt a kormány a 100 milliárd forintos keret megemelését fontolgatja, miután már 75 ezer pályázat érkezett a legfeljebb 2,5 millió forintos támogatásra.
A Google MI-chatbotja, a Gemini túllépte a havi 750 millió aktív felhasználót. Ez egyetlen negyedév alatt százmilliós bővülést jelent a hivatalos számok alapján.
A drótféreg alábecsült veszélyt jelent a hazai szántóföldi növénytermesztésben. Jelenlétére gyakran csak akkor derül fény, amikor a kártétel már visszafordíthatatlan. A lárva akár 3-5 évig is a talajban fejlődik, és valódi „láthatatlan ellenség", mely alattomos módon ritkítja az állományt.
A 2025-ben megrendezett Agritechnica kiállításon a Monosem standja számos érdekes újdonságot tartalmazott. A legtöbb újítást a vázak, és az azokra szerelhető vetőkocsi-elrendezések kapták.
A 2024-es csúcs után nagyjából a 2023-as szintre esett vissza tavaly az áruhitel-piac, ami a vártnál lassabban beinduló lakossági fogyasztás mellett a személyi kölcsönök térnyerésével is magyarázható lehet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönök dominanciája pedig tovább erősödhet a fogyasztási hitelek pi
A Waymo újabb 16 milliárd dolláros befektetésből gyorsítja globális terjeszkedését, miközben már ma is a Nyugat legnagyobb robotaxi-szolgáltatója. A cég célja, hogy 2026-ban több mint 20 új városban váljon elérhetővé, köztük Tokióban és Londonban.
Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A h
A Wien Energie, Bécs energiaszolgáltatója már 2023 óta használ robotkutyát erőművek üzemeltetésében, hogy a dolgozók munkáját megkönnyítse. Az első „Energy Dog” sikeréből tanulva most négy új kutyát állítanak szolgálatba. 2023-ban
A mikroműanyagok olyan apró műanyag-részecskék, amelyek mérete 5 mm-nél kisebb, és a környezetben nagyon elterjedtek. Ezek nem csak az óceánokban találhatók meg: a talajban, a levegőben, és így akár a kertünk talajában és növényeiben is jelen lehetnek.
Minden eddiginél látványosabb tömeggel, pezsgő hangulattal és egy új magyar rekorddal robbant be az idei Yettel Ice Party rendezvénye a Városligeti Műjégpályán. Az esemény a közösségi élmény és a Vajdahunyad vára nyújtotta háttér mellett egy új magyar rekord felállítása miatt is emlékezetes marad: a jégen összekapcsolódva korcsolyázó 695 ember új,
A piaci lakáshiteleknél az idei évnek is a már meglévő kedvezményekkel futottak neki a bankok, az Otthon Startnál viszont óriási a tülekedés, és az elmúlt hetekben több szolgáltató is változtatott a feltételeken – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ez persze nem csoda: aki csak teheti, az Otthon Start hitelt igényli, miköz
A kormány családpolitikájának köszönhetően tíz gyerekből nyolc házasságban születik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője vasárnap Gödöllőn.
A vámháborús tőzsdei turbulencia és az erősödő forint mellett is ellenállónak bizonyult a magyar privátbanki vagyon tavaly: a Portfolio friss privátbanki felmérése szerint december végén a magyar gazdagok számláin lévő összeg megközelítette a 13 000 milliárd forintot. A legnagyobb vagyont továbbra is az OTP Private Banking kezeli, a legnagyobbat a
Súlyos következményei vannak annak, hogy a kormány elvesztette a valóságot és rendre túlbecsüli a gazdasági növekedést. Mindez egy ördögi kört eredményez, amelyből nehéz kitörni, a mozgástér egyre szűkebb lesz.
Az Azénpénzem számításai szerint körülbelül 60 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tag nagyjából 120 milliárd forintot költhetett el lakáscélra. Eredetileg a kormány 300 milliárd, a kasszák 361,5 milliárd, a jegybank pedig 215 milliárd forinttal kalkulált. Végleges szám persze még nincs, de jelentős változás aligha várható.
A magyar gabonatermesztés és állattenyésztés sorsa azon múlik, hogy át tudunk-e állni a felhasználó által kívánt minőség maximális kielégítésére, lehetőleg kisebb önköltséggel.
A SpaceX tőzsdei bevezetése idén nyáron várható, és valószínűleg minden idők leggrandiózusabb IPO-ja lehet. Az űripari vállalat azonban nem ül a babérjain, és új piacokra is kiterjesztené jelenlétét. Most a mobilkészülékek piaca van terítéken.
A pályázatokra, mint gazdaságélénkítő hatású megoldás szükség van, de torzítják az egészséges piaci folyamatokat, és rossz hatással vannak a gazdák gépvásárlási szokásaira - mondta el Szabó Győző, a Kelet-Agro Kft. ügyvezetője. Mint mondta, emiatt a gazdák nem a tényleges igényeik szerint döntenek a beszerzésekről, hanem a vásárlásaikat induló pály
A mesterséges intelligencia új korszakot nyithat a világtörténelemben, azt viszont, hogy ez jó vagy rossz hír, egyelőre nehéz megmondani. A Concorde Podcast friss adásában geopolitikáról, kötvényhozamokról, a megakadó tech raliról és a nagy birodalmak bukásáról is szó esik.
A kvantumszámítástechnika jelenlegi állása nem jelent közvetlen fenyegetést a Bitcoin biztonságára. A digitális eszközkezelő CoinShares legfrissebb elemzése szerint a technológia fejlettsége messze elmarad attól a szinttől, ami szükséges lenne a Bitcoin kriptográfiai védelmének feltöréséhez. Több nagyságrenddel erősebb gépekre lenne szükség A Bitco
Egy bitcoin tulajdonos 2,5 BTC-t, vagyis nagyjából 181 000 dollárnak megfelelő összeget utalt át abba a tárcába, amit Satoshi Nakamoto, a bitcoin alapítója hozott létre. A hétvégén végrehajtott tranzakció az úgynevezett Genesis címre érkezett, vagyis a Bitcoin hálózat legelső tárcájába, amit maga Satoshi hozott létre 2009. január 3-án, a blokklán
Egy személy csak egy EGT-tagállamban lehet azonos időszakban biztosított, illetve járulékfizetésre kötelezett a 883/2004/EK rendelet egyik közismert alapelve (11. cikk) szerint. Így például, ha egy Magyarországon munkaviszonyban álló személy Ausztriában is munkaviszonyt létesít, akkor – az említett rendeletben foglalt szempontrendszer szerint – csa
A dán kormány nyomást gyakorol az ország nyugdíjalap-szektorára, hogy többet fektessenek be a dán gazdaságba. Több nagy alap már csökkentette amerikai államkötvény- és részvénykitettségét, bár a dán alapok továbbra is jelentős összegeket tartanak amerikai tőzsdei cégekben.
A 100 milliárd forintos Otthoni Energiatároló Program egyszerre oldhatja a szaldóelszámolással kapcsolatos bizonytalanságokat és adhat lendületet a hazai lakossági energiatárolás gyors terjedésének.
A hóvirág szerény, mégis rendkívül dekoratív és különleges növény, amely a tavasz egyik első hírnöke. A te kertedben is otthonra találhat, ha ezt teszed!
A Samsung 2026-os OLED tévékínálata és az újgenerációs Odyssey gaming monitorai egyaránt NVIDIA G-SYNC kompatibilisek, következő generációs frissítési rátával és fejlett kijelzőtechnológiával rendelkeznek, így letisztult, magával ragadó élményt kínálhatnak a gamereknek. Az NVIDIA G-SYNC technológia lehetővé teszi a kijelző frissítési rátájának szin
Februárban sokan hagyják autójukat a budapesti repülőtér környéki parkolókban meleg éghajlatú úti célokra indulva, ám a téli időjárás veszélyei komoly figyelmet igényelnek – hívják fel a figyelmet szakértők. A fagy, a só és az akkumulátorok gyengülése gyakori probléma. Rácz Béla, a Mopark marketingigazgatója szerint ezek megfelelő előkészületekkel
A Dreher Sörgyárak Zrt. átadta 240 millió euró értékű fejlesztési programjának első elemét; az eseményen aláírták a Stratégiai Együttműködési Megállapodást is, amelynek értelmében a japán tulajdonban lévő vállalat a kormány 103. stratégiai partnere lett.
Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés az Ethereum hálózatán történő staking iránt. Több mint 4 millió ether várakozik belépésre, miközben a kilépési sorban mindössze 38 000 ETH található. Az adatok erős hosszú távú befektetői bizalmat és a kínálat további szűkülését jelzik, annak ellenére, hogy az árfolyam a a múlt héten 2000 dollár alá is bezuhan
2026. február 10. és 19. között nappal pályatesztelés zajlik a Budapest–Belgrád vasútvonal hazai szakaszán Soroksár és Kelebia között, ami egyes vasúti átjáróknál ideiglenes forgalmi korlátozásokkal járhat.
Újévkor sokan megfogadták, hogy egészségesebben élnek és tudatosabban táplálkoznak. Ezt nem csak januárban lehet megtenni: a mikrozöldekkel egész évben fogyaszthatjuk a friss, tápanyagdús ételeket.
Naponta olyan tárgyakat dobunk ki, amelyek némi kreativitással még hosszú ideig használhatók lennének. A háztartásokban keletkező csomagolási hulladék mennyisége évről évre nő, miközben a kertészetben egyre nagyobb az igény az olcsó, fenntartható megoldásokra.