Az aggteleki Rákóczi-barlang február közepétől ideiglenesen bezár a látogatók előtt, hogy egy 680 millió forintos fejlesztési program keretében teljeskörű felújításon essen át. A különleges természeti képződmény acélszerkezetei, járófelületei és elektromos berendezései is megújulnak a munkálatok során - írta meg az Infostart.
A Goldman Sachs az elmúlt fél évben az Anthropic mesterségesintelligencia-startup beágyazott mérnökeivel közösen fejleszt önálló működésre képes AI-ügynököket, hogy felgyorsítsa kereskedési és compliance folyamatait - tudósított a CNBC.
Két kaliforniai középiskolás diák, egy 16 és egy 17 éves fiú áll bíróság elé az Egyesült Államokban, miután a vád szerint erőszakos betöréssel próbáltak megszerezni egy arizonai családtól mintegy 66 millió dollár értékű kriptovagyont. A fiatalok Kaliforniából utaztak egészen Arizona állam Scottsdale városáig, több mint 600 mérföldet (közel ezer kil
A kínai pénzügyi felügyeletek az elmúlt hetekben szóban arra utasították az ország legnagyobb bankjait, hogy korlátozzák amerikai államkötvény-vásárlásaikat, a magas kitettséggel rendelkező intézményeknek pedig csökkenteniük kell meglévő pozícióikat – értesült több forrásból a Bloomberg.
Másfél évtizeden át az európai bankok látványosan lemaradtak amerikai versenytársaiktól: miközben a tengerentúli pénzintézetek agresszíven növelték mérlegfőösszegüket és tőzsdei értéküket, az európai hitelintézetek visszafogta a gyenge gazdasági növekedés, a szigorúbb szabályozás és a fokozódó geopolitikai feszültség. Most azonban fordulni látszik
Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői. A világ legnagyobb sporteseményei évről évre mágnesként vonzzák az online csalókat, akik pontosan tudják: ahol szenvedélyes szurkolók, jegyek, utazás és exkluzív tartalmak vannak, ott könnyebb le
A magyar mezőgazdaság legnagyobb kihívása ma a gazdaságátadás. Nemcsak jogi folyamat ez, hanem érzelmi és technológiai küzdelem az alapító idősek és az innovatív fiatalok között.
A tárca a kínai e-kereskedelmi óriással szemben azt állítja, hogy nincs és nem is volt semmilyen megállapodás köztük és a magyar állam és között ilyen pótdíj felszámításáról – írja a nepszava.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleménye alapján.
Az Európai Bizottság újabb kísérletet tesz arra, hogy életet leheljen a közös európai betétbiztosítási rendszer létrehozását célzó, immár egy évtizede húzódó tervekbe. A lépés célja, hogy ösztönözze a határokon átnyúló bankfúziókat az unióban - írta meg a Financial Times.
A forint a múlt héten a nemzetközi piaci bizonytalanság ellenére is meglepően stabil maradt, sőt két éves csúcsra erősödött. Hétfő reggel a dollár tovább gyengült a forinttal szemben, de ez még alacsony forgalom mellett nem jelenti, hogy ez lesz a nap trendje. A gyengülés mögött egy kínai hír áll.
A befektetői hangulatot elsősorban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások határozhatják meg. Az ázsiai tőzsdéken remek hangulatban telt a nap, Európában is kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés. A nemesfémek piacán folytatódnak a heves kilengések, ma épp felfelé in
A 2025-ben megrendezett Agritechnica kiállításon a Monosem standja számos érdekes újdonságot tartalmazott. A legtöbb újítást a vázak, és az azokra szerelhető vetőkocsi-elrendezések kapták.
A sörök ára világszerte jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedben, meghaladva az általános inflációt. Magyarországon a világos lager sör literenkénti ára 7,6 százalékkal nőtt egy év alatt, míg tízéves távlatban a fogyasztói ár közel 90 százalékkal emelkedett. A szakértők 2026-ra további áremeléseket prognosztizálnak - közölte a Pénzcentrum.
Trump bevetette a gazdasági atomfegyver erejét az Iránnal kereskedő országok ellen. Vajon a Bitcoin képes lesz ellenállni a globális kereskedelmi háború okozta káosznak? Donald Trump nem vesztegette az idejét: múlt héten pénteken aláírta azt a végrehajtási rendeletet, amely alapjaiban rázhatja meg a globális ellátási láncokat. Eközben a Bitcoin árf
Horvátországban már javában zajlik a toborzás az idei turisztikai szezonra, miközben az ágazat továbbra is súlyos munkaerőhiánnyal küzd, és tízezrével szorul külföldi dolgozókra - írta meg a Croatia Week.
Több mint hatezer üveg, fogyasztókra kockázatosnak minősített, gyógyhatásúnak hirdetett terméket találtak a pénzügyőrök egy budapesti raktárban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Az Edtech-ről általában úgy beszélünk, mint ami a tanulást vagy a tanítást alakítja át. Pedig az oktatási intézmények megfelelő működésének jelentős része nem a tanteremben dől el, hanem az „iskolaüzemeltetésben”: befizetések, étkezés, kirándulások, tanításon kívüli klubok, régiónként egyenruha, adományok, rendezvények, számlázás, hátralékok kezelé
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, amivel csaknem 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén. Feltétel, hogy az új kolléga az alkalmazás előtt 30 napon át ne dolgozzon. Február 28-ig lehet pályázni.
Az utóbbi fél-egy év egyik meghatározó, befektetői körökben egyenesen slágertémává váló története lett a nemesfémek drasztikus, történelmi léptékű áremelkedése, melynek okairól, a várható trendekről, az arany esetében pedig a klasszikus menedéktől a fiat-rendszer új alternatívájáig sok mindent lehetett olvasni. A jegybanki aranytartalékokkal összef
Prof. dr. Neményi Miklós az AGROmashEXPÓ-n beszélt a mezőgazdaság kihívásairól, és arról, miért kulcskérdés a monitorozás ahhoz, hogy a gazdák ne kockázatként tekintsenek a technológiai váltásra.
Aki Youtube-felhasználó, tudja, milyen az átugorhatatlan reklámok sokasága. Számos felhasználó keres azonban mostanra más megoldást, míg Vietnám szabályozást is bevezetett.
Miközben a légitársaságok tömegeket szállítanak egyre szűkebb haszonnal, a repülőgépgyártók egy sokkal kisebb, de annál fizetőképesebb közönségre koncentrálnak.
A 2024-es csúcs után nagyjából a 2023-as szintre esett vissza tavaly az áruhitel-piac, ami a vártnál lassabban beinduló lakossági fogyasztás mellett a személyi kölcsönök térnyerésével is magyarázható lehet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A február első napjaiban lezajló, 80 000 dollárról 60 000 dollárig való bitcoin esés hátterében nem a befektetői hangulat romlása, hanem olyan automatizált technikai mechanizmusok állhattak, melyek a legtöbb piaci szereplő számára láthatatlanok, és függetlenek a klasszikus “jó hír / rossz hír” logikától. Minderről több szakértő, köztük Arthur Hayes
Az oktatási szférát érintő korrupciós botrányok nem érnek véget: jelenleg öt büntetőeljárás zajlik tankerületi központok és iskolák ügyében, miközben tavaly év elején még kilenc hasonló esetben nyomozott a rendőrség - közölte a Népszava.