A grúziai Batumiban nagy ünnepléssel fogadták azt az amerikai rombolót, amely a grúz flottával közös hadgyakorlatra érkezett a fekete-tengeri kikötőbe.
Albán terrorcsoportok fegyverutánpótlási csatornáinak felszámolására indított akciót a szerb belügyminisztérium. Hogy pontosan milyen műveletről van szó, és hogy kapcsolatban áll-e a Presevóban a hajnali órákban történt robbanással, arról nem közöltek részleteket.
India volt a díszvendége a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett hagyományos díszszemlének, amelyet Manmohan Szingh indiai miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia elnök jelenlétében négyszáz indiai katona nyitott meg a párizsi Champs Elysées-n. Az indiai hadsereg először vett részt külföldön katonai díszszemlén.
Bulgáriában kemény fellépés ígért a korrupció ellen a parlamenti választásokon győztes jobbközép párt. Az új összetételű törvényhozásban ma tették le az esküt a képviselők.
Romániában a békés együttélésről szóló megállapodást írtak alá az erdélyi Csíkszentkirály roma és magyar közösségei. A hatóságok által kezdeményezett békéltetés azután vált szükségessé, hogy a múlt héten a magyarok felgyújtották az egyik roma csűrjét, mert a férfi megkéselt egy magyart.
Nagy többséggel felülbírálta a litván parlament kedden a kiskorúak védelméről hozott törvény elnöki vétóját. Így érvényben marad a jogszabály, amelynek értelmében tilos a homoszexuális, biszexuális és poligám kapcsolatok nyilvános "reklámozása".
Az Oroszország és a Nyugat közötti bizalomépítés részként fogadja a héten Dmitrij Medvegyev orosz elnököt Angela Merkel német kancellár. Merkel volt a tavaly nyári, kaukázusi háború egyik legnagyobb európai bírálója, ugyanakkor a tervezett Észak-Áramlat gázvezeték miatt a Moszkvával való kiegyensúlyozott viszony is érdeke.
Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, a szocialisták és a liberálisok támogatását is élvező konzervatív néppárti képviselő lett kedden az Európai Parlament első kelet-európai országból származó elnöke.
Történelmi jelentőségű, hogy a volt lengyel kormányfőt, Jerzy Buzeket választották meg az Európai Parlament (EP) új elnökévé - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
Azonnali hatállyal megvonta a BBC irányító testülete a brit közszolgálati médiatársaság felső vezetésének prémiumát, arra hivatkozva, hogy az igazgatók fizetése egyébként is elég magas, és a hatalmas jutalmak kifizetése dühíti a közönséget, amely az előfizetési díjakkal eltartja a céget.
Emberéleteket is veszélyeztető geológiai katasztrófával fenyegeti a kárpátaljai Aknaszlatina (Szolotvino) jelentős részét a település sóbányájában megindult karsztfolyamatok erősödése.
A mexikói rendőrség 12, bekötött szemű, megkötözött holttestet talált az út mellé hajítva helyi idő szerint hétfőn, az ország nyugati részén fekvő Michoacan tartományban, La Huacana város közelében - közölték nevük elhallgatását kérő ügyészségi tisztségviselők.
Néhány fős kivégzőosztagokkal akarta likvidálni a CIA az al-Kaida vezetőit - állítja a New York Times. A 2001 óta létező tervek annak a programnak a részei voltak, amelyeket az amerikai központi hírszerzés felsőbb utasításra eltitkolt a Kongresszus elől. A tervek végül csak tervek maradtak - teszi hozzá a lap.
100 erőmű energiáját akarja az afrikai és közel-keleti sivatagból Európába szállítani egy új energetikai konzorcium. A most ismertetett elképzelés szerint naperőműveket építenének a Szaharában, az áramot pedig a Földközi-tenger alatti kábeleken juttatnák el Európába - de úgy, hogy telepeket befogadó országokat is ellátnák.
Januártól vízummentesen utazhatnak az Európai Unióba Szerbia, Montenegró és Macedónia polgárai. Erről egyhangúlag döntött tegnap este az Európai Bizottság.
Újabb sikeres kísérletet hajtott végre tengeralattjáróról indított hadászati rakétával kedden az orosz hadsereg, két nap alatt immár a másodikat - jelentette be Nyikolaj Makarov vezérkari főnök.
Az ausztrál kormányfő figyelmeztette szerdán Kínát, hogy a világ figyeli, Peking hogyan jár el a Rio Tinto ausztrál bányaipari óriásvállalat Sanghajban kémkedés vádjával letartóztatott négy alkalmazottjának ügyében.
Túlzott erőt alkalmazott az izraeli hadsereg az év eleji gázai övezet offenzívában, szükségtelenül sok halottal és anyagi kárral - ez áll egy izraeli tartalékos katonák alkotta jogvédő szervezet szerdán közzétett jelentésében.
Egy pekingi bíróság halálra ítélte szerdán a Sinopec kínai olajipari cég, Ázsia legnagyobb olajfinomítójának elnökét, Csen Tonghajt (Chen Tonhai), a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették.
Lezuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Irán északnyugati részén, s életét vesztette a fedélzetén lévő minden ember - a legfrissebb adatok szerint összesen 168 fő - jelentette az iráni média.
Javasolta az Európai Bizottság, hogy Macedónia, Szerbia és Montenegró részesüljön teljes vízummentességben januártól az Európai Unióba utazást illetően - közölte szerdán Brüsszelben Olli Rehn, a testület bővítési felelőse.
Kétségbe vonják a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) kapcsolatban álló diplomaták, hogy Irán hat hónapon belül atombombával rendelkezhet. Erről a hamburgi Stern írt szerdai számában német hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Franciaországban újabb cég, ezúttal a kanadai távközlési berendezéseket gyártó Nortel elbocsátás előtt álló alkalmazottai fenyegetőznek azzal, hogy felrobbantják az üzemüket. A Párizstól mintegy harminc kilométerre fekvő, felszámolási eljárás alatt álló gyár dolgozói fejenként 100 ezer eurós, mai árfolyamon 27,5 millió forintos végkielégítést követelnek a cég tulajdonosától.
Három héttel létrehozása után már el is hagyta az első képviselő az Európai Parlament új frakcióját, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) csoportját.
Sikeres kísérletet hajtottak végre Izraelben az új, saját fejlesztésű rakétaelhárító rendszerrel; most először próbálták ki a rendszert "élesben", harctéri körülmények között - közölte szerdán az izraeli védelmi minisztérium.
Honduras ideiglenes elnöke közölte csütörtökön, hogy a belpolitikai válság rendezése érdekében hajlandó lemondani posztjáról, feltéve ha a hatalmától megfosztott elnök, Manuel Zelaya nem foglalja el ismét az államfői széket.
Könnyen lehet, hogy az Olaszországban tartott múlt heti G8-as csúccsal lezárult ezen csúcsértekezletek története, vagy legalábbis ez volt az egyik utolsó ilyen összejövetel. Barack Obama amerikai elnök ugyanis fölvetette, hogy a gazdag országok e szűk körű, zárt klubját ki kell nyitni a feltörekvőben lévő, gyorsan fejlődő országok előtt - s e törekvését a csúcs több más résztvevője, így például…
Ismét éjszakai kijárási tilalmat vezet be Hondurasban az ország ideiglenes kormánya, arra hivatkozva, hogy a hatalmától megfosztott államfő, Manuel Zelaya hívei zavargásokkal fenyegetőznek.
Elítélte Washington az egyik legismertebb orosz emberi jogi aktivista meggyilkolását, és felszólította az orosz hatóságokat, hogy vonják felelősségre a tetteseket.
Megrongálódott a felbocsátáskor az Endeavour űrrepülőgép - közölte nem sokkal a start után az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA tájékoztatása szerint az űrhajó külső üzemanyagtartályán elhelyezett kamera felvételén látszik, amint a szigetelőburok néhány megfagyott darabja nekicsapódik az űrhajó testének. Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkorák a károk.
Ismét éjszakai kijárási tilalmat vezet be Hondurasban az ország ideiglenes kormánya; a döntést arra hivatkozva hozták meg, hogy a hatalmától megfosztott államfő, Manuel Zelaya hívei zavargásokkal fenyegetőznek.
Washingtonban lelőttek a rendőrök egy férfit az amerikai törvényhozás épületének közelében. Az eset Capitolium épületétől két háztömbnyire, egy forgalmas főúton történt a csúcsforgalom idején.
Indiában már a második tigrisparkból tűntek el a ragadozók. Az ország erdészeti minisztere szerint 3 évvel ezelőtt még 24 tigris élt a Panna Nemzeti Parkban, ma viszont már egy sem.