Indonéziában a Jemaah Islamiyah terrorszervezet tagjai követték el pénteki jakartai pokolgépes támadásokat. Ezt a helyi rendőrség szóvivője erősítette meg.
Ismét a visszatérését tervezi Hondurasba az országból hetekkel elűzött volt államfő. Manuel Zelaya azt mondta: elfogadja az ügyben közvetítő Costa Rica-i elnök javaslatát a nemzeti egységkormány megteremtéséről.
Az Egyesült Államokban több mint negyvenen megsérültek, amikor, amikor egy San Franciscó-i városi kisvasút két szerelvénye egymásba rohant. Három ember állapota súlyos.
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép péntek este kötött ki a Nemzetközi Űrállomáson, fedélzetén hét - hat amerikai és egy kanadai - űrhajóssal. Jelenleg rekord számú, összesen 13 asztronauta tartózkodik az űrállomáson. A tervek szerint az Endeavour legénysége 16 napot tölt a bázison, ezalatt öt űrsétát terveznek.
Mianmarban az ellenzék több tagját vették őrizetbe, mert részt vettek egy megmozduláson. Az ellenzékiek bebörtönzött vezetőjük, Aung Szan Szú Kji apja halálának 62. évfordulójáról emlékeztek meg.
A Porsche SE céget felügyelő két család a jövő héten rábólint arra, hogy járműgyártó vállalkozásukat, a Porsche AG-t 8 milliárd euróért megvásárolja a Volkswagen vállalat.
A német gazdaság recessziója miatt a vártnál nagyobb mértékben csökken a nagyobb német városok vállalkozói helyi adóbevétele, ami jövőre tovább mérséklődhet.
Az Atlanti-óceán áramlatainak lassulása várhatóan kevésbé gyorsan következik be, mint korábban gondolták a Science című folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint.
Szerbia és Koszovó közötti közvetítésbe kezdett az EULEX, az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziója - írta vasárnap a Koha Ditore című pristinai újság.
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.
Az amerikai egészségbiztosítás jelenlegi rendszerében még az alkunak is jelentős szerepe lehet és ebben a nők lényegesen jobbak mint a férfiak. A CIGNA egészségügyi biztosító által végzett fölmérés most nyilvánosságra hozott eredményei az Egyesült Államokban nagy figyelmet keltettek.
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.
Lemondott Eszfandiar Rahim Mashaje, az iráni elnök első helyettese, akinek a kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád államfő saját táborában is bírálták - jelentette vasárnap a Press TV teheráni közszolgálati televízió.
A pakisztáni Karacsiban az eddigi adatok szerint 26-an haltak meg az ítéletidőben. Musztafa Kamal polgármester közölte: a több mint 16 milliós nagyvárosban tegnap óta szakad az eső; a víz elöntötte az összes nagyobb utat, megszakadt az áramszolgáltatás, és gyakorlatilag megállt az élet.
Németországban hárman meghaltak, több mint 40 ember megsérült, amikor a tömegbe hajtott egy autós egy ünnepélyen, a nyugat-németországi Mendenben történt. A helyi rendőrség közlése szerint a lövészegyesület fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett felvonulás résztvevői éppen a fesztivál fő helyszínére, a dísztérre érkeztek, amikor egy személyautó az emberek közé rohant.
Iránban szabadon engedték a hatóságok a teheráni brit nagykövetség utolsó helyi alkalmazottját is; a június végén őrizetbe vett kilenc külképviseleti dolgozót a vitatott eredményű elnökválasztás után kirobbant zavargások szításával vádolják.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái vasárnap egy berendezés felszerelésén dolgoztak robotkarok segítségével, ám a pihenőidőt a mellékhelyiségek előtti sorbaállással töltötték.
Afganisztán délkeleti részén 11 civil halt meg, amikor felrobbant egy pokolgép az őket szállító kisbusz mellett. A merénylet a Faráh tartománybeli Gulesztán körzetben történt.
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu román államfő Orbán Viktor személyében - írta hétfőn a román sajtó, amely beszámolt a hét végén befejeződött XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.
Bajorországban szinte nemzeti hagyománynak számít a sörkert, amelyben csupán a sört kell a helyszínen beszerezni, az ételeket bárki magával hozhatja és tálalhatja kedve szerint az árnyas fák alatt felállított asztalokon. Mivel a sörkerteket általában lakóházak szegélyezik, nyitva tartásukat szigorú rendelkezések szabályozzák. A többi vendéglátó-ipari intézményre - legyen az étterem vagy diszkó -…
A szlovák ügyészség fontolgatja, hogy Malina Hedviget bíróság elé állítsa - írja a pozsonyi Pravda. A lap szerint a bizonyítékok a volt diáklány ellen szólnak.
Politikai vita szintjére emelkedett a Volkswagen azon terve, hogy 8 milliárd euróért átveszi a Porschet. Miután kiderült, hogy az összeg után a Porsche műveknek otthont adó német tartomány, Baden-Württenberg közel 3 milliárd euró adót követel, a tartományt kormányzó Kereszténydemokrata Párt főtitkára azt vetette az alsó-szászországi miniszterelnök szemére, hogy a Volkswagen pártolásával a közepes…
A szlovák rendőrség vizsgálatot indított a trencséni Pohoda zenei fesztiválon történt tragédia ügyében. A vihar következtében összeomlott egy óriássátor, egy 29 éves férfi életét vesztette, több mint 50-en kórházi ápolásra szorulnak.
Robert Fico hétfőn határozottan elutasította a négy magyar parlamenti pártnak a szlovák államnyelvtörvény visszavonását kérő aznapi közös nyilatkozatát.
Robert Fico hétfőn határozottan elutasította a négy magyar parlamenti pártnak a szlovák államnyelvtörvény visszavonását kérő aznapi közös nyilatkozatát.
Megjavították az asztronauták a Nemzetközi Űrállomás fő mellékhelyiségét, ami tegnap romlott el. Az amerikai űrkutatási hivatal engedélyt adott az orosz gyártmányú mosdó használatára.
Peruban korrupció miatt 7 és fél évi börtönre ítélték Alberto Fujimori volt államfőt. A politikus, aki 1990 és 2000 között volt a dél-amerikai ország elnöke, beismerte, hogy 1999-ben jogellenesen fizetett ki 15 millió dollárt a titkosszolgálat főnökének. A 70 éves volt államfő ugyanakkor közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.
A csehországi kórházakban továbbra is sterilizálnak akaratuk ellenére roma asszonyokat. A legutóbbi ismert eset 2007-ben az észak-morvaországi Ostraván történt - közölte kedden Eva Goralová, a sterilizáció által megkárosított nők társulatának képviselője.
A Dél-Adriára, a montenegrói tengerpartra utazók figyelmébe ajánljuk: a szerb-montenegrói határon nem nappal, hanem az éjjeli órákban van torlódás, gyakran 3-4 órás várakozással. A Szerbián keresztül utazó autósoknak tehát úgy kell ütemezni az utazásukat, hogy lehetőleg még este 8 óra előtt a montenegrói határra érkezzenek.
Németországban terjed az új típusú influenza. Egészségügyi szakértők úgy vélik, hogy az eddig viszonylag enyhe lefolyású kór gyors terjedése összefügg a nyaralási szezonnal, mert a legtöbben külföldön fertőződtek meg.