Várható volt, hogy Magyarországhoz hasonlóan Szlovákiában is bekövetkezik a robbanás a többség és az ország legnagyobb szociális problémáját alkotó roma kisebbség viszonyában. Már csak azért is, mert a romák aránya és körükben a mélyszegénység mértéke még a déli szomszédunknál tapasztaltnál is magasabb - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezető azonnali és feltétel nélküli szabadon engedését követelte kedden az Európai Unió (EU) soros svéd elnöksége.
Amerikai robotrepülőgépek újabb rakétatámadással legkevesebb tíz felkelőt öltek meg Dél-Vazirisztánban, ugyanabban a térségben, ahol a múlt héten nagy valószínűség szerint Baitulla Mehszúddal, a pakisztáni tálibok vezetőjével is végeztek.
Egyre nagyobb az esélye, hogy az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas között januárban újra kitör a szokásos gázszállítási konfliktus, Ukrajna ugyanis az idén januárban kötött kétoldalú szerződésben foglaltnál jóval kevesebb gázt szándékozik átvenni jövőre, írta a Vedomosztyi című orosz üzleti lap kedden.
Szinte biztosra vehető, hogy 20 halálos áldozata van a hétfői reggeli nyugat-szlovákiai bányarobbanásnak. A mentők eddig hét holttestet hoztak a felszínre. A kormány rendkívüli ülésén holnapra 12 órás országos gyászt rendelt el.
A dél-szláv térségben elsősorban az Adriára készülő, és Szerbián, Bosznián és Szlovénián átutazó magyar turistáknak tudni kell, hogy Horvátországban a fogyasztói kosár kétszer drágább, mint Magyarországon. Egy kilogramm horvátországi kenyér árán Magyarországon két kilót lehet venni, de a többi volt jugoszláv tagköztársaságban is jóval többe kerül a fogyasztói kosár.
Életfogytiglani börtöne ítélhetik Michael Douglas színész fiát kábítószer-terjesztés miatt - derült ki bírósági anyagokból. A 30 éves Cameron Douglast júliusban tartóztatták le, és azzal vádolják, hogy többtízezer dollár értékben árult illegális szereket.
Egy internetes aukciós oldalon fogja árulni autóit a csődvédelemből épphogy kilépett amerikai autógyártó, a General Motors. A cég az eBay nevű, világszerte ismert oldallal kötött megállapodást, amelynek értelmében szeptember elejéig teszteli, mennyire sikerül az internetes kereskedéssel kiváltani a leépítendő autószalonokat.
Ami Budapesten a Terror Háza, az Berlinben a Stasi egykori központi épülete a főváros keleti felében. Az intézmény fontos szerepet játszik a kommunista múlt feldolgozásában, ezért is ingyenes a belépő a diákok számára. Azonban az alapítványként működő intézmény bevételeit ez hátrányosan érinti, így nem meglepő, hogy a központ most súlyos anyagi gondokkal küzd.
A hondurasi átmeneti kormány ismét kijárási tilalmat vezetett be a fővárosra, Tegucigalpára vonatkozóan kedd estétől, miután Manuel Zelaya megbuktatott elnök tízezer tüntető híve bevonult a városba, és felgyújtott egy autóbuszt, valamint egy amerikai gyorséttermet.
Álarcos fegyveresek lelőttek hat külföldit egy mecsetben szerdán a Szomália északkeleti részén elterülő Puntföld félautonóm területen - közölték szemtanúk.
Egy bécsi játszótéren őrizetbe vettek, majd fogdára szállítottak egy győri nőt egy idős férfi kirablásának gyanúja miatt, elszakítva őt 20 hónapos kisfiától - írta a Kisalföld.
Cáfolta az iráni parlament elnöke szerdán azokat a néhány nappal korábban elhangzott vádakat, hogy a börtönben nemi erőszak áldozatául esett volna több olyan férfi és nő, akiket a júniusi elnökválasztás utáni tiltakozásokon való részvétel miatt vettek őrizetbe.
Kisebbfajta csodával ér fel, hogy Tajvanon életben találtak hétszáz falusit, akiket halottnak hittek a Morakot-tájfun okozta földcsuszamlás után. Arról, hogy hányan is halhattak meg, amikor az erős esőzés után egy hegy oldala rácsúszott egy falura, még mindig ellentmondó jelentések érkeznek.
A Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő tervelte ki legalább 2000 tuszi megölését az 1994-ben végrehajtott ruandai népirtásban.
Nyílt levélben kért vizsgálatot Dmitrij Medvegyev orosz elnöktől az a grúz blogger, aki miatt a Facebook és Twitter közösségi honlapokat a múlt héten hackerek megtámadták.
Az angliai Leicester város közlekedésbiztonsági munkatársai készülnek az őszi iskolakezdésre: az iskolák közelében életnagyságú plasztik gyermekszobrokat állítottak a járdákra, amelyek figyelmeztetik az autósokat, hogy lassítsanak le. A szobrok vegyes fogadtatásban részesültek a lakosság részéről.
Ijesztgetnek az amerikai egészségügyi reform ellenfelei - mondta Barack Obama elnök az egyik olyan városi gyűlésen, ahol az állampolgárok előtt próbálta népszerűsíteni tervét. Hirtelen ugyanis egymást érik a dühös kirohanások az elnök terve ellen az olyan fórumokon, ahol az állampolgárok is elmondhatják véleményüket. Kommentátorok szerint Obama is hibás: túlságosan általános ugyanis az elképzelés.
Mintegy hetven harcos esett el szerdán Pakisztánban egy összecsapásban, amelyet kormánypárti és lázadó törzsi erők vívtak Dél-Vazirisztán térségében - közölték hírszerzési források és az egyik fél vezetője.
Kínában letartóztatták a hatalmas ausztrál bányacég, a Rio Tinto négy alkalmazottját, és vádat emeltek ellenük ipari kémkedés és vesztegetés miatt. Az ügy, amelynek előzménye egy kínai bányacég sikertelen fúziója a Rióval, kezd diplomáciai botránnyá terebélyesedni. A külföldi cégek attól félnek, a kínai hatóságok rájuk is alkalmazhatják majd a kémkedésről szóló törvényeket.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerint Oroszország a rendszeres gazdasági és politikai támogatás mellett szükség esetén katonai segítséget is nyújt Abháziának.
Grúzia tiltakozását fejezte ki szerdán az orosz miniszterelnök abháziai látogatása miatt, és úgy értékelte, hogy a szakadár terület tett vizit célja a feszültség növelése.
Mihail Gorbacsov pártfőtitkár utasítására a KGB szovjet titkosszolgálat már 1987-ben kereste Erich Honecker utódját, és nekilátott előkészíteni a keletnémet állami- és pártvezető megbuktatását - közölte szerdán új kutatási eredményekre hivatkozva online kiadásában a Berliner Morgenpost.
A müncheni bíróság ítéletével alighanem végleg lezárultak a német háborús bűnösök elleni perek. A bajor főváros bírósága egy 90 éves volt II. világháborús német katonatisztet életfogytiglani börtönnel sújtott egy Toszkánában 1944 nyarán elkövetett vérengzés miatt.
Befejeződött szerdán a Fatah palesztin mozgalom központi bizottságának a megválasztása a betlehemi kongresszuson; a végeredmény átrendeződést mutat a régi gárda felől a fiatalabb, helyi vezetők felé.
A gazdasági válság elérte a gyerekek zsebét is, ugyanis egy németországi felmérés szerint idén már ők is csaknem 10 százalékkal kevesebbet kaptak szüleiktől, mint tavaly. Ugyanígy a születésnapra szánt pénzbeli ajándék összege is érezhetően csökkent. Azonban a kereskedelem számára a gyerekek változatlanul igen fontos réteget alkotnak.
Az izraeli kormány ragaszkodik ahhoz, hogy közvetlenül tárgyaljon a békéről Szíriával, és nem újítja fel a Törökország közvetítéssel folytatott konzultációkat - jelentette ki szerdán az izraeli külügyminiszter-helyettes egy interjúban.
Mianmarba utazik a hét végén Jim Webb amerikai szenátor, és terve szerint találkozik a katonai junta vezetőjével, Than Sve tábornokkal - jelentette be csütörtökön a szenátor hivatala.
Újnak mondott fénykép jelent meg Fidel Castróról helyi idő szerint szerdán Havannában; a volt kubai elnök egészségesebbnek tűnik ezen a portrén, mint az őt ábrázoló korábbi felvételeken.
Nem tarthatnak felvonulást neonácik Rudolf Hess sírhelyénél, a bajorországi Wunsiedelben a német alkotmánybíróság egy csütörtökön közzétett határozata szerint, amelyben a testület elutasította az augusztus 22-re tervezett menet betiltásának felülvizsgálatát kérő beadványt.
Nem tarthatnak felvonulást neonácik Rudolf Hess sírhelyénél, a bajorországi Wunsiedelben a német alkotmánybíróság egy csütörtökön közzétett határozata szerint, amelyben a testület elutasította az augusztus 22-re tervezett menet betiltásának felülvizsgálatát kérő beadványt.
Németország kezdi kiheverni a gazdasági válság csapásait, és lassan lendületbe jön a gazdaság. A szövetségi statisztikai hivatal közlése szerint a második negyedévben a szezonális kiigazítás után 0,3 százalékkal növekedett a nemzeti össztermék.
Éles vitát robbantott ki Berlinben a gazdasági miniszter egyik intézkedése, amellyel egy ügyvédi munkaközösséget bízott meg a válságba jutott bankok megmentésére irányuló törvénytervezet kidolgozásával. A miniszter szemére bírálói pazarlást vetnek és azzal érvelnek, hogy a minisztériumában alkalmazott szakértők is kidolgozhatták volna a törvénytervezetet.
Csehországban 12 szélsőségest vett őrizetbe a rendőrség. A gyanú szerint április 19-én ők dobtak Molotov-koktélokat egy romák lakta házra az észak-morvaországi Vítkovban.
Két öngyilkos merénylő legkevesebb 17 embert ölt meg és 20 másikat megsebesített Észak-Irakban csütörtökön - közölte a rendőrség. A támadást a két merénylő a Bagdadtól 390 kilométerre északnyugatra fekvő Szindzsár egyik kávéházában hajtotta végre, az övükre erősített robbanószerkezetet hozták működésbe.