Hét végén megkezdi rövidke nyári vakációját Barack Obama. Az amerikai elnök családjával Martha’s Vineyardon (Márta szőlőskertje) tölt egy hetet, vitorlázni, szörfözni, golfozni szeretne. A massachusettsi Cape Cod (Tőkehal-fok) közelében fekvő sziget az Egyesült Államok egyik legelegánsabb nyaralóhelye.
A grúziai szakadár terület, Abházia csütörtökön "megfelelő válasszal" fenyegette meg Tbiliszit a blokád miatt, amelynek keretében Grúzia a héten két hajót kobozott el.
Előbb a szlovák külügyminiszter, majd a köztársasági elnök is azt tanácsolta Sólyom László magyar államfőnek, hogy a pénteki nap folyamán ne utazzon Szlovákiába. Ivan Gasparovic hivatalába kérette Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövetet is, hogy közölje álláspontját.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország szeptember 2-án találkozik, hogy az iráni atomprogramról tanácskozzon - közölte az orosz külügyminisztérium.
Abdullah Abdullah afgán elnökjelölt, a hivatalban lévő elnök, Hamid Karzai fő vetélytársának csapata pénteken azt állította, hogy az előző napi elnökválasztás részleges eredményei alapján az ő jelöltjük áll az élen.
Legalább három ember meghalt péntek reggel Pakisztán északnyugati törzsi vidékén egy rakétatámadásban, amelyet feltehetően egy amerikai pilóta nélküli repülőgép hajtott végre - közölték illetékesek.
A Sme című liberális pozsonyi lap szerint rejtély, hogy Sólyom László pénteki révkomáromi látogatásával kapcsolatban a szlovák kormány miért hangoztatja azt, hogy most nem tudja ellenőrizni a szlovák szélsőségeseket, holott korábban ilyen címen élesen bírálta Magyarországot, és azt állította: Szlovákiában ez nem fordulhat elő.
Csecsen harcosok azt állítják, hogy ők okozták egy pokolgépes robbantással a szibériai Szajan-Susenszki vízi erőmű hétfőn bekövetkezett katasztrófát, amelyben valószínűleg több mint hetven ember vesztette életét.
Csecsen harcosok azt állítják, hogy ők okozták egy pokolgépes robbantással a szibériai Szajan-Susenszki vízi erőmű hétfőn bekövetkezett katasztrófáját, amelyben valószínűleg több mint hetven ember vesztette életét.
Erkölcstelen és járványszerű méreteket öltött a kerékbilincs alkalmazása - közölte lesújtó véleményét a Brit Autószövetség, az AA. A szigetország egyik legnagyobb autómentő szervezete a magáncégek által végzett gyakorlatot bírálta.
A szlovák miniszterelnök jelezte, hogy lemondja délutánra tervezett programját, mert Sólyom László révkomáromi látogatása kapcsán mindkét országban készülődnek a szélsőségesek, s Pozsonynak ezzel meg kell birkóznia.
Az államfő programjában semmilyen változás nincs, így délután részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István szobor avatásán - mondta az MTI kérdésére Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője pénteken.
Megérkezett Tripoliba az 1988-as Lockerbie-merénylet elkövetője, akit a napokban engedett szabadon Skócia, a halálos betegségére tekintettel. A skót igazságügyi miniszter döntése ellen Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is tiltakozott.
Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon egyeztetett Robert Fico szlovák kormányfővel Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatása kapcsán. A szlovák kormányfő biztosította Bajnai Gordont, hogy gondoskodnak a magyar államfő és a rendezvény biztonságáról - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. Robert Fico korábban jelezte: várhatóan lemondja délutánra tervezett programját, mert Sólyom…
Egymás után két öngyilkos merényletet követtek el pénteken Groznij belvárosában, a támadásokban négy rendőr vesztette életét - közölte Ruszlan Alhanov csecsen belügyminiszter.
A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) illetékesei Indonéziában példa nélkül álló megállapodásra jutottak, amelynek értelmében közös felhívásban kérnek amnesztiát a házi őrizetben lévő Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki személyiség számára - közölte pénteken az indonéz külügyminisztérium.
Az Európai Bizottság pénteken felkérte az unió minden tagállamát, hogy gyorsítsák fel az új járműfedélzeti kommunikációs technológia, az elektronikus segélyhívó önkéntes kötelezettségvállaláson alapuló bevezetését.
Győztesnek kiáltotta ki magát Hamid Karzai jelenlegi afgán államfő az erőszak által kísért elnökválasztások után egy nappal. Legfőbb ellenfele elutasította a győzelmi beszédet, és arra utalt: lehet, hogy ő győzött. Nyugati illetékesek megkönnyebbülten fogadták, hogy a voksolás viszonylag kevés áldozattal járt, és a táliboknak nem sikerült megzavarniuk azt. A szavazás idején magyar katonák is…
Mexikóban pénteken legalizálták a kis mennyiségű kábítószer birtoklását. Az ügyészség azzal érvel, hogy az új törvény révén a rendőrség világosan meghúzhatja a határt az alkalomszerűen fogyasztók és a kereskedők között, és a szenvedélybetegek számára lehetővé teszi az orvosi kezelést.
Szlovákia nem engedi be területére Sólyom László magyar államfőt - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök rendkívüli pozsonyi sajtóértekezletén. Az erről szóló diplomáciai jegyzéket délután adták át Magyarország pozsonyi nagykövetségének. Sólyom László ennek hatására úgy döntött, nem lépi át az államhatárt, szoboravató beszédét a pozsonyi magyar nagykövet mondja el Révkomáromban.
Sólyom László magyar köztársasági elnök most pénteken nem megy át Szlovákiába, hanem a határ magyar oldalán ad majd nyilatkozatot - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI Révkomáromba, a tervezett szoboravatásra kiküldött munkatársával.
Példátlan és a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte Sólyom László, hogy péntekre megtagadták tőle a belépést a szlovákiai Komáromba, ahol részt vett volna Szent István szobrának leleplezésén.
Tojásokkal és kövekkel támadt pénteken Mirek Topolánek polgári demokrata (ODS) pártelnökre, volt cseh kormányfőre négy fiatal egy dél-morvaországi fürdőhelyen - közölte a rendőrség.
Nagy-Britannia pénteken elítélte, hogy Tripoliban ünnepélyes fogadtatásban részesítették azt a líbiai férfit, egykori titkos ügynököt, akit az 1988-as Lockerbie-merényletben való részvételéért Nagy-Britanniában életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, és akit büntetésének letöltése előtt csütörtökön Skóciában börtönéből kiengedtek.
Példátlannak, a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte Sólyom László, hogy péntekre megtagadták tőle a belépést a szlovákiai Komáromba, ahol részt vett volna Szent István szobrának leleplezésén.
Nagy felháborodással, hangos felzúdulással és erős füttykoncerttel fogadta pénteken este Révkomáromban a Szent István szobor felavatására összegyűlt mintegy két-három ezer személy azt a bejelentést, hogy Sólyom László magyar államfő nem vehet részt az ünnepségen.
Példátlan és a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlan és kimenthetetlen lépésnek nevezte Sólyom László, hogy péntekre megtagadták tőle a belépést a szlovákiai Komáromba, ahol részt vett volna Szent István szobrának leleplezésén. A köztársasági elnök a határátkelőtől gyalog jött el az Erzsébet hídon a határig, és magyar területen maradva tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a…
A kijelölt új iráni védelmi minisztert, Ahmad Vahidit 2007 óta az Interpol keresteti, mert gyaníthatóan köze volt az AMIA zsidó segélyegyesület ellen 1994-ben Argentínában elkövetett merénylethez, amelynek 85 halálos áldozata volt - közölte pénteken Alberto Nisman argentin ügyész.
A szlovák miniszterelnök szerint Sólyom László nem mondott igazat, amikor pénteken újságírók előtt azt állította, hogy a szlovák fél több mint két hónapja tud a révkomáromi szoboravatásra tervezett látogatásáról.
Az amerikai kormány sikeresnek minősítette és hétfőn leállítja a "roncsprémium" autóvásárlási programot, mivel elfogyott a pénz a további finanszírozásra - írta a pénteki The New York Times.
Hamid Karzai afgán elnök és fő vetélytársa, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter egyaránt azt állította tegnap, hogy már az első fordulóban megszerezte a győzelmet a csütörtöki elnökválasztáson. A szavazatszámlálás helyi idő szerint tegnap délutánra befejeződött, az eredmények közzétételét szombatra ígérték. Az első adatok azt mutatják, hogy a részvétel 40 és 50 százalék körül mozgott, azaz,…
Hatvannégyre emelkedett a szibériai Szajan-Susenszki Vízi Erőműben történt katasztrófa halálos áldozatainak száma, tizenegy ember sorsa továbbra is ismeretlen - közölte szombat reggel Szergej Sojgu, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere. Oroszország legnagyobb vízi erőművében hétfőn történt robbanás, amely romba döntötte a géptermet. A katasztrófa oka továbbra sem ismert. Több mint kétezer…
Révkomáromban hangos felzúdulással fogadta a mintegy 2-3 ezer résztvevő azt a bejelentést, hogy a magyar államfő nem vehet részt az ünnepségen. Szent István emlékművének avatásán Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete olvasta fel Sólyom László beszédét. A szónoklatokban elhangzott szlovák-magyar együttműködésre és a megbékélésre bíztató felszólításokat tapssal fogadták az emberek. Az…
Kővel fejbe dobták Mirek Topoláneket egy dél-morvaországi fürdőhelyen. A volt cseh kormányfő kampánykörúton van a régióban. Mirek Topolánek vezeti az ODS jelöltjeinek listáját Dél-Morvaországban. Csehországban az utóbbi hónapokban egyre durvább a belpolitikai küzdelem.
Elítélte a brit kormány, hogy Tripoliban hősnek kijáró fogadtatásban részesítették azt a líbiai férfit, egykori titkos ügynököt, akit az 1988-as Lockerbie-merényletben való részvételéért életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek Nagy-Britanniában. A férfit büntetésének letöltése előtt csütörtökön engedték ki skóciai börtönéből.
Egymillió rubeles, vagyis mintegy 5,8 millió forintos segítséget ígért Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a hétfői szibériai erőműbalesetben elhunytak családjának - közölte pénteken a BBC.
Az erőszakos cselekmények miatt továbbra sem értékelte teljesen szabadnak a csütörtöki afganisztáni elnökválasztást az Európai Unió választási megfigyelő missziójának vezetője.
Az afganisztáni elnökválasztás "általánosságban jó és tisztességes" volt, de még nem teljesen szabad. Az ország egyes részein nem volt az, aminek oka az erőszakcselekmények és a szavazók megfélemlítése - jelentette ki szombaton az Európai Unió választási megfigyelő missziójának vezetője.
Oroszországban 64-re emelkedett a dél-szibériai vízerőműben hétfőn történt baleset halálos áldozatainak száma. Szergej Sojgu, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere elmondta: 11 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Újabb holttesteket találtak a Pakisztán északnyugati részén pénteken végrehajtott rakétatámadás helyszínén, legalább 21 ember lelte halálát a támadásban, amelyben a két rakétát feltehetően egy amerikai pilóta nélküli repülőgépről indították el - közölték szombaton hírszerzési illetékesek.
A magyar fél két hónappal az ünnepség előtt bejelentette Szlovákiának Sólyom László köztársasági elnök szándékát, miszerint - eleget téve egy szlovákiai civil szervezet meghívásának - részt venne az augusztus 21-én a szlovákiai Komáromban felállított Szent István szobor felavatásának ünnepségén - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szombati közleményéből.
Az Európai Unió még nem reagált a pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidensre, arra, hogy meghiúsították Sólyom László magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.
Hivatalosan is őrizetbe helyezték az Arctic Sea nevű, 3 héten át keresett teherhajó állítólagos elrablóit. A legújabb értesülések szerint az őrizetbe vettek között egy észt, egy lett és két orosz állampolgár van, valamint 4 ember, akik nevük alapján orosz nemzetiségűek, de állampolgárságuk nem ismert.
Fabotokkal rongálták meg magyar fiatalok autóját pénteken este a horvátországi Trogirban; a horvát sajtó beszámolója szerint egy helyi fiatalokból álló társaságnak nem tetszett, hogy előző este a magyarok hangosan énekeltek egy kávézóban.