2013. november 17. vasárnap

nov. 17
7:06
Sűrű köd miatt nem tudnak leszállni a repülők Budapesten (Kripto Akadémia)
Tizennégy repülőgép nem tudott leszállni.
nov. 17
7:51
Showműsorral emlékeznek a gombafejűekre (Infostart)
Januárban lesz ötven éve, hogy először lépett fel amerikai televíziós műsorban a Beatles zenekar: az évfordulóról kétórás showműsorral emlékezik meg a Grammy-díjakról döntő National Academy of Recording Arts and Sciences.
nov. 17
8:18
Mesterházy: A szociális válság felszámolása a célunk (Kripto Akadémia)
Mesterházy Attila írása a héten.
nov. 17
8:27
Vihar akadályozza egy égő teherhajó legénységének mentését (Infostart)
Vihar akadályozza egy égő teherhajó 32 fős legénységének mentését az Észak-tengeren.
nov. 17
8:45
Megoldódott a Sydneyben dolgozó magyarok ügye (Infostart)
Sydneyben az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével oldódott meg a 4 és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgozó magyarok ügye.
nov. 17
8:47
A polgármester is tüntetett Nápolyban (Infostart)
Nápolyban több tízezren követelték a szennyezett talaj és vizek mihamarabbi megtisztítását. A tiltakozók szerint a helyi maffia állítólag évtizedek óta több millió tonna mérgező hulladékot halmozott fel illegálisan a város környékén, és az anyagok több ember rákos megbetegedését és halálát okozták.
nov. 17
8:49
Ismétlés az álarcosok támadása után (Infostart)
Koszovóban három helyen ismétlik meg az önkormányzati választást. Mitrovicában az első fordulóban, november 3-án álarcosok betörtek a szavazóhelyiségekbe és megrongálták az urnákat, ezért a voksolást semmissé nyilvánította a központi választási bizottság.
nov. 17
8:51
Floridában megtalálták a repülőből kiesett férfi holttestét (Infostart)
Floridában megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki egy repülőgépből az Atlanti-óceánba esett csütörtökön.
nov. 17
8:53
Vietnamban már 28 halálos áldozata van a heves esőzésnek (Infostart)
Vietnamban már 28 halálos áldozata van a heves esőzések okozta áradásoknak; 9-en eltűntek.
nov. 17
9:30
Vietnamban sokan meghaltak az áradásokban (Metropol)
Legalább huszonnyolcan meghaltak, kilencen eltűntek Vietnam középső részén a heves esőzések keltette áradásokban.
nov. 17
9:48
Több tízezres tüntetés Nápolyban a maffia ellen (Metropol)
A helyi maffia állítólag évtizedek óta több millió tonna mérgező hulladékot halmozott fel illegálisan a város környékén.
nov. 17
11:00
Larry King 80 éves (Metropol)
November 19-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Larry King amerikai újságíró, a tévés műsorvezetők doyenje, a róla elnevezett talk show házigazdája.
nov. 17
11:02
Izrael szerint fokozódhat az atom-kérdés közel-keleten (Metropol)
Izrael szerint ha Iránnak sikerül atombombát előállítania, minden közel-keleti ország követni fogja példáját.
nov. 17
11:09
Ismeretlen baloldali anarchista csoport jelentkezett (Infostart)
Görögországban egy ismeretlen baloldali anarchista csoport jelentkezett az Arany Hajnal neonáci párt két tagjának gyilkosaként. Félő, hogy az eset után elszabadul a politikai erőszak az országban.
nov. 17
11:11
Ujgur lázadók gyilkoltak (Infostart)
Kína észak-nyugati részén 11-en haltak meg egy rendőrőrs elleni támadásban.
nov. 17
11:18
Rendkívüli állapotot vezettek be Tripoliban (Metropol)
A pénteken kitört lövöldözésben és az azt követő összecsapásokban 45 ember halt meg és 460-an megsebesültek a líbiai fővárosban.
nov. 17
11:54
Sűrű köd miatt nem tudtak leszállni a repülők Budapesten (Kripto Akadémia)
Tizennégy repülőgép nem tudott leszállni.
nov. 17
11:56
LMP: Csak a végrehajtó bukott a földügyben, ő is felfelé (Kripto Akadémia)
A földpályázatok azonnali és teljes körű átvilágítását követelik.
nov. 17
12:48
Együtt-PM: a Fidesz saját politikusai miatt is ragaszkodik az egykulcsos adórendszerhez (Kripto Akadémia)
A lakosság 80 százaléka rosszul jár az egykulcsos adórendszerrel.
nov. 17
12:57
Rendkívüli állapot Tripoliban (Infostart)
Tripoliban 48 órára rendkívüli állapotot vezetett be a nemzeti kongresszusnak alárendelt, felkelőkből alakult milícia vezérkara. Az indoklás szerint a vérontást akarják megállítani ezzel.
nov. 17
12:59
Lassan halad a temetés a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Lassan halad a halottak temetése, a járványok elleni védekezés, valamint az eltűntek utáni kutatás a Fülöp-szigetek középső részén. Tacloban városban egy hete pusztított a Haiyan nevű tájfun.
nov. 17
13:01
Bemutatták a Boeing új típusát (Infostart)
Bemutatta 777-es típusú, hosszú járatú utasszállító repülőgépének új változatát az amerikai Boeing.
nov. 17
13:06
Újabb Horthy-provokáció (Kripto Akadémia)
MSZP: meglepetést csak az okozna, ha a magát polgári, jobbközép erőként meghatározó Fidesz fellépne a vasárnapi provokáció ellen.
nov. 17
13:24
Hazatért a baptista humanitárius csoport a Fülöp-szigetekről (Kripto Akadémia)
A baptista humanitárius csoport november 10-én délután indult Budapestről Manilába.
nov. 17
13:33
Orbán Viktor Rimaszombatban (Infostart)
A magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színterének nevezte a templomot és az iskolát a miniszterelnök. Orbán Viktor a felvidéki Rimaszombat református templomának felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten vett részt.
nov. 17
14:00
A brit titkosszolgálat figyeli a diplomaták utazásait (Metropol)
Szállodák százainak szobafoglalási rendszerét figyeli a brit titkosszolgálat, hogy értesüljön a diplomaták utazásairól.
nov. 17
14:09
Chilében parlamenti és elnökválasztást tartanak (Infostart)
Chilében parlamenti és elnökválasztást tartanak. Mintegy 13 és fél millió választásra jogosult járulhat az urnákhoz.
nov. 17
14:45
Der Spiegel: a brit titkosszolgálat megfigyeli a diplomaták utazásait (Infostart)
Szállodák százainak szobafoglalási rendszerét figyeli a brit titkosszolgálat, hogy értesüljön a diplomaták utazásairól. A királyi portás (Royal Concierge) nevű programmal gyűjtött adatokat a szolgálat lehallgatási szakértői és kémjei hasznosítják - írta a Der Spiegel.
nov. 17
16:06
Felfüggesztheti a parlament Meggyes Tamás mentelmi jogát (Kripto Akadémia)
Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezésére.
nov. 17
16:08
"Sieg Heil!"-től volt hangos a sportcsarnok (Kripto Akadémia)
Erre – a mérkőzés közben – sem a bírók, sem az meccs ellenőre nem reagált.
nov. 17
16:24
Árvíz pusztított Rijádban (Metropol)
A szaúd-arábiai hatóságok vasárnap bezáratták az iskolákat és az egyetemeket Rijádban.
nov. 17
17:18
Az USA kiengesztelné az európaiakat (Metropol)
Washington "megkettőzött erővel" törekszik az amerikai-európai együttműködés erősítésére a megfigyelési botrány után.
nov. 17
17:36
Lezuhant egy repülőgép Oroszországban (Metropol)
Leszállás közben lezuhant egy személyszállító repülőgép Kazanyban, Moszkvától 820 kilométerre keletre.
nov. 17
19:15
Ismét kitört az Etna - videó (Infostart)
Ismét kitört - idén immár tizenhatodszor - az Etna, Európa legaktívabb vulkánja, vörösre festve az eget Szicília keleti felének nagy részén és hatalmas hamufelhőt lövellve.
nov. 17
19:33
A britek egy százaléka fizeti a jövedelemadó 30 százalékát (Infostart)
A növekvő jövedelmi egyenlőtlenség miatt a britek leggazdagabb egy százaléka fizeti már a költségvetés teljes jövedelemadó-bevételének csaknem 30 százalékát.
nov. 17
21:03
Lezuhant egy repülőgép Oroszországban, 50 halott (Infostart)
Leszállás közben lezuhant egy személyszállító repülőgép az oroszországi Kazanyban, Moszkvától 820 kilométerre keletre. A Boeing 737-500-as típusú gép fedélzetén tartózkodó 50 ember meghalt - közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
nov. 17
21:12
Verespatak - Folytatódott a tüntetéssorozat (Kripto Akadémia)
A "fogócskát" a román csendőrség mindeddig higgadtan kezelte és kerülte az erőszakos fellépést a tüntetőkkel szemben.
nov. 17
21:14
Az út szélén (Kripto Akadémia)
Pápai Gábor grafikája.
nov. 17
21:21
Beiktatták Grúzia új elnökét (Infostart)
Grúziában beiktatták hivatalába az új elnököt.
nov. 17
21:23
Rijádban hárman eltűntek (Infostart)
Rijádban hárman eltűntek a heves esőzések okozta árvízben.
nov. 17
21:25
Szélvihar miatt maradt áram nélkül mintegy 180 ezer háztartás Skandináviában (Infostart)
Szélvihar miatt maradt áram nélkül mintegy 180 ezer háztartás Norvégiában, Svédországban és Finnországban.
nov. 17
21:27
Görögországban több ezren tüntettek a kormány megszorításai ellen (Infostart)
Görögországban több ezren tüntettek a kormány megszorításai ellen.
nov. 17
21:29
Amerikai hadihajóba csapódott egy amerikai drón (Infostart)
Amerikai hadihajóba csapódott egy amerikai drón a Csendes-óceánon, Kalifornia partjainál, 2 matróz könnyebben megsérült.
nov. 17
21:30
Folytatódott a verespataki tüntetéssorozat (Metropol)
A bányaberuházás ellenzői közül több százan vonultak utcára Bukarestben és Kolozsváron.
nov. 17
21:39
Várhatóan nem lesz döntés Ukrajna ügyében (Infostart)
Valószínűleg nem döntenek hétfőn Brüsszelben az uniós külügyminiszterek arról, hogy a hónap végén aláírják-e az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodást.
nov. 17
22:06
A szociális válság felszámolása a célunk (Kripto Akadémia)
Mesterházy Attila írása.

Keresés