Melbourne – Nem volt túl szerencsés a kezdő pilóta: az ausztrál férfi első felszállásánál odaverte a gépet, a kadét pilóta újra szimulátoros képzésekre kényszerült.
Rendkívüli veszélyt jelent immár az észak-koreai rakétaprogram. Főként úgy, hogy műholdas felderítések szerint keddre virradóan Kim Dzsongun hadserege egy ballisztikus rakétát szállított az ország nyugat partjára.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az észak-koreai válság legnagyobb aggodalomra okot adó világgazdasági kockázata, feltéve, hogy a válság nem vezet háborúhoz, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség esetleges eszkalálódása.
Az Irma névre keresztelt trópusi ciklon négyes fokozatúra erősödve közeledik a Karib-térség felé, ahol már több helyen riasztást adtak ki miatta. Floridában pedig szükségállapotot rendeltek el.
Élete első éles felszállásán jelentős kárt okozott a Jetstar diszkont légitársaságnak egyik pilóta kadétja, aki a gép farkát a futópályához ütötte, a járatot törölték.
Válaszcsapással fenyegette meg Észak-Korea kedden az Egyesült Államokat, amiért az a legerőteljesebb szankciók alkalmazását kérte Phenjannal szemben az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) előző napi, rendkívüli ülésén - jelentette kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Várhatóan október közepén rendezik meg Pozsonyban a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével azt találkozót, melyet Csehország és Szlovákia indítványoz. A szlovák kormányfő a V4 együttműködésről is beszélt.
Törökország humanitárius segélyt küld szerdán Mianmarba az üldöztetés elől menekülő muzulmán rohingja kisebbségnek - jelentette be Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő kedden megjelent írásos nyilatkozatában.
Várhatóan arra fogja kérni az Európai Bizottság az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsot, hogy szeptemberben ismét tűzze napirendre a lengyel jogállamiság kérdését - tájékoztattak bennfentes források kedden.
Válaszcsapással fenyegette meg Észak-Korea kedden az Egyesült Államokat, amiért az a legerőteljesebb szankciók alkalmazását kérte Phenjannal szemben az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) előző napi, rendkívüli ülésén - jelentette kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség.
A magyar miniszterelnöknek írt levelében az Európai Bizottság elnöke felsorolja, milyen pénzektől esett el Magyarország, amiért hátatt fordított a szolidáris Európának.
Trumpék bejelentették, hogy visszavonják az illegális bevándorlók gyerekeit védő DACA-programot. Obama szerint szörnyű és önsorsrontó húzás ez. A kongresszuson áll, átmegy-e az elképzelés.
Oroszország és az egykori "keleti blokk" első fedett síterepét 2008 februárjában nyitották meg. A közel 400 méter hosszú és 60 méter széles pályát építő és üzemeltető vállalat a múlt évben csődbe ment. A sícsarnokot jelenleg árulják, közel 1,6 milliárd forintnak megfelelő összegért.
A szolidaritás kétirányú utca és korábban akkor sem mindig kellett a pénz, amikor Brüsszel azt kínálta - nagyjából ezzel a két érvvel vágott vissza Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Orbán Viktornak arra, hogy a magyar miniszterelnök a déli határunkon felhúzott kerítés költségei felének a megtérítését kérte a minap.