2017. szeptember 6. szerda

szept. 6
6:13
Simon Paksra igazolt (Kripto Akadémia)
A Haladástól távozó középpályás hároméves szerződést kötött a tolnai alakulattal.
szept. 6
6:36
Botka és Gyurcsány (Kripto Akadémia)
Aki nem működik együtt a többi demokratával Orbán önkényével szemben, az Orbánt segíti.
szept. 6
6:38
Jövőnk nagy kérdése (Kripto Akadémia)
Az erőműfajtákról való döntéskor a keletkező hulladék elhelyezését számításba kell venni.
szept. 6
6:45
Bűnszervezet létrehozásával vádol két volt brazil államfőt az ügyészség (ATV)
Bűnszervezet létrehozása miatt vádindítványt tett a brazil főügyész Luiz Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt államfők, illetve a Munkáspárt további hat tagja ellen - közölte kedden a Globo News brazil tv-csatorna.
szept. 6
6:57
Putyin gratulált Aszadnak (ATV)
Vlagyimir Putyin gratulált Bassár el-Aszad szíriai államfőnek ahhoz, hogy a szíriai hadseregnek - az orosz légierő támogatásával - sikerült áttörnie az Iszlám Állam terrorszervezet védelmi vonalát Deir-ez-Zór városnál; az orosz elnök ígéretet tett arra, hogy Moszkva a továbbiakban is támogatni fogja a szíriai hadsereget a terrorizmus elleni harcban
szept. 6
7:42
Alig kelt fel a nap - Szörnyű balesetben halt meg egy ember ( fotók) (Kripto Akadémia)
A BAH csomópontnál történt nagy erejű ütközésnek négy súlyos sérültje is van.
szept. 6
8:00
Dollármilliók, baltás gyilkos: magyar szála is lehet a botránynak (HírTV)
A tisztázatlan eredetű pénzekből Magyarországra is jutott.
szept. 6
8:12
Döntenek ma a kvótaperben, Orbánék kötik ez ebet a karóhoz (HírTV)
Ma hirdet ítéletet a kvótaperben az Európai Unió luxembourgi bírósága.
szept. 6
8:21
Ezt válaszolta Orbán Viktornak Jean-Claude Juncker (Infostart)
A szolidaritás kétirányú, nem lehet kimazsolázni a nekünk tetsző dolgokat – így válaszolt az Európai Bizottság elnöke hivatalos levelében Orbán Viktor azon kérésére, hogy az unió fizesse ki a magyar határvédelem megnövekedett költségeinek felét. Jean-Claude Juncker azonban azt is megírta a Politico című lap által megszerzett levélben, hogy a testül
szept. 6
8:42
Putyin: Trump nem a jegyesem (HírTV)
Így válaszolt az orosz államfő arra a kérdésre, hogy csalódott-e az amerikai elnökben.
szept. 6
8:48
Családi tragédia Hajdúszoboszlón - Mit tudnak az okokról az ismerősök? (Kripto Akadémia)
szept. 6
8:50
Nem aprózzák el-Kilenc forinttal drágult a benzin (Kripto Akadémia)
A gázolaj literenkénti árát 6 forinttal emelte a Mol Nyrt.
szept. 6
8:52
Továbbra is "toporog" a forint (Kripto Akadémia)
Nem történt számottevő változás szerdára virradóra.
szept. 6
8:54
Trumpék kitoloncolnák az álmodozókat (HírTV)
Eltörölte a Trump-kormány a fiatal illegális bevándorlók kitoloncolásának felfüggesztéséről szóló programot.
szept. 6
8:54
Merkel: nem ismétlődhet meg 2015 (Kripto Akadémia)
Tojással dobálták meg a kancellárt egy választási kampányfellépése során, Heidelbergben.
szept. 6
9:15
Megrázó hírek a toronyháztűz túlélőiről (Infostart)
Legkevesebb húsz ember kísérelt meg öngyilkosságot azok közül, akik túlélték vagy látták a londoni toronyház katasztrófáját.
szept. 6
9:18
Akkora a baj, hogy már telefonon hívták Putyint (Blikk)
Segítséget kért a nukleáris és rakétakísérletekkel "provokáló" Phenjan megfékezéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Mun Dzse In dél-koreai államfő szerdán Vlagyivosztokban.
szept. 6
9:20
Óriási hülyeséget csináltak az amerikaiak - most bocsánatot kell kérniük a muszlimoktól (Blikk)
Megint az oda nem figyelés okozta a bajt.
szept. 6
9:21
Budapestre is dollármilliókat utalt az azeri rezsim - Kinek a zsebében landolt? (Kripto Akadémia)
Jó biznisz volt kiadni a baltás gyilkost - Kaviárdiplomácia a demokrácia ellen.
szept. 6
9:22
"Hallottam, ahogy a csontok reccsennek" - vérfagyasztó pillanatok: medve támadt rá a vadászokra (Blikk)
Grizzly medve támadt egy íjjal vadászó férfira, a fején 41 centiméteres sebet ejtve Montanában kedd délután.
szept. 6
9:23
Mogyorószedéssel egészíti ki a nyugdíját (Kripto Akadémia)
Az efféle mellékkereset nélkül képtelen túlélni a téli időszakot.
szept. 6
9:30
Ötös erősséggel tombol az Irma (HírTV)
Elérte a legsúlyosabb, 5-ös fokozatot a karibi térségben tomboló Irma hurrikán.
szept. 6
9:33
Az évtized legerősebb hurrikánja csap le a Karib-szigetekre (ATV)
Az Irma névre keresztelt hurrikán az évtized legerősebbje lehet; a környezetében mértek már óránként 295 kilométeres sebességű széllökéseket is – írja BBC.
szept. 6
9:57
Dél-Korea Putyin segítségét kéri (ATV)
Segítséget kért a nukleáris és rakétakísérletekkel "provokáló" Phenjan megfékezéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Mun Dzse In dél-koreai államfő szerdán Vlagyivosztokban.
szept. 6
10:09
Elvesztette a kvótapert Magyarország (444.hu)
Az EU bírósága úgy határozott, hogy jogszerű volt a 2015-ös döntés, ami 1294 menekült befogadására kötelezte Magyarországot. Orbán Viktor korábban azt ígérte, semmiképpen sem fogadunk be senkit.
szept. 6
10:21
"Hallottam, ahogy a csontok reccsennek" - Grizzly támadt egy íjászra (ATV)
Grizzly medve támadt egy íjjal vadászó férfira, a fején 41 centiméteres sebet ejtve Montanában kedd délután.
szept. 6
10:33
Human Rights Watch: A büntetlenség szinte biztos tudatával kínozzák a foglyokat az egyiptomi börtönökben (444.hu)
A jogvédő szervezet jelentése szerint az újonnan érkezetteket előbb összeverik, majd levetkőztetik, bekötik a szemüket, és elektrosokkolják, illetve különféle fájdalmas pozíciókba kényszerítik őket. A kínzás járványszerűen terjed.
szept. 6
10:48
Keményen odaszólt: Putyin csúnyán megsérthette ezzel a beszólásával Trumpot (Blikk)
Moszkva – Már-már megalázó szavakkal illette Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trump amerikai elnököt.
szept. 6
11:00
Vesztes oldal - A magyar kormány ellen ítéltek a kvótaperben (Kripto Akadémia)
Megszületett tehát a meglepetést nem hozó döntés az Európai Unió bíróságán. Aztán jöttek a reakciók is.
szept. 6
11:09
Robbie Williams betegsége miatt lemondta koncertjeit (ATV)
Robbie Williams brit popénekes lemondta három oroszországi koncertjét egy meg nem nevezett betegség miatt.
szept. 6
11:09
Paradicsommal dobták meg Merkelt (444.hu)
A fütty mellett más is szállt a heidelbergi kampányrendezvényen.
szept. 6
11:11
5,1 millió euróra büntették Artur Mas volt katalán elnököt és tíz másik volt vezetőt a 2014-es „alternatív függetlenségi népszavazás” miatt (444.hu)
Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta, a spanyol kormány „áthágta a jogállamiságot”, és „minőségi ugrást hajtott végre a félelemkeltésre irányuló, kétségbeesett stratégiájában”, hogy megakadályozza az október 1-re tervezett újabb népszavazást.
szept. 6
11:39
Brutális: Emberi maradványokat találtak egy erdőben (ATV)
Emberi maradványokat találtak a Devilla erdőben, a skóciai Kincardine közelében. A rendőrség vizsgálja a férfi halálának körülményeit.
szept. 6
11:45
Elhunyt Holger Czukay (ATV)
Elhunyt Holger Czukay, a legendás német krautrock zenekar, a Can alapító tagja. A basszusgitáros, elektronikus mindenes zenész 79 évet élt, holttestét kedden találták meg weilerswisti stúdiója épületében.
szept. 6
11:51
"A kvótarendszer nem működik, irreleváns a bírósági döntés" (444.hu)
A szlovák gazdasági miniszter szerint új mechanizmusra van szükség.
szept. 6
11:53
Azerbajdzsán magyaros választ adott arra, hogy a diktatúra politikai elitje egy 3 milliárd dolláros titkos alapot tartott fent európai politikusok és újságírók… (444.hu)
Ilham Aliyev elnök sajtószolgálata szerint Soros György és a vele együttműködő örmény lobbi folytat lejáratókampányt az elnök és a családja ellen.
szept. 6
12:03
Politico: Brüsszel megduplázhatja a kvótát (ATV)
Az Európai Bizottság a kvótaperben a magyar és a szlovák keresetet elutasító ítéletet követően a menekültáthelyezési program megduplázását előirányzó javaslatot készít - jelentette szerdán bizottsági forrásokra hivatkozva a Politico.eu brüsszeli hírportál napi hírlevele. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője Twitter-üzenetében cáfolt
szept. 6
12:06
Liberálisok: a kormány vereséget szenvedett (Kripto Akadémia)
Az elmúlt két évben tévúton járt a kormány menekültpolitikája, értelmetlen kampányokba hajszolta bele az országot.
szept. 6
12:08
Kvótaper - Az alaptörvény szerint is végre kell hajtani az EB döntését (Kripto Akadémia)
Az a kormány "hisztizik" a kvóta miatt, miközben a letelepedési kötvénnyel húszezer embert engedett be Magyarországra.
szept. 6
12:15
Videó: Paradicsommal dobálták meg Merkelt (ATV)
Megdobálták paradicsommal Angela Merkel német kancellárt Heidelbergben egy választási gyűlésen, a helyi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az előző nap történt incidens miatt eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen testi sértés és rongálás kísérletének gyanújával.
szept. 6
12:15
Szijjártó: Megerőszakolták az európai jogot (444.hu)
A harc csak most kezdődik - üzente Brüsszelnek. A kormány nem ismeri el az Európai Unió bíróságának ítéletét.
szept. 6
12:18
Ez már a vég? Paradicsommal dobálták meg Angela Merkelt - videó (Blikk)
Heidelberg - Paradicsommal dobták meg Angela Merkel német kancellárt egy választási gyűlésen.
szept. 6
12:27
A szlovák kormány tudomásul veszi és tiszteletben tartja a kvótaper ítéletét (444.hu)
Miroslav Lajcák külügyminiszter elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.
szept. 6
12:45
Gyévai Zoltán: tételesen cáfolták a magyar kormány érveit (Infostart)
Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztása ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet. Vagyis a döntés szerint érvényes az a 2015 őszén, a belügyminiszterek többségi szavazásával elfogadott határozat, amely szerint Magyarországnak mintegy 1300 menekültet kell átvennie Görögországból, illetve Olaszországból. A bíró
szept. 6
12:45
ENSZ: A szíriai kormányerők vetettek be szaringázt áprilisban Hán Sejkúnnál (444.hu)
A szíriai hadsereg vetett be szaringázt fegyverként április 4-én Hán Sejkún településen, a támadásnak 87 halálos áldozata volt – közölték az ENSZ vizsgálóbiztosai. Az ENSZ-nek a szíriai emberi jogi helyzetről jelentő bizottsága a jelentésében megállapította: „A szíriai légierő egy április 4-i támadásában szaringázt vetett be, ami több mint 80 ember
szept. 6
12:48
Putyin óva int Észak-Korea sarokba szorításától (HírTV)
Az orosz elnök nem ismeri el Észak-Korea nukleáris státusát.
szept. 6
12:54
Rettenetes módszerek - Kiderült, hogyan kínozzák a foglyokat a börtönben - videó (18+) (Blikk)
Döbbenetes dolgok derültek ki az egyiptomi börtönökben zajló vallatási módszerekről.
szept. 6
13:09
Kvótaper: a szlovák kormány nem változtat álláspontján (ATV)
Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.
szept. 6
13:12
Azeri botrány - Kérdezne a Nemzetbiztonsági bizottság (Kripto Akadémia)
Például azt: miért maradt el a nyilvánvalóan indokolt vizsgálat?
szept. 6
13:27
Német külügyminiszter: mindenkinek be kell tartani az ítéletet (ATV)
Németország valamennyi európai partnertől elvárja, hogy betartsa az Európai Bíróság ítéletét a menedékkérők uniós tagállamok közötti elosztását szolgáló mechanizmusról - közölte szerdán Berlinben a német külügyminiszter.

Keresés