Irán sikeres kísérletet hajtott végre egy új, több robbanófej hordozására képes kétezer kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétával - jelentette szombaton a teheráni média.
Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.
Csaknem száz ENSZ-tagország támogatta azt a francia és mexikói kezdeményezést, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagjai önként mondjanak le vétójogukról, amikor a testület népirtás vagy más súlyos tömeges bűncselekmények esetében hoz határozatokat - közölte pénteken Jean-Baptiste LeMoyne francia Európa-ügyi államtitkár a vétójog kérdésének szentelt
Még tart a károk felmérése Erdélyben a múlt vasárnapi vihar után, amely templomokat is megrongált; a református egyház közadakozást hirdetett - mondta Zila Gábor, a Református Kulturális és Közéleti Alapítvány titkárságvezetője szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengés volt szombaton Észak-Koreában, az epicentruma mindössze öt kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén - közölte a kínai szeizmológiai intézet.
A Vasárnapi Blikk új sorozatában a földkerekség legelzártabb településeit mutatjuk be, ahol az emberek valóban a világ végén élnek. A kanadai Yellowknife a világ legészakibb „nagyvárosa”. A település az északnyugati területek fővárosa, és mindössze háromezer kilométerre helyezkedik el az Északi-sarktól.
Már harmadszorra futja keresztbe az Egyesült Államokat az igazi Forrest Gump. Az angol Rob Pope (39) néhány éve úgy döntött, hogy a híres film főszereplőjének helyébe lép, és jótékonysági célból óceántól óceánig fut. Öt nappal ezelőtti helyzetjelentése alapján – akkor Oregonból haladt át Kaliforniába – 15 450 kilométernél járt.
Az Olaszországban tavaly benyújtott menedékkérelmek hatvan százalékát elutasították, mivel nem "igazi" menekültek, hanem gazdasági bevándorlók nyújtották be, akik azóta is Olaszországban maradtak - írta a Corriere della Sera olasz napilap szombaton.
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Erős utórengés rázta meg szombaton Mexikót, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt - közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton egy közösségi oldalon tudatta: arról biztosította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetét.
Erős utórengés rázta meg szombaton Mexikót, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt - közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
A madridi központi kormányzat szombaton átvette az irányítást a katalán rendőrség felett az október 1-jére kitűzött katalán függetlenségi népszavazás előtt.
A 21. században különlegesen hatnak a malajziai bajauk, ez a népcsoport máig összhangban él a tengerrel. Gyakorlatilag teljes életüket a tengerben, illetve a fölött élik, csak kismértékben tartják a kapcsolatot a part közeli társadalmakkal. Még házaikat is cölöpökre, a tengerre építik.
Az amerikai légierő B-1B típusú hadászati nehézbombázói harci gépek kíséretében szombaton az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, az erődemonstrációval megmutatták a Donald Trump elnök számára rendelkezésre álló katonai opciók kiterjedését - közölte a Pentagon.
A világ legbefolyásosabb politikusnője mögött is egy nő áll. Az 54 éves Beate Baumann huszonöt éve árnyékként követi a német kancellárt. Hivatalosan az irodavezetője, de jóval több ennél: ő Merkel legfőbb bizalmasa, politikai tanácsadója. Árnyéknak vagy fantomnak szokták nevezni, nem ritkán királykobrának.
A Századvég vezető kutatója szerint izgalmassá vált az elmúlt pár napban a német kampány a vasárnapi parlamenti választások előtt. A végeredményt az döntheti el, hogy hányan mennek el szavazni, vagyis mennyire sikerült a mozgósítás.