Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon - hangoztatta Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitájában szombaton New Yorkban.
Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon - hangoztatta Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitájában szombaton New Yorkban.
Egy csapat férfi savval kezdte el lespriccelni az embereket London keleti részében, Stratfordban, a Westfield Stratford Shopping Centre nevű bevásárlóközpont közelében, írja az Index a Telegraphra hivatkozva.
A vasárnapi német parlamenti választások legfrissebb híreiről rendkívüli adásban számol be este hat órától az InfoRádió. Jelentkezik németországi tudósítónk, Vincze András, és megszólaltatunk több hazai szakértőt is. Este nyolc óra után folyamatosan közli a rádió a beérkező eredményeket is.
Japán Aegis Ashore típusú amerikai rakétavédelmi rendszereket tervez telepíteni az ország nyugati részére, a Japán-tenger partvidékére - írta vasárnapi számában az Aszahi Sinbun című japán napilap.
London jórészt tudja, hogy milyen pénzügyi kötelezettségei lesznek az Európai Unióval szemben a brit EU-tagság megszűnése után - mondta vasárnap a Brexit, vagyis a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter.
Javult szeptemberben Emmanuel Macron megítélése: a nyári 24 százalékpontos zuhanás után az elmúlt hetekben öt százalékpontot javult a francia államfő tetszési mutatója, s jelenleg 45 százalékon áll - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilap.
Az Egyesült Államok azért nem fog csapást mérni Észak-Koreára, mert biztos abban, hogy a kelet-ázsiai országnak van nukleáris fegyvere - jelentette ki az orosz külügyminiszter az NTV televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Németországban a 61,5 millió választásra jogosult 41,1 százaléka szavazott a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson vasárnap délután 14 óráig, ami kismértékű csökkenés a négy évvel korábbi 41,4 százalékhoz képest - közölte a szövetségi választási bizottság.
Németországban a 61,5 millió választásra jogosult 41,1 százaléka szavazott a szövetségi parlamenti választáson vasárnap délután 14 óráig, ami kismértékű csökkenés a négy évvel korábbi 41,4 százalékhoz képest - közölte a szövetségi választási bizottság.
Ma dől el Merkel és Németország sorsa. A németországi választásokon az derül ki, kik lesznek többségben a szövetségi parlamentben, és így az is, lehet-e kancellár a továbbiakban Angela Merkel, ő ugyanis a pártjának, a CDU-nak a kancellár jelöltje. Ha a párt veszít, Merkel esélye minimális.
Az Egyesült Államok azért nem fog csapást mérni Észak-Koreára, mert biztos abban, hogy a kelet-ázsiai országnak van nukleáris fegyvere - jelentette ki az orosz külügyminiszter az NTV televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Az Egyesült Államok azért nem fog csapást mérni Észak-Koreára, mert biztos abban, hogy a kelet-ázsiai országnak van nukleáris fegyvere - jelentette ki az orosz külügyminiszter az NTV televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye szerint.

Nővérekből és szülészasszisztensekből nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is hiány van. A V4-es országok szakembergárdája kétnapos nemzetközi konferencián gyűlt össze Ótátrafüreden, ahol közös megegyezés alapján felhívták kormányaik figyelmét arra, hogy az európai intézményekkel együttműködve törekedjenek a