A bejelentést azután tették, hogy több minneapolisi intézmény, köztük a Minnesota Egyetem és a minneapolisi állami iskolák szervezete, megszakította a kapcsolatát a rendőrséggel. A rendőrség soraiban tapasztalható rendszerszerű rasszizmust szeretnék felszámolni.
Egy friss közvéleménykutatás szerint nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg azok, akik szerint Ukrajna modern, élhető országgá kezd válni és azok, akik szerint ennek éppen az ellenkezője igaz.
Rekordmértékben, a vártnál erősebben csökkent a német ipar teljesítménye áprilisban, mivel az új koronavírus által okozott járvány a termelés felfüggesztésére vagy visszafogására kényszerítette a vállalatokat.
A fiatal klímaaktivista szerint a brazíliai őslakosok magas halálozási aránya globálisan is nagy károkat okoz. A régió egészségügyi szolgáltatása összeomlott.
Nem lassít a járván, a kormány eközben mégis a korlátozások újabb enyhítésére készül azokban a régiókban, amelyekben azt a helyzet megengedi. Üdülőhelyek is megnyílhatnak.
Már a második egymást követő hónapban nőttek az autóeladások éves összevetésben – közölte az ázsiai ország autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete előzetes adatokra hivatkozva.
Megkezdődött Olaszországban annak a mobilalkalmazásnak a használata, amely jelzi felhasználójának, ha olyan emberrel került kapcsolatba, akiről tudni, hogy koronavírus-fertőzött.
Megkezdődött Olaszországban annak a mobilalkalmazásnak a használata hétfőn, amely jelzi felhasználójának, ha olyan emberrel került kapcsolatba, akiről tudni, hogy koronavírusos.
Az Egyesült Államokban közel két hete tüntetéssorozat indult a rasszizmussal szemben, melyet egyesek különösen a rendőrségen belül tartanak súlyosnak. Ennek kapcsán elindult egy mozgalom, melynek célja a rendőrségre szánt állami pénzek csökkentése, vagy akár teljes megvonása.