2020. június 18. csütörtök

jún. 18
7:06
Megszűnnek a távolságtartás szabályai a francia óvodákban (Demokrata)
A minisztérium nem szankcionálja azokat a szülőket, akik nem engedik még iskolába a gyerekeiket.
jún. 18
7:24
Mégsem küldik Párizsba a tévedésből lelőtt ukrán gép feketedobozait (Blikk)
Bár a múlt héten Teherán még azt mondta, Párizsba küldik a lelőtt ukrán teherszállító feketedobozait, végül mégis Ukrajnába szállítják azokat.
jún. 18
7:24
Az Air France több ezer munkahely megszüntetését tervezi (Demokrata)
A Les Échos című vezető gazdasági lap értesülését szakszervezeti források is megerősítették.
jún. 18
7:27
Titkos képek egy rettegő miniszterelnök hálószobájából: aranyrúd, pisztoly, miegymás (Kripto Akadémia)
A bolgár kormányfő reflexből lejárató kampányról beszél.
jún. 18
7:27
Cecil Rhodes szobrát is eltávolítják Oxfordban (444.hu)
Hiába alapította meg a világ egyik legfontosabb ösztöndíját, a gyarmatosítás híve volt.
jún. 18
7:33
Az emberiség 1 százaléka már menekültként él az Ensz szerint (444.hu)
79,5 millió ember van, aki el kényszerült hagyni az otthonát, az ENSZ menekültügyi szervezete az elmúlt 70 évben soha nem regisztrált ennél magasabb számot.
jún. 18
8:00
Mi a közös Indiában, Írországban, Mexikóban és Norvégiában? (Infostart)
Megválasztották az ENSZ BT négy új nem állandó tagját, az afrikai helyért megismétlik a szavazást.
jún. 18
8:06
Észak-Korea katonákat vezényelt néhány elhagyatott őrhelyre a demilitarizált övezetben (HírTV)
Észak-Korea szemlátomást katonákat vezényelt csütörtökön néhány, korábban kiürített őrhelyre.
jún. 18
8:39
Egy brit cég genetikailag módosított szúnyogokat engedne szabadon Floridában (444.hu)
Ezzel próbálják lassítani a zika és a dengue-láz terjedését.
jún. 18
9:15
Kasmíri falvakat vett tűz alá az indiai hadsereg, 4 pakisztáni civil meghalt (444.hu)
A pakisztáni katonaság válaszolt az akcióra.
jún. 18
9:39
Duda kijátssza a melegkártyát - uszít, hogy nyerjen (Kripto Akadémia)
Nem garantált az elnök győzelme, úgyhogy a lengyel jobboldal a "nukleáris opcióhoz" folyamodott.
jún. 18
9:45
Civilek haltak meg egy összecsapásban India határánál (ATV)
Négy pakisztáni civil meghalt, többen megsebesültek, amikor indiai katonák a kasmíri határrégióban található falvakat vettek tűz alá - közölte csütörtökön a pakisztáni hadsereg.
jún. 18
10:01
Brüsszel meg akarja vásárolni az olasz kormány hűségét (Demokrata)
Brüsszel anyagi támogatással akarja hatalmon tartani a baloldali kormányt Olaszországban.
jún. 18
10:09
WHO: nem kísérleteznek többet a maláriaellenes orvossággal a koronavírusnál (ATV)
Nem kísérleteznek többet a malária kezelésében használt hidroxiklorokinnal a koronavírusos betegeken - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
jún. 18
10:18
WHO: Nem kísérleteznek többet a maláriaellenes orvossággal (HírTV)
Nem kísérleteznek többet a malária kezelésében használt hidroxiklorokinnal a koronavírusos betegeken.
jún. 18
10:36
WHO: nem kísérleteznek többet hidroxiklorokinnal a koronavírusos betegeken (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a több országban is kipróbált maláriaellenes szer nem volt hatásos a Covid-19 kezelésében, nem csökkentette a kórházi ápolásra szoruló betegek halálozási rátáját.
jún. 18
10:54
Merkel: Minél hamarabb meg kell állapodni az EU-s helyreállítási alapról (HírTV)
Határozottan és gyorsan kell cselekedni az Európai Unióban (EU) a koronavírus-járvány miatt keletkezett válság leküzdéséért.
jún. 18
10:57
Elkapta a koronavírust Nurszultan Nazarbajev (444.hu)
A 79 éves kazah vezető szóvivője szerint nincs ok a pánikra.
jún. 18
11:00
Egy román nacionalista egyesület másodszorra sem tudta megbírságoltatni Borboly Csabát (HírTV)
Második nekifutásra sem sikerült tetemes bírságot kirovatnia a bírósággal Borboly Csabára.
jún. 18
11:45
Kivonul Lengyelországból a Tesco (Demokrata)
Az ügylet indoklásában hangsúlyozták, hogy így a többi közép-európai érdekeltségre, köztük a magyarországira tudja összpontosítani figyelmét.
jún. 18
11:48
Újabb kormányzati fiaskó: az EU Bírósága elmeszelte a civilellenes törvényt (Kripto Akadémia)
Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a civil szervezetek külföldi finanszírozását korlátozó előírások, így döntött az Európai Unió Bírósága.
jún. 18
12:03
Napról napra rekordot dönt Ukrajnában az új fertőzöttek száma (Demokrata)
Egy héten belül harmadszorra döntötte meg a korábbi rekordot az új fertőzöttek száma.
jún. 18
12:18
Szijjártó Péter: az EU döntésképtelensége korlátozza a beruházásösztönzést (Infostart)
Elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Unió másfél hónapja képtelen dönteni az állami beruházásösztönzés felső határának eltörléséről.
jún. 18
12:27
Merkel türelmetlenkedik (Demokrata)
A német kancellár szerint minél hamarabb meg kell állapodni a hétéves költségvetésről és az uniós helyreállítási alapról
jún. 18
13:33
Koronavírus-járvány: baj van Ukrajnában (Infostart)
Most súlyosabb a helyzet, mint tavasszal, a növekedés világszintű összehasonlításban is számottevő.
jún. 18
13:51
Tajvan hivatalt állít fel, ami segít a Hongkongban élőnek elmenekülni a városból (444.hu)
Hongkong fölött egyre erősebb a kínai kontroll, és ez sok lakónak nem tetszik.
jún. 18
14:15
Több diák is életét vesztette egy afganisztáni korániskolában történt robbanásban (HírTV)
Legalább kilenc diák életét vesztette az észak-afganisztáni Tahár tartomány egyik korániskolájában történt robbanásban.
jún. 18
14:15
Túl lehet a mélyponton a német gazdaság (ATV)
A német gazdaság már túljutott a mélyponton, de egymillió munkahely elvesztésébe és a bruttó hazai termék 6,8 százalékos csökkenésébe kerülhet az országnak a koronavírus-járvány a kieli IfW gazdaságkutató intézet legfrissebb, nyári prognózisa szerint.
jún. 18
14:27
Méhek helyett szappanbuborékokkal poroztak be egy körtefát japán tudósok (ATV)
Szappanbuborékok felszínén szállított virágporral sikerült megtermékenyítenie körtefákat egy japán kutatócsoportnak - számolt be róla a BBC hírportálja.
jún. 18
15:33
Tízszer annyi a gyógyultak száma, mint a halottaké a világon (HírTV)
A lázzal és tüdőgyulladással járó Covid-19 nevű kór 188 országban van jelen.
jún. 18
15:39
Brexit: Nem hosszabbítják meg az év végén lejáró átmeneti időszakot (HírTV)
A londoni döntés értelmében a Brexit utáni átmeneti időszak december 31-én véget ér.
jún. 18
15:41
Uniós jogot sért a magyar szabályozás az EU-bíróság szerint (HírTV)
Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.
jún. 18
15:45
Európa jövőjéről vitáztak Brüsszelben (HírTV)
Trócsányi László, a Fidesz politikusa a migráció kapcsán azt mondta, a kötelező betelepítési kvóta megbukott.
jún. 18
15:51
Uniós forrással visszaélő politikusokról szavaz az Európai Parlament (444.hu)
A határozat-javaslat főszereplője Andrej Babiš cseh kormányfő, akinek mezőgazdasági vállalkozásai uniós forrásokból gazdagodnak.
jún. 18
15:51
A seattle-i autonóm zóna egy magyar szemével: békés és nyugodt környék, de benne van a vérfürdő kockázata (SzMo)
Zsuzsi bő fél éve él az amerikai városban, ahol a tüntetők hat háztömbnyi területen autonóm zónát kiáltottak ki. Nemrég járt is ott, elmesélte a tapasztalatait.
jún. 18
16:15
A WHO több százmillió adag vakcinát remél idén (HírTV)
Az Egészségügyi Világszervezet több száz millió adag koronavírus elleni vakcina előállításában reménykedik idén.
jún. 18
16:27
Sérelmezi a Székely Nemzeti Tanács, hogy továbbra sincs jogalapja a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtés folytatásának (HírTV)
Az EB május 20-án azt közölte, hogy hat hónapos hosszabbítást hagyott jóvá a március 11-én folyamatban levő aláírásgyűjtésekre.
jún. 18
16:27
"Aggasztó" a helyzet Romániában (ATV)
Aggasztónak nevezte Klaus Iohannis államfő csütörtökön, hogy Romániában ismét emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzések száma, és arra kérte polgártársait: fegyelmezetten tartsák be a még érvényben lévő egyszerű, de nagyon fontos óvintézkedéseket, a távolságtartási előírásokat és a beltéri maszkviselést.
jún. 18
16:45
Szijjártó: Meg kell akadályozni az újabb migrációs hullámokat (ATV)
Meg kell akadályozni, hogy a koronavírus-járvány miatt újabb migrációs hullámok induljanak Európa felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter máltai látogatásáról beszámolva csütörtökön az MTI-nek.
jún. 18
16:57
Vasrudakkal verték és kövekkel dobáltak egymást a kínai és indiai katonák (ATV)
Sorozatosak a Kína-ellenes tüntetések Indiában a két ország közti hétfői határincidens óta. Egy vitatott területen kínai és indiai katonák vasrudakkal verték és kövekkel dobálták egymást. India szerint 20 katonájuk meghalt, de voltak sebesültek és áldozatok a kínai oldalon is, bár ez utóbbi állítást a pekingi kormány nem erősítette meg.
jún. 18
17:39
Varga Mihály: Soha nem volt még ilyen szoros a magyar-kínai kapcsolat (ATV)
A koronavírus-járvány globális kihívást jelent: egységen, szolidaritáson, kölcsönös támogatáson és többoldalú együttműködésen alapuló válaszra van szükség - idézte az "Egy Övezet, egy Út" nemzetközi együttműködés videokonferenciája alkalmából kiadott közös nyilatkozat sorait Varga Mihály pénzügyminiszter a kínai kormány által szervezett esemény utá
jún. 18
17:45
Szánthó Miklós: Jövőre megtarthatják a Budapestre tervezett nemzetközi jobboldali konferenciát (HírTV)
Az Alapjogokért Központnak az a célja a nemzetközi konzervatív seregszemlével, hogy hidakat építsenek az Atlanti-óceán két oldalán kibontakozó jobboldali mozgalmak között.
jún. 18
17:45
Kiengedték a kórházból a Manchester City 19 éves játékosát (ATV)
A kapus Edersonnal történt ütközés, és az azt követő tízperces ápolást követően egyből kórházba szállították a Manchester City fiatal spanyol hátvédjét, Eric Garciát a szerdai, Arsenal elleni angol labdarúgó bajnoki mérkőzésről.
jún. 18
17:51
Iohannis aggasztónak nevezte a romániai fertőzésszám emelkedését (HírTV)
Romániában ma is több mint 300 újabb fertőzést tártak fel.
jún. 18
18:15
Súlyosan vírusfertőzött tengeri állatokat és tőkehúst találtak Peking nagybani piacán (HírTV)
A feltételezések szerint az alacsony hőmérséklet és a magas páratartalom kedvezhetett a kórokozó elszaporodásának.
jún. 18
18:24
Ritka csúcstalálkozó fizikai valóságban (Kripto Akadémia)
Csütörtökön néhány órát Londonban töltött Emmanuel Macron, hogy megemlékezzen legendás elődje, Charles de Gaulle történelmi rádióbeszéde, a L'Appel elhangzásának nyolcvanadik évfordulójával.
jún. 18
18:24
"Velence a turisták nélkül halott város" (ATV)
A velencei gondolások a turisták hiányára panaszkodnak.
jún. 18
18:57
Belgiumban több iskolát újra be kellett zárni a fertőzések miatt (Kripto Akadémia)
Az országban a járvány egy nap alatt tíz halálos áldozatot követelt, míg 104 új fertőzöttet regisztráltak.
jún. 18
19:00
Legfőbb emberei is kritizálják a háta mögött Trumpot – újabb pikáns részletek derültek ki John Bolton könyvéből (SzMo)
A volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hamarosan megjelenő könyvében leleplezi, hogy az amerikai elnök Kínától kért segítséget az újraválasztásához, és olykor kibukik, milyen hiányosak az ismeretei a világról.
jún. 18
20:03
Gyalázatosnak nevezte a WHO az Olasz Kupa utáni tömeges ünneplést (Kripto Akadémia)
Maszk nélkül, egymás hegyén-hátán tomboltak a kupagyőztes Napoli drukkerei.

Keresés