Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett.
„Félő, hogy az az ultrabaloldali meggyőződés, hogy a fehér Amerika szisztematikusan rasszista, teljes meghasonlást fog eredményezni” – mondta Marton Bernát a mandiner.hu-nak.
Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét - állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei.
Egy spanyol konzervatív napilap címoldalán közölte a venezuelai titkosszolgálat 2010 júliusában keltezett jelentését, miszerint Nicolás Maduro akkori külügyminiszter, az ország későbbi elnöke 3,5 millió euróval finanszírozta az Öt Csillag Mozgalmat.
Capitol Hill Autonóm Zónának nevezik Seattle-nek azt a részét, amelyet a Black Lives Matter mozgalom aktivistái foglaltak és zártak el hermetikusan az Egyesült Államok többi részétől egy hete. A rendőrség már visszamenne, és Trump is lépéseket fontolgat.
Maga a döntés inkább csak időszerű volt - 2020 van, hahó! -, ráadásul létező jogszabályból vezette le a diszkrimináció tilalmát. A meglepetés az, hogy még egy Trump által kinevezett főbíró is megszavazta, így 6:3 arányban támogatta az LB az ítéletet.
Trump terroristának tartja őket, a polgármester a szeretet nyaráról beszél. Mi történik a Seattle-i városrészben, amit tüntetők vontak ellenőrzésük alá, és amit egyszerre hasonlítanak háborús pokolhoz és fesztiválokhoz?
Benyújtotta lemondását Muhammedkalij Abilgazijev kirgiz miniszterelnök hétfőn egy korrupciós vizsgálat miatt – áll a közép-ázsiai ország kormányfői hivatalának közleményében.
Az Európai Bizottság elindította az Európán belüli utazás és idegenforgalom biztonságos újraindítását segítő Re-open EU nevű, a reopen.europa.eu honlapcímen elérhető internetes platformot, amely az Európai Unió 24 hivatalos nyelvén nyújt valós idejű tájékoztatást a határok helyzetéről, valamint a tagállamokban elérhető közlekedési és idegenforgalmi
Meghalt a hétvégi ukrajnai ultramaratoni futóverseny egy 33 éves női résztvevője, miután nyolc órán át feküdt a földön, anélkül, hogy segítséget kapott volna.
Eddig két hősről lehetett tudni, akik a ruttkai iskolában szembeszálltak a késes támadóval: az elhunyt Jaroslav Budz igazgatóhelyettesről, illetve a támadó nyomába eredő gondnokról, Rudolfról.
Az amerikai katonák németországi állomásoztatása „rengeteg pénzébe” kerül az Egyesült Államoknak – mondta az elnök a Fehér Házban, aki azzal is megvádolta Németországot, hogy a kereskedelem területén nem igazságos az Egyesült Államokkal.
Életét veszítette Ekaterina Katuseva a hétvégén egy ukrajnai ultramaratonon. A 33 éves nő nyolc órát feküdt az aszfalton, amíg rátalált a felkutatására indult csapat.
Alig három hét múlva újra elkezdődik az első nagy hollywoodi produkció, a Jurassic Park-filmsorozat legújabb része, a Jurassic World: Dominion forgatása a brit főváros legnagyobb stúdiójában, a Pinewoodban.