A világtenger egyik legritkább lakója, a csak 1976 novemberében felfedezett bizarr kinézetű óriásszájú cápa került a búvárok szeme elé Japánban. Az állat teljesen váratlanul bukkant elő az elérhetetlen óceán mélységéből. Az esetről az Origo számolt be.
Korai még a koronavírus-járvány második hullámáról beszélni, mert az első sem ért véget – mondta az InfoRádiónak Jakab Ferenc virológus azt követően, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete bejelentette: az elmúlt 24 órában rekord mértékben, 183 ezerrel emelkedett a fertőzöttek száma. A legtöbb új beteget Észak-, és Dél-Amerikában diagnosztizáltá
Irán kész tárgyalni a kártérítés kifizetéséről a januárban tévedésből lelőtt ukrán utasszállító áldozataiért, és hajlandó arra is, hogy Párizsba küldje elemzésre a gép feketedobozait - közölte a kanadai külügyminisztérium hétfőn, tájékoztatva a Francois-Philippe Champagne kanadai és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter telefonbeszélgetésén e
Egy egész járást lezárhatnak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, hogy megállítsák a koronavírus-járvány terjedését, miután a múlt héten több mint ezer fertőzöttet regisztráltak egy húsüzem dolgozói között. Kínában 18 új koronavírusos beteget találtak az elmúlt 24 órában.
Sajtóhírek szerint a tettes pszichés zavarokkal küzd, és már korábban találkozni akart a nagykövetség dolgozóival azzal az ürüggyel, hogy bizonyos információk birtokában van a koronavírusról.
Nagyon ritka óriásszájú cápát láttak Japán partjai közelében a búvárok: ezt a cápafajtát 1976 novemberében fedezték fel, ám azóta csak pár alkalommal lehetett látni, mert egyike a világóceán legritkább élőlényeinek.
Washington – Cáfolta Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Twitteren kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro nyilatkozatát, amely szerint megszakadtak a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások.
Támadók mészárolták le egy mexikói indián falu lakosait vasárnapra virradóra, tizenhárom férfit és két nőt öltek meg. A támadókról egyelőre nem tudnak sokat a hatóságok.
Irán kész tárgyalni a kártérítés kifizetéséről a januárban tévedésből lelőtt ukrán utasszállító áldozatai kapcsán, illetve hajlandó arra is, hogy Párizsba küldje elemzésre a gép feketedobozait – közölte a kanadai külügyminisztérium. Francois-Philippe Champagne kanadai és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter telefonon egyeztetett erről.
A döntés az elemzők által kulcsfontosságúnak tartott gazdasági szektorra kiterjed, sőt, kibővült a technológiai vállalatokra és a multinacionális cégekre is érvényes tilalommal.
Jair Bolsonaro elnök teljes kudarcot vallott a válságkezelésben. Most a hadsereg segítségével stabilizálná hatalmát. A társadalom megosztott a tiszteknek a hatalomban való jelenlétét illetően.
Akár Három év börtönbüntetést is kaphat az a brit férfi, akinél 127 gramm kokaint találtak a brüsszeli repülőtéren egy felcsatolható műpéniszbe rejtve még idén februárban.
A Moszkvában 16 évre ítélt volt tengerészgyalogos rendre bemutatta szüleinek fiatal orosz barátait, akiktől jellemzően csak turistalátványosságok iránt érdeklődött. Annak, aki lebuktatta, viszont érdekében állhatott egy ilyen skalpot szerezni.
Sikeresen lezajlott a szerb radikálisok középre húzása, ebből alakult ki egy stabil politikai tényező déli szomszédunknál - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Juhász József Balkán-szakértő, aki szerint most megnyílhat az út Koszovó elismerése előtt.