Michael Jackson örült a visszatérés lehetőségének, a tervbe vett turné körülményeivel azonban elégedetlen volt, és a szervezők részéről rá nehezedő nyomással sem tudott megbirkózni - derült ki a néhai popsztár legidősebb gyerekének vallomásából, amelyet a fiú a család által a szervező ellen indított perben tett egy Los Angeles-i bíróságon.
Megnyílt a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás és a kapcsolódó grafikai kamaratárlat csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) Budapesten.
Július első hétvégéjén idén ismét lesz Ghymes Fesztivál a Balaton északi partjának kedvelt turistacélpontjain elhelyezkedő vidékén. A tavalyihoz hasonlóan ezen a nyáron is Hegymagas és a Szent György-hegy adnak méltó helyszínt az összművészeti fesztiválnak, ahol a jelen és a múlt, valamint az irodalom, a színház, a zene és a tánc jól megférnek egymás mellett.
Megnyílt a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás és a kapcsolódó grafikai kamaratárlat csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) Budapesten.
Exkluzív aukciós partyt rendeznek Budapest szívében pénteken 19 órai kezdettel. Fiatal magyar képzőművészek és zenészek egyesítették tehetségüket annak érdekében, hogy közös erővel összekössék az "emberiség és a kultúrára valamit is adó lakosság minél nagyobb hányadát", illetve felhívják magukra a reklám és médiaszakma figyelmét.
A legtöbb jegy szombatra fogyott a Hegyalja Fesztiválon, ezen a napon lép fel Scooter - közölték lapunkkal a szervezők, megjegyezve, hogy, ha jó idő marad, körülbelül ugyanannyi látogatóra számítanak, mint tavaly.
Egerben tegnap kezdődött a 34. Kaláka Fesztivál. Az idei négy napos rendezvényen a Kaláka mellett fellép többek között Palya Bea, a Söndörgő, a Napra és a Parapács zenekar. Gryllus Dániellel, a Kaláka Együttes vezetőjével emellett a gazdag kísérő programokról is beszélgettünk.
Idén 75 éves a világ legismertebb, egyben talán legrégebbi olyan szuperhőse, akit az évtizedek nem húztak a feledés homályába - Suparmennél Batman is mindössze egy évvel fiatalabb, 1939-es képregény-megjelenésével. Ez a 75 esztendő látszólag meg sem kottyan a kryptoni hősnek, a mai napig a mozivásznak aktív szereplője, és ebből az alkalomból új filmet is kapott a karakter - a már nálunk is látható…
Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz élet egyik legrégebben aktív, mégis korát meghazudtolóan fiatalos, nyughatatlanul alkotó alakja. A zenei szabadsághoz való makacs ragaszkodása, magánéletében és művészetében egyaránt sziporkázó humora és nem utolsó sorban kifinomult játéka az elmúlt évtizedekben nevét a magyar jazz jelképévé emelte.
"A Nemzeti Színház új társulatával és a teátrum munkatársaival készen állunk arra, hogy július 1-el megnyissuk a Nemzeti Színház új korszakát" - írja közleményben Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója. Vidnyánszky érzi az előttük álló munka súlyát és felelősségét
Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy társulatával készen áll a Nemzeti Színház új korszakának megnyitására. Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira, az idény Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indul a fővárosi teátrumban.
Fischer Iván világhírű magyar karmestert, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a brit Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) tiszteletbeli tagjává választották. A mindössze 300 fős elit klub tagja volt korábban Mendelssohn, Liszt és Sztravinszkij, jelenleg pedig többek között Nicolas Harnoncourt, Sir Elton John, Claudio Abbado, Placido Domingo és Sir Paul McCartney is.
A valaha kalapács alá került legnagyobb ABBA-gyűjteményre licitálhatnak az érdeklődök a Stockholm's Auction House egy augusztusi árverésén, amelyen a svéd popegyütteshez kötődő több mint 25 ezer emléktárgy kerül terítékre.
Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját ünnepélyes keretek között a brit Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) tiszteletbeli tagjává választották. A kitüntető címet Gloucester hercegnője adta át pénteken Londonban a világ egyik legjobb zenekarát harminc éve vezető karmesternek.
Mától látogatható a nyár sztárkiállítása, a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Az október 13-áig megtekinthető tárlat mintegy 50 francia és csaknem 70 magyar remekművet tár a közönség elé.
Glastonbury eddigi 43 évének csúcspontjaként írták le a szervezők és a brit lapok a Rolling Stones szombati "bemutatkozását" a világ legnagyobb szabadtéri zenei fesztiválján.