2008. augusztus 9. szombat

aug. 9
2:15
Lovaglás: a lovastusázók már versenyeznek Hongkongban (She)
A Gandalf nyergében lovagló új-zélandi Mark Todd bemutatójával megkezdődött a pekingi olimpia szombati versenynapja. A viadal jelen pillanatban is tart, és magyar idő szerint 16 óráig 45 lovas kerül sorra.
aug. 9
2:33
Program: a szombati nap teljes műsora a magyar indulókkal (She)
Hét számban avatnak bajnokot szombaton a pekingi olimpián, de magyar szempontból sem lesz érdektelen az első versenynap, hiszen 15 egyéni sportolónk mellett a női kézilabda-válogatott is megkezdi szereplését.
aug. 9
3:09
Pekingben a bűvös három nyolcas jegyében megnyílt a XXIX. nyári olimpia (Behaviour)
Peking valóban kitett magáért, és minden idők egyik, ha nem "a", legnagyobb szabású olimpiai megnyitóünnepségével kápráztatta el a világot. A több mint négy órás ceremónia grandiózus fény, és hangjátéka a 204 résztvevő nemzet - köztük a 83. helyen, Kammerer Zoltán zászlóvivő mögött érkező magyarok - bevonulásával, és az olimpiai láng meggyújtásával érte el tetőpontját.
aug. 9
3:27
Kerékpár: egy BMX-essel bővülhet a magyar csapat (She)
Visszalépések következtében jó eséllyel egy újabb magyar sportolóval bővülhet a pekingi ötkarikás játékokon részt vevő magyar csapat, ugyanis a Magyar Olimpiai Bizottság már a formaságokat intézi Hódi Anikó BMX-versenyző indulása ügyében.
aug. 9
4:03
Női légpuska: nem jutott döntőbe Tóth Anita (She)
Nem jutott döntőbe Tóth Anita női légpuskában a pekingi olimpián. A 28 éves magyar sportolónő a 35. helyen zárt a selejtezőben, miután 390 körös eredményt ért el a 47 puskás között.
aug. 9
4:21
Női kard: Nagy Orsolya másfél óra múlva lép pástra (She)
Másfél óra múlva, öt óra negyven perckor kezdődik a kardozó Nagy Orsolya mérkőzése a kétszeres világbajnok (2001, 2005) francia Anne-Lise Touyával.
aug. 9
4:21
Kína elképesztő átalakuláson ment keresztül (Behaviour)
Welcome, World! – Üdvözlégy, Nagyvilág! Ezzel a címmel jelent meg tegnap Kína legnagyobb példányszámú angol nyelvű lapja, a China Daily. Ennél a két szónál frappánsabban képtelenség összefoglalni mindazt, ami ebben a hatalmas, kétarcú országban mostanság történik. Kína hétévnyi várakozás és előkészület után tegnap megnyitotta a XXIX. nyári olimpiai játékokat. Fáradozása nem múlt el nyomtalanul.…
aug. 9
4:39
Női kézilabda: kezdésként francia győzelem Angola ellen (She)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a francia női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián: 2003 világbajnoka 32–21-re verte meg Angolát.
aug. 9
4:43
Női kosárlabda: győzelemmel rajtolt a vb-címvédő (She)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a pekingi olimpián az ausztrál női kosárlabda-válogatott, a világbajnoki címvédő az A-csoport első találkozóján 83–64-re verte meg Fehéroroszország legjobbjait.
aug. 9
4:57
Lovaglás: Tibet-párti tüntetők zavarták meg a lovastusát (She)
Tibetért tüntető két nézőt vezettek ki a rendőrök a Hongkongi Lovasközpontból a lovastusa küzdelmeinek első napján.
aug. 9
5:01
Női kézilabda: megy a magyar–svéd meccs, élőben az NSO-n! (She)
Elkezdődött a magyar női kézilabda-válogatott első mérkőzése Pekingben, a mieink Svédországgal játszanak a B-csoportban.
aug. 9
5:15
Női légpuska: megvan az első arany, cseh lövő ünnepelhet (She)
Megvan az első aranyérem a pekingi olimpián, a női légpuskában a selejtező során világcsúcsot beállító cseh Katerina Emmons szerezte.
aug. 9
5:51
Világrekorddal született meg az első aranyérem (Infostart)
A cseh Katerina Emmons szerezte meg az első aranyérmet a női légpuskások között a pekingi olimpián.
aug. 9
5:51
Női röplabda: már az első napon kikapott a világbajnok (She)
Rangadóval és némi meglepetéssel kezdődött a női röplabdatorna: a legutóbbi, 2006-os vb negyedik helyezettje megverte a világbajnokot a B-csoport első fordulójában, azaz Olaszország–Oroszország 3:1!
aug. 9
6:09
Nagy Orsolya szenzációs sikerrel kezdett (Infostart)
Nagy Orsolya győzelemmel kezdett a pekingi olimpia női kardversenyében.
aug. 9
6:09
Női kard: Nagy Orsolya bravúrja, legyőzte Touyát! (She)
Hatalmas bravúrt ért el a női kardvívásban Nagy Orsolya: a magyar sportolónő legyőzte a korábbi kétszeres világelső Anne-Lise Touyát. A francia 2001-ben és 2005-ben volt világbajnok, míg csapatban 2007-ben lett a világ legjobbja honfitársaival.
aug. 9
6:09
A fájdalmat már legyőzte Görbicz (Blikk)
Új cipőt kapott a nyitó meccsre a kézilabdás
aug. 9
6:11
Súlyemelés: megvan az első kínai arany, Csené a 48 kg (She)
A kínai Csen Hszie-hszia nyerte a női súlyemelők 48 kilogrammos versenyszámát, miután 212 kilós olimpiai csúccsal fölényesen diadalmaskodott.
aug. 9
6:11
Prukner a kaposvári varázsló (Blikk)
Minden évben új focicsapatot kell építenie a mesternek
aug. 9
6:13
Ők az olimpia milliárdosai (Blikk)
Év közben kaszálnak, de Pekingben ingyen versenyeznek
aug. 9
6:15
Phelps bajusszal úszik, Cseh levágja szakállát (Blikk)
Ma a 400 m vegyes selejtezőjében csap össze a két sztár
aug. 9
6:17
A megnyitóra a nap is kisütött (Blikk)
Képeslap Kínából, az olimpia helyszínéről
aug. 9
6:27
Görbicz hétig jutott, biztos siker kezdésként (Infostart)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. Hajdu János szövetségi kapitány együttese 30-24-re nyert a svéd együttes ellen. Görbicz Anita és Vérten Orsolya hét gólig jutott, Tomori Zsuzsanna hatot lőtt, míg Pálinger Katalin szokása szerint kiválóan védett.
aug. 9
6:27
Kézilabda: magabiztos győzelem Svédország ellen (She)
Női válogatottunk magabiztos, 30–24-es győzelmet aratott Svédország ellen.
aug. 9
6:27
Az első félidőt vitte a női kézilabdacsapat (Behaviour)
Eddig a magyarok vezetnek.
aug. 9
6:29
Nyertünk!-női kézilabda (Behaviour)
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián.
aug. 9
6:45
Világrekorddal született meg az első aranyérem (Infostart)
A cseh Katerina Emmons szerezte meg az első aranyérmet a női légpuskások között a pekingi olimpián.
aug. 9
6:45
Női kézilabda: eggyel vezetünk a svédek ellen félidőben (She)
A magyar női kézilabda-válogatott ötgólos előnyt hagyott egyre olvadni a svédek elleni találkozón, így 15–14-re vezetünk az első félóra után.
aug. 9
6:47
Nagy Orsolya szenzációs sikerrel kezdett (Infostart)
Nagy Orsolya győzelemmel kezdett a pekingi olimpia női kardversenyében. A magyar versenyző 15:13-ra nyert az egyéniben kétszeres világbajnok francia Anne-Lise Touya ellen.
aug. 9
6:47
Cselgáncs: Csernoviczki ipponnal jutott tovább (She)
A románok ötszörös Európa-bajnoka, Alina Dumitru vár majd a női 48 kilós cselgáncsozók között a második körben Csernoviczki Évára, miután alig 67 másodperc alatt legyőzte brazil ellenfelét az első fordulóban.
aug. 9
6:49
Görbicz hétig jutott, biztos siker kezdésként (Infostart)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. Hajdu János szövetségi kapitány együttese 30-24-re nyert a svéd csapat ellen. Görbicz Anita és Vérten Orsolya hét-hét gólig jutott, Tomori Zsuzsanna hatot lőtt, míg Pálinger Katalin szokása szerint kiválóan védett.
aug. 9
6:49
Franciaország: kudarcok, egyelőre csalódás az olimpia (She)
Igencsak rosszul kezdődött a pekingi olimpia a franciáknak: két tradícionális sportágukban is kudarcok érték őket már az első nap elején.
aug. 9
6:51
Kína súlyemelésben kezdte meg az aranygyűjtést (Infostart)
Női súlyemelésben született meg az első kínai aranyérem a pekingi olimpián: Csen Hszie-hszia győzött a 48 kilogrammosok között.
aug. 9
7:03
Női kard: Nagy Orsolya kikapott, s búcsúzott a 16 közt (She)
Nagy Orsolya számára a második világbajnok, az amerikai Rebecca Ward már túl nagy falatot jelentett: 15–5-re kikapott tőle és búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől.
aug. 9
7:03
"Azt hiszem, félt tőlem" (Behaviour)
Nagy Orsolya 15-13-ra nyert a francia Anne-Lise Touya ellen a pekingi olimpia női kard versenyében, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
aug. 9
7:05
Tóth nem jutott döntőbe légpuskában (Behaviour)
A magyarok közül elsőként bemutatkozó Tóth Anita nem jutott be a nyolcas döntőbe a női légpuskások versenyében a pekingi olimpián. A sportlövő 390 kört ért el az alapversenyben, s ez csupán a 35. helyhez volt elegendő a 47 fős mezőnyben.
aug. 9
7:21
Nagy Orsolya kiesett (Infostart)
Nem jutott a legjobb nyolc közé Nagy Orsolya a pekingi olimpia női kardversenyében. A magyar vívó a nyolcaddöntőben 15:5-re veszített a 2006-ban világbajnok, idei világranglista-második amerikai Rebecca Warddal szemben.
aug. 9
7:21
Tenisz, Los Angeles: Szafin búcsúzott a negyeddöntőben (She)
Az ötödik helyen kiemelt orosz Marat Szafin három játszmában kikapott a német Denis Gremelmayrtól a 475 ezer dollár összdíjazású, Los Angeles-i kemény pályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
aug. 9
7:21
Megkezdi szereplését magyar férfi vízilabda-válogatott (Behaviour)
Vasárnap, magyar idő szerint hajnali 4:50 órától megkezdi szereplését a pekingi olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely arra a bravúrra készül, hogy Athén után másodszor is megvédje 2000-ben, Sydneyben megszerzett címét.
aug. 9
7:23
Ideális doppingszer lehet a szívnövelő hormon (Infostart)
Megnövekedhet a sportolók szíve egy IGF-1 nevű hormonnak köszönhetően - derült ki az olasz evezősökön végzett kutatásból. Az IGF-1 akár doppingként is szolgálhat, ráadásul szintjének mesterséges növelését nehéz kimutatni, mivel mindenkinek más a természetes IGF-1-szintje.
aug. 9
7:39
A kapitány szerint Görbicz látta, mekkora szükség van rá (Infostart)
Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője azt kapta a svédek elleni meccstől (30-24), amire számított.
aug. 9
7:39
Női kosárlabda: szoros meccsen győzött Új-Zéland (She)
Új-Zéland női kosárlabda-válogatottja szoros mérkőzésen, 76–72-re legyőzte Mali legjobbjait a B-csoport első találkozóján.
aug. 9
7:39
Nagy Orsolya kiesett (Behaviour)
Nem jutott a negyeddöntőbe Nagy Orsolya a pekingi olimpia női kardversenyében.
aug. 9
8:15
Bodrogi feladta a mezőnyversenyt (Infostart)
Feladta az országúti kerékpárosok mezőnyversenyét Bodrogi László a pekingi olimpián.
aug. 9
8:15
Női röplabda: szerb győzelem kezdésnek Kazahsztán ellen (She)
A szerb női röplabda-válogatott győzelemmel kezdte meg szereplését a pekingi olimpián, a legutóbbi világbajnokság harmadik helyezettje 3:1-re verte meg Kazahsztánt.
aug. 9
8:15
Két Tibet-párti tüntető megzavarta a lovastusát (Behaviour)
Tibetért tüntető két nézőt vezettek ki a rendőrök a Hongkongi Lovas Központból a lovastusa küzdelmeinek első napján.
aug. 9
8:17
Cselgáncs: Csernoviczki Éva kikapott román ellenfelétől (She)
A románok ötszörös Európa-bajnokával, Alina Dumitruval találkozott a női 48 kilós cselgáncsozók küzdelmében a legjobb 16 között Csernoviczki Éva, miután alig 67 másodperc alatt legyőzte brazil ellenfelét az első fordulóban. Dumitru sajnos megálljt parancsolt Csernoviczkinek – a magyar lány még a vigaszágban bízhat.
aug. 9
8:33
Női röplabda: a vb-ezüstérmes brazilok is győztek (She)
A brazil női röplabda-válogatott sikeres bemutatkozáson van túl a pekingi olimpián, a világbajnoki ezüstérmes magabiztosan, 3:0-ra verte meg Algériát.
aug. 9
8:35
Kerékpár: Bodrogi nem ment végig a mezőnyversenyben (She)
Bodrogi László az országúti kerékpárosok mezőnyversenyének harmadik órájának a végén feladta a küzdelmet.
aug. 9
8:37
Torna: a benevezettek mind megfelelnek a korhatárnak (She)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) valamennyi tornász útlevelét megvizsgálta a pekingi játékokon, és mindenki megfelelt az előírt korhatárnak.

Keresés