A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata egy gólzáporos meccsen 7–6-ra kikapott az Olimpija Ljubljanától az osztrák bajnokság alapszakaszának pénteki játéknapján. A Volán már háromgólos hátrányban is volt a záró harmadban, innen még fel tudott jönni mínusz egyre, egyenlítenie azonban már nem sikerült. Ez azt jelenti, hogy a fehérváriak matematikailag még nem biztosították be helyüket a rájátszásban.
Tizenhárom gólt hozó mérkőzésen szenvedett 7–6-os vereséget a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a szlovén Olimpija Ljubljanától hazai pályán az osztrák bajnokságban. Az első harmadban hátrányból fordított 3–2-re a Volán, ám a második játékrészt a szlovénok nyerték meg 2–0-ra. A záró harmad elején gyorsan egyenlítettek a fehérváriak, azonban a vendégek gyors egymásutánban háromszor mattoltál Adam…
Bár hivatalosan még sem a Haladás, sem a Videoton nem erősítette meg a fiatal Kovács István átigazolását, a fiatal játékos már arról nyilatkozott a Blikknek, hogy reméli, megkapja az esélyt a fehérváriaknál, hogy a kezdőben bizonyítson.
Bár hivatalosan még sem a Haladás, sem a Videoton nem erősítette meg a fiatal Kovács István átigazolását, a fiatal játékos már arról nyilatkozott a Blikknek, hogy reméli, megkapja az esélyt a fehérváriaknál, hogy a kezdőben bizonyítson.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy pozitív híreket kaptak a szívműtéten átesett Antonio Cassanóról, amelyek értelmében a támadó szombaton újra elkezdheti az edzéseket.
A tengerentúli Central Hockey League-ben szereplő Missouri Mavericks hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szuper Levente távozik a csapattól, és egy orosz együttesnél folytatja, amely „a Kontinentális Hokiligába (KHL) tart”.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 7–6-os vereséget szenvedett hazai pályán a szlovén Olimpija Ljubljanától az osztrák bajnokságban (EBEL). A mérkőzés után a fehérváriak játékosa, Mihály Árpád és Palkovics Krisztián, illetve másodedzője, Énekes Lajos értékelt.