Az Arsenal labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy fiatal brit játékosai közül a walesi válogatott Aaron Ramsey, valamint az angol válogatott Kieran Gibbs, Carl Jenkinson, Alex Oxlade-Chamberlain és Jack Wilshere is új, hosszú távú szerződést írt alá.
A labdarúgó Olasz Kupa szerdai meccsén a Siena vicces öngól révén szerezte meg a vezetést a Lazio ellen. A találkozó 56. percében a hazai pályán játszó rómaiak védelme nem állt a helyzet magaslatán, és egészen komikus öngólt hozott össze.
Végleg felhagyott az autósporttal Jean Alesi, aki az idén még elindult az Indycar indianapolisi 500 mérföldes versenyén, de autója túl lassú volt, ezért biztonsági okokból kiintette a versenybíró. A Formula–1-ben 1989 és 2001 között 201 versenyen induló, egy győzelmet arató francia a L’Équipe-nek nyilatkozva azt mondta, nem indul több autóversenyen.
A Nemzetközi Automobil-szövetség nemcsak költségkímélés miatt törölte a 2014-es idényre tervezett átfogó aerodinamikai szabálymódosítást, hanem azért is, mert attól tartott, túl lassúvá válnak az autók, és a Le Mans-i 24 óráson szereplő prototípusok, valamint az Indycar autói is megelőznék teljesítményben.
Tito Vilanova, a Barcelona vezetőedzője a szerdán 18 órakor kezdődő edzés előtt beszélt a játékosainak kiújult rákbetegségéből, majd elhagyta a csapatot, már nem ő tartotta a közös foglalkozást. Vilanovát a klub 18:26-ra keltezett közleménye szerint már csütörtökön megműtik.
A Nemzeti Sport információi szerint továbbra is folynak a tárgyalások a Pécsi MFC labdarúgócsapatának vezetősége és a vezetőedző, Supka Attila képviselői között, akik immár engedékenyebb feltételekkel álltak elő.
A Fiorentina labdarúgócsapata Borja Valero góljával 1–0-ra nyert az Udinese otthonában az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, ezzel továbbjutott. A lilák a negyeddöntőben a Roma vendégei lesznek.
A férfi kosárlabda Adria-liga 14. fordulójában a Szolnoki Olaj a szlovén Krka Novo Mestót fogadta és kiváló, tizenkét ponttal megnyert utolsó negyedének köszönhetően 72–69-re győzött is.
„Az edzőfejedelem” címmel könyv jelent meg Kiss Lászlóról. A 72 éves legendás úszóedző, a magyar válogatott szövetségi kapitánya páratlanul sikeres karriert, tartalmas életutat tudhat maga mögött. Az olvasmányos könyv 272 oldalas, de ahogy az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina fogalmazott, lehet, hogy még így is vékony.
Mindkét újonc, a Vác és a Cegléd is győzött hazai pályán a férfi kézilabda NB I 16. fordulójában: előbbi nagy hátrányból fordítva nyert otthon az esélyesebb Tatabánya ellen, míg utóbbi a Gyöngyöst győzte le meglepően simán. A Csurgó Balatonfüreden, a Szeged Pécsen aratott papírformának számító győzelmet, míg a Veszprém az FTC-PLER vendégeként gyűjtötte be a kötelező két pontot.
A svédországi Äre-ben folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A szerdai óriás-műlesiklást a német Viktoria Rebensburg nyerte az osztrák Anna Fenninger és a szlovén Tina Maze előtt.
Adriano Galliani, a Milan alelnöke a klub tv-csatornájának megerősítette, hogy a csapat két brazil játékosáért, Alexandre Patóért és Robinhóért egyaránt hivatalosan is bejelentkeztek az elmúlt napokban.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában az Eger Hollandiában, Nijverdalban mérkőzött a Schuurman ellen, és döcögős kezdés után végül simán nyert 17–6-ra.
A Békéscsaba és a DVSC után a Ferencváros is bejutott a legjobb nyolc közé a női kézilabda Magyar Kupában, miután idegenben legyőzte a másodosztályú Mohácsot.
Huszti Szabolcs gyönyörű gólpasszt adott Mame Dioufnak a Hannoverben a Borussia Dortmund elleni labdarúgó Német Kupa-mérkőzésen. Bár a hazaiak 5–1-re nyertek, azért a vendégek becsületgólja egészen szép lett.
Rendkívül sima, 5–1-es győzelmet aratott a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében a Borussia Dortmund a Hannover 96 ellen. Huszti Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést, gólpasszt adott – sokat nem ért vele csapata, mely alárendelt szerepet játszott. A negyeddöntőben Bayern München–Dortmund rangadót rendeznek februárban.
Utolsóként a Bologna jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután 2–1-re nyert Nápolyban. A két csapat vasárnap este a bajnokságban csapott össze a déli városban, akkor a Bologna egy 86. és egy 89. percben szerzett góllal fordított és nyert 3–2-re. Ezúttal a 91. percig vártak a győztes találatra.