2013. január 21. hétfő

jan. 21
15:03
Valencia: Soldado kihagyja a Real Madrid elleni kupameccset (She)
A Valencia gólerős támadója, Roberto Soldado kihagyja a szerdai, Real Madrid elleni Király-kupa-mérkőzést, mivel a két csapat vasárnapi bajnokiján (0–5) izomsérülést szenvedett. A Valencia közleménye szerint a spanyol csatár bal combjában húzódott egy izom, ami miatt nem léphet pályára a negyeddöntő visszavágóján a Mestallában.
jan. 21
15:03
A csapatfőnök is elégedett Szalayék teljesítményével (Agroinform)
Németh Ottó szerint a huszonnegyedik hely annak fényében kimondottan jó, hogy milyen kiegyensúlyozott volt a mezőny idén
jan. 21
15:05
NB II: 19 éves bosnyák védővel erősít a Szigetszentmiklós (She)
A bosnyák Eldin Dudic személyében védőt igazolt az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklósi TK.
jan. 21
15:07
Schalke: megegyeztek a Lyon szélsőjével - sajtóhír (She)
A Kicker magazin információi szerint Michel Bastost szemelte ki a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke 04, sőt, a gelsenkircheni együttes állítólag már meg is állapodott a személyes feltételekben a korábbi brazil válogatott szélsővel.
jan. 21
15:09
Videó: hatalmas kapufa, majd hajrábeli gól az exbarcástól (She)
Az első forduló után Mali vezeti a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája B-csoportját, mivel 1–0-ra legyőzte Nigert Seydou Keita hajrábeli góljával. Tekintse meg a korábbi Barcelona-játékos óriási kapufáját, illetve találatát!
jan. 21
15:21
DVSC: a szlovák próbajátékos nem lesz a Loki játékosa (She)
A néhány napig tesztelt szlovák védő, Róbert Cicman nem lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva futballistája.
jan. 21
15:21
Császár is játszik a lengyelek ellen (Metropol)
Az irányító korábban beteg volt, és kihagyta az Algéria elleni szombati csoportzárást.
jan. 21
15:21
Olasz szépség kampányol Edinson Cavaniért - fotók (Agroinform)
Maria Mazza a Napoli rajongója és utóbb a NapoliMagazine.com-on írt néhány sort az uruguayi játékosról.
jan. 21
15:23
Férfi kézi-vb: Császár Gábor vállalja a mai játékot (She)
Császár Gábor vállalja a játékot a lengyelek elleni, este fél tízkor kezdődő nyolcaddöntőben a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokságon. Az irányító korábban beteg volt, és kihagyta az Algéria elleni szombati csoportzárót.
jan. 21
15:23
Majdnem ötszáz futó vette birtokba a havas Hungaroringet - fotó (Agroinform)
Benzingőz és motordübörgés nélküli sporteseménynek adott otthont a mogyoródi versenypálya.
jan. 21
15:39
Császár játékra kész (Infostart)
Császár Gábor vállalja a játékot a lengyelek elleni, este fél tízkor kezdődő nyolcaddöntőben a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokságon. Az irányító korábban beteg volt, és kihagyta az Algéria elleni szombati csoportzárást.
jan. 21
15:40
Császár Gábor vállalja a játékot (Agroinform)
Császár Gábor vállalja a játékot a lengyelek elleni, este fél tízkor kezdődő nyolcaddöntőben.
jan. 21
15:42
Navratilova soha nem engedné versenyezni Armstrongot (Agroinform)
A 18-szoros egyéni Grand Slam-győztes szerint túlzott önértékelés kell ahhoz, hogy valaki ilyen hosszú időn át hazudjon.
jan. 21
15:57
Horvátország: a Kovac fivérek a fiatalok sikeréért dolgoznak (She)
Új edzőpáros irányítja a horvát U21-es labdarúgó-válogatottat. Niko Kovac lett a korosztályos együttes szövetségi kapitánya, míg öccse, Robert Kovac segédedzőként fog dolgozni.
jan. 21
15:57
Több fiatalt is figyel Tomiszlav Szivics (Agroinform)
Hahn János, Berkó Ádám, Czinger Attila, Feil Máté, Galambos Ádám és Pintér Norbert is a paksiak első csapatával készül.
jan. 21
16:15
Videó: a Videoton új edzője megtartotta első edzését (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton új vezetőedzője, José Gomes megtartotta első edzését a spanyolországi edzőtáborban, Marbellában. Tekintse meg vidi.hu felvételét!
jan. 21
16:15
Raúl lehet Guardiola segédje a Bayern Münchennél (Agroinform)
A Real Madrid korábbi legendás csatára jelenleg az al-Szaddban szerepel, de korábban két éven át a Schalkénál játszott.
jan. 21
16:17
Felkészülés: Ferencváros-Basel élőben az NSO-n (She)
A Ferencváros Marbellában edzőtáborozó labdarúgócsapata ma délután a svájci Basel ellen játssza harmadik spanyolországi mérkőzését.
jan. 21
16:19
F1: osztrák szakember irányítja a Mercedes-istállót (She)
Hétfőn hivatalossá vált, hogy az osztrák Toto Wolff lemondott a Formula–1-es Williams-istálló vezetőségében elfoglalt tisztségéről, és a jövőben a Mercedes sportigazgatójaként dolgozik tovább.
jan. 21
16:33
Videoton: modern, nagy taktikai fegyelmet tartó edző jött (She)
Mint arról beszámoltunk, a Videoton FC vasárnap este José Gomest nevezte ki Paulo Sousa helyére új vezetőedzőnek – portugál szakírói véleményeket már megosztottunk, most pedig megtesszük ezt egy görög véleménnyel is az új trénerről – José Gomest Antonisz Ikonomidisz athéni futballszakíró mutatja be.
jan. 21
16:33
Kozák és párja kell az Újpestnek (Blikk)
Budapest ‒ Újabb olimpiai bajnokot szerzett meg az Újpesti Torna Egylet. A tavaly nyári játékokon 200 méter mellen első úszó, Gyurta Dániel (23) után a IV. kerületi klubban folytatja pályafutását London kétszeres aranyérmes kajakosa, Kozák Danuta (26).
jan. 21
16:33
Florent Maloudát a sereghajtó szemelte ki magának (Agroinform)
A Chelsea keretéből kiszoruló francia középpályás mellett Yann M’Vilát is megszerezné a QPR.
jan. 21
16:35
Videó: brazil játékos végezte el a világ legrosszabb szögletét (She)
A Botafogo 3–0-ra nyert a Duque de Caxias elleni mérkőzésen a riói állami bajnokságban. A vendégek játékosa, Marquinhos borzasztóan rosszul végzett el egy szögletet, ez még a riportert is megnevettette. Íme!
jan. 21
16:35
Gyerekeik adtak erőt a kéziseknek (Blikk)
Barcelona – Hajrá, apa! – így biztatják a magyar férfikézilabda-válogatott több tagját gyermekeik.
jan. 21
16:37
Rennes: kapós lett a válogatott játékos, orosz csapatok vinnék (She)
Kapós lett Yann M'Vila, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Rennes középpályása. A 22 esztendős futballistát Angliába és Oroszországban csábítják, sajtóhírek szerint utóbbi lehet a célállomás, egészen pontosan a Rubin Kazany.
jan. 21
16:51
Videó: komikus hibák, gyönyörű gólok a Braga meccsén (She)
A portugál labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Braga hazai pályán négy gólt szerezve kerekedett a Vitória Setúbal fölé, a 4–1-es végeredmény után a Braga biztosan őrzi harmadik helyét a tabellán. Érdemes megnézni az összefoglalót!
jan. 21
16:51
Fenékugrással ünnepelt a kapus (Blikk)
Port Elizabeth – Hiába lőtt két gólt Kongó labdarúgócsapata, az együttes kapusa került a reflektorfénybe az Afrika-kupán.
jan. 21
16:51
Mutu gólt lőtt, majd beégett a büntetővel - videó (Agroinform)
Lőtt egy gólt, majd a meccset is eldönthette volna az Ajaccio számára, de Adrian Mutu inkább nagyképű volt.
jan. 21
16:53
Real Madrid: a klubon múlik Kaká milánói kölcsönjátéka (She)
Olaszországi információk szerint a Milan labdarúgócsapata megegyezett Kakával, és a brazil középpályás belemegy a fizetése csökkentésébe, amennyiben kölcsönadja őt jelenlegi klubja, a Real Madrid.
jan. 21
17:09
Videó: megsérült, majd kiállították az etiópiai kapust (She)
A labdarúgó Afrika-kupán pillanatok alatt nagyot fordult a világ Jemal Tassewvel az etiópiaiak kapusával a Zambia elleni meccsen. A 35. percben nagyszerű kiugratást kapott a zambiai Chisamba Lungu, aki gólhelyzetbe került volna, ha Tassew nem rohan ki a kapujából, és el nem üti. Az eset piros lapot ért, de a kapus duplán rosszul járt, mert még meg is sérült az esetnél.
jan. 21
17:09
Australian Open: tovább remekel Roger Federer (Metropol)
Roger Federer 35. alkalommal jutott negyeddöntőbe Grand Slam-tornán.
jan. 21
17:09
Nüánszok dönthetnek a lengyelek ellen - Eklemovics (Agroinform)
Eklemovics szerint, a védekezés hatékonysága, a kapusteljesítmények és az átlövések pontossága dönthet a lengyelek ellen
jan. 21
17:11
Légiósok: Gyepes ismét Gus Poyet célkeresztjében? (She)
Novemberben már hírbe hozták Gyepes Gábort az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Brightonnal, és sajtóhírek szerint ismét felvetődött Gus Poyet csapatánál a magyar hátvéd szerződtetése.
jan. 21
17:11
Ki kell szolgálni a spanyol közönséget (Agroinform)
A házigazda spanyolok Szerbiával csapnak össze a nyolcaddöntőben, ahol reményeink szerint gólokban nem lesz hiány.
jan. 21
17:13
Videó: vuvuzelával dobálták meg a zambiai gólszerzőt (She)
Zambia megszerezte a vezetést Etiópia ellen a labdarúgó Afrika-kupán. Collins Mbesuma a találata után társaival együtt kiment a szögletzászlóhoz táncolni egyet. Nem sokáig maradtak ott, mert az etiópiai drukkerek elkezdték őket dobálni, mi mással, mint vuvuzelával.
jan. 21
17:13
Tőzséréknél megint edzőt cseréltek (Agroinform)
Luigi Delneri is nagyon gyenge mérleget produkált a Genoával, amely kieső helyen a Serie A-ban, így mennie kellett.
jan. 21
17:27
A Lazio futballistája megmentette Boniek unokáját (Agroinform)
Megmentette Zbigniew Bonieknek, a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnökének unokáját Luciano Zauri, a Lazio játékosa.
jan. 21
17:45
Oroszország: 29 éves újonc csatár Capello keretében (She)
Fabio Capello, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya két válogatottsággal még nem rendelkező játékost hívott meg az Izland elleni, február 6-i felkészülési mérkőzés keretébe. A középpályás, Oleg Ivanov (26 éves) és a csatár, Igor Lebegyenko (29) egyaránt a Tyerek Groznij futballistája, utóbbi – aki ebben a szezonban 19 meccsen 6 gólt szerzett a csecsen klubban – először szerepel…
jan. 21
17:47
Kerékpár: elhalasztotta első ülését az Armstrong-bizottság (She)
Havazás miatt keddről péntekre halasztották a Lance Armstrong országúti kerékpáros doppingbotrányát vizsgáló bizottság első ülését. A háromtagú testület azt hivatott kideríteni, hogy a nemzetközi szövetségből (UCI) bárkit terhel-e felelősség az ügy kapcsán.
jan. 21
18:03
Férfi kézi-vb: argentin és algériai siker az alsóházban (She)
Az argentin válogatott a katarit, az algériai csapat pedig a szaúdit győzte le a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság alsóházi rájátszásának hétfői játéknapján.
jan. 21
18:03
Az egyik félidő a Baselé, a másik a Fradié volt, döntetlen Marbellán (Agroinform)
Mindkét csapat sok gólt szerezhetett volna, de az egyik az első, a másik a második félidőben volt igazán a pályán.
jan. 21
18:05
Felkészülés: a Fradi 0-2-ről állt fel a Basel ellen (She)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a Ferencváros az első félidő végére kétgólos hátrányba került a svájci Basel ellen, de a második játékrészben Vladan Csukics és Böde Dániel találatával kiegyenlített. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Aleksandar Dragovicot a 67. percben kiállították a svájciaktól.
jan. 21
18:07
Afrika-kupa: csak ikszelt a címvédő Zambia (She)
A labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája C-csoportjának 1. fordulójában a címvédő Zambia válogatottja 1–1-es döntetlent játszott az első félidőben tizenegyest hibázó, majd egy brutális szabálytalanság miatt első számú kapusát piros lap következtében elveszítő Etiópia ellen.
jan. 21
18:21
Vilanova előre megmondta, megszabadult terhétől a Barcelona (Agroinform)
Egyszer minden sorozat megszakad, a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában egy hosszú széria végét regisztrálták.
jan. 21
18:39
Felkészülés: ismét gólfesztivált rendezett a Videoton (She)
Győzelemmel mutatkozott be a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton kispadján José Gomes vezetőedző: a fehérvári együttes felkészülési mérkőzésen 9–1-re kiütötte a spanyol negyedik ligás UD Marbellát.
jan. 21
18:39
Bemutatkozott a Videoton új edzője (Blikk)
Marbella — Honfitársa váltja Paulo Sousát (42) a Videoton focicsapatának kispadján. A fehérváriak a portugál szakember távozása után két héttel egyeztek meg utódjával, José Gomessel (42), aki fiatal kora ellenére már húsz esztendeje dolgozik különböző minőségben együttesek szakmai stábjában.
jan. 21
18:39
Afrika Kupa: emberelőnyben sem nyert a címvédő (Metropol)
A zambiai válogatott 1-1-es döntetlent ért el az etióp csapat ellen.
jan. 21
18:41
Videó: hajrá, magyarok! - Császárral a lengyelek ellen (She)
Hétfő este a legjobb nyolc közé jutásért lép pályára Barcelonában a magyar férfi kézilabda-válogatott Lengyelország ellen a férfi kézilabda-világbajnokságon. Friss hír, hogy Császár Gábor vállalja a játékot. Tatai Péter jó forma esetén kellemes győzelemben reménykedik, Lékai Máté elmondta, muszáj lenne gyors gólokat is dobni. Az NSO Tv helyszíni riportja.
jan. 21
18:57
Heti műsor – Fokozódik a tét a kézilabda-világbajnokságon! (Agroinform)
Ezen a héten a férfi kézilabda-világbajnokság, valamint az Australian Open játssza a főszerepet a sportkínálatban!
jan. 21
18:59
Kik is voltak ezek a suhancok a Roma-Interen? (Agroinform)
Taktikai elemzés helyett sorra vettük a vasárnapi rangadón szereplő fiatal vagy viszonylag ismeretlen játékosokat.

Keresés