Claudiu Keserü a román labdarúgó-válogatott csatára a Prosportnak nyilatkozva elmondta: bizonyítani szeretne első fellépésén a válogatottban a mieink elleni pénteki vb-selejtezőn. A csatár beszélt magyar gyökereiről és a rájuk váró üres stadionról is.
A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa hosszú huzavona után úgy döntött, magyar színekben folytatja a versenyzést. Ön szerint a hírnevéhez méltó lesz a folytatás? Szavazzon! A szavazás hétfő estétől péntek délig érhető el, a végeredményt – kommentárral – jövő kedden közöljük a Nemzeti Sport közösségi rovatában, a Köztérben!
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő St. Louis Rams 4 éves, 36 millió dolláros szerződést kötött a ligaelit támadófalember Jake Longgal.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Walsall magyar kapusával, Gróf Dáviddal – adta hírül a klub hivatalos közleményben. A 23 éves kapuvédő így szabadon igazolhatóvá vált.
A nemzetközi sajtó főként Kimi Räikkönennek, a Lotus finn versenyzőjének váratlan győzelmét taglalta az Ausztrál Nagydíjért kiírt vasárnapi Formula–1-es szezonnyitó másnapján. A német Bild ugyanakkor frappáns címet adott tudósításának, utalva arra, hogy Sebastian Vettel Éhes Heidinek nevezte el idei autóját.
Hétfőn délelőtt az első edzéssel megkezdődött a válogatott felkészülése a románok és a törökök elleni soros vb-selejtezőkre. A gyakorláson még nem tudott minden kerettag részt venni, a légiósok egy része csak a nap végére ér Telkibe. Az edzés után Egervári Sándor szövetségi kapitány kiemelte: mindenki tisztában van a mérkőzés fontosságával és a szurkolók elvárásaival.
Bogdan Stancu, a román labdarúgó-válogatott támadója nemrég sérüléssel bajlódott, de a török Orduspor futballistája elmondta, már készen áll a játékra, és bár kemény meccs vár a románokra Budapesten, mindannyian tudják, mennyire fontos a három pont megszerzése.
A tavaszi szünet kezdetén indul a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola – tájékoztatott a Király Sportlétesítmény médiaszolgálata. A német másodosztályú 1860 München magyar válogatott kapusa Szombathelyen alapítja meg iskoláját.
Vasárnap este a kolumbiai első osztályban szereplő Deportes Quindio 3–2-re kikapott az Alianza Petrolerától. Egygólos vendégvezetésnél szöglettel jöhettek a hazaiak. A sarokrúgást kifejelték a védők, azonban rendkívül rossz helyre, érkezett ugyanis Patino, aki húsz méterről bődületes kapásgólt lőtt.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján, a fradi.hu-n tudatta, hogy a román élvonalbeli CFR Cluj ellen vívja az Albert-stadion búcsúmeccsét. A találkozóra március 24-én, vasárnap 18 órától kerül sor.
Telki - Ha már a stadionban nem lehetnek ott a szurkolók a Románia elleni pénteki világbajnoki selejtezőn, a Magyar Labdarúgó-szövetség igyekszik kárpótolni őket.
Elképesztő események történtek Ponte Preta–Atlético Sorocaba brazil bajnoki mérkőzésen, amelyen egy egész méhraj szállta meg az egyik kapu felső lécét. A találkozó elhalasztása is szóba került, ám végül a kirendelt szakemberek orvosolni tudták a problémát, és a meccset lejátszhatták.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO egyik bizottságának tanácsadó testületébe választották Kamuti Jenőt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar elnökét.
Egyre több Európában szép karriert befutó labdarúgó választja pályafutása utolsó célállomásául Kínát.Többek között a Premier League-et is megjárt Aiyegbeni Yakubu, valamint a kétszeres UEFA-kupa győztes Frédéric Kanouté is így tett. A hétvégén mindkét csatár betalált, tekintse meg a kínai bajnokság öt legszebb találatát a legutóbbi fordulóból.
A Ferencváros a magyar tulajdonban lévő és többek között Vass Ádámot is foglalkoztató erdélyi csapat, a Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését az Albert Stadionban.
A legjobb dramaturgiai pillanatban, a férfiak két világbajnoki versenye utáni, illetve a Masters előtti viszonylagos csendben történt meg az őrségváltás a női golfozók világranglistájának tetején: az amerikai Stacy Lewis a sírból visszahozott vasárnapi tornagyőzelmével átvette az első helyet a több mint két esztendeje uralkodó tajvani Ceng Ja-nitól.
A Ferencváros a magyar tulajdonban lévő és többek között Vass Ádámot is foglalkoztató erdélyi csapat, a Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését az Albert Stadionban.
Mathieu Debuchy, a Newcastle United védője sérülés miatt kikerült a francia labdarúgó-válogatott keretéből. A 27 éves játékos helyére a Marseille védőjét, Rod Fannit hívta be Didier Deschamps szövetségi kapitány.
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a CFR Cluj elleni vasárnapi mérkőzéssel búcsúztatja az Albert-stadiont. A kolozsvári együttes magyar légiósa, Vass Ádám a fradi.hu-nak elmondta, jobban van már, de a búcsúmérkőzésen nem tud pályára lépni sérülése miatt, és reméli, méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont. Az összecsapásra kedden 10 órakor kezdik meg a jegyárusítást.
Antonio Conte, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője a távozás gondolatával is eljátszott a Bologna ellen idegenben megnyert bajnokit követően (2–0). A torinóiakat nem éppen baráti fogadtatásban részesítették a hazai szurkolók, az olasz szakvezetőnek pedig kezd elege lenni ebből a „háborús helyzetből".
Elképesztő jelenetsor játszódott le a Blazer–Knicks NBA mérkőzésen. Miközben a két kommentátor a talákozó eseményeit vesézte, egy közvetlen mögöttük ülő szurkoló az orrában kezdett el kutatni. Majd miután észrevette, hogy mindezt a kamera is felvette, odakacsintott a nézőknek.
Háromévnyi uralkodás után nem Lionel Messi, hanem David Beckham a legtöbb bevételt elkönyvelő labdarúgó – legalábbis a France Football hagyományos rangsora szerint, amelynek legfrissebb kiadása a francia szaklap keddi számában lát napvilágot.