2013. március 21. csütörtök

márc. 21
11:34
Férfi kézilabda: gyöngyösi jobbszélső Mocsai keretében (She)
Kihirdette 18 fős keretét a Horvátország elleni Eb-selejtezőre Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Meghívót kapott Szalafai Gábor, a Gyöngyös jobbszélsője, illetve a sérülése miatt a vb-t kihagyó Ilyés Ferenc is.
márc. 21
11:39
Ilyés Ferenc újra a válogatott keretben (Agroinform)
Mocsai Lajos kihirdette 18 fős keretét a Horvátország elleni áprilisi Európa-bajnoki selejtezőkre.
márc. 21
11:41
A kardvívás élő legendája elismeri Szilágyi Áront (Agroinform)
A négyszeres olimpiai bajnok Sztanyiszlav Pozdnyakov szerint Szilágyi az első számú esélyese a moszkvai Vk-viadalnak.
márc. 21
11:48
Atlétika: elhunyt Pietro Mennea, Moszkva olimpiai bajnoka (She)
Hosszan tartó betegség után, 60 éves korában elhunyt Pietro Mennea, az olaszok olimpiai bajnok és világcsúcstartó futója.
márc. 21
11:50
Birkózó Eb: Hatos és Barka Emese is a nyolc között (She)
Ligeti Dániel után Hatos Gábor, a szabadfogásúak 74 kilós versenyzője, valamint az 55 kilós Barka Emese is bejutott a legjobb nyolc közé a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság harmadik, csütörtöki napján, amelyen Godó Kitti (67 kg) kikapott első meccsén.
márc. 21
11:57
Elhunyt Pietro Mennea olimpiai bajnok futó (Agroinform)
Hosszan tartó betegség után, 61 éves korában elhunyt Pietro Mennea, az olaszok olimpiai bajnok és világcsúcstartó futója.
márc. 21
11:59
Ligeti villámgyőzelemmel elődöntős (Agroinform)
Ligeti Dániel az első menetben tusolta litván riválisát a szabadfogásúak 120 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében, így már biztosan éremért birkózik.
márc. 21
12:06
Birkózó Eb: Ligeti már biztosan éremért küzdhet (She)
Ligeti Dániel villámgyorsan, az első menetben tusolta litván riválisát a szabadfogásúak 120 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében, így már biztosan éremért birkózik a Tbilisziben zajló Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
márc. 21
12:15
A Norwich lecsapott a holland ígéretre? (Agroinform)
A Norwich minden megállapodott a Sportinggal Ricky van Wolfswinkel átigazolásáról, a holland nyáron Angliába költözik.
márc. 21
12:24
El: visszatér az elveszített BL-döntő helyszínére a Chelsea (She)
A moszkvai Luzsnyiki Stadionban rendezik meg a Chelsea–Rubin Kazany labdarúgó Európa-liga-negyeddöntő visszavágóját – adta hírül hivatalos közleményben az európai szövetség (UEFA). Az orosz együttes pályája alkalmatlan a mérkőzés megrendezésére, ezért döntött úgy az UEFA, hogy inkább a fővárosba viszi a találkozót.
márc. 21
12:26
Magyar-román: Piturca csapata edzett, Mutu valószínűleg kezd (She)
A román labdarúgó-válogatott tegnap este érkezett meg Magyarországra, ma délelőtt pedig Victor Piturca szövetségi kapitány már edzést vezényelt csapatának a Puskás Ferenc Stadionban.
márc. 21
12:28
Női kézi BL: süket fülekre talált a Valcea kérése az EHF-nél (She)
Hiába tiltakozott a Valcea női kézilabdacsapata, április 11-én, csütörtökön kell lejátszania a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját a Győri Audi ETO KC ellen.
márc. 21
12:33
Guzmicsnak nem újdonság a zárt kapu (Agroinform)
A Szombathelyi Haladás védője, Guzmics Richárd úgy gondolja, bár nem lesz kezdő a pénteki, románok elleni világbajnoki-selejtezőn.
márc. 21
12:42
Úszás: Papp Márk győzött Ománban a 10 km-es bajnokságon (She)
Magyar sikerrel zárult Omán nemzetközi nyílt vízi úszóbajnokságának 10 kilométeres férfiviadala.
márc. 21
12:44
Női kézi: Elek Tomoriról, az átigazolásokról és a légiósokról (She)
Elek Gábor, az FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint Tomori Zsuzsanna világklasszissá vált, s még mindig vannak benne előhívható tartalékok. A Digi Sport Reggeli start című műsorában nyilatkozó tréner beszélt a tervezett igazolásokról, Nerea Pena és Zácsik Szandra sérüléséről is.
márc. 21
12:46
Videó: autogramvadászok várták a román válogatottat (She)
Tömegek nem, de néhány autogramvadász azért várta a Budapestre érkező román labdarúgó-válogatottat a repülőtéren. A játékosok természetesen megálltak egy-két szignó és fénykép kedvéért, hogy aztán rendőri felvezetéssel elvonuljanak szálláshelyükre.
márc. 21
12:48
MLSZ: két NB II-es bajnoki időpontja is megváltozott (She)
Két NB II-es labdarúgó-bajnoki időpontja is megváltozott – tájékoztatott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága. A március 24-re kisorsolt Balmazújváros–Putnok mérkőzést egy hónappal később, április 24-én, szerdán 17 órakor rendezik.
márc. 21
12:51
Így nyert meccset csapatának az idei 1/1-es – videó (Agroinform)
Anthony Davis harcossága győztes kosarat ért a New Orleans számára.
márc. 21
12:53
Hatos és Barka is éremért küzdhet (Agroinform)
A Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon három magyar is éremért küzdhet a csütörtök esti helyosztókon.
márc. 21
12:55
Papp Márk győzött Ománban a 10 km-es úszóbajnokságon (Agroinform)
Magyar sikerrel zárult Omán nemzetközi nyíltvízi úszóbajnokságának 10 kilométeres férfiviadala.
márc. 21
13:00
Videó: a románok első edzése - passzolgatás, gimnasztika (She)
Megtartotta első edzését a román labdarúgó-válogatott a Puskás Ferenc Stadionban. A keret tagjai az esős időben nem nagyon erőltették meg magukat, passzolgatás, némi gimnasztika szerepelt a programban.
márc. 21
13:02
Birkózó Eb: Hatos először világversenyen a fináléban! (She)
Életében először jutott világverseny fináléjába Hatos Gábor. A 74 kilogrammos szabadfogású birkózó mindhárom ellenfelét különösebb gond nélkül győzte le a tbiliszi Európa-bajnokság délutáni programjában.
márc. 21
13:04
Anglia: a Man. United volt igazgatója lett az FA elnöke (She)
Greg Dyke lesz az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöke júliustól – erősítette meg a szervezet hivatalos közleményben. Dyke a két és fél év után távozó David Bernsteint váltja az FA élén, kinevezése július13-án lép életbe, ha a szervezet tanácsa is hozzájárul.
márc. 21
13:09
Megérkeztek a románok Budapestre - videó (Agroinform)
Mutuék kiosztottak néhány autogramot majd a szálloda felé vették az irányt.
márc. 21
13:11
Los Angelesben nem csak Griffinék képesek elképesztő zsákolásokra – videó (Agroinform)
Caron Butler a Sixers ellen bebizonyította, hogy ő is legalább akkorát tud zsákolni, mint nála termetesebb csapattársai.
márc. 21
13:18
Magyar-román: Nem háborúra készülünk - Egervári Sándor (She)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor ma Telkiben tartott sajtótájékoztatót, amelyen az elmúlt napok tapasztalatairól is beszélt a pénteki, Magyarország–Románia vb-selejtező kapcsán.
márc. 21
13:20
Felkészülés: ukrán csapattal hangol a DVSC az Újpestre (She)
Felkészülési mérkőzést játszana szombaton a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva, Kondás Elemér vezetőedző tájékoztatása szerint az ukrán FK Hoverla Uzsgorod lehet az ellenfél a válogatott meccsek miatti szünetben. A Loki a jövő vasárnap esedékes Újpest elleni bajnokira hangol.
márc. 21
13:36
Magyar-román: Olyan állapotba hozzuk magunkat, hogy győzhessünk - Hajnal (She)
Amint arról már beszámoltunk, ma Telkiben sajtótájékoztatót tartott az elmúlt napok tapasztalatairól, a felkészülésről a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor. A szakember mellett Hajnal Tamás középpályás is válaszolt az újságírók kérdéseire.
márc. 21
13:45
Így szerzett tripla-duplát LeBron James - videó (Agroinform)
LeBron James tripla-duplájának köszönhetően a Miami sorozatbeli 24. mérkőzését is behúzta.
márc. 21
13:47
Veszprémbe tart a Kiel klasszisa? (Agroinform)
Négy év után elhagyja a német sztárcsapatot Momir Ilics, a 2012-es Eb legjobbjának megválasztott szerb átlövő.
márc. 21
13:49
Hatos döntős, Ligeti és Barka bronzéremért birkózik (Agroinform)
Hatos Gábor bejutott a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájának döntőjébe, a 120 kg-ban szereplő Ligeti Dániel és az 55 kg-os Barka Emese kikapott az elődöntőben.
márc. 21
13:54
Egervári: készen állunk akár a bravúrra is (Infostart)
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll akár a bravúrra is a románok elleni, pénteki, budapesti világbajnoki selejtezőn.
márc. 21
13:54
Magyar-román: Mutu nem ajánlja a magyar szurkolóknak, hogy rosszalkodjanak (She)
Victor Piturca, a mieink elleni holnapi vb-selejtezőre készülő román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a vendégek sajtófőnöke kíséretében érkezett a mai sajtótájékoztatóra, és a szakember elmondta, úgy véli, csapata értékesebb játékosokból áll, mint a magyar. A trénert Adrian Mutu váltotta a sajtóteremben, aki tréfásan úgy nyilatkozott, nem ajánlja a szurkolóknak, hogy megpróbáljanak…
márc. 21
13:56
Videó: gól 40 méterről, ívelt fejes - a hét találatai Argentínából (She)
Az alábbi összeállításban az argentin labdarúgó-bajnokság hatodik játékhetének legszebb góljait tekinthetik meg. Akadt 40 méteres lövés, ívelt fejes, de az első Ivan Borghello tekerése lett. Íme, az öt legszebb gól!
márc. 21
13:58
Puskás-Suzuki-kupa: jön az Academia Hagi és a Real Madrid is (She)
Az idén húsvétkor hatodszor rendezi meg a Puskás Akadémia a Puskás–Suzuki-kupa U17-es ifjúsági labdarúgótornát Felcsúton és Székesfehérváron a Magyar Suzuki Zrt. támogatásának köszönhetően. A cég a 2008-as indulás óta segíti az eseményt.
márc. 21
14:00
PL: „jutányos áron” igazol válogatott támadót a Norwich (She)
Brit sajtóhírek szerint a Norwich labdarúgócsapata megállapodott a Sportinggal Ricky van Wolfswinkel átigazolásáról. Az angol együttes állítólag 8.5 millió fontot fizet a lisszaboni gárdának a holland válogatott támadó megszerzéséért, aki a nyáron csatlakozik új társaihoz.
márc. 21
14:03
Győzelmet várunk - Egervári (Agroinform)
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll akár a bravúrra is a románok ellen.
márc. 21
14:05
Piturcát csak a három pont érdekli (Agroinform)
A románok szövetségi kapitánya nem foglalkozik a a Rapid Bukarest szurkolóinak zászlóégetésével.
márc. 21
14:12
„Készen állunk akár a bravúrra is” (Metropol)
Egervári Sándor szerint a magyar labdarúgó-válogatott készen áll a románok elleni, pénteki, budapesti világbajnoki selejtezőn.
márc. 21
14:21
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - Orbán Viktor (Agroinform)
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.
márc. 21
14:23
Az Unibeten egy iPadet is nyerhetsz a vb-selejtezőkkel! (Agroinform)
Kiváló promóció vár az Unibeten a világbajnoki-selejtezők alkalmából!
márc. 21
14:30
Lazio: várva várt visszatérő, Klose újra edzésbe állt (She)
Hét héttel sérülése után újra a társakkal edzett Miroslav Klose, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lazio támadója. A német válogatott támadó február harmadikán, a Genoa elleni mérkőzésen szenvedett térdsérülést.
márc. 21
14:30
Olimpiarendezés pénzügyi rizikó nélkül (Behaviour)
A sportlétesítmények döntő része és az infrastruktúra készen van, ezért a 2020-as nyári olimpia madridi megrendezése esetén csak minimális pénzügyi rizikóval kellene számolni a spanyol kandidáló bizottság szerint.
márc. 21
14:32
Videó: az Egervári-csapat nem gyűlöletből győzné le Romániát (She)
Hetek óta a románok elleni vb-selejtezőre készül Egervári Sándor. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, fizikailag és mentálisan is erős lett a csapat. Hajnal Tamás elmondta, szervezett, védekező játékot felmutató román együttesről van szó. Az NSO Tv riportja Telkiből.
márc. 21
14:34
NFL: Reed Houstonban, a Bears elköszönt Urlachertől (She)
Sajtóhírek szerint a bajnok Baltimore Ravenst elhagyó Ed Reed megegyezett a Houston Texansszal, így 11 év után északkeletről délre költözik, ahol várhatóan kétéves szerződést köt az NFL Déli csoportjának győztesével. Miközben Reedre lecsapott a Texans, egy másik veterán védő, Brian Urlacher szabad prédává vált, miután a Chicago Bears lemondott szerződésének meghosszabbításáról.
márc. 21
14:39
Ezzel a kerettel szuperbravúr volt a BL - Elek Gábor (Agroinform)
A Fradi vezetőedzője elmondta: Zácsik felépülése távoli még, Penáé még bizonytalanabb, ami a szerződését is érintheti.
márc. 21
14:41
Minden, amit a magyar-románról tudni érdemes (Agroinform)
A múlt és a zárt kapu ellenünk szól, de ha valóban komolyan gondoljuk a selejtezőcsoport második helyét, akkor nyernünk kell pénteken.
márc. 21
14:48
Birkózó Eb: Ligeti és Barka bronzéremért birkózik (She)
A 120 kg-ban szereplő Ligeti Dániel és az 55 kg-os Barka Emese kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért léphet szőnyegre a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
márc. 21
14:57
Két éven belül Gyémánt Liga-állomás lehet a Gyulai-emlékverseny (Agroinform)
Az egynapos versenyek rangsorában 2011-ben a 33., tavaly a 31. volt a viadal, s ebben az évben is szeretnének előrébb lépni.
márc. 21
14:59
Már a kanadai hokisok között is dívik a lábtengó - videó (Agroinform)
Martin St. Louis és Steven Stamkos is tengóval melegített be a Toronto elleni meccsre.

Keresés