A dán SönderjyskE csatára Lasse Vibe segítségre szorult egy szöglet zászló visszahelyezésénél, ugyanis nem tudta a helyére tenni a rudat. Végül az FC Noordsjaelland egyik labdaszedője segítette ki a támadót, aki egy mozdulattal a felállította a szögletzászlót.
Csernoviczki Éva bejutott az elődöntőbe, Zámbori Bence pedig vereségével a vigaszágra került a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Az Indonéz Labdarúgó-szövetség (PSSI) örökös eltiltással sújtotta Pieter Rumaropent, a Persiwa Wamena játékosát, amiért a Pelita Bandung Raya elleni bajnokin leütötte a játékvezetőt. Muhaimin bíró a hajrában 11-est ítélt a Rayának, Rumaropen a döntést egy balhoroggal "jutalnazta".
A Borussia Dortmund ellen szerzett találatával már ötvengólos a Bajnokok Ligájában Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál futballistája, ezzel holtversenyben feljött az örökranglista negyedik helyére.
Egy török bíróság felmentette Emmanuel Emenikét, az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkva labdarúgócsapatának csatárát, akit manipulálással gyanúsítottak.
Két évvel meghosszabbította szerződését a Bayer Leverkusennel Gonzalo Castro. A 25 éves labdarúgó 2016 júniusáig így biztosan a német élvonalbeli (Bundesliga) klubot erősíti – derült ki a Leverkusen hivatalos közleményéből.
A jelenleg a holland Ajaxnál kölcsönben szereplő Isaac Cuenca számára eddig szerencsétlenül alakult az idei szezon. Előbb a Barcelonánál bajlódott sérüléssel, majd új csapatában is hamar a maródiak listájára került. Az alábbi felvételen, azonban már egészségesnek tűnik, a technikájával eddig sem volt gond, és ezt most is bizonyította: egy labdán ülve több mint hetvenet dekázott.
A Real Madrid labdarúgócsapata szerdán 4–1-es vereséget szenvedett ugyan a Borussia Dortmund otthonában, a királyi gárda számára azonban nem ismeretlen a helyzet, hogy tetemes hátránnyal vág neki egy európai kupacsata visszavágójának.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-szakosztálya a mai napon megegyezésre jutott Marty Raymonddal, aki 2013. augusztus 1-jétől az EBEL-csapat vezetőedzője lesz – adta hírül a fehérvári klub csütörtökön. A felek kettő plusz egy éves szerződést kötöttek egymással. A negyvennyolc esztendős Raymond az elmúlt két szezonban a szintén EBEL-ben érdekelt KHL Medvescak Zagreb vezetőedzője volt, nem érkezik tehát…
Csernoviczki Évának köszönhetően aranyéremmel kezdte szereplését a magyar küldöttség a Budapesten zajló cselgáncs Eb-n. A 48 kg-ban induló 26 éves dzsudoka a szintén olimpiai bronzérmes belga Charline Van Snicket győzte le a döntőben vazarival. A délutáni programot Maros Barbara, Karakas Hedvig és Zámbori Bence is a vigaszágon kezdte, előbbi kiesett, utóbbi kettő viszont nyert, így a bronzéremért…
A gyenge idei szereplés miatt egycsapatnyi labdarúgó távozhat a CFR Clujtól. Pászkány Árpád tulajdonos csütörtöki bejelentése szerint személyi következményei lesznek a klub rossz teljesítményének.
A Manchester City labdarúgócsapatának lejáró szerződésű védője, Kolo Touré a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, még senki sem kereste meg a klubtól a jövőjével kapcsolatban, így a nyáron valószínűleg elhagyja a klubot.
Mint ismert, a Barcelona labdarúgócsapata 4–0-s vereséget szenvedett a Bayern München otthonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A katalánok csütörtökön már hazai környezetben gyakoroltak a szombati, Athletic Bilbao elleni idegenbeli mérkőzésre. Bár néhány játékos már oldottabb volt, a többségen még érződött a nagy különbségű vereség nyoma.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Danubio tizennyolc esztendős uruguayi védőjét, José María Giménezt.
Csernoviczki Évának köszönhetően aranyéremmel kezdte szereplését a magyar csapat a Budapesten zajló cselgáncs Eb-n. A 48 kg-ban induló 26 éves dzsudoka a szintén olimpiai bronzérmes belga Charline Van Snicket győzte le a döntőben vazarival. A délutáni programot Maros Barbara, Karakas Hedvig és Zámbori Bence is a vigaszágon kezdte, előbbi kiesett, utóbbi kettő viszont nyert. Zámbori gyorsan…
A Schalke szurkolóinak legnagyobb örömére Klaas-Jan Huntelaar a Kicker magazinnak elmondta: marad a következő idényben is a német élvonalban szereplő labdarúgócsapatnál. A holland válogatott támadó a téli szünetben 2015-ig szerződést hosszabbított, ám több angol klubbal is hírbe hozták, a sajtó a távozásáról cikkezett.
Ivancsics Gellért, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd középpályása nincs megelégedve azzal, hogy mostanában kevés játéklehetőséghez jut. A 26 éves labdarúgó szerint az új játékrendszerben nincs helye, de azon dolgozik, hogy ez megváltozzon, és nem érzi úgy, hogy rászolgált volna a szurkolóik ellenszenvére.
Dirk Kuyttel a soraiban vágna neki az angol élvonal (Premier League) küzdelmeinek a Cardiff: a Championship bajnoka sajtóhírek szerint a Fenerbahce rutinos labdarúgójával erősítene a nyári átigazolási időszakban.
Győztes gólt szerezhetett volna a brazil Baiano állami labdarúgó-bajnokságban szereplő Bahia de Feira játékosa, Ricardo a városi derbin a Bahia ellen. A középpályás csapattársa remek centerezést kellett volna két méterről az üres kapuba passzolnia, de nagyot hibázott. Maradt a 0–0.
Csernoviczki Éva révén a magyar csapat megszerezte első aranyérmét a Budapesten zajló cselgáncs Európa-bajnokságon. A 48 kilogrammosok között szereplő magyar judoka a döntő után az NSO Tv-nek elmondta, három nappal ezelőtt még nem minden működött az edzésen, de a csütörtöki napon az összes mérkőzésén irányított, a döntőben pedig visszavághatott a belga Charline Van Snicknek. Közben a sírással…
Tisza Tibor, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK támadója szerint ugyanúgy készülnek minden mérkőzésre, mint tették azt Szentes Lázárnál, és nem hiszi, hogy nagyot változtak azóta a dolgok.