A nyolcadikként rangsorolt szerb Viktor Troicki nagy csatában legyőzte a második helyen kiemelt horvát Marin Cilicet az 575 ezer euró (180 millió forint) összdíjazású stuttgarti füvespályás tenisztorna szombati elődöntőjében.
A 73 kilogrammos Ungvári Miklós aranyérmet nyert, míg az 57 kg-ban szereplő Karakas Hedvig kikapott a bronzcsatában az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupasorozatba tartozó, 100 ezer dollár összdíjazású budapesti Grand Prix szombati nyitónapján.
Három első helyet szerzett Hosszú Katinka Monacóban, a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, befejező állomásának szombati nyitónapján.
Második mérkőzését is elvesztette a magyar válogatott Sopronban a Romániával közös rendezésű, 35. női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután szombaton kikapott Litvániától. Ezzel a csapat nehéz helyzetbe került, mivel a hátralévő két meccsen a D csoport két legjobbját kellene megvernie.
Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint finnországi győzelmével sem biztosította be teljesen a harmadik, pótselejtezőt érő helyét a magyar labdarúgó-válogatott, de eljött az idő, hogy magasabb célokat tűzzön ki, azaz hogy csapatával megpróbálja elérni a részvételt biztosító első két hely egyikét.