2015. június 8. hétfő

jún. 8
0:06
Három gólt lőttek, mégis kikaptak Párizsban a franciák (Sport365)
Felkészülési mérkőzésen fogadta vasárnap este a francia válogatott a friss világranglistán második belga nemzeti tizenegyet, amely Marouane Fellaini főszereplésével viszonylag könnyen nyert a francia fővárosban.
jún. 8
5:12
Új számok a téli olimpia programjában (Infostart)
Négy új szám, közte a curling vegyespáros is bekerült a 2018-as pjongcsangi téli olimpia programjába. Utóbbi azért is lényeges, mert a számnak a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős révén magyar világbajnoka van.
jún. 8
6:06
Megdőlt az egyórás kerékpározás világcsúcsa (Infostart)
Alaposan megjavította az egyórás kerékpározás világcsúcsát Bradley Wiggins, aki vasárnap, a londoni olimpián is használt Velodrome-ban 54,526 kilométert tett meg 60 perc alatt.
jún. 8
7:48
Thomas Vermaelen 63 percnyi játékkal triplázott! (Sport365)
A Barcelona játékosa, a belga Thomas Vermaelen is kapott érmet a Bajnokok Ligája döntője után, holott összesen 63 percet töltött a pályán az egész idényben – azt is a csapat utolsó bajnokiján.
jún. 8
8:30
NBA - Egyenlített a Cleveland a döntőben (Infostart)
A vendég Cleveland Cavaliers hosszabbítás után 95-93-ra legyőzte a Golden State Warriors csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének második mérkőzésén, így 1-1-re áll az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc.
jún. 8
8:48
Ételmérgezéssel versenyzett Hosszú Katinka (Blikk)
Canet en Rousslion – Újra bebizonyította a magyar úszónő, hogy számára nincs lehetetlen betegen is rajthoz állt és többször is dobogós helyen végzett Franciaországban.
jún. 8
8:54
Videó: Brazília Mexikót verte felkészülési meccsen (Sport365)
A brazil válogatott már a hamarosan kezdődő Copa Américára készül, Mexikó válogatottjával csaptak össze Sao Paulóban.
jún. 8
9:06
Kádár és Lovrencsics lengyel bajnok a Lech Poznannal (Infostart)
Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő csapata, a Lech Poznan nyerte a lengyel labdarúgó-bajnokságot, miután a hétvégi fordulóban gól nélküli döntetlent játszott a vendég Wisla Krakow csapatával.
jún. 8
9:24
Felbomlik Kovács és Douchev-Janics aranypárosa? (Blikk)
Szeged – Két olimpiai aranyérmet szerzett együtt a két klasszis kajakos, ám a hét végén lehet, hogy utoljára versenyeztek együtt.
jún. 8
9:27
Másodszor is triplázott a Barcelona (Metropol)
A berlini Bajnokok Ligája-döntőben 3-1-re verték a Juventust a katalánok. Kollégánk írása Berlinből.
jún. 8
9:42
Női tenisz-világranglista - Babos párosban már tizedik, egyesben tíz helyet rontott (Infostart)
Babos Tímea egyesben tíz helyet rontva a 91. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, de párosban egy helyet előrelépett, így tizedik pozíciója az új magyar rekord.
jún. 8
9:45
Heti műsor: Győzni megyünk Finnországba! (Agroinform)
Ezen a héten a Finnország-Magyarország Eb-selejtező viszi a prímet, vajon összejön-e a győzelem a Dárdai-csapatnak?
jún. 8
10:00
NBA Döntő: Hosszabbítás után egyenlített a Cleveland! (Sport365)
A vendég Cleveland Cavaliers hosszabbítás után 95–93-ra legyőzte a Golden State Warriors csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének második mérkőzésén, így 1–1-re áll az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc.
jún. 8
10:03
Aleix Vidal 2020-ig aláírt a Barcelonához (Metropol)
A FIFA szankciók miatt nem igazolhatnak idén a katalánok.
jún. 8
10:05
Megszületett Görbicz Anita kisfia (Metropol)
A Győri Audi ETO KC hivatalos Facebook oldalán jelent meg a hír, a Vincze Ottó Boldizsár, és Görbicz Anita is jól vannak.
jún. 8
10:18
Férfi tenisz-világranglista - Wawrinka feljött a negyedik helyre (Infostart)
A francia nyílt bajnokságon vasárnap győztes Stan Wawrinka a kilencedikről a negyedik helyre lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet párizsi veresége ellenére változatlanul a szerb Novak Djokovic vezet.
jún. 8
10:33
Iniesta kényszerpihenőn a BL-döntő után (Sport365)
Sérülés miatt nem szerepelhet a spanyol labdarúgó-válogatott soron következő két mérkőzésén Andrés Iniesta, a friss BL-győztes Barcelona középpályása.
jún. 8
10:36
Hajdú B.: Győzni kell a finnek ellen (Infostart)
Most lenne szerencsés jó helyzetbe kerülnie a magyar labdarúgó-válogatottnak az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, Kiemelten fontos lenne a győzelem jövő szombaton a finnek ellen - mondta Hajdú B. István sportkommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 8
10:54
Megszületett Görbicz Anita kisfia (Infostart)
Megszületett Görbicz Anita válogatott kézilabdázó kisfia, Vincze Ottó Boldizsár.
jún. 8
10:54
Elképesztő! 4 milliárdos végkielégítést kap Blatter (Blikk)
Zürich – A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) távozó elnöke, nem ingyen távozik a szervezet éléről, egy brit lap szerint hatalmas summát tehet zsebre a lelépésért cserébe.
jún. 8
10:57
Kádár és Lovrencsics lengyel bajnok lett (Metropol)
Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő csapata, a Lech Poznan nyerte a lengyel labdarúgó-bajnokságot.
jún. 8
11:06
A vb-bronzérmes lett a Puskás Akadémia új vezetőedzője (Sport365)
Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke és Takács Mihály főigazgató bemutatta a PAFC új vezetőedzőjét.
jún. 8
11:12
Robert Jarni lett a Puskás Akadémia vezetőedzője (Infostart)
A horvát válogatottal 1998-ban világbajnoki bronzérmes Robert Jarni lett a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzője, a szakember hároméves szerződést kötött az első osztályú klubbal.
jún. 8
11:39
Megszületett Görbicz Anita és Vincze Ottó kisfia! (Sport365)
A volt válogatott labdarúgó, Vincze Ottó - aki többek között a Vasasban, a Ferencvárosban, a ZTE FC-ben és a Győri ETO FC-ben is játszott - apa lett!
jún. 8
11:48
Tarlós István köszöntötte a bajnok női kéziseket (Infostart)
Tarlós István főpolgármester hétfőn köszöntötte az FTC-Rail Cargo Hungaria magyar bajnok női kézilabdacsapatát.
jún. 8
11:48
Robert Jarni lett a Puskás Akadémia vezetőedzője (Metropol)
A játékosként 81-szeres válogatott Jarni a Pécstől érkezett Felcsútra.
jún. 8
12:09
Roland Garros: Wawrinka a döntőben is ellenállhatatlan volt (Agroinform)
Djokovicsnak ismét nem jött össze a régóta áhított Roland Garros-győzelem, ezúttal Wawrinkába tört bele a bicskája.
jún. 8
12:12
A Premier League kiesőjétől igazol a Liverpool (Sport365)
A Liverpool mindenben megegyezett a Premier League-ből frissen búcsúzó Burnley játékosával, Danny Ingsszel, akinek szerződése július elsején jár le a Turf Mooron.
jún. 8
12:33
Kaprunban gyakorolt a Magyar Demo Csapat (Síelők)
Már javában készül az SMSZ az idei Interski Kongresszusra, melyet 2015. szeptember 5-12 között tartanak Argentinában. A delegáció tagjai között ott van az SMSZ Bemutató Csapata, amely 1990 óta négyévente minden világtalálkozón jelen volt show jellegű és szakmai bemutatókkal.
jún. 8
12:42
Ők a Bundesliga legjobbjai (Infostart)
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő futballisták szerint a Borussia Mönchengladbachot irányító Lucien Favre volt az elmúlt idény legjobb edzője, míg a játékosok közül Kevin de Bruyne, a VfL Wolfsburg középpályása kapta a legtöbb szavazatot.
jún. 8
12:45
NBA: Hanga a San Antonio edzőtáborába utazhat (Sport365)
Ha csapata, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria hozzájárul, Hanga Ádám a hétvégén rövid edzőtáborozásra utazik az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurshöz.
jún. 8
13:18
Xavi bepöccent, képen törölte Neymart (Sport365)
A Barcelona búcsúzó klasszisa szemlátomást már nem volt szomjas a katalánok vasárnapi buszos parádéján, amikor rendre utasította csapattársait.
jún. 8
13:36
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Sok fiatal a keretben (Infostart)
Szerdán Portugáliában, szombaton pedig Győrben vív - immár tét nélkül - Európa-bajnoki selejtezőt a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely biztosan ott lesz a januári, lengyelországi kontinensviadalon.
jún. 8
13:36
Sok a fiatal Dujshebaev keretében (Metropol)
Talant Dujshebaev csapata az utolsó két forduló eredményétől függetlenül már továbbjutott és ott lesz EB-n.
jún. 8
13:39
Taktikai Zóna: Így lett világverő a spanyol foci - a Barca összeomlásától a La Masiáig (Agroinform)
A hatvanas években a Barca megjárta a poklot, de főnixmadárként feltámadva jött ki onnan. Hogyan sikerült?
jún. 8
13:54
Luis Enrique marad a Barcelonánál (Metropol)
Miért is menesztenék, vagy miért menne el? - tehették fel a kérdést a szurkolók. Most választ kaptak.
jún. 8
14:12
Így tombolt a BL-győztes Barcelona utcáin - Videó! (Blikk)
Barcelona – Hatalmas tömeg, több tízezer szurkoló gyűlt össze Barcelona utcáin, hogy megünnepelje a katalán sztárcsapatot, a labdarúgó-Bajnokok Ligáját megnyerő FC Barcelonát, amely a berlini fináléban 3-1-re nyert az olasz Juventus ellen.
jún. 8
14:27
Luis Enrique marad a Barcelonánál (Infostart)
A szombaton Bajnokok Ligáját nyert FC Barcelona labdarúgócsapatának elnöke hétfőn kijelentette, hogy marad a posztján Luis Enrique vezetőedző.
jún. 8
14:30
Hanga visszatér az amerikai sztárcsapathoz (Blikk)
Budapest – Ha csapata, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria megengedi, Hanga Ádám (26) a hétvégén rövid edzőtáborozásra utazik az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurshöz.
jún. 8
14:48
BL-győztest igazolhatnak Dárdaiék (Blikk)
Berlin – A német élvonalbeli tagságát a magyar edző vezérletével megőrző Hertha BSC a német válogatott csatár ászát akarja megszerezni.
jún. 8
14:57
Hivatalos: A Barcelona bemutatta új szerzeményét – fotó, videó (Sport365)
A frissen triplázó FC Barcelona máris gondol a jövőre. Noha egyéves kizárása az átigazolásokra vonatkozóan még mindig tart, a katalán egyesület megszerezte a Sevilla játékosát, Aleix Vidalt.
jún. 8
15:06
Nyolc magyar olimpiai aranyat jósolnak Rióra (Blikk)
New York – A sportstatisztikákkal foglalkozó Infostrada Sports frissítette virtuális a 2016 olimpiára saccolt éremtáblázatát, amelyen Magyarország a 11. helyen áll.
jún. 8
15:06
Babosék füvön nyertek (Metropol)
Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott a párosok második fordulójába a hollandiai füves pályás versenyen.
jún. 8
15:21
Vívó Eb - Három magyar is nyolcaddöntős női tőrben (Infostart)
Varga Gabriella, Knapek Edina és Mohamed Aida is bejutott a legjobb 16 közé női tőrben a montreux-i vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.
jún. 8
15:30
Maradona nem viccel, ha kell, saját unokáját rúgja fel (Sport365)
A hatéves Benjamin Agüero, bizonyos Sergio Agüero fia, Lionel Messi keresztfia, Diego Maradona unokája, a nagypapával focizgatott a kertben. Maradona, a világ egykori egyik legjobbja nem tűrte, hogy a kis fickó becsapja és finoman, de azért odapakolt az unokának.
jún. 8
15:32
U20-as vb: Utazás és felkészülés, Storck szerint büszkék lehetnek a játékosok! (Sport365)
U20-as válogatottunk megérkezett a szerdai, szerbek elleni nyolcaddöntő helyszínére, Dunedinbe,
jún. 8
15:45
Karrier: A könnyek még nem jelentenek búcsút - Pirlo (Agroinform)
Egyelőre bizonytalan a Professzor sorsa, akit az Egyesült Államokba csábítana a New York City FC.
jún. 8
16:00
Teljes keret a vizes vébére (Metropol)
Benedek Tibor irányításával teljes kerettel kezdte meg a közvetlen felkészülést a magyar férfi vízilabda-válogatott a Margitszigeten.
jún. 8
16:33
Vívó Eb - Mohamed Aida már biztosan érmes (Infostart)
Mohamed Aida a hatszoros olimpiai bajnok Valentina Vezzali legyőzésével bejutott a legjobb négy közé női tőrben, ezzel már biztosan érmes a montreux-i vívó Európa-bajnokságon. A hétfői versenynapon Varga Gabriella kikapott a negyeddöntőben.
jún. 8
16:35
Vívó Eb - Mohamed és Varga negyeddöntős (Infostart)
Varga Gabriella és Mohamed Aida is bejutott a legjobb nyolc közé női tőrben a montreux-i vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

Keresés