A keddi norvégiai európai Szuperkupa-mérkőzést követően a hét végén két topliga küzdelemsorozata is elrajtol, péntek este Franciaországban, szombat délután Angliában indul az élvonal 2016–2017-es évada. A Ligue 1 maradt a DIGI Sport csatornáin, a Premier League következő hároméves ciklusának magyarországi közvetítéseiről viszont nincs hivatalos hír, nem hivatalosan annyit tudunk, hogy a TV2…
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale a hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, Roberto Mancinivel.
Nem kis blamával indult a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2016-os idénye, az első előszezonmeccset, a Hírességek Csarnokába beválasztott játékosok ünneplésére tartott Hall of Fame-mérkőzést el kellett halasztani.
Gonzalo Higuaín bemutatkozott a Juventusban, a West Ham United ellen 3–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen. A Napolitól 90 millió euróért megvásárolt csatár csereként lépett pályára, és sok Juventus-szurkoló nem örült annak, amit látott. És nem azért, mert nem az argentin, hanem Zaza szerezte a győzelmet jelentő gólt.
Elek Ákos, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK középpályása sérülés miatt kihagyta a Budapest Honvéd elleni bajnokit, a diósgyőri szurkolók azonban már búcsúzkodtak tőle. Elek ugyanakkor az Instagram-oldalán azt írta, nem érkezett konkrét ajánlat a klubhoz.
Korhut Mihály, a DVSC magyar válogatott labdarúgója és Bernáth Csaba, a Debreceni Nagyerdei Stadion Látogató Központjának igazgatója jótékonysági licitet kezdeményezett – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2016–2017-es kiírására készülő Palermo legutóbbi edzésén külön kamerát állítottak a nyári szerzeményre, Sallai Rolandra. Lássuk, hogyan mozgott a tréningen a 19 esztendős játékos, akit egy szezonra vett kölcsön a szicíliai klub a Puskás Akadémiától.
A magyar kötöttfogású birkózók a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkárával és a válogatott vezetőedzőjével együtt utaztak el hétfőn Budapestről Rio de Janeiróba, a nyári olimpia helyszínére.
A francia bajnok Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be Jesé Rodríguez szerződtetését. A Real Madridot elhagyó spanyol támadó ötéves szerződést kötött a párizsi klubbal.
Nem történt változás az élcsoportban a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is az amerikai Serena Williams vezet.
A hsv24.mopo.de szerint a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő Kaiserslautern vezetősége hétfőn vagy kedden be szeretné bejelenteni Stieber Zoltán érkezését, akiért 200-300 ezer eurót fizethet a klub a HSV-nak.
Bocsánatot kért az eredménye miatt a riói olimpián férfi 56 kilogrammos súlyemelésben ezüstérmes észak-koreai Om Jun Csol, mert szerinte ezzel az eredménnyel „nem lehet hős a hazájában”.
Gulácsi Péter hétfőn már teljes értékű edzésmunkát végezhetett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Bundesliga) feljutó RB Leipzignél, és jó esélye van rá, hogy a keddi, FC Liefering elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépjen.
Haraszti Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks játékosa csetepatéba keveredett korábbi csapattársával, Cristian Ramírezzel a Ferencváros elleni bajnokin. A támadó nem tagadja, felment benne a pumpa. Haraszti a paksi visszatéréséről, a Dibusz Dénes elleni párharcról, a Gera Zoltánnak adott kötényéről és a jövőjéről is beszélt a Nemzeti Sportnak.
Dr. Tiszeker Ágnes Hosszú Katinka doppingellenőrzéseit összegző adatokkal reagált azokra a vádakra, amelyek a magyar úszónő olimpiai 400 méter vegyesen nyújtott teljesítményét kérdőjelezik meg. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint enyhén szólva is elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a…
A riói olimpia férfi vízilabdatornájának második fordulójában Szerbia 9–9-es döntetlent játszott Görögországgal. A szerbek a harmadik negyed elején még négygólos hátrányban voltak (1–5), de akárcsak a mieink ellen, ezúttal is pontot szereztek.
Az orosz sportolók emberi jogait sértették meg azzal, hogy kizárták őket a szeptemberi, riói paralimpiáról - jelentette ki Vlagyimir Ljukin, az Orosz Paralimpiai Bizottság elnöke.
Sidi Péter a 6. helyen jutott be a nyolcas döntőbe a férfi légpuskában a riói olimpián. A versenyszám másik magyar résztvevője, Péni István a 13. helyen zárt, így lemarad a fináléról.
A TV2-csoport Spíler TV néven férficsatornát indít, ezen az adón lesznek láthatók a 2016–2017-es szezonban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League mérkőzései.
A magyar férfi párbajtőrcsapat 2013 augusztusában megnyerte a budapesti vívó-világbajnokságot. Ön szerint az olimpiai bajnoki címet is megszerzi a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András összetételű együttes?
Ungvári Miklós bejutott a legjobb 16 közé a riói olimpia cselgáncsversenyén a 73 kilósok mezőnyében, miután az utolsó másodpercekben kiharcolt waza-arival legyőzte a portugál Nuno Saraivát.
Négy évvel ezelőtt éppen csak lemaradt az olimpiáról, depresszióban szenvedett miatta, Rióba azonban kedden tatamira lép a ghánai színekben versenyző Szögedi Szandra.
Márton Anna 8:5-re még vezetett, de végül 15:12-re kikapott a francia Manon Brunet-től hétfő délután, így nem jutott be a legjobb nyolc közé női kardvívásban a riói olimpián.
Sidi Péter – ötödik olimpiáján eddigi legjobb eredményét elérve – az 5. helyen végzett a férfi légpuska fináléjában a riói olimpián. A döntőt az olasz Niccolo Campriani nyerte meg, mögötte az ukrán Szerhij Kulis és az orosz Vlagyimir Maszlennyikov zárt.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőtől megkezdi a világbajnoki selejtezőkre szóló bérletek árusítását, majd szeptember 5-től az október 7-i, Magyarország–Svájc mérkőzés jegyeinek értékesítését.