Május második felében zárt kapuk mögött indulhat újra német labdarúgóbajnokság első és másodosztálya, miután Angela Merkel kancellár is zöld utat adott a folytatáshoz - jelentette a DPA német hírügynökség szerdán.
Márton Anita (31) sok versenyen részt vett már, az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst- és fedett pályás vb-aranyérmes súlylökőt nehéz meglepni, kedden azonban olyasmi történt, amire álmában sem gondolt volna. A matematikaérettségi egyik feladata hozzá, pontosabban a 2016-os ötkarikás döntőjéhez kapcsolódott. Ha már így alakult, az atléta kipró
Az MLSZ hétfői döntésével a Budafok FC jogot szerzett arra, hogy a 2020–2021-ben a legmagasabb osztályban szerepeljen. A klub hetvennégy év után szerepelhet ismét az élvonalban.
Két magyar válogatott kajakos is átesett a koronavíruson! A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a világjárvány márciusi, magyarországi megjelenését követően alakított ki sportolói számára zárt edzőtáborokat, ahol csak azok készülhettek, akik két alkalommal is negatív tesztet produkáltak.
Szakítva a legjobbakat kiválasztó általános gyakorlattal, All Star-válogatott helyett afféle "rémálomcsapatot" állított össze az AS a Real Madridban eddig szerepelt, és a spanyol sportnapilap megítélése szerint legrosszabb labdarúgókból.
A német Kicker magazin szerdai híradása szerint a 44 éves szakember kettős feladatot kap a következő szezonban: átveszi az U16-os csapat irányítását, emellett a fiatalabb korosztályok felsőbb évfolyamokba való átmenetéért lesz felelős.
A Norvégia, Skácia és Izland alkotta háromszögben elterülő, autonóm területeként a Dán Királysághoz tartozó Feröer-szigeteknek önálló futballélete van. S a mostani helyzetben azt mondhatjuk: különleges is.
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) a koronavírus-járvány miatt szerdán több más versenysorozata mellett a női élvonalbeli bajnokságot is befejezettnek nyilvánította, és bajnokká avatta az FC Barcelonát, amely öt év után először, összességében ötödik alkalommal hódította el a spanyol bajnoki címet.
Planéta Szimonettát, a francia Chambray Touraine kézilabdázóját is beszippantotta a Michael Jordanról szóló sorozat, lenyűgözi, hogy a legenda még most is milyen szenvedéllyel beszél a kosárlabdáról.
Kedden volt harmincnyolc éves Torghelle Sándor, de a 42-szeres válogatott focista csalódott: mivel az MLSZ a járvány miatt lezárta az NB II-es bajnokságot, így a Vasas jövőre is a másodosztályban szerepel. Hogy vele vagy nélküle?…
Sok váratlan fejlemény lehet még az évben, de amire nincs hatásunk, azzal a lehető legkevesebbet szabad foglalkozni – véli Elek Gábor, az FTC női kézilabdacsapatának edzője.
Az 1979-ben a magyar csapattal világbajnok Kreisz Tibor asztaliteniszező karrierjének autóbaleset vetett véget. Most kiderült: rendőrök üldözték azokat a drogosokat, akik telibe trafálták.
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most 31 évet megyünk vissza az időben, a magyar futball talán leghíresebb osztályozójáért.
Az egyik legjobb magyar teniszező, Stollár Fanny a koronavírus-járvány okozta holtszezonban igyekszik formában maradni. A sport mellett modellként is megállja a helyét.
Péntektől már klubja csarnokában is edzhet több játékos az észak-amerikai kosárlabda-ligában (NBA), ugyanakkor sajtóhírek szerint a tünetmentes játékosokat nem fogják letesztelni a tréningek előtt.
Az angyalföldiek csalódottan vették tudomásul az MLSZ döntését, Bene Ferenc vezetőedző ugyanakkor már a következő idény csapatának kialakítására törekszik.
„Egy ilyen időszak után nem lehet egyetlen csapatról sem biztosan tudni, hogy milyen állapotban lesz” – mondta a Mol Fehérvár honlapjának a bajnokság újraindulására készülő Juhász Roland, amikor a bajnoki esélyekről, a Ferencvárossal való versenyfutásról kérdezték. A Vidi rutinos védője örül, hogy esélyt kapnak az idény befejezésére, tudja, nem min
Miután Mike Tyson bő három hete edz, több bokszrajongó máris azt fantáziálja, hogy összehozzák a visszatérését szintén fontolgató Evander Holyfield elleni harmadik meccsét.
Jövő péntektől fokozatosan megnyitnak a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) csapatainak létesítményei, így az együttesek hamarosan elkezdhetik a közös munkát.
A sportrajongók ínséges időket élnek a jelenlegi járványhelyzetben, így újabb emlékezetes jelenetet vettünk elő. Most 2016-ig megyünk vissza az időben – éppen addig a napig, amelyen a mindenkit sokkoló Leicester City learatta munkája gyümölcsét, és felemelhette a bajnoki serleget.
Szerdán a német bulvársajtóban jelent meg a hír, hogy Manuel Neuernek új barátnője van. A Bayern München kapusának kedvese a 19 éves Anika Bissel, aki a német másodosztályú kézilabda-bajnokságban szereplő Herrenbergben játszik.
Május 26-án kezdődik, és a szövetség tervei szerint nyár végéig is eltart majd az edzésversenyek időszaka a magyar kajak-kenusok számára. Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy véli, a motiváció fenntartása mellett a tesztelésre is remek lehetőséget teremtenek az egymás közti versenyek – nemzetközi megmérettetés ugyanis őszig biztosan nem lesz.
Az Aston Villa ügyvezető igazgatója szerint bár a labdarúgó Premier League elkötelezett a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény befejezésével kapcsolatban, egyelőre „a közelében sincs” a megoldásnak.
Május 26-án kezdődik, és a szövetség tervei szerint nyár végéig is eltart majd az edzésversenyek időszaka a magyar kajak-kenusok számára. Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy véli, a motiváció fenntartása mellett a tesztelésre is remek lehetőséget teremtenek az egymás közti versenyek – nemzetközi megmérettetés ugyanis őszig biztosan nem lesz.
Miután a tokiói nyári játékokat egy évvel elhalasztották, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy júliusban online körülmények között tartsa meg tervezett kongresszusát.
Nem marad 200 millió euró fölé becsült futballista, és a jelenlegi 15 fős, 100 millió euró fölötti társaság is megfeleződhet a koronavírus miatt. A KPMG friss tanulmánya szerint a játékospiac 10 milliárd eurónál is többel zsugorodhat majd. A jelek szerint nemcsak a televíziós jogdíjak, hanem a futballisták értékének megőrzése miatt is kulcsfontossá
Az olasz parlament elfogadta az olimpiai törvényt, amely a Milánóban és Cortina dAmpezzóban sorra kerülő 2026-os téli játékok szervezését és irányítását határozza meg.
A goal.com beszámolója szerint a Manchester United is szeretné megszerezni André Onanát, az Ajax 24 éves kameruni válogatott kapusát, aki a következő évadban David de Gea riválisa, s hosszabb távon a spanyol örököse lehet a klubnál.
Döntő napok előtt áll a Premier League, az angol labdarúgó-élvonal a 2019-2020-as idény lezárását tekintve. Az érintettek várják Boris Johnson miniszterelnök vasárnapi bejelentését a korlátozások várható enyhítéséről, majd a klubok képviselői hétfőn tárgyalnak a folytatás feltételeiről.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a járványhelyzettel összefüggésben a csütörtöki Kormányinfón a különböző bajnokságok újraindulásával és a szabadidősporttal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a járványhelyzettel összefüggésben a csütörtöki Kormányinfón a különböző bajnokságok újraindulásával és a szabadidősporttal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.
Ki ne akart volna a grundon azonosulni a kedvencével? Mezszín, mezszám és név – ma ezek a kötelező alapok. Amikor az angol szövetség 1939-ben kötelezte a csapatokat a mezek számozására (először Angliában 1924-ben tűntek fel számok a játékosok hátán), illetve épp 70 évvel ezelőtt, 1950-ben először volt mezszám a világbajnokságon, elengedte a követ a
Előkerült az első egyenruhás fotó Szon Hung Minről, a Tottenham dél-koreai labdarúgójáról. A londoni klub sztárja a járványhelyzet miatti kényszerszünet idején tölti le kötelező katonai szolgálatát.
Előkerült az első egyenruhás fotó Szon Hung Minről, a Tottenham dél-koreai labdarúgójáról. A londoni klub sztárja a járványhelyzet miatti kényszerszünet idején tölti le kötelező katonai szolgálatát.
Néhány hétnyi hibernálás után lassan újra a régi lehet az életműködése Peterdi András párbajtőrvívónak, aki edzőként olimpiai bajnok versenyzőjével el is kezdte a munkát.
A Manchester City argentin klasszisa, Sergio Agüero a hétvégén sportágat vált, még ha csak átmenetileg és virtuálisan is, mivel Max Verstappen helyett ezúttal ő lesz a csapattársa a Red Bullnál Alexander Albonnak a virtuális Spanyol Nagydíjon.
Az 53 éves ex-világbajnok Mike Tyson után a profi boksz aranykorának egy másik amerikai nehézsúlyú „bombázója”, az 57 esztendős Evander Holyfield is tudatta, hogy vissza akar térni a szorítóba.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2020-as női Európa-bajnokság kalapbeosztását. A magyar válogatott a második négyesbe, Norvégia, Svédország és Dánia mellé került. A lebonyolítás sajátosságai miatt ebből viszont már egy csoportellenfelünkre és az ágra is biztosan lehet következtetni. Az EHF tervei szerint a sorsolás június