Elfogtak nyolc csalót, akik milliárdos kárt okoztak azzal, hogy több száz embernek ígértek áron alul árverésre bocsátott lakásokat és házakat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a bűnszövetség tagjait azzal gyanúsítják, hogy 2020 júniusától kezdődően árverésre szánt ingatlanok adatait szerezték meg, m
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy el
Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa aggodalmát fejezte ki a magyar Nemzeti Kártya-program miatt, és Pintér Sándor belügyminiszternek címzett, az interneten is közzétett levelében azt írta, a brüsszeli testület kész cselekedni, ha a "könnyű beutazást lehetővé tevő magyar rendszer kockázatot jelent" az Európai Unióra. Ylva Johansson,
Kós Hubert győzelmét a világ legjobb úszója Michael Phelps és az Európai Bizottság is likeolta. A mindössze 21 éves Kós Hubert csodálatos aranyérmet szerzett nekünk kátszáz háton. A fantasztikus győzelemről a párizsi olimpia hivatalos instagram oldala is hírt adott, technikailag tökéletes aranynak minősítve az hátúszónk teljesítményét. A posztot a
Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, állítják a budapesti útikönyvek. Mára feledésbe merült, hogy a magyar főváros mai arculatát és hangulatát meghatározó épületek, építmények, utcák és köztéri alkotások jelentős része a maga idejében egyáltalán nem aratott osztatlan sikert: Budapest (át)alakulása során – a tizenkilencedik század utolsó harmad
A párizsi olimpia éremtáblázata a hetedik, pénteki versenynapot követően (329-ből 113 szám után) Magyarország a 14. két arany és egy bronzéremmel az éremtáblázaton. Németország csak a 11. A V4-ek közül Csehországot jegyzik még a 29. helyen. Horvátország a 17. Lengyelország a 40. Ország arany ezüst bronz Kína 13 9 9 Franciaország 11 12 13 Ausztrália
Az új Suzuki Swift olcsóbb a versenytársai zöménél, de alapáron is ugyanazzal a motorral adják, mint a csúcskivitelt, cserébe akad néhány kompromisszumos megoldása, amivel számolni kell a döntés előtt.
Meghalt Nicu Covaci zenész, zeneszerző, festő és grafikus, Románia legrégebbi és egyben legismertebb rockegyüttese, a Phoenix alapítója – közölték a zenekar tagjai. A temesvári születésű Nicu Covaci 1962-ben létrehozott – kezdetben beatzenét játszó, majd a pszichedelikus, a hard, majd progresszív rock irányzatait is kipróbáló – folyamatosan változó
Az orosz csapatok több mint hatszáz irányított légibombával mértek csapást Ukrajnára július 29. és augusztus 3. között – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain, egyúttal ismét arra kérte országa szövetségeseit, hogy engedjék meg a tőlük származó fegyverek használatát az orosz hátországban. Az orosz katonai repülőgépeket minden
India következő évekbeli fejlődése a teljes globális növekedésnek 15 százalékát adja majd. Ha mi növekszünk, a világ is növekszik, és lekésik a csatlakozást azok, akik nem kezdenek együttműködni Indiával – mondta Samir Saran India hajnala című előadásában Esztergomban, az MMC Feszten. Az Observer Research, Ázsia egyik legbefolyásosabb agytrösztjéne
Elhunyt Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök 93 éves korában – tájékoztatta Serfőző Levente püspöki helynök az MTI-t. Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán. Teológiai tanulmányait 1948-1952 között végezte Szegeden, a Hittudományi Főiskolán. A szegedi Dómban szentelték pappá 1951. október 21-én. Segédlelkészként te
A szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről a Wizz Air, illetve a légitársaság elhallgatta, hogy egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező "többletszolgáltatásokat" külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a cég a drágább csomagok irány
A Wizz Air az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a légitársaság megkérdőjelezi a GVH bírság jogosságát, nem ért egyet annak indoklásával, ezért jogi lépéseket tesz. A társaság a több mint egy éven át tartó vizsgálati folyamat során végig együttműködött a GVH-val és konstruktív magatartást tanúsított – közölték. A Wizz Airnek meggyőződése,
Slawosz Uznanski lengyel űrhajós magyar kollégájával, Kapu Tiborral, valamint egy amerikai és egy indiai űrhajóssal együtt indul majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte pénteken a Lengyel Űrügynökség (POLSA).
Különleges fémes göröngyökre bukkantak kutatók a Csendes-óceán mélyen, amelyek oxigént állítanak elő. A felfedezés teljesen átírhatja a földi élet kialakulásnak eddigi teóriáját, és új alapokra helyezheti a Földön kívüli élet utáni kutatást is.
Tycho Brahe dán tudós csillagászattal és alkímiával is foglalkozott, úgy vélte összefüggés van az égitestek, a földi anyagok és az emberi test szervei között.
A párizsi olimpia éremtáblázata a nyolcadik, szombati versenynapot követően (329-ből 142 szám után) A különleges szombati nap után, mi magyarok feljöttünk a 13. helyre az éremtáblázaton, közvetlenül Románia mögé. Horvátország a 16. Csehország a 31. Lengyelország a 45. A szomszédos Ausztria az 58. egy bronzzal. Szombaton Milák Kristóf első helyet ér
Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját. A Szent István Nap rendezvénysorozaton fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok, a komoly- vagy a könnyűzene kedvelői, a kézműves foglalkozások, illetve a gasztronómia iránt érdeklődők
Példaképlet néven beszélgetős műsort indít a Prima Primissima Alapítvány. A műsorban korábbi Prima Primissima, Prima és Junior Prima díjasok beszélgetnek sok más mellett sikerről, a sikerhez vezető útról, példaképekről, insiprációkról, dilemmákról. A sorozat célja, hogy a díjazottak, illetve az elismerésben részesült kulturális teljesítmények, élet
Halálra késelt egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített Izraelben vasárnap reggel. A támadót agyonlőtték. A merénylet Izrael középső, Földközi-tengerhez közeli részén, Holonban történt. A 34 éves késelő Ciszjordániából hatolt be engedély nélkül Izraelbe. A biztonságiak jelentése szerint miután há
A következő elnökjelölti televíziós vita helyéről és idejéről keveredett üzenetváltásba Donald Trump és Kamala Harris. Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje Truth Social-oldalán jelezte, hogy új időpontot akar, szeptember 4-ét, valamint módosított helyszínt és lebonyolítást. Válaszul Kamala Harris azt közölte, hogy ő a Joe Biden elnökjelölts
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya szerint világszám, amit Milák Kristóf művelt a párizsi olimpián, ahol a 200 méter pillangón nyert ezüstérme után szombaton 100 méteren diadalmaskodott. Ezek most az öröm pillanatai, ő a harmadik úszó, aki két különböző olimpián nyert aranyat, Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina mellé csatlakozott. Egyszerűen
Egy friss kutatás szerint a vadon élő állatok is az embertől kaphatják el a kórokozót, most sikerült egerekben, oposszumokban, mosómedvékben, ürgékben, nyulakban és denevérekben is megtalálni a nyomát.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfő
A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ). A MÖSZ a közösségi oldalán közölte: Hámori pontszerzésért járó pénzjutalmát kiegészíti, így a kőszegiek sportolója a bronzéremért járó összeget kapja meg. A 66 kilós Hámori a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kapott k
Az adathalászat volt a magyar vállalatok elleni zsarolóvírus-támadások leggyakoribb forrása 2023-ban; tavaly minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal – közölte a Sophos biztonsági szoftvereket és hardvereket gyártó cég az MTI-vel. Felmérésükre hivatkozva azt írják, a vállalatok nem készültek fel kellőképpen a kibertámadásokra.
Német csótányok genetikai elemzése alapján derítették ki a kutatók, hogy évezredekkel ezelőtt hogyan terjedt el ez a kártevő Dél-Ázsiában, és hogyan került végül az ön konyhájába. Éjszaka előbújnak a rejtekhelyükről, és a házon keresztül cikáznak, hogy megkeressék a morzsákat a padlón, a ragacsos cukros foltot a pulton, és néha még a fogkrémet vagy
Több mint 10 ezer négyzetméteren ég a száraz aljnövényzet Budapesten, a III. kerületben, a Táborhegyi parknál – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Kiss Ádám elmondta: a fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltók 10 autóval érkeztek a helyszínre, 25 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén.…
Volodimir Zeleszkij ukrán elnök megerősítette, hogy megérkeztek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába. Az államfő ezt egy Kijev melletti repülőtéren jelentette be a légierő napja alkalmából. Az esemény résztvevői közben láthatták az F-16-osokat a földön és a levegőben. "A háború kezdete óta beszélünk arról partnereinkkel, hogy le kell zárni a légte
A 93 éves, de jelenleg is aktív Warren Buffett, aki a tulajdonában lévő Berkshire Hathaway elnök-vezérigazgatója közel 50 százalékkal csökkentette részesedését az Apple technológiai óriáscégben – derül ki a Berkshire közzétett második negyedéves eredménybeszámolójából. A Berkshire Hathaway közzétette, hogy a negyedév végén 84,2 milliárd dollár érté
Kórházba került Gianmarco Tamberi, a férfi magasugrás olasz címvédője, ezzel veszélybe került szereplése a párizsi olimpián. A 32 éves világ- és Európa-bajnok atléta közösségi oldala szerint vasárnap utazott volna a francia fővárosba, de szombaton szúró fájdalmat érzett az oldalában, belázasodott és be kellett vinni a sürgősségire, ahol az orvosi v
Vas Blanka nem titkolta csalódottságát azután, hogy a női országúti kerékpárosok vasárnapi mezőnyversenyében az éremről centikkel maradt csak le és végzett az előkelő negyedik helyen a párizsi olimpián. A 22 éves kerekes, aki egy hete tizedik lett hegyikerékpárban az ötkarikás játékokon, a 158 kilométeres viadal végén a 2012-es olimpiai bajnok, hár
A T Coronae Borealis különleges csillagrendszer fog kitörni, augusztusban és szeptemberben érdemes lesz kémlelni az eget. Ha lekésünk róla, nyolcvan év múlva jelentkezik csak legközelebb.
Egyre hosszabb hőhullámokra és egyre magasabb hőmérsékleti értékekre kell készülnünk a következő évtizedekben – mondta az InfoRádióban a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója. Kovács Erik hozzátette: ha nem következik be kedvező változás a klímapolitikában, 2050-2060 után akár 45-47 fok is lehet nyaranta az Alföldön.
A januárban Berlin közelében talált meteorit mintegy 4,5 milliárd éves, és az aubritok ritka osztályába tartozik a Meteoritics & Planetary Science című folyóiratban megjelent cikk alapján.
Az EU nem szereti, ha a tagországok nagyon eladósodnak, fenntarthatatlanul gazdálkodnak, vagyis túlságosan is nagy államháztartás hiánnyal gazdálkodnak. Ha ugyanis egy helyen baj van, az a többieket is lehúzhatja. Ezért figyelmeztet, kiigazítást javasol, ha kell, büntet. Annyira azért nem eszik még forrón a kását, de sajnos most Magyarország is ben
A párizsi olimpia éremtáblázata a kilencedik, vasárnapi versenynapot követően (329-ből 162 szám után) Az Egyesült Államok átvette a vezetést az éremtáblázaton. Behozta Kínát, már nekik is 19 aranyérmük van. Viszont az amerikai érmek száma lényegesen több, mint a kínaiaké, de eddig az aranyakban az ázsiai ország vezetett. Magyarország tegnap feljött
Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely 2012 eleje óta vizsgálja a 19-29 évesek anyagi helyzetét. Egy évvel korábban 190 ezer forintról volt szó, öt és tíz évvel ezelőtt pedig 124 ezer, illetve 74 ezer forintot tet
2024. júniusban az export euróban számított értéke 10, az importé 7,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A termék-külkereskedelmi egyenleg 472 millió euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,9, az importoldalon 1,3 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai