Egy brit pár idén is a világ legöregebb műfájával ünnepli a karácsonyt. A fenyőt 1886 óta birtokolja a Graham család, és 2007-ben bekerült a Guiness rekordok könyvébe is mint a világ legrégibb mű-karácsonyfája.
Minden idők legjobb profi birkózója - vagy ha úgy tetszik, pankrátora -, Óriás André tizenöt éve halott. A mérhetetlen vedelés vitte sírba 1993. január 26-án. Rászolgált a cseppet sem megtisztelő, "minden idők legtöbbet piáló sportembere" címre.
Túl hosszú volt ez a politikai szezon, a végére a pártok politikai dizájnerei is kifulladtak. Legalább is egyik honlapján se futotta valami eredeti karácsonyi kívánságra. Amit választóik-olvasóik kapnak, maga az őssablon, kis gagyi beütéssel.
Angela Merkel német kancellár családi körben tölti a karácsonyi ünnepeket. A politikus a pihenés mellett szeretne erdei sétára és sífutásra is időt szakítani szilveszterig.
Az MSZP szerint van aki összekeveri a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával - mondta a párt szóvivője, Nyakó István hétfőn az MTI-nek Orbán Viktornak a Magyar Nemzet karácsonyi számában megjelent interjújára reagálva.
Hat évtized alatt várhatóan mintegy 267 milliárd koronát kapnak az egyházak Csehországban kárpótlásként a volt szocialista rendszer alatt államosított vagyonukért - jelentették be hétfőn Prágában.
A Laureus Sport for Good londoni székhelyű alapítvány azzal céllal jött létre, hogy a sport segítségével harcoljon a hátrányos helyzetű gyermekek körülményeinek jobbításáért. Az alapítvány egyik szervezete, a Laureus World Sports Academy, amelynek elnöke Edwin Moses egykori olimpiai bajnok gátfutó Olaszországban ingyenes kurzusokat szervezett különböző sportágakban ezeknek a fiataloknak.
Megszakítás nélkül negyedik alkalommal lett Chile labdarúgóbajnoka a Colo Colo. A fővárosi gárda azzal érdemelte ki ismét a címet, hogy a két önálló részre osztott pontvadászat "zárófelvonásában", az úgynevezett Clausurában a döntő visszavágóját 3-0-ra nyerte - az összesítésben pedig 4-0-ra diadalmaskodott - a concepcióni illetőségű Universidad együttesével szemben, s ezzel 27. elsőségét gyűjtötte…
"Sajnos van aki összekeveri ezen a napon a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával. A Magyar Szocialista Párt Orbán Viktornak is kellemes karácsonyi ünnepeket kíván" - mondta Nyakó István hétfőn...
Az Airbus három üzemének átvétele után a vevő, az MT Aerospace úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben nincs szükség létszámcsökkentésre a vareli, nordenhami és augsburgi üzemekben. - A rendelésállomány nagy, a következő években évi mintegy tíz százalékos növekedéssel számolunk - közölte az augsburgi székhelyű cég vezetője.
Így karácsony táján, a szeretet ünnepén nagyon nehéz a szeretetről, erről a különös érzésről közhelyek nélkül beszélni. Szavakkal csak a legnagyobb művészek tudják visszaadni, hogy mit is jelent a szeretet. Ezért őket idézzük, vagyis különböző irodalmi művekből idézzük meg a szeretetet.
Borisz Grizlovot választotta elnökévé hétfőn az orosz parlament alsóháza, amely a hagyományoknak megfelelően szervezeti és személyi kérdésekről döntött alakuló ülésén. A december 2-án tartott...
Havazik az ország nyugati és délnyugati megyéiben, több helyen 3-5 centiméteres hó esett, csúsznak az utak - mondta az MTI-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese hétfőn.
Az autóbuszok, trolibuszok és a villamosok hétfő délután négy óráig közlekednek a fővárosban, az utolsó metró- és kisföldalatti szerelvények fél négykor indulnak a végállomásokról; ezt követően csak az éjszakai járatokon lehet utazni - olvasható a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. honlapján.
Könyv jelent meg a szegedi öltözködés történetéről - tájékoztatta az MTI-t Medgyesi Konstantin, a kötetet kiadó Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense hétfőn. Katkóné Bagi Éva az intézmény...
Az észak-koreai vezető annyira szereti hadseregét, hogy saját maga ellenőrizte egy női körletben: megfelelő-e a televízióadás vétele, sőt megmérte azt is, hogy elég meleg van-e a barakkokban - adta hírül hétfőn az állami hírügynökség. Az AFP szerint a dicshimnusz nem kevesebbet állít, minthogy a katonák Kim Dzsong Ilre sokkal inkább mint atyjukra tekintenek, nem pedig mint a legfőbb parancsnokra.
Könyv jelent meg a szegedi öltözködés történetéről - tájékoztatta az MTI-t Medgyesi Konstantin, a kötetet kiadó Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense hétfőn. Katkóné Bagi Éva az intézmény munkatársa, Így öltözködött a "szögedi nemzet" a szabóipar dicséretére címmel adta ki munkáját.
Súlyos betegsége következményeként távolmaradni kényszerül az ausztrál nyílt bajnokságról a házigazdák legjobb női teniszezője, Samantha Stosur. A 23 éves játékost előbb júliusban elhúzódó vírusos megfázás parancsolta le a pályáról, majd szeptemberben vírusos agyhártyagyulladást kapott, kórházba került, s bár három hete újrakezdhette az edzéseket, orvosai eltiltották a játéktól.
Jay-Z legutolsó gondolatai között szerepel, hogy feleségül vegye a dögös énekesnőt, Beyoncé Knowles-t. A rapper komolyan gondolja a kapcsolatot, hisz több közös házuk is van, de még nem látja elérkezettnek az időt a nagy napra.
Havazik az ország nyugati és délnyugati megyéiben, több helyen 3-5 centiméteres hó esett, csúsznak az utak - mondta az MTI-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese hétfőn. Az ország más térségeiből ónos szitálást jelentettek.
Kikerülhetetlennek tartja a szolidaritás és az igazságosság érvényesülését a társadalmi ellátórendszerek átalakításában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Erdő Péter bíboros, prímás erről az InfoRádiónak adott évzáró interjúban beszélt. Az esztergom-budapesti érsek sikeresnek nevezte a budapesti Városmisszió rendezvénysorozatát, míg a schengeni határnyitást a történelmi normalitáshoz…
A tavalyinál néggyel több, összesen 82 vitorlás vág neki szerdán a hagyományos, immár 63. Sydney-Hobart viadalnak. A 630 tengeri mérföldes (1168 km) távot eddig az ausztrál Wild Oats teljesítette a leggyorsabban: a tavalyelőtt felállított csúcs 1 nap 18 óra 40 perc és 10 másodperc.
Egy igazságosabb és egy testvériesebb Magyarországért kezdett éhségsztrájkba két jezsuita szerzetes. A katolikus papok azt mondják, azért vállalták a tiltakozás ilyen radikális fajtáját, mert így akarják felhívni a közvélemény figyelmét, a kormány emberek tízezreit szegénységbe taszító intézkedéseire.
Karácsonytól újévig nem kell fizetni a parkolásért Miskolcon - közölte Szívós Judit, az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. szóvivője az MTI-vel hétfőn. A holdinghoz tartozó Régió Park Miskolc Kft. úgy döntött, hogy december 24-e és január 1-je között - nem kell fizetni a parkolásért Miskolc város teljes területén - mondta a szóvivő.
Irán 2016-ban vagy 2017-ben megnyitja második atomerőművét, amelyet teljesen saját erőből kíván felépíteni Darkhojenben, közölte hétfőn Allaeddin Borudzserdi, az iráni parlament külügyi...
Vlagyimit Putyin orosz elnök az orosz Glonass műholdas tájékozódási rendszer segítségével akarja megtalálni Konni nevű labrador kutyáját, feltéve, hogy a kutya elvész, de ezt csak jövőre teheti meg.
Az MSZP szerint van aki összekeveri a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával - mondta a párt szóvivője, Nyakó István hétfőn az MTI-nek Orbán Viktornak a Magyar Nemzet karácsonyi számában megjelent interjújára reagálva.
Húsz óra alá csökkent a várakozás a záhonyi határátkelőhelynél a kilépő teherforgalomban - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-vel hétfő...
Jóllehet az orosz olimpiai mozgalom vezetése megszavazta, maga az érintett, Jelena Iszinbajeva nem óhajtja vinni a nemzeti lobogót a pekingi ötkarikás játékok augusztus 8-i megnyitóján.
David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol válogatott labdarúgója szeretne együtt dolgozni az olasz Fabio Capellóval, a nemzeti együttes új szövetségi kapitányával, annak ellenére, hogy korábban, a Real Madridnál nem volt felhőtlen a viszonyuk.
Borisz Grizlovot választotta elnökévé hétfőn az orosz parlament alsóháza, amely a hagyományoknak megfelelően szervezeti és személyi kérdésekről döntött alakuló ülésén. A december 2-án tartott parlamenti választáson négy párt jutott be az állami dumába.
Vlagyimit Putyin orosz elnök az orosz Glonass műholdas tájékozódási rendszer segítségével keresné a jövőben Konni nevű labrador kutyáját, feltéve, ha a kutya elveszne. Szergej Ivanov...
Hat hónapja tartják fogva a 46 esztendôs Márton Istvánt a kecskeméti börtönben. Úgy érzi, ártatlanul fosztják meg attól, hogy családjával karácsonyozhasson, hiszen nincs más bűne, mint hogy ablakmosó folyadékkal kereskedett.
A méhek is áldozatai a bűnözésnek, amely eluralkodik azokon a pakisztáni területeken, amelyeket a tálib-barát iszlám milíciák tartanak ellenőrzésük alatt. A vészjelzés Kalas völgyéből, Pakisztán Afganisztánnal szomszédos zónájából indult.
Húsz óra alá csökkent a várakozás a záhonyi határátkelőhelynél a kilépő teherforgalomban - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-vel hétfő délután. Elmondta, hogy Nagy János altábornagy, a VPOP országos parancsnoka hétfőn megbeszélést folytatott Ukrajna budapesti nagykövetével.
Fegyveresek lelőttek négy francia turistát Mauritániában - adta hírül az al-Dzsazíra arab hírtévé. A tudósító szerint további öt ember megsérült a fővárostól, Nuaksottól 250 kilométerre keletre történt támadásban.
Hogyan ünnepelnek az elítéltek a börtönökben? - erről kérdezte az InfoRádió Frank Tibort, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokát. Az interjúból kiderül, hogy az ünnepi menü hal, bejgli és káposzta, s ha a fogvatartott úgy kívánja, akár a zárkájában is felállíthatja a karácsonyfát.
Fegyveresek lelőttek négy francia turistát Mauritániában - adta hírül az al-Dzsazíra arab hírtévé. A tudósító szerint további öt ember megsérült a fővárostól, Nuaksottól 250 kilométerre...
A szavazatok 88,1 százalékával választották újra a hét végén Üzbegisztán elnökének Iszlam Karimovot - jelentették be az előzetes hivatalos eredményt hétfőn Taskentben.
Alig tudnak valamit a kommunizmusról azok a romániai fiatalok, akik az 1989-es decemberi forradalom idején születtek. A forradalom gyermekei e napokban váltak nagykorúvá.
A német bűnüldöző szervek 12 ezer gyanúsított után nyomoznak abból kiindulva, hogy valamennyien egy gyermekpornográfia terjesztésére szakosodott hálózat tagjai - közölte hétfőn az ügyben illetékes...
Az idei karácsony a legtöbb szlovákiai családban gazdagabb lesz, mint a tavalyi volt. A kedvező gazdasági fejlődés éreztette hatását a lakosság keresetére is.
Szerbiában mindenki vásárol és mindenki adós. A tervezett 6,5 százalék helyett az infláció 10 százalékos lesz, ami a legkevésbé sem zavarja a karácsonyra és szilveszterre vásárlókat. A délszláv országban meglepően magasak az árak, az ott lakók ezért gyakran Szegedre jártak át vásárolni, a schengeni rendszer bevezetése után ez azonban nehezebbé válik majd.