Az Európai Unióban széles körben követendő, jó példának értékelte a Széchenyi kártya pénzügyi konstrukciót a zsűri az Európai Vállalkozási Díjpályázaton. Az erről szóló elismerést csütörtökön, Portóban vette át a magyar delegáció.
A járatritkítás mellett más változtatást is terveznek: az Andrássy út arculatához egyfajta "luxusmetró" imidzset alakítanának ki a földalatti állomásain
A csütörtök délutáni 252,20/30 után a pénteki kereskedést 251,60/70 forinton kezdte az euró, a nap során 251,60 és 252,30 forint között ingadozott az árfolyam. Délután fél ötkor 251,60/65 forintos eur...
Nem választási, hanem úgynevezett alapprogramot mutat be szombaton a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség "Erős Magyarország" címmel. A dokumentum kidolgozását irányító Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető az InfoRádiónak azt mondta: a program szakpolitikai irányokat jelöl ki, és nem az aktuális költségvetési vagy államháztartási számokra reflektál.
Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi pénteken délután a főváros XV. kerületében, a Rákos úton; a kerületi rendőrök lefegyverezték a férfit - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
Fegyverrel fenyegetőzött egy férfi pénteken délután a főváros XV. kerületében, a Rákos úton; a kerületi rendőrök lefegyverezték a férfit - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
Részletesen foglalkozik blogjában az egészségügyi rendszer átalakításával a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az üzleti biztosítók és a társadalombiztosítás közötti különbségek felvázolása után a most alakuló egészségbiztosítási rendszer sajátosságait fejti ki.
A Microsoft útjára indította a PerformancePoint Server 2007 alkalmazást, amely lehetővé teszi a társaságok számára, hogy monitorozás, elemzés és tervezés révén egyetlen integrált megoldás felhasználásával fokozzák teljesítményüket.
Moammer el-Kadhafi líbiai államfő követelte egy pénteki lisszaboni előadásában, hogy a volt gyarmattartó hatalmak fizessenek kártérítést a kolonizáció időszakáért, és szerinte ez a kompenzáció...
Ha csak egy szegmensét emelem ki a hitelezésnek, akkor természetesen a lap profiljából adódóan a lakás hitelezést választom. A legnagyobb és szinte az egyetlen lakossági bank az Országos Takarékpénztár, népszerűbb nevén OTP 1949 óta, országos lefedettséggel szolgálja a lakosság érdekeit természetesen a saját banki érdekei szem előtt tartásával. Emlékszünk még az 1 és 3 százalékos kamatra?…
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 42.Hogyan módosul a lakásszerzési kedvezmény a jövőben?Az ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó személyi jövedelemadó új szabályai 2008. január 1.-től lépnek hatályba. Változnak a lakásszerzési kedvezményre vonatkozó szabályok és sajnos nem feltétlenül kedvező irányban.
A hét végén tovább erösödött az EUR.USD, és a vártnál kedvezöbben alakuló amerikai adatok ellenére is csúcsot ért el 1,4673-nál. Az újonnan teremtett álláshelyek száma novemberben 94.000-re emelkedett, miközben csupán 70.000-es értékkel számoltak a szakemberek a legutóbbi 166.000 után. A munkanélküliségi ráta a várt szerint 4,7%-ról 4,8%-ra emelkedett. Az adatokra való tekintettel lehetséges,…
Az indonéziai Bali szigetén folyó kílmaváltozási konferencián várhatóan sem Amerika, sem pedig a szegény országok nem vállalnak kötelezettséget az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának csökkentésére - ezt az ENSZ-konferencia vezetője, Yvo de Boer jelentette ki pénteken.
Sztrájkot hirdet december 17-re a Budapesti Közlekedési Zrt. négy szakszervezete is, a munkabeszüntetés a tervek szerint üzemkezdettől 13 óráig tart majd. A Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és a tervezett járatritkítások miatt tartanak munkabeszüntetést. Ugyancsak sztrájkol majd ezen a napon a Körös, a Vasi és…
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem zárja ki azt, hogy Kínában egy családon belül a madárinfluenza emberről emberre való terjedése okozott újabb fertőzést. A WHO pénteken nyilvánosságra...
Az Állatkerti körútra, a Felvonulási térre és a Március 15. térre tervez mélygarázst a Parking Kft. Gyarmati Zoltán, a fővárosi tulajdonú cég vezetője elmondta, hogy a befektető érvényes építési engedéllyel kapná meg ezeket a területeket. Ahhoz viszont, hogy megtérüljenek az új mélygarázsok, meg kell szüntetni a közeli felszíni parkolókat, és a cégvezető szerint nem túl drága parkolási díjat is…
A tervezettnél kisebb volt a légiforgalom növekedése Magyarországon 2007-ben: a várt 4,5-5 százalékos helyett éves szinten mindössze 2 százalékos, ami december végéig várhatóan 612 ezer járatot jelent. Ebből 125 ezer az induló-érkező járat - mondta el Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke egy sajtóbeszélgetésen.
Megkezdte tagjainak toborzását a cseh szélsőjobboldali Nemzeti Párt által az év során létrehozott félkatonai szervezet, a Nemzeti Gárda - derült ki csütörtökön a két szervezet internetes...
A Nemzetbiztonsági Iroda pénteken közleményben cáfolta a Magyar Nemzet állítását, hogy "új elhárítás" alakult volna, amelynek a célja az ellenzék és a kisebbik koalíciós partner megfékezése; az Iroda képtelen és primitív állításoknak nevezte a lapban megjelenteket. Az NBI közleményben emlékeztetett rá: a Magyar Nemzet pénteken "Kinek dolgozik Laborc?" címmel közölt írást, ami nem csak a…
Az egészségügyben is nekünk, polgároknak kell a középpontban állni, az egészségügyi rendszernek bennünket kell kiszolgálnia. Erről szól a biztosítási rendszer átalakítása, amely egybiztosítós...
Szinte egész nap pluszban volt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely végül 26 430 ponton zárt, ez 1,56 százalékkal magasabb a tegnapi értéknél. A vezető részvények közül csak a Mol veszített értékéből, az OTP lett a nap nyertese.
A tervezett Kék Áramlatot felváltó Déli Áramlat gázvezetéknek lesz egy Magyarországot is érintő északi ága - derült ki a magyar és az orosz kormányfő budapesti konzultációja után. A két delegáció több együttműködési megállapodást is aláírt, de állítják, politikai kérdésekről, így az oroszországi parlamenti választásokról, és a Közép-Európába tervezett rakétapajzsról nem esett szó.
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság döntését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj eltörléséhez összegyűjtött népszavazási aláírások hitelesítéséről. Az OVB szerdai határozatát egy ügyvéd támadta meg, aki a Fidesz és a KDNP által összegyűjtött aláírások ellenőrzésénél használt statisztikai és matematikai módszert kifogásolta. Beadványát azonban a…
Három nemmel voksol majd a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) a népszavazáson - mondta Kóka János, a párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon. Kóka János, aki SZDSZ-elnökként...
Az egészségügyben is nekünk, polgároknak kell a középpontban állni, az egészségügyi rendszernek bennünket kell kiszolgálnia. Erről szól a biztosítási rendszer átalakítása, amely egybiztosítós rendszer marad, több pénztárral - írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes blogjában pénteken. A kormányfő internetes naplójában hangsúlyozta: az átalakítás nem érinti az egészségbiztosítás…
Hetvenmilliárd forintos megtakarítást vár a közfeladatok felülvizsgálata során megkezdett és várható feladatok végrehajtásától Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint a bejelentések helyett végre el kellene kezdeni a kormányzást.
Eltűnt egy majdnem teljesen vak kislány a Békés megyei Almáskamaráson - közölte az MTI-vel a 14 éves lány édesanyja. A kislányt a rendőrség is keresi. Bodnár Imréné elmondta: lányától...
Megszüntették a 2005-ben született kisebbségi törvény ellentmondó rendelkezéseit. Az új változat 2008. január 1-jétől rendezi a kisebbségi önkormányzatok költségvetési szervként történő gazdálkodásának feltételeit.
A Budapesti Közlekedési Zrt. négy szakszervezete december 17-én 9 órás sztrájkot tart - értesült az MTI. A héten három új, jelentős taglétszámú szakszervezet jelentette be csatlakozását a Liga Szakszervezetek december 17-i sztrájkjához: a Pedagógusok Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), és a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége.
Az Európai Unió támogatásával, az árvízcsúcsok levágására szolgáló árvízcsökkentő víztározó épül a Közép-Tisza mentén Jászkisér, Tiszasüly és Pély határában - mondta pénteken Egerben a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem zárja ki azt, hogy Kínában egy családon belül a madárinfluenza emberről emberre való terjedése okozott újabb fertőzést.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke az elmúlt 15 év egyik legnehezebb esztendejének tartja az ideit. Feiner Péter ugyanakkor jövőre a mostani mélypont után enyhe növekedésre számít a lakossági fogyasztás élénkülésének hatására. A szövetség elnöke elmondta: idén az élelmiszerek esetében csaknem 2 százalékos forgalomcsökkenést mértek, ez 2008-ban várhatóan már nem esik tovább. Az ipari és…
Sokat segíthet az amerikai gazdaság talpra állításában a jelzálogkamatok 5 évre szóló befagyasztása – véli az Equilor Befektetési Zrt. üzletágvezetője. George Bush elnök az intézkedéssel közel 1,2 millió bajba jutott ingatlan-tulajdonosnak igyekszik mentőövet nyújtani, emellett adótörvényi változtatásokat is sürget a helyzet javítása érdekében. Szántó András üzletágvezető szerint a rendelkezés a…
Még az előzetesen közöltnél is lassabb, 0,9 százalékos volt a magyar gazdasági növekedés üteme a harmadik negyedévben. A GDP bővülés húzóerejét az ipari termelés jelentette, míg a mezőgazdaság és az építőipar gyenge teljesítménye jelentősen visszafogta az emelkedést. A Takarékbank elemzője szerint a növekedési kilátások a következő negyedévekben sem kedvezőek az európai konjunktúra visszaesése…
Jövő évtől magyar buszokat szállít az oroszországi Leningrád megyébe az Alfa Busz Kft. Az orosz-magyar kormányfői találkozó részeként kötött megállapodás alapján a magyar vállalat a következő években több száz járművet visz ki, emellett a tervek szerint 2010-re egy összeszerelő üzemet is felépít. A csaknem 9 millió euró összértékű szerződés keretében szállított buszokat főként a…
A magyar-orosz kormányközi találkozó költségeinek nyilvánosságra hozatalát követeli a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől. A nagyobbik ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány közpénzből finanszírozzon egy sikertelen külpolitikai találkozót.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető követelte egy pénteki lisszaboni előadásában, hogy a volt gyarmattartó hatalmak fizessenek kártérítést a kolonizáció időszakáért, és kijelentette, hogy szerinte ez a kompenzáció lehetne az egyik fő témája az Európai Unió és Afrika országai közötti hét végi csúcstalálkozónak a portugál fővárosban.
Találkozási övezetet hoz létre a kolumbiai kormány egy vidéki régióban, ahol a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadószervezet képviselőivel tárgyalna azokról a feltételekről, amelyek...
Az alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek tartják a szcientológia céljait, ezért német politikusok a szervezeti jogon keresztül akarnak a "szekta" ellen fellépni
Törökország hajlandó eltörölni büntető törvénykönyve hírhedt 301. cikkelyét, amely büntethetővé teszi a "török nép megsértését", ám ezért cserébe engedményekre számít az Európai Uniótól az akadozó csatlakozási tárgyalásokon.
Magyarországon halad majd át a már épülő Déli Áramlat gázvezeték északi ága; erre az orosz miniszterelnök tett ígéretet Budapesten a magyar kormányfővel folytatott tárgyaláson. Gyurcsány Ferenc a tanácskozás utáni sajtóértekezleten azt mondta: Magyarországot jelenleg egy vezeték látja el gázzal, ami jelentős kockázatot jelent, ezért Budapest keresi az alternatív megoldásokat. Hangsúlyozta: ilyen…
Oroszország a Koszovó jövőjét érintő, eddig sorra fiaskóval végződött szerb-albán tárgyalások folytatása mellett fog érvelni az ENSZ Biztonsági Tanácsában - közölte pénteken Vitalij Csurkin orosz...
A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai, a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit.