Blacksburg - Dalokkal, fehér léggömbökkel és tengernyi virággal emlékeztek meg a diákok, hozzátartozók és tanárok az egy héttel ezelőtti vérontásról a Virginia Egyetemen. Múlt hétfőn a feltehetően megtébolyult Cho Seung-Hui 32 diákot, és tanárt lőtt le az egyetem különböző részein, majd önmagával is végzett.
London - Saját túszul ejtéséből űzött gúnyt az a brit katona, akit Iránban egy hétig tartottak több társával fogva, mert állítólag behatoltak iráni területre.
Moszkva - 76 éves korában szív- és keringési elégtelenségben meghalt Oroszország első elnöke, Borisz Jelcin. Sok évtizedes karrierjét az alkoholproblémákról szóló pletykák árnyékolták be, a 90-es évektől pedig szívritmuszavarral is küzdött.
Ismét sikerült egy csalódott nemzedéket felnevelni - ez jutott eszembe első blikkre, amikor olvastam a parlamenti tudósításban, hogy hazug minden politikus. Nem az újságíró állítja ezt, ilyet lapunk munkatársa nem tenne, hisz ismeri az etika szó tartalmát, így nem állítja, nem állíthatja, ami egyébként sokak szemét szúrja: hazudnak folyamatosan...
Lajosmizse - Futótűzként terjedt tegnap a hír Lajosmizsén: a másodfokú tárgyalásig szabadlábra helyezte a bíróság K. Imrét (34), aki tavaly májusban részegen karambolozott egy Opellel, amelyben anya és lánya szörnyethalt. A baleset után a főtéren tüntettek a lajosmizseiek a kigyúrt férfi és száguldozó társai ellen rendőri fellépést sürgetve.
A rendőröket egy köztársaságban nem bevonni kell a politikai csatározásokba, hanem megvédeni őket attól; nem támadni, hanem támogatni kell őket, nem becsmérelni, hanem becsülni - írta Gyurcsány...
Az EU-tagországok többségében késésben van az Európai Unió új direktívájának, az egységes tőkepiaci szabályozás megteremtését célzó MiFID-nek (Markets in Financial Instruments Directive) a...
A francia elnökválasztás első fordulójában élen végzett Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt a pártokkal történő politikai megegyezés nélkül kívánja a centrista szavazókat megszólítani, míg a...
Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a K and H ügy egykori főnyomozóját, Molnár Csabát a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés, két...
Elvesztette a gyülekezési joggal kapcsolatos szakértői állásfoglalások nyilvánossága érdekében a miniszterelnök ellen indított pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Fővárosi Bíróságon...
Magyarország - Hódít a szingli életmód Magyarországon. Rohamosan csökken a házasságkötések száma, sőt még az élettársi kapcsolathoz sem ragaszkodunk, így spórolva meg a lakodalom sok százezres költségét. Ferge Zsuzsa szociológus szerint 3 éve egyre több gyermek születik hazánkban, de a népesség csökkenését ez sem állíthatja meg.
Moszkva - Az Oroszországban mára, a Borisz Jelcin (†76) temetése miatt elrendelt nemzeti gyász miatt elhalasztották Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos éves parlamenti beszédét is.
Eger-Dobóruszka - Félő, hogy a híres egri várvédő, Dobó István csontjainak felkutatása megreked. A szlovákiai Dobóruszkán, ahol a törökverő kapitány földi maradványait vélték felfedezni, nem kapták meg a kutatáshoz szükséges pénzt, amelyet a nemrég letartóztatott Földesi Szabó László vezette alapítvány ajánlott fel.
Az Európai Unió összes tagállama, benne Magyarország is elkötelezetten támogatja a Nabucco gázvezeték megépítését - fejtette ki Andris Piebalgs energiaügyi biztos az Európai Parlament keddi nyilvános energiaügyi meghallgatásán.
Nem tudják azonnal értesíteni a szülőket Kölnben arról, ha lóg a gyerek az iskolából. Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb pedagógus nem tud sms-t küldeni.
Lezárultak a tárgyalások az Új Magyarország Fejlesztési Tervről az Európai Bizottság és a magyar kormány között. A várható változások eredményeként még több pénz jut majd a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés céljainak elérésére, miközben az eredetileg tervezettnél kicsivel kevesebb a közlekedésfejlesztésre.
Tíz évvel tragikus halála után Diana hercegnő neve még mindig hatalmas vonzerőt jelent. A napokban jelenik meg egy újabb könyv, a Diana krónikák az 1997-ben, egy párizsi autóbalesetben elhunyt hercegnőről, amely sokak szerint minden idők legbotrányosabb támadását intézi a Diana-mítosz ellen.
Bár Eddie Murphy nem ismeri el, hogy ő lenne az egykori spice girl újszülött gyermekének apja, Mel B úgy döntött: az amerikai filmsztár nevét is viselni fogja a kislány.
Az év eleji áremelkedések mély nyomot hagytak a gazdaság helyzetének és kilátásainak megítélésében. Áprilisra mégis valamelyest megnyugodott a közhangulat, így az elmúlt három hónapot összességében leginkább "átmeneti időszak"-ként lehet értelmezni.
Hivatalosan is megtörtént a vádemelés kedden egy a Kuba szigeti guantánamói börtöntáborban fogva tartott fiatal kanadai állampolgár ügyében, akit öt éve, 15 évesen fogtak el Afganisztánban....
A "környezetkímélő" fagylalt ígérkezik a nyár slágerének Itáliában. Az előrejelzések szerint a kánikulai hónapokban 3,5 milliárd adag fagylalt fogy el Olaszországban. Itáliában...
Pontosan még nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni a 4-es metró építése - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester. Demszky Gábor kiemelte, fontosnak tartja az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását, valamint a szerelvények lecserélését is.