2007. május 5. szombat

máj. 5
8:52
Visszatemették Kádár János koporsóját (Infostart)
A kora reggeli órákban helyreállították Kádár János szerda hajnalban megrongált síremlékét - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója. Simóka Kálmánné elmondta: a szükséges engedélyek beszerzése után a megmaradt csontokat egy fémkoporsóban visszahelyezhették a sírba.
máj. 5
8:55
Felborult egy kocsikat szállító utánfutó az M1-esen (Gondola)
Egy német rendszámú dzsip utánfutója szállítmányával - két személyautóval - együtt felborult szombaton az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán, a 141-es kilométernél - közölte Gálik...
máj. 5
8:56
Bosszúállás rakétákkal (Infostart)
Palesztin területről indított hat rakéta csapódott be a dél-izraeli Szderót településen. Senki nem sérült meg.
máj. 5
9:05
Ráuntak a lakóparkok építésére (Infostart)
Az első negyedévben huszonhárom százalékkal kevesebb lakás épült, mint tavaly ilyenkor; jelentősen csökkent a lakóparki építkezések száma - számol be a Magyar Nemzet. Lapszemle.
máj. 5
9:08
8 beteg halálát okozhatta a hibás lélegeztetőkészülék egy olasz kórházban (Gondola)
Nyolc gyanús haláleset ügyében nyomoz a csendőrség a Puglia régióbeli Castellaneta kórházában, ahol az intenzív osztályon kezeltek vélhetően a lélegeztetőkészülék meghibásodása, emberi mulasztás...
máj. 5
9:31
Felborult egy utánfutó az M1-esen (Infostart)
Felborult egy utánfutó az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán a 141-es kilométernél. A vontatmányon két autó volt; senki nem sérült meg.
máj. 5
9:40
Fej nélkül, titokban temették el Kádár Jánost (HírTV)
Éjszaka, közpénzből állították helyre Kádár János síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A síremlék helyreállítása csaknem százezer forintba került. Átcsiszolták a sírt borító gránitlapokat, újraaranyozták a betűket, és új fémkoporsóban helyezték el a megmaradt csontokat.
máj. 5
9:47
Nyilvánosak a GKM feltételei a 2008-ban lejáró GSM-koncessziókra (Gondola)
Budapest, 2007. május 5., szombat (MTI) - Tíz-tízmilliárd forint koncessziós díjat, valamint húsz-húsz milliárd forint értékű beruházást jelölt meg feltételül Kóka János a Pannon GSM Távközlési...
máj. 5
9:48
Halálos áldozatot követelt a hullámvasút (Infostart)
Egy ember meghalt, huszonegy megsérült egy japán vidámparkban, ahol egy óránkénti hetvenöt kilométeres sebességgel haladó hullámvasút kisiklott és vaskorlátnak ütközött.
máj. 5
9:52
Nyolc beteg halálát okozhatta a hibás lélegeztetőkészülék (Infostart)
Nyolc beteg halála ügyében nyomoz a csendőrség a Puglia régióbeli Castellaneta kórházában, ahol az intenzív osztályon kezeltek valószínűleg a lélegeztetőkészülék meghibásodása, emberi mulasztás miatt hunytak el.
máj. 5
10:10
Saját pártja meneszti ősszel Gyurcsányt? (HírTV)
Kihátráltak az MSZP erős emberei Gyurcsány Ferenc kormányfő mögül, a pártelnök mindkét pozíciójában elszigetelődött - értesült a Magyar Hírlap.
máj. 5
10:17
FAZ: Gyurcsány kételyeket ébreszt a saját külpolitikai irányvonalával kapcsolatban (Gondola)
Kételyeket ébreszt saját külpolitikai irányvonalával kapcsolatban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szombati kommentárja szerint. A német...
máj. 5
10:25
Thürmer: nem Orbántól, hanem Gyurcsánytól kell félni (Gondola)
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint a baloldalnak nem Orbán Viktortól, hanem Gyurcsány Ferenctől kell ma félnie; Thürmer Gyula szombaton a Fiumei úti sírkertben beszélt. A...
máj. 5
10:26
Százharminc ember bocsátanak el a szombathelyi kórházból (HírTV)
Kórházi létszámleépítések lesznek Vas megyében is. A szombathelyi Markusovszky Kórházból várhatóan 130 dolgozót küldenek el.
máj. 5
10:33
Thürmer: Ezek nem tisztelnek se élőt, se halottat (HírTV)
Thürmer Gyula szerint a Munkáspárt az egyetlen politikai erő, amelynek erkölcsi és politikai alapja van Kádár János újratemetéséhez. Ezt pártja, a Magyar Kommunista Munkáspárt megemlékezésén mondta a pártelnök Kádár János sírjánál, a Fiumei úti sírkertben szombaton délelőtt. A megemlékezésen 100-150-en vettek részt.
máj. 5
10:33
Pelczné: nem tudjuk kikényszeríteni az előre hozott választásokat (Infostart)
A Fidesz alelnöke továbbra is döntő jelentőségűnek tartja a párt által kezdeményezett népszavazást, ahol az emberek a kormány tevékenységéről mondanak vélemény a voksoláson. Pelczné Gáll Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja nem tudja kikényszeríteni az előrehozott választásokat.
máj. 5
10:34
Mobilszámok: még csak lábadozik a lábbal szavazás (Privátbankár)
Kelet-közép-európai bevezetése után két évvel a mobil számhordozhatóságról elmondható, hogy segített lebontani a verseny bizonyos korlátait, de az egyes szolgáltatók által remélt, mások által pedig rettegve várt drámai hatás egyelőre elmaradt
máj. 5
10:40
Mikola: a kormánypártok ne a több-biztosítós rendszer bevezetésével foglalkozzanak (Gondola)
Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján azt javasolta a kormánypártoknak, hogy a hétvégi lovasberényi megbeszélésen ne a több-biztosítós rendszer bevezetésével, hanem...
máj. 5
10:44
Egymillió aláírás kell a teljes esélyegyenlőségről szóló törvényhez (Gondola)
Egymillió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió hozzon közös törvényt a teljes esélyegyenlőség megteremtéséről - mondta Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos...
máj. 5
10:45
Lengyelország hátat fordít az oroszoknak? (Piac és Profit)
Dánia gázvezetéket üzemeltető vállalata, az Energinet energiaipari források szerint megállapodást kötött a lengyel PGNiG gázvállalattal, hogy megvizsgálja, miként létesíthetnének gázvezetéket a két ország között, megvalósítva a balti vezeték projektet.
máj. 5
10:51
Mikola: Most már életeket vesznek el (HírTV)
A kormányon belül az SZDSZ mára magára maradt a több biztosítós modell bevezetésének támogatásával - véli Mikola István. A Fidesz egészségpolitikusa erre abból következtetett, hogy szocialista politikusoktól hallja vissza a Fidesz érveit.
máj. 5
10:58
Egy részeg sértegette az Irakba készülő Harry herceget (Gondola)
Egy részeg sértegette Harry herceget, a brit uralkodó unokáját egy éjszakai bárban, és azt mondta neki: reméli, hogy megölik Irakban. A héten történt esetről a londoni Daily Mail számolt be...
máj. 5
11:13
Mikola: nem szabad bevezetni a profitérdekelt modellt (Infostart)
A több-biztosítós rendszer elutasítására szólította fel a kormánypártokat az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Mikola István az InfoRádiónak azt mondta: a liberálisok profitérdekelt, az egészügyet üzletté tevő modelljét nem szabad bevezetni.
máj. 5
11:23
Talmácsi a negyedik helyről indul Kínában (Gondola)
Talmácsi Gábor a tegnapi szabadidős eredményét megjavította ugyan, de a többiek is gyorsultak, ezért Pesek mögött, a negyedik helyről várja a holnapi rajtot. Pasini egyre komolyabb fejtörést...
máj. 5
11:26
Titkos egyeztetés zajlott a Képviselői Irodaházban (HírTV)
Zárt ajtók mögött az egészségügyi szakma képviselőivel egyeztettek a szocialisták, alig egy nappal a lovasberényi koalíciós találkozó előtt.
máj. 5
11:33
Megfázással az intenzív osztályra – Pert fontolgatnak a szülők (HírTV)
Pert fontolgat egy házaspár a váci kórház ellen, ahol gyermeküket kezelték, szerintük ugyanis a kórház hibája, hogy egy megfázás szövődményeként intenzív osztályra került a 16 éves mozgássérült, értelmi fogyatékos fiú. A váci kórház úgy véli: nem hibáztak.
máj. 5
11:33
Fej nélkül temették el Kádár Jánost (Gondola)
Szombaton kora reggelre helyreállították Kádár János síremlékét - mondta el Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója. Az egykori kommunista vezér maradványait fej nélkül helyezték vissza a sírba.
máj. 5
11:41
Dávid már legyőzte Góliátot, de a java még hátra van (Infostart)
Hihetetlen meglepetések, szenzációs fordulatok, óriási ütközetek. Magyarán semmi különös nem történt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei rájátszásának első körében, csak az, ami szokott. Betlizett egy-két óriás, Dávid legyőzte Góliátot, nézőcsúcsok és drámák minden mennyiségben. Pedig a világ legnézettebb sportesemény-sorozata csak most lendül bele.
máj. 5
11:44
Magyarország nagyhatalom! (Piac és Profit)
Hazánk gyógyvíznagyhatalom. Azzá teszik geotermikus adottságai. Befektetői szemszögből nézve azonban ezeknek az adottságoknak a hasznosítása még jelentős fejlesztési lehetőségeket rejt magában. Fürdőink jelentős része ősztől tavaszig zárva van, pedig a turizmus e sajátos területén általában kisebb a szezonalitás, ráadásul már nem is csak a külföldi, hanem egyre inkább a hazai vendégek jelentenek…
máj. 5
11:46
Sosem vezetett még ekkora fölénnyel Sarkozy (HírTV)
Tíz százalékkal vezet a jobboldali Nicolas Sarkozy a szocialista Segolene Royal előtt. A francia elnökválasztás második fordulója előtti utolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a voksok 55 százalékára számíthat a konzervatív Népi Mozgalom Unió jelöltje, a baloldal aspiránsát 45 százalék támogatja. Ez az eddigi legnagyobb különbség a két jelölt között.
máj. 5
11:57
Vége Ronaldo idényének? (Infostart)
Lapinformáció szerint izomhúzódást szenvedett, ezért ebben a szezonban már nem játszhat Ronaldo, a Bajnokok Ligája-döntős Milan brazil támadója.
máj. 5
12:09
Mobilkoncessziók: tízmilliárdos feltételek (Infostart)
Tíz-tíz milliárd forint koncessziós díj befizetése, valamint húsz-húsz milliárd forint értékű fejlesztés végrehajtása esetén hosszabbítja meg a gazdasági tárca a Pannon GSM Távközlési Zrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt 900 MHz-es koncessziós szerződését.
máj. 5
12:11
Nincs apelláta: visszadobta a kormány Pécs kérését (HírTV)
Elutasította a kormány a pécsi önkormányzat felterjesztését, melyben azt kérték, hogy a Tubes helyett keressenek más helyszínt a harmadik magyarországi NATO radarállomásnak.
máj. 5
12:26
Fordulat a Széna téri túszdráma ügyében (Infostart)
Jobban van a Széna téri túszszabadító akcióban a bankban megsérült két ember - közölte a Nemzeti Nyomozóiroda igazgató-helyettese. Kiderült az is, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a kezén megsérült férfi is ügyfél volt, nem pedig a biztonsági őr.
máj. 5
12:29
Eső, zápor, helyenként jégeső (Gondola)
Délután és éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, csak átmenetileg szakadozik fel a felhőzet. Eleinte szórványosan, majd késő délutántól dél felől ismét egyre többfelé várható eső, zápor,...
máj. 5
12:30
Jobban vannak a túszejtés közben megsérült ügyfelek (Gondola)
Jobban van a túszejtés során a bankban megsérült két ügyfél, a kézsérült férfit már pénteken kihallgatták, a súlyosan sérült nővel műtétje miatt azonban csak szombaton tudtak beszélni a nyomozók...
máj. 5
12:38
Mégsem a biztonsági őr sérült meg – Kárpótlást ígér az OTP (HírTV)
Nem a biztonsági őr, hanem az egyik férfi ügyfél sérült meg a kezén pénteken délután a Széna téri bankfiókban történt túszmentő akcióban – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgató-helyettese. Közben az OTP Bank vezetése közölte: mindent meg fog tenni azért, hogy az érintettek testi és lelki sérüléseinek gyógyulásában közreműködjön, ez akár pénzbeli támogatást is jelenthet.
máj. 5
12:42
Kossuth Rádió: több milliárd forintos adóssága van a Fidesznek (Gondola)
Több milliárd forintos adóssága van a Fidesznek - hangzott el a Kossuth Rádió szombati Déli Krónikájának hírmagyarázatában. A közszolgálati rádió annak a hírnek a hátterét elemezte, hogy...
máj. 5
12:45
Saját pártja meneszti ősszel Gyurcsányt? (Gondola)
Kihátráltak az MSZP erős emberei Gyurcsány Ferenc kormányfő mögül, a pártelnök mindkét pozíciójában elszigetelődött - értesült a Magyar Hírlap.
máj. 5
12:46
Ternyák Csaba egri érseket fogadta a pápa (Gondola)
XVI. Benedek pápa szombaton magánkihallgatáson fogadta Ternyák Csaba egri érseket - jelentette a vatikáni sajtószolgálat hivatalos honlapján. Ternyák Csaba korábban, 1997 decemberétől a...
máj. 5
12:49
Kovács 18. gólját lőtte a Lokinak (Gondola)
Gyengén játszott a hazai gáda, és még így is rúghatott volna egy ötöst, a Debrecen viszont egészen kiábrándítóan, s ez döntött. Aki látta, legfeljebb azon meditálhatott: mitől ilyen a magyar bajnokság szinvonala...
máj. 5
12:50
Új helyre költözik a Szent István Gimnázium (Gondola)
A szabadkai és a beregszászi magyar tannyelvű felsőoktatás támogatására 1-1 millió forintot szavaztak meg az esztergomi képviselők április végi ülésükön. Döntöttek a Szent István Gimnázium jövőjéről is.
máj. 5
12:50
Márfi Gyula érsek: Magyarország szabadságmérgezésben szenved (Gondola)
A szabadságmérgezésben szenvedő Magyarországról beszélt a veszprémi érsek szombaton Esztergomban a Mindszenty József bíboros halálának 32. évfordulójára emlékező szentmisén az amerikai...
máj. 5
12:54
Torlódások több autópályán is (Infostart)
Az M0-ás autóúton az elválasztó betonelemeket szerelik este 7-ig a 10-es és a 11-es kilométer között, emiatt mindkét oldalon lezárták a belső sávot.
máj. 5
12:55
Titkos egyeztetés kezdődött a Képviselői Irodaházban (Gondola)
Alig egy nappal a lovasberényi koalíciós találkozó előtt zárt ajtók mögött az egészségügyi szakma képviselőivel egyeztetnek a szocialisták. A titkos egyeztetésre - amely délelőtt 10 órakor...
máj. 5
12:59
Amerikai szakemberek vizsgálják az F-15-öst Ferihegyen (HírTV)
Még mindig Budapesten van az az amerikai F-15-ös vadászgép, amely tegnap hajtott végre kényszerleszállást Ferihegyen, motorhiba miatt.
máj. 5
13:00
Egyetértés az egészségügyi szakmai szervezetek és az MSZP között (Gondola)
Egyetértés volt az egészségügyi szakmai szervezetek és az MSZP között az egészségügy átalakítását érintő legfontosabb kérdésekben, így a biztosítókkal kapcsolatosan is azon a szombati budapesti...
máj. 5
13:01
"A több-biztosítós modell bevezetése szociális tragédiát fog okozni" (Gondola)
Nem a több-biztosítós rendszer bevezetésével, hanem inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével kellene foglalkozniuk a kormánypártoknak a hétvégi lovasberényi megbeszélésen – mutatott rá szombaton Mikola István.
máj. 5
13:03
Továbbra is a rendőrség az egyik fő célpont Irakban (Gondola)
Irak több részén robbantottak ma is öngyilkos merénylők. Bagdad nyugati részén a rendőrség épületének vezette robbanószerkezetekkel megrakott kocsiját egy merénylő, itt egy rendőr meghalt, tíz...
máj. 5
13:03
Kettős állampolgárság: az MDF többet akar (HírTV)
A Magyar Demokrata Fórum örül annak, hogy megváltozott a Fidesz álláspontja, de a kisebbik ellenzéki párt változatlanul többet szeretne: minden külhoni magyar nemzetiségű legyen automatikusan kettős állampolgár.

Keresés