Szeptember elejétől újabb tiltakozó akciók lesznek a vagyontörvény ellen neves gazdasági szakemberek és közéleti személyiségek vezetésével. A parlament jövő hónap közepén kényszerül újratárgyalni a törvényt, mivel azt júliusban Sólyom László köztársasági elnök nem volt hajlandó aláírni.
Augusztus 16-ától egy hónapra ismét megkapják a liberálisok a Városháza parkot, ahol újra felállítják a Liberálisok Házát. Az Index értesülése szerint a belvárosi közterület használatáért kevesebb mint százezer forintot kell fizetniük.
Hat város tűzoltói oltották azt a tüzet, ami egy rongyraktárban keletkezett hajnali egy órakor a Fejér megyei Válon. A kétezer négyzetméteres raktárépület és a benne tárolt nagy mennyiségű textília kapott lángra. Később kiderült, hogy különböző, gépkarbantartáshoz szükséges olajok és zsírok is voltak bent. A tűz oltása szombaton hajnalban még tartott.
Négy gyermek halt meg éjszaka egy tűzvészben az olaszországi Livorno külterületén. Az olasz média szerint az áldozatok 4 és 10 év közötti román gyerekek.
Közpénzből élők Kifizetőhely vagy minisztérium? Tanulmányok, tanácsok, beszédek milliókért. Kis segítség a családi vállalkozásoknak Kóka Jánostól. Célpontban az adóforintok útja és a közpénzből élők. Élelmiszer bizonytalanság Egy hétig nem tudtuk, hogy mérgező-e, amit eszünk. Haladék az adalékoknak: tehetetlen az egészségügyi felügyelet. Indiai guargumi, némi diox...
A Vajdaságban, a Tisza melletti Péterrévén (Backo Petrovo Selo) élő magyar fiatalok fél éve tartó zaklatásáról számolt be a Vajdaság Ma nevű délvidéki hírportál.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitotta meg szombat délelőtt Kecskeméten a nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató kétnapos rendezvényét. Az eseményre közel ötvenezer látogató váltott...
Veszteségei miatt a Bakony Volán megszüntette vonatpótló járatainak közlekedtetését a Pápa és Tatabánya közötti vonalon, ahol a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium döntése értelmében a vasúti személyszállítást már tavasszal leállították.
Miközben az egészségügyi miniszter vitát robbantott ki a hálapénz adóztatásáról, az érintettek beszélni sem kívánnak arról, hogy mit számolnak el az adóhivatallal a saját extrabevételeikről - írja a Népszabadság.
A Túróvarázs és a Krémes duó egyelőre csak gyanús, egy bioitalban viszont kimutatták a dioxinnal szennyezett guargumit. Az élelmiszerbiztonsági igazgatóságot a forgalmazó Herba részvénytársaság értesítette, hogy a Natumi nevű, literes, csokoládé ízesítésű, bio szójaitalban kis mennyiségben kimutatták az E-412-es adalékanyagot.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint a magyarországi gyártók és forgalmazók megfelelően kezelték az esetlegesen dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó élelmiszerek ügyét. Feiner Péter hangsúlyozta: száz százalékos biztonság nincs, de az áruházak polcairól valószínűleg az összes potenciálisan veszélyes termék lekerült.
Az ORFK anyagi gondokra hivatkozva szeretett volna túladni a ménesen és a telepen melyen egy több száz éves kastély is van. Tavasszal még arról volt szó hogy egyben értékesítik a lovakat és az ingatlant, mára azonban kiderült erről szó sincs. Az állatokat eladták, a bázist bezárják, a dolgozókat pedig elbocsátották.
Életét vesztette egy 13 éves egyiptomi lány, miután egy úgynevezett női körülmetéléses műtétet hajtottak végre rajta. Karima Rahim Maszudot a Nílus deltájában fekvő Garbijja városkában operálta meg egy orvos, akinek a rendelőjét szombaton bezáratta az egyiptomi rendőrség.
Az uralkodó liberális baloldali és médiaorientált kurzuskultúra évente kiemelkedő társadalmi eseményként adja elő a „szigetrendezvényeket”. Egy minieseményben a vadbarommagyar és nyilasfasiszta „magyarsziget”, majd egy nagyeseményben a multikulti Sziget-rendezvény köti le a kulturális média java idejét.
A Tisza menti településen egy szerb fiatalokból álló csoport már állítólag több mint 20 magyar fiatalt vert vagy alázott meg. Több esetben üldözőbe vették a szórakozóhelyről hazainduló magyar gyerekeket, s arra is volt példa, hogy a gyerekeket védelmező szülőket is bántalmazták.
A Fidesz új riadóláncot hívna életre a dioxin-ügyhöz hasonló élelmiszerbotrányok esetére, amelynek értelmében 72 órán belül visszahívnák a boltokból az egészségre veszélyes termékeket - mondta Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikusa szombaton az MTI-nek.
Huszonegy ország több mint száz légi járműve vesz részt a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, amelyet a honvédelmi miniszter nyitott meg. Az M5-ös autópályán nagy a torlódás.
Szombaton megkezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2007-2008-as szezonja. A nyitómérkőzésre - közép-európai idő szerint - háromnegyed kettőkor kerül sor, amikor a Sunderland fogadja a Tottenham csapatát.
Az éjszakai vihar miatt országszerte mintegy kétszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat - tájékoztatott a katasztrófavédelem. Dobson Tibor szóvivő elmondta: komolyabb anyagi kárról nem érkeztek jelentések.
Századik születésnapján is rendületlenül sütötte a halat és a krumplit boltocskájában a feltehetően legidősebb még mindig aktívan dolgozó brit asszony.
Egy fenyegetés szerint Manhattan 34. utcája környékén robbanhat a piszkos bomba. Bár a belbiztonsági minisztérium szóvivője szerint nincs információjuk arról, hogy a lakosságot közvetlen veszély fenyegetné, a rendőrség kiegészítő biztonsági intézkedéseket tett.
Az időspolitika problémáinak megoldását, a nyugdíjasok szavazati értéke miatt, kerüli a kormányzat. A gondok tárháza így, alig két és fél év múlva olyan mértékűre duzzadhat, hogy már 2010-re összeomlik a szociális ellátórendszer. Ekkortól mennek nyugdíjba a Ratkó-korszak gyermekei.
Szalai Ádám 3 évre a Real Madrid tartalékcsapatához szerződött - jelent meg péntek este a klub hivatalos közleményében. A 19 éves magyar csatár a német Stuttgarttól igazol a spanyol bajnokhoz.
Az afganisztáni tálibok szerint jól haladnak a szöuli küldöttséggel folytatott tárgyalásaik, s talán már szombaton vagy vasárnap kiszabadulhat a szervezet fogságában lévő 21 dél-koreai túsz.
A lengyel kormányfő több hete tartó koalíciós válság után eldöntötte, hogy felbontja a koalíciót a nacionalista, katolikus Lengyel Családok Ligájával (LPR), s már hétfőn meneszti a párt minisztereit. Roman Giertych, az LPR vezetője közölte szombaton újságírókkal, hogy Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök aznap tájékoztatta erről a szándékáról. Hozzátette, hogy a koalíció felbontása minden bizonnyal…
Kanada két új katonai létesítményt épít az Északi-sarkvidéken, hogy ezzel is alátámassza felségjogát a vitatott térségben - jelentette be az ország miniszterelnöke
A Sziget negyedik napján is esőt jósol a meteorológia, de ez várhatóan nem riasztja el mindazokat, akik a Nagyszínpad koncertjeire kíváncsiak. Időrendben fellép az Egyesült Királyságból a The Rakes együttes, majd a svéd pop csapat a The Hives. A Kispál és a Borz színre lépése után az amerikai Nine Inch Nails zárja a központi helyszín fellépőinek sorát.
A Fidesz új riadóláncot hívna életre a dioxin-ügyhöz hasonló élelmiszerbotrányok esetére, amelynek értelmében 72 órán belül visszahívnák a boltokból az egészségre veszélyes termékeket - mondta...
21 ország, több mint 100 légijármű és 65 ezer néző a kilencedik kecskeméti hadibemutató első napján. A kétnapos showt 100 millió forinttal támogatta a kormány. Szekeres Imre honvédelmi miniszter megnyitójában azt mondta, a légi parádé a bizonyíték arra, hogy a magyar honvédség erős és jól szervezett.
Én magyarként amúgy valóban kétségbeejtőnek tartottam, és tartom mindmáig, hogy a rendszerváltás utáni új állam nem tett meg mindent, erőn felül, mert ereje nem volt voltaképp semmire -, a cigányság tömeges munkanélküliségének megoldására.
Monorierdő - Dominik sajnos már nem él - mondta el a Blikknek Lilla King (58) halottlátó, aki tegnap a Margitszigeten és Monorierdőn is a kisfiút kereste. Szerinte a családi ház közelében megtalálják a zsaruk a holttestet.
Újra és újra át kell írni a hőmérsékleti rekordokat a következő évtizedben - jósolják kutatók, akik először tudtak tudományosan megalapozott modellt alkotni erre az időszakra.
A kormány újabb sarcolásra készül – kommentálta a gázár-támogatási rendszer tervezett átalakítását Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője. Mint azt az MNO megtudta: jövőre a kormány jövőre csökkenté azok körét, akik a kompenzációra jogosultak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett szombaton főként az Alföldön, vasárnap pedig délnyugaton több-kevesebb napsütésre is lehet...
Este tíz órakor megkezdődik a 2007-2008-as spanyol futballidény: a kupagyőztes Sevilla és a legutóbbi bajnok Real Madrid a spanyol Szuperkupa-döntő első mérkőzését játssza a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban. A visszavágót augusztus 19-én, a Bernabéuban rendezik.
Már látogatható a Szent Imre 1000 éve című nemzetközi millenniumi tárlat Székesfehérváron, amelyen először láthatja a nagyközönség Székely Bertalan Boldog Gizella a gyermek Imre herceggel című alkotását.
Gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett ma főként az Alföldön, vasárnap pedig délnyugaton több-kevesebb napsütésre is lehet számítani. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és jégeső is valószínű.
Robbanás következtében legkevesebb két ember meghalt, négy pedig megsebesült szombaton az indonéziai Jáva szigetén, s nem kizárt, hogy pokolgép okozta a detonációt - közölte a rendőrség. "Két ember meghalt, tizenkét ház megrongálódott, három közülük szétrombolódott, erős robbanás volt" - mondta az indonéz rendőrség szóvivője. Mindehhez hozzáfűzte, hogy alumíniumdarabkákat találtak a robbanás…
A MÁV Cargo megszerzéséért folytatott versenyben hét pályázó került a második fordulóba a MÁV ZRt. igazgatóságának pénteki döntése alapján - közölte a vasúttársaság az igazgatósági ülést követően...
Mégsem fertőződött a száj- és körömfájás vírusával a délkelet-angliai Dorkin falu közelében lévő szarvasmarha-tenyészet - közölte szombaton a brit mezőgazdasági minisztérium.
Az Európai Unió és Ausztrália közötti megállapodás értelmében a déli földrészen készült tokajikat ugyan még tíz éven át forgalmazhatják ezen a néven, ám az ausztrál tokaji kiszorult azokból az országokból, amelyekkel az unió bormegállapodást kötött.