2007. augusztus 11. szombat

aug. 11
20:00
Elengedtek két túszt a tálibok (Gondola)
Az afganisztáni tálibok - saját közlésük szerint - szabadon engedtek szombaton két beteg nőt dél-koreai túszaik közül. Juszef Ahmadi tálib szóvivő azt mondta, hogy "jó szándékuk jeléül" cselekedtek...
aug. 11
20:05
"Kérlek, ne pusztítsd el magad" - könyörögnek a sztárénekesnőnek (Infostart)
Hihetetlenül tehetséges, rengeteg díjat nyert, hatalmas rajongótábora van - ismerősei pedig attól tartanak, hogy nem éri meg a 24. születésnapját sem. Amy Winehouse az utóbbi időben nem zenei karrierje, hanem egymásba érő botrányai miatt került a címlapokra.
aug. 11
20:05
Harc a terepjárók ellen (HírExtra)
Mozgalmat hirdettek a városokban használt négykerék-meghajtású terepjárók ellen Európa több országában a környezetvédők. Míg Londonban felvonulásokkal és vitákkal tiltakoznak a városi benzinfalók ellen, addig Berlinben leengedik a terepjárók kerekeit. Közben több európai tagállam is jelezte: azon vannak, hogy a 4x4-es terepjárók tulajdonosait kiváltképp megadóztassák.
aug. 11
20:05
A rendészeti bizottságra bízná az iratlopás ügyét az MDF (Gondola)
Az Országgyűlés rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi az MDF a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) kikerült iratok ügyének tisztázására - mondta a párt szóvivője az MTI-nek szombaton. Az...
aug. 11
20:05
Szándékos botrány az ukrán választásokon? (HírTV)
Az ukrán központi választási bizottság bejelentette, hogy egyelőre nem regisztrálta Julija Timosenko volt kormányfő vezette tömörülés 450 jelöltjét a szeptember 30-ra kiírt, előre hozott választásokra.
aug. 11
20:11
Universiade: a párbajtőröző Rédli András győzött (Metropol)
Aranyérmet szerzett a párbajtőröző Rédli András a bangkoki Universiadén. A viadal honlapja alapján a magyar vívó a döntőben 14-12-re verte kínai ellenfelét.
aug. 11
20:22
Leonardo kolosszusa Debrecenben (HírExtra)
Olasz szakemberek elkészítették, és szombaton felállították Debrecenben a Leonardo da Vinci által 515 évvel ezelőtt megálmodott óriás lovat ábrázoló szobrát. A 7,2 méter magas Kolosszus Debrecenben látható a világon először. Az "Igazi da Vinci" című tárlat a firenzei Uffizi Képtár és a tokiói Japán Nemzeti Múzeum után érkezett Debrecenbe. A csütörtökön nyíló és november 16-ig nyitva tartó…
aug. 11
20:27
Van telitalálatos az ötös lottón (Infostart)
Az ötös lottó 32. heti sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 1, 3, 47, 76, 78.
aug. 11
20:33
Külső bevetésen az Endeavour űrhajósai (Gondola)
Az Endeavour űrsikló két űrhajósa, az amerikai Rick Mastracchio és a kanadai Dave Williams szombaton megkezdte első "külső bevetését" a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A két asztronauta körülbelül...
aug. 11
20:39
A Bayern bekezdett (HírExtra)
Nyert a nyáron megerősített Bayern München az újonc Hansa Rostock ellen a német labdarúgó-bajnokság első fordulójának szombati játéknapján. A bajorok 3-0-ra diadalmaskodtak. A gólokat a nyáron szerződtetett új csatárok szerezték: Toni egy, Klose két találatig jutott.
aug. 11
20:44
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy), 3 (három), 47 (negyvenhét), 76 (hetvenhat), 78 (hetvennyolc). Joker-szám: 829779.
aug. 11
20:50
Putyin válasza (Infostart)
Moszkva légvédelmi programot valósít meg 2015-ig - jelentette be az orosz elnök. Vlagyimir Putyin azután beszélt erről, hogy megtekintette a Szentpétervár közelében tavaly létrehozott új típusú radarállomást.
aug. 11
20:55
Terrorveszély New Yorkban (Piac és Profit)
A New York-i rendőrség kiegészítő biztonsági óvintézkedéseket tett a szombatra virradó éjszakán egy péntek esti fenyegetés nyomán, amely szerint "piszkos bomba" robbanhat Manhattan városrész 34. utcája környékén.
aug. 11
20:55
Mélyen zsebbe kell nyúlni az iskolakezdés miatt (HírExtra)
20-25 ezer forintba is kerülhet az iskolakezdés egy első osztályos gyereknek. Az általános iskolákban 100 ezer 420 diáknak kezdődik meg a tanév szeptember 3-án. Sokan már most megkezdték a vásárlást. Van, aki apránként veszi meg a szükséges tanszereket, hogy ne legyen olyan megterhelő - számolt be az RTL Klub Híradója.
aug. 11
21:06
Simán kiütötték a Fradit (Infostart)
A Győr nyerte a hazai rendezésű nemzetközi négyes női kézilabdatornát, miután a záró találkozón 35-22-re kiütötte a bajnok FTC-t.
aug. 11
21:12
Csúcsra ért a magyar expedíció (HírExtra)
Szombatra virradóra négy magyar hegymászónak sikerült meghódítani a Himalája egyik hegycsúcsát, a 8 ezer méternél is magasabb Broad Peaket. Az expedíció keretében ez a második hegycsúcs volt, amelyre oxigénpalack nélkül jutottak fel a magyarok.
aug. 11
21:17
FTC: győzelem a hosszabbításban (Infostart)
A Ferencváros az első fordulóban 2-0-ra győzött a BKV Előre ellen az Üllői úti stadionban a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.
aug. 11
21:17
Jelentős a várakozási idő a határszakaszokon (Gondola)
Jelentős várakozási idővel kell számolniuk az autósoknak és a kamionosoknak az országhatár több szakaszán, elsősorban a belépő oldalon - tájékoztatta az MTI-t a határőrség szóvivője.A magyar-ukrán...
aug. 11
21:23
Idén is győzelemmel kezdett a Fradi az NB II-ben (Index)
Lipcseiék a 93 és a 95. percben szerzett góllal tudtak nyerni a BKV ellen.
aug. 11
21:23
Fejleszti légvédelmét Oroszország (Gondola)
Oroszország nagyszabású légvédelmi programot valósít meg 2015-ig - jelentette be szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor megtekintette a Szentpétervár közelében lévő Lehtusi falu mellett...
aug. 11
21:28
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 1 (egy), 3 (három), 47 (negyvenhét), 76...
aug. 11
21:30
Pristinában tárgyaltak Koszovóról a nagyhatalmak (Gondola)
Pristinában, Koszovó központjában tárgyaltak szombaton az albán vezetőkkel a nagyhatalmak közvetítői, de a megbeszélések utáni első nyilatkozatokból nem derült ki, hogy sikerült-e közelebb hozni...
aug. 11
21:34
Halálos baleset történt Győrnél (Gondola)
Halálos közlekedési baleset történt az 1-es út győri kivezető szakaszán, az ikrényi elágazásnál, ahol két személyautó frontálisan összeütközött - tudta meg Kocsis Tündétől, a megyei...
aug. 11
21:40
Háromórás várakozás a határon (Infostart)
Több órás várakozási időre kell számítaniuk az autósoknak belépéskor Hegyeshalomnál és Röszkénél a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt.
aug. 11
21:40
Arany Leopárd-díjas a Tejút (Infostart)
Arany Leopárd-díjat kapott Fliegauf Benedek Tejút címu filmje a 60. locarnói filmfesztiválon, a Napjaink Filmművészei elnevezésű versenyprogramban.
aug. 11
21:40
A sógora ölhette meg a 3 gyermekes anyát (HírExtra)
Az áldozat sógorát gyanúsítják a rendőrök azzal a gyilkossággal, amelyet csütörtökön fedeztek fel a Somogy megyei Mezőcsokonyán. A háromgyermekes asszony holttestét egy közeli kukoricaföldön találták meg a családtagok. Az asszony sógorát pénteken őrizetbe vették.
aug. 11
21:45
Egy éjszaka 4 millió dollár (HírExtra)
Az első űrhotel a tervek szerint 2012-ben nyílik meg. Vendégei nyolcvan perc alatt kerülik meg a Földet. A galaxis legdrágább szállodájában három napért négymillió dollárt kell majd fizetni.
aug. 11
21:46
Magánjellegű látogatást tett az amerikai elnöknél Sarkozy (Gondola)
A Fehér Ház szóvivője szerint tisztán magánjellegű volt Nicolas Sarkozy francia államfő szombati látogatása George Bush amerikai elnök és családja kennebunkporti nyári rezidenciáján, és nem volt...
aug. 11
21:51
A Luxor nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők:E hétre érvényes határszám: 40. A nyerőszámok húzási sorrendben: 42, 22, 44, 2, 4, 65, 38, 59,...
aug. 11
22:12
Értetlenkedik az SZDSZ vízum-ügyben (Piac és Profit)
Értetlenül áll az SZDSZ az előtt a döntés előtt, hogy Magyarország egyedüliként nem írta alá a régió országainak tiltakozó jegyzékét az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében - közölte a párt külügyi kabinetének vezetője, aki kifogásolta, hogy ennek oka nem közismert.
aug. 11
22:12
65 ezren a repülőnapon (HírExtra)
65 ezren voltak kíváncsiak a Kecskeméti Repülőnapra szombaton. Az M5-ös autópályán délelőtt több kilometers kocsisor torlódott össze. A légiparádén 21 ország hadi pilótái mutatkoznak be, közülük 30-an vannak a magyarok. Az idei bemutató szenzációja a NATO AWACS harcigépe, amelyet az érdeklődők belülről is megnézhettek.
aug. 11
22:19
Alternatívát kell nyújtani a verespataki bányászoknak (Gondola)
Alternatívát kell nyújtani a verespataki bányászoknak, hiszen ciánmentes bányászati technológiák is léteznek, de a település számára a falusi turizmus és általában az idegenforgalom is megoldást...
aug. 11
22:21
Harminchárom konkrét intézkedés a fogyatékkal élők segítésére (Gondola)
A múlt héten elfogadta a kormány a fogyatékosügyi program végrehajtásának cselekvési tervét a 2007-2010. közötti időszakra, és abban harminchárom konkrét intézkedést határozott meg a fogyatékkal...
aug. 11
23:13
Basescu is támogatja Székelyföld régióinak átszervezését (HírExtra)
Romániában támogatta Székelyföld jelenlegi régióinak átszervezését az államfő. Traian Basescu azután beszélt erről, hogy fogadta Hargita és Kovászna megye több önkormányzati vezetőjét a kovásznai állami üdülőben.

Keresés