Az orosz parlamenti pártok többsége támogatja Viktor Zubkov miniszterelnök-jelölt kinevezését, akit Vlagyimir Putyin államfő jelölt még tegnap a távozó Mihail Fradkov helyére. Az új orosz kormányfő nem zárta ki, hogy az új kormányban személyi változások is lesznek, sőt, azt sem, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. Szakértők szerint az utóbbi években az orosz pénzügyi felügyelet vezetését…
Svájci lapértesülés szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség csütörtökön hat Formula-1-es futamról tiltja el a kémügyben gyanúsított McLaren-Mercedest, amely így nem vehet részt az idei sorozat utolsó négy futamán és a 2008-as szezon első két versenyén. Ha beigazolódik a Blick állítása, akkor a wokingiak elveszíthetik az idei két világbajnoki sorozatot.
Nem volt érdemi előrelépés a koalíciós pártok és a leendő biztosítók befektetőinek csütörtök esti megbeszélésén. Az új egészségbiztosítási rendszerről egyeztettek, eredmény nélkül. Ez nem meglepő, mivel a koalíciós pártok képviselő egyébként sem számítottak arra, hogy csütörtökön esetleg megegyezés születik. A pártok hétfőn folytatják a tárgyalást.
Felgyorsulhat az Európai Unió támogatásával megvalósuló észak-magyarországi hulladék-gazdálkodási program megvalósítása miután az érintett 229 Szabolcs-Szatmár-Bereg és 11 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település szeptemberben kötvénykibocsátással biztosítani tudja a 34 milliárd forint értékű beruházáshoz szükséges önerőt - közölte a Szabolcs megyei önkormányzat elnöke az MTI-vel.
Több mint 300 ezer tonna kukorica kelt el csütörtökön a Magyarországon tárolt európai uniós intervenciós készletből - tájékoztatott az EU Gabonairányító Bizottságának ülését követően ...
A nemzeti összetartást, a versenyképesség megőrzését és a szociális rendszer korszerűsítését emelte ki a kormányfő a Baloldali Önkormányzati Közösség konferenciáján, Balatonszemesen. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a baloldalnak döntő felelőssége van abban, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon.
A továbbiakban Szlovákia legfőbb ügyészsége nyomoz majd Malina Hedvig ügyében. Az ügyészségi nyomozócsoport létrehozásáról rendelkező Dobroslav Trnka legfőbb ügyész döntését csütörtökön kora este...
A biztosítókkal folytatott találkozó után sem zárták le a kormánypártok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hónapok óta zajló egyeztetéssorozatot. A csütörtöki megbeszélés után szűkszavúan nyilatkozott az újságíróknak Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter és Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa.
Már túl vannak a szüret több mint kétharmadán, így már most is látszik, hogy jó termést hoz az idei év. A Hilltop szakemberei szerint azonban jelentősen megnőhet a bor ára
Lassan tíz napja keresik azt a kétéves kislányt, aki a Borsod megyei Emőd egyik családi házának udvaráról tűnt el; a rendőrség a jogszabályi háttér adta lehetőségeket kihasználva tervezi, hogy a...
A biztosítókkal folytatott találkozó után sem zárták le a kormánypártok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hónapok óta zajló egyeztetéssorozatot. A csütörtöki megbeszélés után...
Megsemmisítettek egy "autóbombagyárat" az amerikai katonák Irak Dijála tartományában, Bagdadtól Észak-Keletre - jelentette be az Egyesült Államok hadserege csütörtökön. A hat épületből álló telepet az amerikai sereg hétfőn fedezte fel, majd több légitámadással rombolta le.
Erhart Szilárd tanulmánya szerint 1996 és 2005 között a budapesti közúti járművek átlagos sebessége a reggeli és esti csúcsforgalomban 35 km/óráról 22-re csökkent. Az idő- és benzinköltségeket figyelembe véve a fővárosi átlagsebesség egy km/órás csökkenése évente 10-15 milliárd forinttal emeli a buszok és gépkocsik együttes utazási költségét.
11 ezer könnygázgránátot, és 2200 liter tömegoszlatáshoz használható paprikaoldatot vásárolt a rendőrség. A Fidesz nem érti, hogy néhány nappal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója, és bő egy hónappal október 23. előtt, miért kell az ilyen beszerzéseket bejelenteni. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója szerint nem azért hozták most nyilvánosságra a…
Irán együtt kíván működni a nukleáris ügyekben illetékes nemzetközi szervezetekkel - mondta az iráni belügyminiszter pekingi látogatása során. "Együtt kívánunk működni az illetékes nemzetközi...
A Hajógyári szigeten a Studio csarnokban lesz szeptember 18-án az a Fidesz-rendezvény, amelyen Orbán Viktor pártelnök tart helyzetértékelést az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója alkalmából - tudta meg az MTI fideszes körökből csütörtökön.
Legkevesebb tíz katona életét vesztette csütörtökön öngyilkos támadó robbantásos merényletében egy katonai étkezdében csütörtökön Pakisztán északnyugati részén. Az eset Gázi Tarbela településen...
Megnyitották a budai alsó rakpart Halász utca Margit közötti szakaszát az északra menő forgalom előtt is - közölte Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője...
A Hajógyári szigeten a Studio csarnokban lesz szeptember 18-án az a Fidesz-rendezvény, amelyen Orbán Viktor pártelnök tart helyzetértékelést az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves...
Leendő munkaadóm öt ajánlólevelemet végigolvasta – szerény vagyok, mint az ibolya - majd két órás beszélgetésünket követően feldobta a labdát, döntsem el, akarok-e a Waitrose bor konzultánsa lenni. Heti három nap munkáért annyi pénzért, mint eddigi munkahelyemen.
A McLarent a kémügy miatt kizárták az idei Forma-1-es konstruktőri pontversenyből, de a pilóták küzdelmében Fernando Alonso és Lewis Hamilton megtarthatja pontjait, és tovább csatázhat az elsőségért.
Kigyulladt a szegedi gyufagyár festő-lakkozó üzeme csütörtök este. Egyelőre annyit tudni, hogy a tűzoltók több kocsival vonultak a helyszínre. A szegedi gyufagyárban június 30-án is tűz pusztított, akkor az áruraktár teljesen kiégett.
A pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozások játékbevételének növekedési üteme jelentősen mérséklődött - mondta Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke
Aláírta a portugál bíró azt a parancsot, amelynek értelmében a brit rendőrség lefoglalja a kulcsfontosságú bizonyítékokat a május elején eltűnt kislány ügyében. Elviszik Kate McCann naplóját, a férje laptopját és Maddie kedvenc plüssállatát is.
Százmillió dolláros büntetéssel, és a konstruktőri versenyben szerzett pontok elvételével sújtotta a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) tanácsa a McLaren-Mercedes csapatot Párizsban csütörtök este. A pilótákat azonban nem szankcionálták, folytatódhat tehát a McLaren-Ferrari rivalizálás. Ron Dennis csapatának 24 órája van a fellebbezésre.
Induló bioüzemanyag-gyártó és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó vállalatoknak is létszükséglet a megfelelő IT infrastruktura. Az alternatív tüzelőanyagok iránt egyre nagyobb a globális kereslet.
Hogyan nézzenek a szemébe, hogyan csókolózzanak vele, új szexuális pózok, milyen külföldön élni – többek között erről szól a thai nőknek szóló tanácsadó könyv, mely leírja: hogyan kell felszedni egy nyugati pasit
Az évi 250 ezer dollárt meghaladó jövedelemmel rendelkező New York-iak ragaszkodnak a leginkább városukhoz - állapítja meg egy friss felmérés, mely szerint az évi 40 és 60 ezer dollár között kereső...
A képviselői összeférhetetlenség ügyét is újra napirendre kellene tűznie az Országgyűlésnek - mondta Gusztos Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján Salgótarjánban.
"Ha nem kapnak el, soha nem álltam volna le. A rendőrök sok ember életét mentették meg azzal, hogy elfogtak" - mondta egy orosz tévécsatornának a "bicsevszki sorozatgyilkos".
A szülők autójában talált testnedvek DNS-vizsgálata kimutatta, hogy Madeleine altató-túladagolásban halt meg - állítja a France Soir című francia napilap, amely állítólag hozzájutott a bizonyítékokhoz.
Szombattól újabb 25 ezer lakásban kell a megrendelések alapján elindítani a fűtésszolgáltatást Budapesten - közölte a Főtáv Zrt. A Főtáv ezekben az épületekben péntek délután kezdi el a szolgáltatást.
Nem osztja zónákra az Unió saját területét a növényvédő szerek engedélyeztetése kapcsán. Lehet, hogy eltekintenek a kötelezően parlagon hagyott területek meglététől is.
Elhalasztják egy amerikai film nagy-britanniai bemutatóját, mert annak története kísértetiesen hasonlít a Portugáliában eltűnt négyéves kislány, Madeleine McCann esetéhez.
Ausztráliában meghalt az a fiatal lány, aki rákbetegségének utolsó heteiben kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szoláriumok veszélyeire.
A történelmi Szatmár vármegye Trianonban kettéosztatott: keleti fele Romániához került. Sajátos vidéke lett a magyar világnak, s mint más elcsatolt területekről, lakosai közül sokan...
Nagyjából húszmillió ember próbált meg feliratkozni a Led Zeppelin régen várt koncertjének jegylistájára, közvetlenül azután, hogy bejelentették: egyetlen fellépés erejéig ismét összeáll a banda.
A politikai elitnek kicsi a presztízse ahhoz, hogy azt kérje, még egy áldozatot hozzon a nemzet. Ehhez nincs meg a kellő támogatottság, ezért nagyon szkeptikus az ember a tekintetben, hogy meg lehet-e valósítani egy átfogó reformot - mondta Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB volt elnöke a Századvég Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung csütörtöki adókonferenciáján.
Kedden emlékezik meg a Fidesz az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves évfordulójáról. A rendezvényt a Hajógyári szigeten tartják, ahol 1200 meghívott vendég és Fidesz-szimpatizáns előtt, a párt elnöke tart politikai helyzetelemzést - tájékoztatta a sajtót pénteken Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Szombattól újabb 25 ezer lakásban kell a megrendelések alapján elindítani a fűtésszolgáltatást Budapesten - közölte a Főtáv Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A Főtáv ezekben az épületekben péntek...
Katonai emlékmű lesz a XII. kerületi turulszobor, míg a II. világháború polgári áldozatainak egy külön emlékművet állítana a kerületi önkormányzat. A képviselő-testület döntéséről Váczi János, a kerületi polgármester kabinetfőnöke tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Madeleine McCann eltűnése és a nyomozás kiszivárgó részletei sokakat lázban tartanak Nagy-Britanniában és Portugáliában. Emellett az ügy egyfajta média hidegháborút is eredményezett a portugál és a brit sajtó között. A britek össztüzet zúdítottak a szerintük tehetetlen és titkolózó portugál rendőrökre, és képtelen spekulációkkal vádolták meg a portugál újságírókat. Az ügy más országoknak is…
Katonai emlékmű lesz a XII. kerületi turulszobor, míg a II. világháború polgári áldozatainak egy külön emlékművet állítana a kerületi önkormányzat. A képviselő-testület döntéséről Váczi János, a...
A többi emlőshöz hasonlóan a nőknél is megvan a fokozott szexuális vágy időszaka, vagyis az állatvilágból kölcsönzött kifejezéssel élve ők is tüzelnek - állítja egy tekintélyes amerikai biológus.