Miután az EUR-USD tegnap 1,3927-re emelkedett, és új mindenkori csúcsot ért el, este nyereség-kivétekröl számoltak be. Néhány alap megszüntette shortjait. A figyelmet az 1,40-es érték vonja magára. Támogatás 1,3848-nál és 1,3822-nél, míg ellenállás 1,3914-nél, 1,3927-nél és 1,3954-nél található. Ha sikerül átlépni az 1,3927-es értéket, gyenge délutáni adatok esetén elérhetik az 1,4000-as…
Az EP környezetvédelmi bizottságának új jelentése a nyilvános helyeken történő dohányzás betiltását, valamint a fiatalkorúak cigarettavásárlásának mielőbbi szigorítását szorgalmazza.
A fütyülés alkotmányos, véleménynyilvánítási jog, de a korábbi kampányokban nem volt szokás. A fütyülést nem, de a piszkos kampányeszközöket az SZDSZ és az MSZP importálta.
Az áfaügyleteknél Magyarországon 13-14 százalékos a csalások aránya, ami évente mintegy 1000 milliárdnyi adóbevétel-kiesést okoz. Viszont jelenleg Európa legsúlyosabb dilemmája a transzferárazás.
Rendőrt hívott az egyik iskola igazgatója egy szendvicsárus nyakára, aki azoknak a diákoknak adott el ételt, akiknek nem fűlött a foguk az egészséges reformkoszthoz.
Az energia-, ezen belül a gázellátás régóta nem üzleti és gazdasági kérdés, közvetlenül érinti a nemzeti és regionális szuverenitást és biztonságot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az...
Az EUR-GBP a tavaly júliusa óta mért legmagasabb értékre emelkedett 0,6890-nél. A devizapárnak jól jön, hogy az EKB tovább emeli alapkamatát, míg a sterlinget megterhelik a pénzpiaci turbulenciák. Chart-technikailag a 0,6867-es érték átlépése után további potenciál nyílhat, és tesztelhetik a 0,6905-10-es értéket. Az érték átlépése esetén 0,6980-ig, majd 0,7025-ig nyílhat emelkedö potenciál, míg a…
Dr. Lukács Tamás: a cég 170 millió forint állami támogatáshoz jutott. Kóka János a tulajdonrészét értékesítette: a tőkeemelés után adómentesen kivehette azt a pénzt, amit egyébként állami pénzként beleraktak.
A budapesti bankközi devizapiacon péntek reggel 253,80/254,00 volt az euró/forint árfolyam, ez gyakorlatilag megegyezik a csütörtök délutáni 253,85/95-tel. Ezt követően azonban kissé gyengült a hazai ...
Szlovákiában augusztusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban EU-szab...
A GBP-USD erösödése megtorpant 2,0220-nál, majd visszaesett árfolyama 2,0153-ra. A kereskedök számos eladási stopról számoltak be 2,0150 alatt, amelyeket oldhatnak, ha az érték alá megy az árfolyam. in-GFX
Az év első nyolc hónapjában a tavalyihoz hasonlóan alakult, átlagosan 59 százalékos volt a szállodák kihasználtsága. Ennél magasabb csak a 4-5 csillagos fővárosi és az ország keleti részén működő 3 csillagos szállodák kihasználtsága volt, 62-68 százalék között - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki gyors tájékoztatójából.
120 kilogrammnyi heroint foglaltak le a vámosok és a lengyel központi nyomozóhivatal munkatársai az ukrán-lengyel határon, jelentették pénteken ukrán lapok. A sajtó szerint ez Ukrajna történetének legnagyobb heroinfogása.
Szabadlábon védekezhet a Békés megyei buszbalesetet okozó buszsofőr. A Békéscsabai bíróság pénteken délelőtt elutasította a rendőrség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Mivel a döntést az ügyészség is elfogadta, így az jogerős.
Az EUR-JPY ma összeszedte magát visszaesése után, melyet a befektetök növekvö kockázatkerülése okozott. A chart-technikai elemzés stabil, illetve emelkedö jegyzésekre utal. A MACD és a Stochastik emelkedést mutat. Ellenállás 160,48-nál található. Az érték átlépése esetén 162,59-ig nyílhat potenciál. Támogatások vannak 158,77-nél és 158,55-nél. in-GFX
Két nőt gázolt el egy idős férfi autójával pénteken reggel Budapesten. A baleset a II. kerületi Pusztaszeri és Cimbalom utca kereszteződésében történt: a két nő éppen a zebrán ment volna át, amikor a 85 éves sofőr autójával elütötte őket.
Személyes okok miatt lemondott a Malév vezérigazgatója - olvasható a légitársaság pénteki közleményében. A 64 éves brit Lloyd Paxtont július 13-án mutatták be a magyar sajtónak. A brit szakember látott hozzá a Malév átalakításához és anyagi helyzetének stabilizáláshoz.
Óriásplakát-készítés, SMS-író verseny, jóga, capoiera és sok más interaktív program várja az érdeklődőket az idei Csatorna Média Fesztiválon. A pénteken kezdődő, háromnapos rendezvényen fellép Ferenczi György és a RackaJam formáció, valamint Elieen Quashie ghánai-kanadai művésznő és az őt kísérő Corner Dely zenekar is a Jövő Házában.
Sikeresen felbocsátotta Japán az első holdkutató szondáját pénteken. A negyven évvel ezelőtti amerikai Apolló program óta ez a legnagyobb vállalkozás a Földet kísérő égitest felfedezésére. A japánok 2020-ban embert is szeretnének a Holdra küldeni.
Személyes okok miatt váratlanul távozott a Malév vezérigazgatója Lloyd Paxton, a cég irányítását péntektől vezérigazgatóként Leonov Péter, az igazgatóság alelnöke látja el - közölte a Malév.
Katonai tiszteletadással köszöntötték Nicolas Sarkozy-t a budai Várban, a Sándor-palota előtt pénteken délelőtt. A francia elnök egynapos hivatalos látogatásra érkezett a fővárosba és először...
Az Egyetemi Könyvtár és az ELTE Levéltár gondozásában megjelentetett, az intézmény kollegáinak munkásságát bemutató tudományos publikációk és szakkönyvek, valamint a két intézmény válogatott rendezvényeinek relikviáit állítják ki szeptember 12-től.
Történelmet írt a hazai felsőfokú gazdaságtudományi képzésben és a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának életében is dr. Menyhárt Eszter, a kar egyetemi tanársegéde: a European Doctoral Programmes Association in Management and Business Administration (EDAMBA) nemzetközi szervezet pályázatán a "top 3" tagjaként végzett a magyar fiatal. Dr. Menyhárt Eszter a második helyezést hozhatta haza…
A Domro Borgazdaság először indít kampányt, amelynek közterületi médiafeladataira tenderen választott partnert - értesült a Kreatív Online. A piacon megjelenő Vinera márkát ősszel BTL-akciókkal népszerűsítik, az ATL-kampány teaser szakasszal indul decemberben.
A végleges adatok szerint júliusban a várt szerint éves szinten 9,4%-kal, havi szinten pedig 1,4%-kal emelkedett a magyar ipari termelés. Az EUR-HUF alig reagált az adatokra. A devizapár visszahódította a 254-es értéket, és 254,40-nél megközelítette a 254,62-es ellenállást. Támogatások 253,51-nél és 252,97-nél találhatók. in-GFX
Augusztusban éves szinten 1,7%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak, elmaradva ezzel a várt +1,8%-os értéktöl. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, és keskeny sávban mozog 1,39 alatt. A devizapár azonban összeszedte magát a visszaesés után, amit a befektetök kockázatkerülése okozott. in-GFX
Személyes okok miatt váratlanul távozott a Malév vezérigazgatója Lloyd Paxton, a cég irányítását péntektől vezérigazgatóként Leonov Péter, az igazgatóság alelnöke látja el - közölte a Malév az...
Reformok haladéktalan végrehajtására szólította fel Törökországot pénteken az Európai Bizottság bővítési biztosa. A bizottság álláspontját megfogalmazva Olli Rehn a Financial Times Deutschland...
A Nabucco földgázvezeték projektre alakult Nabucco Gas Pipeline International GmbH az év végéig dönteni akar az évi 30 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas projekt beruházásáról -...
Júliusban éves szinten 2,4%-kal emelkedett az olasz ipari termelés, miközben csupán 1,5%-os plusszal számoltak a legutóbbi 0,1%-os plusz után. Az EUR-CHF eközben erösödést mutatott, és csúcsot ért el 1,6479-nél. Az 1,6490-es ellenállás átlépése esetén szabaddá válik az út 1,6530-ig. in-GFX
Rendkívüli állapotot rendeltek el a perui egészségügyi intézményekben, miután kiderült: négy ember fertőződött meg HIV vírussal az állami vérkészletektől. Az egészségügyi miniszter szerint azonban nincs ok pánikra.
Összeférhetetlenség miatt lemond parlamenti képviselői mandátumáról Kis Zoltán szabad demokrata országgyűlési képviselő. A politikus 17 évi parlamenti képviselőség után jövő hétfőtől a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója lesz.
Egyetért a kettős állampolgárság ügyében a magyar és a szerb köztársasági elnök. Sólyom László és Borisz Tadics is úgy véli, a határon túli magyarok helyzetén javíthat a kettős állampolgárság. Szerbiában hamarosan a parlament is foglalkozik a kérdéssel, Magyarországon azonban ez nincs napirenden.
A 27,500-as érték átlépése után tovább folytatódott az EUR-CZK visszaesése, és a devizapár minimumot ért el 27,408-nál, 4 pippel megközelítve ezzel a mindenkori minimumot. Lehetséges, hogy az elkövetkezö napokban elérik az értéket. Ellenállás 27,521-nél, támogatás pedig 27,426-nál található. in-GFX
Demszky Gábor főpolgármester lekéste a Műegyetem téri 56-os emlékmű koszorúzását Nicolas Sarkozyvel, ezért a francia köztársasági elnök Molnár Gyula, XI. kerületi, illetve Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kíséretében helyezte el koszorúját. A főpolgármester azt nyilatkozta, hogy azért következhetett be a késés, mert Sarkozy Orbán Viktorral tartott megbeszélése a vártnál hamarabb fejeződött…
Kilyukasztotta egy nő mellét egy méh Tajvanon, de csak az egyiket - adta hírül a Southern China City News című lap. A 31 éves asszony 3 éve kebelnagyobbító implantátumot operáltatott melleibe. A...
A Microsoft Magyarország és a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum a hazai kreatív designereknek és webfejlesztőknek hirdetett versenyt. A részvevők feladata, hogy Microsoft Silverlight technológiával helyezzék modern keretek közé a hagyományos művészetet.
Az euróövezetben augusztusban átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly augusztusban, közölték az EU s...